A szörnyek összehozzák a dolgokat - Avery & Khrüszaór





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
8
Pirosak
0

(frissítve: 02.13–12:25 )


Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Statisztika
Fajok
Félvérek
14
18
Istenek
5
6
Mitikus lények
2
5
Összesen
21
28



Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Keaden Hancrow, Maya Downey






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.




Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
2
Poszeidón
1
2
Athéné
0
2
Aphrodité
0
4
Arész
0
2
Apollón
3
1
Hermész
1
1
Démétér
1
0
Dionüszosz
1
0
Héphaisztosz
1
0
Egyéb
2
4


Utolsó bejegyzések
Írta  Damian Park
Today at 9:02 am

Írta  Maya Downey
Yesterday at 3:24 pm

Írta  Arian Sagong
Kedd Feb. 20, 2018 11:12 pm

Írta  Eliphas Thorne
Kedd Feb. 20, 2018 1:21 pm

Írta  Eliphas Thorne
Vas. Feb. 18, 2018 10:31 pm

Írta  Galen Dyson
Vas. Feb. 18, 2018 1:45 pm

Írta  Skrionya
Vas. Feb. 18, 2018 12:37 pm

Írta  Skrionya
Vas. Feb. 18, 2018 12:33 pm

Írta  Elise Parker
Vas. Feb. 18, 2018 11:44 am

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

A szörnyek összehozzák a dolgokat - Avery & Khrüszaór

Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: A szörnyek összehozzák a dolgokat - Avery & Khrüszaór   ₰ Szomb. Dec. 09, 2017 2:01 pm
Avery & Khrüszaór

Mert nincs az a szerencse.
Azt hittem, ha elhagyom a tábort, azzal jobb lesz. Ha visszatérek a régi világomba, azzal könnyebb lesz. Ha magam mögött hagyhatom a káoszt, akkor rend lesz az életemben. De nem. Keának igaza volt Egy félvérnek nincs esélye ilyen életre. És erre hamarabb kellett rájönnöm, mint számítottam, ahogy a város ismerős útjain jártam a gyermekotthon felé. A metróra vártam, nem választott el sok minden már a céltól, mikor zörgés-csörgés ébresztett ki a gondolataimból. Eddig minden sikerült, miért most? A falból vált ki a lény, vagy legalábbis úgy tűnt, pislognom kellett, hogy a köd eloszoljon, de az aura fénye máris megláttatta az igazi valóját. Más volt, mint az emberek egyszerű halvány fénye, annál sötétebb, lilább. Minden lénynek más aurája volt, nem kellett sokáig gondolkodnom, hogy amivel szemben állok nem az én oldalamon áll. Semmi fegyver nem volt nálam, a harcból alig voltam képzett, leginkább a lila foltokat gyűjtöttem, erre itt van egy tőlem 3 méterre. Oh ne! A sok ártatlan civil között, és ennek az izének szárnyai vannak.
Megszólalt, hangja hátborzongató volt, és tudtam, csakis hozzám szól. – Hús, Hádész vére. Ízes. Hús.
A fenébe már! Képességeim után csak tapogatózhattam, csak legvégső esetben jöttek elő, ha a túlélésért küzdöttem, már pedig, most még nem küzdöttem azért. A picsába. Nem volt nálam semmi.
Megindult felém, mire én is mozdultam. Gyors volt, azonban emberek voltak az útjába. A kijárat felé igyekeztem, először is mert nekem is tér kellett, másrészt pedig az emberektől el kellett vonzanom. Ők még annyira sem látják, mint én. Bár ezt a rusnya arcot én sem szívesen nézegetném.
Elvágódtam a földön, ahogy kiértem, így nem tudott utánam nyúlni, ahogy kirepült. Mit csináljak én vele? Bezzeg egy Poszeidónos kölyök most vízbe tudná fullasztani, én mint Hádész kölyke… Alig van értelmes képességem.
Szellemek… Nem értenek meg, azonban mindig ott vannak, ha felém közeledik a baj. Ahogy elkezdtem futni el a metró lejárótól, egyre inkább vettem észre őket. Ugyanolyanok voltak, mint az emberek, csak aura nélkül. Beszéltek, de én nem hallottam. Felsikított az egyik, mire tudtam a Gingerrel való harc után, hogy ez tőlük jelzés, még ha repeszti is az összes gondolatot. Jelzés, hogy támadás ér engem. Jelzés, hogy élnem kell. Jelzés, hogy életben akarnak látni. Én vagyok a kapocs köztük s a világ között. A hozzám hasonlókat éltetni akarják. Becsúsztam az első sikátorba. Hála az istennek, senki sem volt itt. Mi az, amit használhatnék?
Egy karmos láb ragadta meg a vállam, de kicsúsztam, mielőtt fogást találhatott volna rajtam. Felszakadt a pólóm, és két széles nyom maradt karmai után csak. Nem éreztem meg a fájdalmat, még annyira sem, mint régen, ahogy az adrenalin vágtázott ereimben. Életemben kétszer láttam szörnyet, most mégis, amint elhagytam a tábort, valóban jöttek. Fene gondolná, hogy igaza lesz a többieknek, de egyelőre még mindig nem gondoltam meg magamat, hogy visszamenjek.
Meglökött, a földre estem, csak annyi időm volt, hogy átforduljak, máris fölöttem volt. Rám nehezedett. Érezhetően súlyos volt, és dögszagot árasztott. Undorító volt.
A sikoly a fejemben fülrepesztő, mintha koponyám szét akart volna esni. Látásom megtört, és örömmel süllyedtem el a sötétben. Nem voltak színek, csak az élőt és élettelent különböztető kettő. A lénynek vakító világos aurája volt, mást, mint amikor Ginger volt rajtam, míg minden más, még én is a sötétnek voltunk részesei. Vigyor kúszott ajkamra, hagytam, hogy az ösztönök lépjenek a színtérre. Ösztönök, amik megbújnak benne, ösztönök, amiket nem tudok kontrollálni, ösztönök, amik a túlélésemet jelentik. Karom kinyúlt, és torkon vágtam, így elhajolt. Karmai lábamba vágtak, hogy nem enged el, már pedig el kell. Újra, és újra megütöttem, hogy takarodjon le rólam. Így legalább nem tudott harapni.
Felordítottam magam is már, de nem azért, mert tőle féltem, vagy mert segítséget kértem volna. Nem. Hanem mert a szellem sikolya még élesebb lett, és még több. Őrjítő hang, amitől nem lehet szabadulni, mely a legvadabb álmaidban sem kerül elő. Nem a fizikai fájdalom volt elviselhetetlen, hanem a lelki hatás, amit gyakoroltak rám. A nyomás, ami robbanni akart bennem, és ki tudja, hogy mivé változtam volna általa.
Nem akartam ezt. Nem akartam. Takarodjanak már el.
Levegő után kapkodtam, ahogy hirtelen kezem ért valamit, de nem a szörnyet. A túlvilági hideg ismerős bizsergése futott végig bennem. Hangosabb és hangosabb lett a fejemben a hangok, amik csak sikoltottak, vonyítottak, kifejeztek valamit, amit szavakkal nem lehet leírni. Mint a legtöbb lénynek, a szellemek kellemetlen hidegként érzékelik csak, ahogy magamhoz húztam, éreztem, hogy a szörny meglepődik, kibillen stabilitásából. Az egyetlen esélyem. Löktem, taszítottam, noszogattam, hogy szálljon le rólam, és amint egy kis rés nyílt, már vergődtem is talpra, hogy tovább fussak a sötétségben. Nyomomban jött. Utcáról utcára, vérem vonzotta tovább, ahogy lassan megszínezte a ruhámat. A főúton nyílalt térdembe fájdalom, ahogy az egyik kocsi későn fékezett, de tovább botorkáltam. Újabb sikátor, az kell nekem. nem lehetek szem előtt. Nem lehet ez az izé szem előtt. A homály az én fegyverem, mert a legsötétebb sötétben is látom őt.

× Remélem jó… ×


Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: A szörnyek összehozzák a dolgokat - Avery & Khrüszaór   ₰ Vas. Dec. 10, 2017 3:36 pm

●●●● Avery & Khrüszaór ●●●●



Az őrsön töltöttem az időm nagy részét, amíg nem volt dolog. Már sikerült kiharcolnom saját irodát, így ott intézhettem a dolgokat, de sok más lehetőség is volt a hatalmas épületben. Az egyik az volt, hogy az irodában töltöm a "szabadidőm" és a papírmunkákat intézem el vagy próbálok új ügyet szerezni. Esetleg beszélgethettem a többiekkel, akiknek nem volt dolguk, de igyekeztem nem nagyon jóba lenni egyikkel sem, mert akkor feltűnt volna nekik, hogy már évtizedek óta ott dolgozom és nem is öregszek. Leginkább egy csendes, visszahúzódó alak voltam a kapitányságon, de még is én voltam az egyik legjobb a környéken. Voltak köztünk más félistenek, lények, akik tudtak egymásról, így rólam is. A főnököm is egy ilyen mítikus lény volt. Kedvelt engem, mert látta, hogy mindent beleadok a munkámba, ezért is kerültem ilyen magas pozícióba, egész hamar. Nem csak saját irodám volt, de már vállalhattam saját ügyeket, amikért csak én voltam a felelős. Volt egy nagyobb ilyen ügyem, amit másoktól kaptam át. Sok kiváló igazságosztó kezében megfordult már, de senki sem tudott mit kezdeni vele. A főnök szerint az átlag emberek meg sem tudnák oldani, mert nem e világi dolog fűződhetett hozzá. Egy ideje én lettem ezeknek az eseteknek a vezetője, aki összesítette és kiosztotta. Viszont ezzel én se tudtam mit kezdeni. Egy külön falat szenteltem már neki az irodámban, de nem értek össze a szálak. Már fel is idegesített, szóval inkább lementem az edzőteremben. Bizony, az is volt a mi "kis" központunkban. Elég jól felszerelt konditerem szerűség volt. Mindenféle géppel fel volt szerelve, volt egy bokszoló sarok is, hogy a pusztakezes harci módszereinken is tudjunk javítani. Szóval én is lent voltam és egy kicsit ütögettem a bokszzsákot. Direkt a kedvemért be volt rakva pár bot is, hogy tudjak azokkal is gyakorolgatni. Már elég magas szinten űztem, de a gyakorlási teszi a mestert, szóval egy kicsit forgattam azt is. Már lent voltam egy ideje, mikor berohantak hozzám, hogy ismét szörnytámadás volt a városban. Gyorsan felvettem az egyenruhám és úton voltam a helyszínre. Hamar észrevettem a szörnyet és az előle menekülő lányt. Sérültnek tűnt és egy sikátorba futott be. Én a másik oldalról közelítettem meg a helyet és egy magasabb fémkerítésen átmászva kerültem a lány mellé.
- Jól vagy? - néztem végig a sérülésein és próbáltam kideríteni, hogy milyen állapotban van, amíg nem ért oda a szörny.
- Ne félj, már volt dolgom pár ilyennel. - magabiztosan sétáltam előre, hogy a lány elé kerüljek és megvédhessem a szörnytől. Az övemről lecsatoltam a kis fémrudat, ami az egyik kedvenc fegyverem volt. Pár másodperc alatt megnőtt a kis rúd és egy hosszú bot vált belőle, aminek nagyon kemény anyaga volt és nagyot lehetett vele csapni. Már nem ijedtem meg ezektől a lényektől, akármennyire is voltak rusnyák. Rohanva indult el felém, de én csak nyugodtan álltam és vártam a pillanatot. Meg sem mozdultam.
Amikor elég közel jött, hirtelen előjött egy penge a botból és meglendítettem, hogy arcon csapjam vele a rondaságot. Sikerült is és ő ettől kiterült, de csak pár pillanatra, hisz ennyi nem volt elég nekik. Közben hátra néztem a fiatal lányra, akit időközben felismertem, hogy egy diákom. Tudni akartam, hogy jól van e még, azért néztem rá, de rossz döntés volt. A szörny kihasználta, hogy nem figyelek és a karmaival találtam szembe magam. Vagyis pontosabban a mellkasom érezte meg a hegyes karmokat, amik nagy lendülettel jöttek felém és felszántották a bőröm. Hátraestem és a fegyverem kirepült a kezemből. Volt még más is a tarsolyomban, de nem volt időm használni, ugyanis rám ugrott. A lábával a kezeimen állt meg, hogy ne nagyon tudjam mozgatni. Egy kicsit tudtam, de nem fértem hozzá a többi eszközhöz.
- A botot, gyorsan! - kiáltottam a lánynak, hogy a kezembe adja, mert így esélyem sem volt a szörny ellen, aki már emelte is kezeit, hogy elkezdje marcangolni a felsőtestem.




clothes || Remélem jó lett  13    ||  ©️
Felhasználó profiljának megtekintése
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: A szörnyek összehozzák a dolgokat - Avery & Khrüszaór   ₰ Hétf. Dec. 11, 2017 5:15 pm
Avery & Khrüszaór

Öröm a köbön, vagy sem, hogy megtalált az egyik saját tanárom, de segített. Nem akartam és nem is gondoltam bele, hogy ha ennek vége van, milyen következményei lehetnek a dolognak, bár…? Maximum azért kaphatok ki, mert semmit sem tanultam és léptem le… Nem tudom, hogy mennyire vannak ezek a dolgok kőbe vésve a táborban, hogy egy elkóricáló félvér számít-e annyit?
- Aham – hümmögtem csak. Hogy igaz volt vagy sem, per pillanat én sem tudtam volna megmondani. De talpon voltam, nem nagyon érzékeltem a vadul dübörgő adrenalintól semmit sem egyelőre. De nem haldokoltam, mozogni tudtam, azt hiszem, ez jelenti már azt, hogy jól.
Hátrébb lépek, ahogy elém kerül és kezelésbe veszi a lényt. Úgy tűnik, a helyzet magaslatán van, így aztán ki tudom fújni magamat, mire fejemben is csönd keletkezik… Egész kezdem megszokni ezt a szellemesdi izét, de persze ez is csak akkor jön elő, mikor vészes a helyzet, csak úgy nem tudom kontrollálni. Most realizálom csak igazán a sebeket, és hogy a futás kissé megfullasztott, azonban nem sokáig élvezhetem a szünetemet, mikor a lény a földre került és ezzel egyetemben fejemben is megszólal a újra a vészjelző sikoly. Elviselhetetlen, viszont tudom, hogy a túlélést jelenthetik, ha figyelek rájuk.
- Vigyá… - kezdtem bele, de késő volt. A szörny nekiment gyorsan, erősen, és együtt érkeztek a földre. Nem kellett szólnia, hogy menjek a fegyver után, anélkül is mentem. Felkapva meglepett, hogy milyen könnyű súlyú, de nem sokáig álmélkodtam benne. Minden harci tudásomat elővettem, amit eddig tanultam. Nem volt sok, de főképp a lándzsák és hasonló eszközöket igazán elkezdtem elsajátítani, mert érdekelt, mert úgy tűnt, azokban jobb vagyok, mint a kardok, vagy íjak, vagy bárdok használatában. Biztosan fogtam rá, ahogy a fenevad felé indultam meg lendületesen. Amíg nem figyel, addig nekem van előnyöm, amit kihasználhatok, és ellene fordíthatok. Semmiképp sem akartam beleszúrni húsába, egyrészt, nem biztos, hogy mélyre tudom juttatni a pengét, hogy meg is haljon, másrészt, ha benne marad, és elszáll, akkor az a mi pechünk lesz, és egy fegyverrel kevesebb.
- Takarodj a picsába – suhintottam a feje felé, eltalálva arcát, mire olyan hangot adott ki, mintha egy kígyó lenne. Nem tudom mi volt, de nem szívesen akarnék még egyszer találkozni vele. Újabbat vágtam rá, mire az egyensúlya kezdett megbilleni, hogy szálljon le a férfi karjairól, hogy az használhassa azokat. Gyűlölettel telt tekintettel csaptam oda még egyet, amiben már volt annyi erő, hogy hátrébb lépjen. Az egy dolog, ha én vagyok veszélyben, de az megint más dolog, ha valakit én sodrok abba. Magától jött, de azért, hogy nekem segítsen. És ez semmiképp se menjen kárba.
A mellettem megjelenő szellemet ragadtam meg, amit leadtam a fegyvert, mert bármennyire is jól tudok csapkodni vele, nem biztos, hogy ennél többet is tudok.
Szegény szellem… akármit is akarhatott, telibe a szörnyre löktem. Ebben legalább nem rossz az, ha  valaki Hádész gyerkőceként lát napvilágot, de néha tudom sajnálni, hogy mondjuk egy villámmal nem tudok agyon csapatni valakit.
A szörny rám nézett, összesen egy méter választott el minket egymástól, tudtam, hogy ha most nem végzünk vele, akkor telibe valamelyikünkre ugrik, és annak hamar annyi lesz… A csuklyás barátot szinte láthattam, ahogy megjelent, mosollyal üdvözölt, hogy már pedig valamelyikünk fénylő aurája ma szertefoszlik, a szív megáll. Hármunk közül ki lesz a szerencsés?

× jó :3  ×

Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: A szörnyek összehozzák a dolgokat - Avery & Khrüszaór   ₰ Vas. Dec. 24, 2017 2:18 am

●●●● Avery & Khrüszaór ●●●●

Nem igazán volt szabad a gyerekeknek elhagyni a tábor területét engedély nélkül és abban biztos voltam, hogy ő nem kapott engedélyt. Rendes tanárnak tartottam magam, szóval nem köptem volna be, így is megtanulta a leckét, hisz elég csúnyán elbánt vele az a lény. Az volt az első, hogy elé ugrottam, ezzel megvédve őt bármilyen esetleges támadástól. Utána értem rá megkérdezni, hogy hogy van. Megnyugtató választ kaptam. Nem nézett ki túl jól, de én elhittem neki, hogy még bírja. Amúgy se tudtam volna segíteni, amíg a szörny ott volt. Átvettem tőle a harcot és egész jól indítottam. Addig legalább ő tudott pihenni egy kicsit. A szörny ledöntött a lábamról és nem tudtam mozdulni se. Elkezdett marcangolni, ahol csak ért. Egyre több karmolásos seb jelent meg a testemen össze-vissza. Szóltam a lánynak, hogy mit tegyen de magától is tudta. Az én tanítványom volt, szóval nem féltem attól, hogy nem tudja hogyan kell használni. Első csapásra nem sikerült leütnie rólam, de végül csak sikerült és gyorsan feltudtam kelni a földről. Több helyen is véreztem és fájt is rendesen, de ráértem sajnáltatni magam.
- Ejnye, úri hölgy ilyeneket nem mond. - még egy kicsit poénkodni is volt kedvem, de nem sokáig, mert a szörny még ott volt. Nem is volt sok időnk, mert ismét felénk iramodott.  A lány volt hozzá közelebb és épp rá pikkelt, szóval őt akarta, de beugrottam közéjük. A fegyverem már vissza kaptam Averytől így ki tudtam nyújtani felé és az ostoba egyenesen belefutott a pengébe. A mellkasába hatolt a vége, de nem szúrta át teljesen a lényt. Még élt, de már menekülni akart, viszont a fegyverem beleragadt. Próbált elrepülni, de erősen fogtam a botom. A karom összes izma megfeszült és egy nagy lendülettel vissza húzta a földre a szörnyet. Vagyis inkább vissza lökte. Mikor leérkezett nagy erőt vettem magamon és tovább nyomtam a pengét, annyira hogy az a másik oldalon ki is jött. A lény utolsó erejével egy hatalmasat üvöltött és összecsuklott. Kihúztam belőle  kedvenc fegyverem és vissza csökkent az eredeti méretére, majd elraktam. Végre tudtam a lánnyal foglalkozni.
- Tényleg jól vagy? Itt lakom nem messze, szóval ha gondolod el tudom látni a sérüléseid. - közelebb léptem, hogy jobban meg tudjam nézni, mennyire súlyosak.





clothes || Remélem jó lett  13    ||  ©️
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Témanyitás₰ Tárgy: Re: A szörnyek összehozzák a dolgokat - Avery & Khrüszaór   
 Similar topics
-
» Part 14 / 11
» Szörnyek Bolygója
» Neminra élővilága
» Thomas "Tom" Avery
Ugrás: