Ivis && Day :: blooms like cherry blossom





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Statisztika
Fajok
Félvérek
6
11
Halandók
0
0
Istenek
4
4
Mitikus lények
1
4
Artemisz vadászai
0
0
Összesen
11
19



Társalgó



Itt tartózkodnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Craig Robertson, Ginger Hill, Leyla Dandelion, Szász Dalma






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Victoire Delacroix
Today at 3:44 pm

Írta  Victoire Delacroix
Today at 3:40 pm

Írta  Veronique Delacroix
Today at 12:52 am

Írta  Amber Hill
Yesterday at 9:23 pm

Írta  Leyla Dandelion
Yesterday at 9:13 pm

Írta  Szász Dalma
Yesterday at 5:04 pm

Írta  Szász Dalma
Yesterday at 3:59 pm

Írta  Damian Park
Yesterday at 1:53 pm

Írta  Jack Smith
Szer. Dec. 13, 2017 9:55 pm

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

Ivis && Day :: blooms like cherry blossom

Déméter
Félvér
avatar
Déméter Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Ivis && Day :: blooms like cherry blossom   ₰ Szer. Dec. 06, 2017 2:13 pm


stars are falling in lines



Elérkezett egy újabb nyár a maga tündöklő színeivel, a mindent betöltő fülledt levegővel és legkiszámíthatalanabb záporokkal. Ezen évszak beköszönte pedig nem hozott mást a huszonegyedik életévét taposó Damiannek, mint fejfájást. Ugyanis mint minden évben, most is visszatért a Félvér Táborba, hogy felügyelőként segédkezzen az újoncok kiképzésében, hogy ezekből a hangos, visítozó, rohangáló félvérekből olyan harcost faragjanak, aki képes megvédeni magát és persze, alkalmanként meg tudja menteni a világot. Legalábbis a legtöbbjük erről álmodozik, de Damien sosem volt közülük való. Foghatnánk arra, hogy Démétér-fiúként érthető, hogy jobban feldúlják a természeti csapások, mintha emberek ontják egymás vérét, de ő még a saját testvérei közt is visszahúzódóbb, békésebb természetű. Ez utóbbi tulajdonságnak felügyelőként igencsak hasznát veszi, mert jó konfliktuskezelővé vált a Táborban előforduló csetlő-botló problémák elintézésében. Nem könnyű kihozni a sodrából, így kötekedni sem éri meg leállni vele, mert több mint valószínű, hogy nem fogja meghatni, amit a fejéhez vágnak. Nem mintha ilyen gyakran előfordulna, hiszen bár komolyan veszi a feladatát, elég laza felügyelő hírében áll. Úgy tartja, hogy amíg egymás életét nem veszélyeztetik a forrófejű hős-jelöltek, addig hagyja őket kibontakozni anélkül, hogy jelentené őket a Tábor vezetőjének. Hiszen, ha nem itt, akkor hol tanulják meg kezelni az erejüket és feszegetni a saját határaikat?
De mindegy, milyen könnyedén veszi a munkáját, a meló az meló, és ha a Tábor első napjairól van szó, akkor mindig hatalmas a káosz. Elég néhány nap, és a srác már úgy érzi szétrobban a feje ebben a zsivajban, úgyhogy hálásan adja át a jelképes staféta-botot egy másik felügyelőnek, amikor lejár a műszakja, és egy szusszanásnyi szünethez juthat anélkül, hogy a tekintetével meggyilkolna bárkit, aki még egy szót szól az istállóból kiszökő lovakról.
Első útja nem meglepő módon az erdőbe vezet, és ahogyan a sűrű lombok mögött elveszve kizárja a körülötte zengő világot, végre úgy érzi, hogy kap levegőt. Az anyatermészet halk moraja zene füleinek és a zizegő falevelek hangzása kellemes melegséggel tölti el. Kedve lenne gyermekként futva szaladgálni a fák-bokrok között, azonban ahhoz is túl fáradt, úgyhogy csak félig lehunyt szemmel andalog az egyre hűvösebbé forduló rengeteg mélyebb részei felé. A késő délutáni napfény rézsútosan szűrődik át a lombok közt, hogy az útját kivilágítják, és nem lát maga körül mást csak a csodaszép természetet: csobogó patakot, mókusokat a fákon és a nyarat üdvözítő virágokat. Végre megint úgy igazán otthon érzi magát, és a levegőben tetsző közelgő eső illata sem tudja óva inteni vagy visszafordulásra késztetni. Egészen a nagyra nőtt juharfákig merészkedik, melyek terebélyes ágait éppen megfelelőnek találja egy rövid szunya erejéig. Könnyed, gyakorlott mozdulatokkal kapaszkodik fel egyre, és helyezkedik el kényelmesen egy ágán, lábait lógatva és hátát a fa törzsének döntve. Lehunyt szemmel, felületesen lélegezve hagyja, hogy a földöntúli nyugalom teljesen eltöltse.
Egészen míg a levegő hirtelen megváltozik és valami megmagyarázhatatlan jelleget ölt. Ám Damian, aki Démétér gyermekeként a természettel egy bizonyos szintig rezonál, máris tudja, hogy ez mit jelent.
- Tudom, hogy itt vagy. Nyugodtan előjöhetsz – mondja kipattant szemekkel, a Föld felett másfél méterről vizsgálva a felszínt és az újonnan felbukkant egyedet.


remélem tetszik, szépség ♥

Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Ivis && Day :: blooms like cherry blossom   ₰ Szer. Dec. 06, 2017 11:19 pm


Day & Ivis
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
what a lovely day

A  nyár első hete épp olyan zajos, mint az ezt megelőző években; újonc félvérek tucatjai próbálják meg túlharsongani egymást, saját és mások határait feszegetve, ezzel akaratlan baleseteket okozva már a nap legelső óráiban. Az idei is egy hosszú, füllesztő nyárnak ígérkezik.
Fejcsóválva lépek közelebb a kificamodott bokájú Hermész-fiúhoz, aki bár már réges-rég betöltötte a tizenötöt, a könnyeivel küszködve mégis évekkel fiatalabbnak tűnik a tényleges koránál. A kezemmel bátorítóan simítok végig a tarkóján, miközben egy kedves mosollyal az enyhén duzzadt sérülésre helyezem a jégkockákkal és gyógynövényekkel teletömött rongyot.
- Legközelebb figyelj a lábad elé! Lehet, hogy most megúsztad ennyivel, de a szerencse kiszámíthatatlan dolog. A legrosszabb pillanatokban hagyja cserben az embert - mondom, és közben felemelem az állam, hogy a vékony hangom ellenére is tekintélyparancsolónak hassanak a szavaim.
A zászlófoglaló egy veszélyes játék, és bár messze áll az élet-halál harctól, és közel sem olyan veszélyes, mint egy igazi küldetés, szinte kivétel nélkül, minden alkalommal komoly sérülésekkel jár. Azok, akik nem veszik elég komolyan, nagyobb árat is fizettek már a gondatlanságukért.
Miután segítek a tábori orvosnak helyretenni egy kificamodott vállat, elsétálok a kabinok mellett és lenézek az istállókhoz. Az ujjaim tündér táncot járva simítanak végig a fából emelt épület falán, a hajam pedig az arcomba hullik, ahogy az egyik lábamat játékosan előre lendítve, beszökkenek a karámokat elválasztó folyosóra. A csönd nyomasztó és kísérteties.
Hunyorogva sétálok végig a szénával borított folyosón, sorra belesve minden egyes, barnára festett karámba, abban a reményben, hogy rábukkanhatok az egyik, elszenderedett lóra. A lelkesedésem azonban hamar elszáll, amikor tudatosul bennem, hogy állatok híján más játszótárs után kell néznem.
A szívem összeszorul, és kissé megszédülök, ahogy a lábaim átlépik az istálló küszöbét. A kezem kétségbeesetten kap az első felém sétáló alak irányába; a körmeim durván vájnak  a bőrébe.
- Sajnálom - pihegem két lélegzetvétel között, az összemosódott, homályos világgal viaskodva. Kell egy másodperc, kettő, hogy a látásom ismételten kitisztuljon. Egy pillanat, hogy a torkomban háborgó szívem visszacsússzon bordáim mögé.
Úgy futok, mint akit megvadult szörnyek kergetnek. A talpaim alatt önhibámon kívül zsenge, kifejletlen hajtások képződnek, szirmokkal borítva az ösvényt, amelyen az elmúlástól rettegve végigszáguldok.
Eső közeleg.
A hajam az arcomba hullik, lihegek. A legrosszabbtól tartva arra számítok, hogy a távollétemben egy elszabadult bestia nekitámadt a juharnak, kihasítva egy jókora darabot az erdő mélyén megpihenő, vörös fa kérgéből, de amikor a tenyerem megérinti a fát, amihez az életem kapcsolódok, nem érzek semmi fenyegetőt. Értetlenül döntöm neki a homlokom.
Az ismerős, rekedtes hang hallatán összerezzenek, jóllehet, ahogy a tekintetem találkozik a félvér kobakjával, az ajkaim akaratom ellenére boldog mosolyra húzódnak. Őt látva tudom, hogy biztonságban vagyok.
Mandulavágású szemeim elidőznek a sötét karikáin, természetellenesen fakó bőrén és a tincsein, melyek olyanok, akár a legfinomabb cukormáz. Le sem tagadhatná, hogy mennyire kimerült.
- Tisztában vagyok vele, hogy fáradt vagy, de lennél olyan kedves és leszállnál a fámról? - kérdezem halkan, mégis határozottan, miközben a jobb kezemet a fejem fölé emelve, az irányításom alá vonom a félvér mellkasa felett lengedező ágak egyikét. Elégedetten figyelem, ahogy a gally megadja magát az akaratomnak, és közelebb merészkedve a Déméter-fiú arcához, megsimogatja az orcáját.
Volt, aki kevesebbért is nagyobb büntetést kapott, miután hozzáért a felém tornyosuló, vörös csodához.

sok-sok szeretettel  Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Déméter
Félvér
avatar
Déméter Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Ivis && Day :: blooms like cherry blossom   ₰ Pént. Dec. 08, 2017 11:45 am


stars are falling in lines



Damian szereti az ehhez hasonló kellemes nyári napokat. A tűző nap épphogy csak átszűrődik az erdő mélyébe, mégis melengeti arcát, így az ágak közt járkáló hűvös szellőre sem rázza ki a hideg. A levegőben terjengő, közeledő esőillattól pedig minden csak intenzívebb és felköltebb lesz. Épp mint egy hegedű-szimfónia a viharos tetőpont előtt.
Amikor a dallamos nőies hang megüti a félvér fülét, megmosolyogja az udvarias kérést, miközben a közeledő gallyal néz farkasszemet. Lelkiekben felkészül élete első fától kapott pofonjára, amikor az ág ehelyett inkább az végigsimít az arcán és megcsiklandozza az orrát. Nocsak, egy finomlelkű vörös juhar nimfa, állapítja meg magában a fiú, majd arcát még mindig az a lusta mosoly színezi, amikor megszólal:
- És ha kedvesen bánok vele? - teszi fel a csupán költőinek szánt kérdést finoman végigsimítva a sima törzsön, miközben kelletlenül ugyan, de feltápászkodik a kiszemelt helyéről, ha már megzavarták a pihenője közben. Ám a felvetéssel szemben egy pillanatig sem habozik, és átvetve mindkét lábát az eddig ülőhelyéül szolgált ág egy oldaláról elegáns kényelemmel lecsúszik a lombhullatóról. Ruganyosan és gyakorlottan érkezik a talajra, majd csak miután fáradt sóhajjal a nadrágjába törölte a kezét, tekint a helyszínen tiszteletét tett nimfára.
A lány még zilált hajjal és kipirult arccal is földöntúli jelenség, szív formájú arca kortalan, szemei maguk a csillaghullással teli augusztusi éjszakák. Gyönyörű, akárcsak Arphodité lányai és minden nimfa, akivel Damiannek volt szerencséje találkozni, ám van valami azokban a mandulavágású szemekben vagy abban a széplelkű mosolyában, ami miatt különleges. Nem is beszélve arról, hogy sem a vízi nimfák nem akadékoskodtak, amennyiben a táborlakók a területükre merészkedtek, sem a többi erdei nimfa nem tessékelte el őt a fájától, amennyiben annak megmászására vetemedett. Ez pedig felvet egy kérdést.
- De mondd meg nekem, ha minden fa a te fajtádé, egyen sem pihentetheti testét a fáradt vándor? - vonja fel a szemöldökét kihívóan, miközben a szavait átszövi a kíváncsiság.
Már maga ez a tény ritkaság-számba megy, ha róla van szó, hiszen az élet legtöbb dolgához ‘lesz, ahogy lesz’ módon áll hozzá, beletörődően, szinte már rezignáltan. Abban most sem biztos, hogy a válasz bármit változtat azon bevett szokásán, hogy az erdő teremtményei közt keressen magának menedéket, amikor a Tábor kezd túl sok lenni, de azért érdekli, hogy a nimfa mit felel. Válaszát zsebre vágott kézzel várja, de lankadó tekintetével minden rezzenését épp oly érdeklődéssel szemléli, mint azokat a vörösben izzó estéket, amikor Nap ragyogva bukik a sziget horizontja mögé.


remélem tetszik, szépség ♥

Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Ivis && Day :: blooms like cherry blossom   ₰ Szomb. Dec. 09, 2017 1:34 pm


Day & Ivis
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
what a lovely day

Ahogy Day tenyere végigsimít a juhar sima törzsén, lehunyom a szemeimet és átadom magam annak a kellemes érzésnek, ami akaratomon kívül, de összerántja a gyomromat, életre keltve a benne repdeső pillangókat. Habár a világ ezúttal a helyén marad, nem csúszik ki a lábaim alól, az érzés még így is elég intenzív ahhoz, hogy libabőrbe borítsa a felkarom és felállítsa a tarkóm körül lézengő, apró hajszálakat. Fogalma sincs róla, milyen kétértelműen fogalmaz.
Day talpai gyakorlott mozdulattal érnek földet, az egyensúlya ugyanis páratlan, egy pillanatra sem csúszik ki a kezei közül. Őt figyelve egy szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ha érdekelné a világ sorsa, és ezzel együtt a küszöbön álló háború, erős szövetségesre találnának benne az Istenek. Milyen kár, hogy a félvért, akit előző nyáron felém sodortak a moirák, nem foglalkoztatja semmi és senki, pusztán a természet, és annak valamennyi apró csodája. Nem harcra született.
Épp ezért a fáradt sóhaj, ami elhagyja az ajkait, bűntudatot ébreszt bennem, holott tisztában vagyok vele, hogy helyesen cselekszem. Nem engedhetem meg neki, hogy kénye-kedve szerint a vörös juhar közelében sündörögjön, pusztán azért, mert megígéri, hogy gyengéd lesz vele. Nem számít, hogy Day Démétér gyermeke.
- Nem erről van szó - válaszolom kedvesen, a fejemet tüntetőleg balra és jobbra forgatva, ezzel még jobban szétzilálva a hajam, ami hosszú, fekete tincsekben omlik a vállamra. Az igazat megvallva, eszem ágában sincs megfosztani őt a nyugalomtól, amit az erdő csempész az életébe; sosem merném kitiltani a lombok közül. Egyszerűen csak szeretném megóvni azt, ami számomra a legfontosabb. - Bármennyire is furán hangzik ez egy nimfa szájából, vannak fák, melyek fontosabban a többinél.
A tenyerem visszahelyezem a juhar kérgére és egy szelíd mosollyal végigsimítok a felszínén, pont olyan finoman, ahogy azt Day is tette másodpercekkel ezelőtt. A kellemes melegség pedig azonnal végigfut a testemen, akár a vénáimban lüktető, folyékony napsugár, egy napfelkelte emlékei vagy egy forró, nyári nap. Mégsem hívja életre a gyomromban verdeső pillangókat.
- Ez a fa akkor született, amikor én - suttogom, mintha éppen egy földöntúli titokba készülném beavatni a tőlem alig kétlépésnyire álló félistent, holott ezt a tudást bárki megszerezhetné. Elegendő a megfelelő személyhez a megfelelő kérdéssel fordulnia. - És a nap, amikor elpusztul, az utolsó napom lesz ezen a földön.
Veszek egy mély lélegzetet, majd szembefordulok a fiúval. Az arca olyan, akár a szemei; sötétek, mint egy csillagtalan éjszaka. Képtelenség megfejteni és magyarázkodásra ösztökél.
- Amikor a tested ránehezedett a juhar ágára, megszédültem és egy pillanatra a feje tetejére állt a világ. Azt hittem, hogy egy elszabadult szörny óvatlanul kiszakított egy darabot a törzséből, azt hittem... - hadarom, az utolsó pillanatban az alsó ajkamba harapva, mielőtt túl sokat mondanék.
Nem akarom, hogy tudja, halálra rémített. Az olyan lenne, mintha feltétel nélkül megbíznék benne, mintha a kezébe adnám Erisz aranyalmáját, hogy pusztulást hozhasson a világra. Az én világomra, legalábbis.

sok-sok szeretettel  Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Déméter
Félvér
avatar
Déméter Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Ivis && Day :: blooms like cherry blossom   ₰ Vas. Dec. 10, 2017 10:50 am


stars are falling in lines



A nimfáról lerítt hogy fontos neki ez a fa. A reakciói nem kerülték el a Démétér-félvér figyelmét, és ahogyan a lány magyarâzatba bocsátkozott hamar világossá vált, hogy miért viselkedett úgy, mintha össze lenne kötve a föléjük tornyosuló juharral. Lényegében ténylegesen egyek voltak, és Damianben szégyenérzet burjánzott fel, amiért elfelejtette, mit tanultak ezen mitológiai lényekről még évekkel ezelőtt. Bár a nimfák az istenekhez hasonlóan nem korosodtak, és nem vitte el őket holmi emberi betegség, a természet gyönyörű őrei nem voltak halhatatlanok a szó halandóságra vonatkozó értelmében. Csak a fiú sosem tudta, hogy ezek a fák - legalábbis erdei nimfák esetében vagy éppen a patak egy vízi nimfa számára - ennyire érzékennyé teszik gondviselőjüket. Márpedig a lány kipirult arca árulkodott arról, hogy mint az eszeveszett rohant idáig és a szemeivel még mindig tükröződött abbéli félelme, hogy valamilyen vad megtámadta szeretett fáját, pedig ilyesmiről szó sem volt. A félvér épphogy csak megpihentette rajta testét, de alig lógathatta a lábát, mielőtt a nimfa ideért volna.
- Oh… legközelebb majd jobban odafigyelek - ígéri a srác tekintetét alaposan végigvontatva a simakérgű, érett fán, hogy megkülönböztethesse azt a többitől. Bár amikor errefelé sétált és kiszemelte magának éppen ezt a példányt volt benne valami, ami vonzotta, valami, amitől több volt, mint egyszerű lombhullató. Talán ez lett volna az intő jel, hogy kerülje el messziről, úgyhogy a saját figyelmetlensége hozta ebbe a helyzetbe.
- Sajnálom, hogy megijesztettelek - fordul vissza a nimfához, aki mindösszesen a juhar törzsének túloldalán áll alig két karnyújtásnyira tőle. Damian hazudna, ha azt mondanà először lát ilyen közelről fajtabelit, hiszen az eperültetvény játékos leányzói előszeretettel pletykálnak a Táborban, és ezzel legalább eggyel több okot biztosítanak arra, hogy inkább eljöjjön onnan, és mélyebbre bandukoljon az erdőben. Olyan mélyen, ahol társai már nem nagyon járnak és nem látják, ahogy a nyári kikeletben ragyogó zöld fák az őszi búcsú tiszteletére vörösbe öltöznek, mint amikor először látta meg a festői szépségű nimfát a közeli tisztáson.
Damian minden színpadiasság nélkül sóhajt, majd engedve a testét húzó fáradtságnak, mintha csak a világ legkényelmesebb ágyára telepedne le, úgy terül el a fűben, feje egy moha-párnán, feltekintve az égre a juhar karéjos levelei közt, melyek épp tökéletes árnyékot biztosítanak. Az már csak nem lehet baj, hogy a földre fekszik, nem?
- Szép fa - bukik ki belőle a megállapítás gondolkodás nélkül, és amikor behunyja szemeit (épp csak egy pillanatra!), máris érzi, hogy az álom sűrű mézes tengere hívogatja.


remélem tetszik, szépség ♥

Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Ivis && Day :: blooms like cherry blossom   ₰ Hétf. Dec. 11, 2017 9:23 pm


Day & Ivis
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
what a lovely day

Hazugság lenne azt állítani, hogy Day jelenléte a szó legcsekélyebb értelmében sincs hatással rám, mert igenis tagadhatatlan, ahogyan az izmaim olvadt vajjá változnak a bőröm alatt, már pusztán attól, hogy a tekintete végigvándorol a vörös juhar ágain. Viszont túl sokat éltem már ahhoz, hogy elhiggyem, ez bármit is számítana.
- Köszönöm - válaszolom egyszerűen, egyenesen a félvér sötét szemeibe nézve, melyek ezúttal az ötkaréjú levelekkel kacérkodnak. A mosolyom kiszélesedik, ahogy őt bámulom - az arcát és az íriszeit, melyek olyanok, akár a legfinomabb obszidián. Egy pillanatra magam elé képzelem, ahogy a fiú lelkében tajtékzó háború az erdőbe lépve épp oly gyorsan elcsendesedik, mint ahogy a láva is kihűl a vulkáni üveg keletkezésekor. És egy pillanatra eltűnődöm azon, hogy vajon a Démétér-fiú auráját körüllengő, hűvös magány is épp oly elpusztíthatatlan-e, mint a kötelék, ami összefűzi az életem a vörös juharéval.
- Nem ijesztettél… - hazudnám, de a nyelvem összeakad, és képtelen vagyok befejezni a mondatot. Hát nem épp az előbb jelentettem ki, hogy azt hittem, valami a fám életére tört? Hát nem egyértelmű, hogy fejvesztve szeltem át az erdőt, kétségbeesetten, mintha épp vadállatok elől menekültem volna?
Lehajtott fejjel, az alsó ajkamba harapva vallom be az igazságot.
- Nem haragszom - suttogom, az egyik kezemmel még mindig a juharnak támaszkodva. A hajam az arcomba hullik, ahogy a földet bámulva a jobb lábfejemmel kicsit megkapargatom az egyik fűcsomó tetejét.
Epekedve várom, hogy eleredjen az eső, elmosva az orcáimon táncoló, bíbor színű foltokat.
A Day sóhaját követő csönd olyan, mint az első alkalommal. Földöntúli nyugalmat ígér mindazoknak, akik hajlandóak lemondani a szavakkal járó kiváltságokról, a beszédről és a halk énekszóról
A békesség reményében tehát némán figyelem, ahogy elkényelmesedik a juharok kreálta árnyék ölelésében, majd behunyva mindkét szemét, átadja magát a tényleges sötétségnek. Pillanatok kérdése az egész, és elalszik a lábaim előtt. Esélyem sincs a tudtára hozni, hogy mennyire hálás vagyok azért, ahogyan a juharral bánik.
Óvatosan guggolok le a feje fölé, magamban jól megszidva, amiért ennyire felelőtlen. Hát nem tanították meg neki, hogy az erdő túl veszélyes ahhoz, hogy kénye-kedve szerint megpihenjen a lombhullatók alatt: Hogy a Táborral ellentétben az erdő védtelen a szörnyekkel szemben? Hát nem verték a fejébe, hogy a mitikus lények halálosak? Hogy a drüaszok és az Istenek megbüntetik azokat, akik bántalmazzák egy erdei nimfa fáját? Mégis hogyan szuszoghat ennyire békésen, amikor könnyűszerrel ráuszíthatnám a vörös juhar egyik ágát, fellógathatnám vagy megfojthatnám azért a hibáért, amit felelőtlenül elkövetett?
Veszek egy mély lélegzetet, miközben a tenyerem finoman Day homloka fölé helyezem. A mutatóujjam percekig lebeg az orrnyerge felett, mielőtt az alsó ajkamba harapva az állkapcsa fölé repíteném. Olyan könnyű lenne megérinteni!
Mindkét kezem a szám elé kapom, ahogy a torkomat csiklandozó kacaj utat tör magának a levegőbe; nevetnem kell a saját ostobaságomon. Hát nem röhejes? Hisz ő sem több, csupán egy közönséges félvér. Miért lenne más, mint az a Héphaisztosz-fiú, akinek alig egy fél órája helyretettem a vállát? Vagy Zeusz jóképű gyermeke az 1960-as évekből, aki megpróbált csókot lopni az ajkaimról pusztán azért, mert szépnek talált?
Az emlékeimben fürdőzve észre sem veszem, hogy a tökéletes pozíció után kutatva mennyre eltávolodom Daytől. Míg az én lábaim északnak, az ő talpai dél felé néznek.
S pusztán az arca az, ami kis híján összeér az enyémmel.

sok-sok szeretettel  Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Déméter
Félvér
avatar
Déméter Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Ivis && Day :: blooms like cherry blossom   ₰ Kedd Dec. 12, 2017 10:56 pm


stars are falling in lines



A figyelmét teljes mértékben leköti a fa, még a lány köszönetére sem szentel neki különösebb figyelmet, de a megtorpanó tiltakozása már jóval inkább felkelti a figyelmét. Ahogyan azonban tekintete a nimfára villan, abba benn ragad a szó, és inkább lesüti a szemét. A fiú számára furcsa így látni azokat a lényeket, melyek állandó csilingelő nevetéssel töltik be a Tábor melletti füves réteket vagy akár magát az édes-illatú levegőt is, ha a szél felkapja a hangjukat, és viszi magával tovább.
Egyszerű bólintással veszi tudomásul, hogy lány nem haragszik, és míg az ő figyelmét teljesen leköti az egyik fűcsomó, Damian büntetlenül figyelheti minden finom vonását és meglepve állapítja meg magában, hogy fogalma sem volt róla, hogy a nimfák, mint olyanok, képesek egyáltalán elpirulni, pedig ezen ékes példány orcáját pipacsvirágok díszítik. Annak kontrasztja porcelánbőrével és sötét hajával azonban épp oly szép, mint a leggyönyörűbb virágcsokrok, melyeket a Démétér-félvérnek az apja üzletében volt alkalma elkészíteni. Talán meglepő egy fiúgyermektől, de aki világ életében növények közt és azok szeretetében nő fel, annál épp oly természetes, hogy szeret ilyesmivel foglalkozni, mint hogy az istenek ma is köztük járnak.
Ha bárki kérdezné, Damian habozás nélkül azt felelni, hogy igen, a virágokat jobban szereti, mint az embereket. Cseppet sem olyan kiszámíthatatlanok és manipulálók, hogy kedveskedve a szívedbe fogadják magukat, majd észrevétlenül a hátadba vessenek egy tőrt. Szereti a növényekben, hogy ennek épp az ellenkezői: ha gondoskodsz róluk, megjutalmazzák a törődést. Tiszta egyenlet, monoton függvény, fekete-fehér, akár amilyennek a lelkét vallja.
Szó nélkül, mint ahogy mindig szokta, veti le magát a földre és helyezi magát kényelembe, hogy azért ne maradjon el a pihenő alvása, ha már egyszer azért jött. Ő maga is tisztában van vele, hogy ez ostobaság a részéről, sőt teljességgel vakmerőség és már-már egy kihívás felkínálása bármelyik istenségnek, amelyik figyeli az erdőt, de nem először tesz így. Ugyan az igaz, hogy zsenge 14 évesen, amikor először ki mert kecmeregni a Táborból, hogy kíváncsiságból felfedezze magának a hívogató természetet, akkor tényleg véletlenül aludt el, és csak talán szerencséje volt, de egy karcolás sem esett rajta és le sem bukott, úgyhogy az évek során mondhatni már szinte tökélyre fejlesztette az erdőjárás művészetét. Illetve azt, hogy hogyan aludhatna anélkül, hogy bajba kerülne. Nem mintha félne attól, hogy felnyársalja egy erre járó szörny, hiszen jó harcos és nem véletlen hord magánál mindig egy tőrt, ha összefutna eggyel. Ráadásul nem túl jó alvó, gyakran felriad a legkisebb zajokra is, így inkább csak felületesen képes aludni, ami igencsak a hasznára válik, ha a lebukás veszélye fenyegeti. Jelenleg azonban nem úgy tűnik, mintha a nimfa be akarná köpni, és neki ennyi elég is ahhoz, hogy nyugodtan álomra hunyja a szemeit, és engedje, hogy Hüpnosz álmot bocsátson rá.

Az álma egy foltos, sötét massza, semmi emlékezetre méltó, mégis a legközelebbi dolog, ami tudatosul benne, hogy sír... vagyis nem, mégis vizes az arca.
- Ó hogy az a... - morgolódik azonnal, ahogyan kipattan a szeme és az arcára szánkázik a következő rakoncátlan esőcsepp. Normál esetben azonnal felpattanna, hogy ne arra keljen, hogy sárban fekszik, mert egyébként nincs cukorból, nincsen baja az esővel. Most azonban megtorpan a mozdulat közben, mert szemtől-szembe és igen közel találja magát azzal a csillagképeket megszégyenítő őzikeszempárral és annak sudár gazdájával.
A fiú bambán pislog egyet, nem érti a másik szemében átfutó érzelmeket, de arra jut, hogy nem is akarja megérteni azokat, és lustán feltápászkodik a földről, ahogyan az eső jobban elered, csíkokban az arcához tapasztva zöld tincseit.
Akár hátat is fordíthatna, és visszasétálhatna a táborba. Semmi nem köti ehhez a nimfához, semmivel nem tartozik neki, és mégis valami arra sarkallja a srácot, hogy a kezét nyújtsa még mindig fekvő lánynak.
- Mi van, te ott maradsz? - vonja fel a szemöldökét.

remélem tetszik, szépség ♥

Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Ivis && Day :: blooms like cherry blossom   
Ugrás: