Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
8
Pirosak
0

(frissítve: 02.13–12:25 )


Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Statisztika
Fajok
Félvérek
14
18
Istenek
5
6
Mitikus lények
2
5
Összesen
21
28



Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Keaden Hancrow, Maya Downey






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.




Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
2
Poszeidón
1
2
Athéné
0
2
Aphrodité
0
4
Arész
0
2
Apollón
3
1
Hermész
1
1
Démétér
1
0
Dionüszosz
1
0
Héphaisztosz
1
0
Egyéb
2
4


Utolsó bejegyzések
Írta  Damian Park
Today at 9:02 am

Írta  Maya Downey
Yesterday at 3:24 pm

Írta  Arian Sagong
Kedd Feb. 20, 2018 11:12 pm

Írta  Eliphas Thorne
Kedd Feb. 20, 2018 1:21 pm

Írta  Eliphas Thorne
Vas. Feb. 18, 2018 10:31 pm

Írta  Galen Dyson
Vas. Feb. 18, 2018 1:45 pm

Írta  Skrionya
Vas. Feb. 18, 2018 12:37 pm

Írta  Skrionya
Vas. Feb. 18, 2018 12:33 pm

Írta  Elise Parker
Vas. Feb. 18, 2018 11:44 am

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline

Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline   ₰ Szomb. Dec. 09, 2017 3:31 pm

Remélem megfelel Smile
Az erdő ijesztő hangjai.
Adeline & Dalma
Ugye tudjátok milyen az amikor új lány vagy valahol, ezért minden szivatásnak te vagy a célpontja? Nem, nem mintha érdekelne, de azért bizonyos mennyiség után már elég rendesen felhúzom magam a dolgon.
Ez történt meg most. A fene vigye el az összes idiótát aki azt hiszi azért mert ez az első nyaram a táborban gyáva nyuszika vagyok aki mindentől megijed, és nem meri áthágni a szabályokat. Még mit nem!
Azt mondják az erdő életveszélyes, ennek okáért tiltott terület. Oké, értem, nem akarják hogy felügyelet nélkül bóklásszunk ott az éjszaka közepén. De könyörgöm… Ne higgyék már hogy megijedek, csak mert azt mondták veszélyes.
Márpedig pont ezt hitte az a három tökkelütött, akik elkezdtek cukkolni, hogy az újaknak nem való az erdő, de ha hozok egy ágat egy bizonyos fáról az erdő közepén, akkor bekerülök a veterán táborlakók közé.
Ugyanmár… azt hitték elhiszem? A fenéket! De addig húzták az agyam, hogy úgyse mered, és kevés vagyok hozzá, hogy végül csak elindultam, hogy a fejükön törhessem ketté azt az átkozott ágat.
Na bolond azért nem vagyok, szóval lassan lépkedve haladok az erdő közepe felé, figyelve a zajokra és arra hogy ha lehet ne verjek zajt (na nem vagyok egy indián, úgyhogy akinek éles a füle, az tuti meghallotta a lépteimet, de legalább felesleges hangzavart nem okoztam.)
Csak egyet felejtettem el… Hogy a francba fogom én megállapítani az éjszaka közepén, hogy melyik az a fa, amelyikről az ágat kellene vinnem? Ebben a sötétben minden fa egyforma… Várjunk… fordulok hátra keresve a  szememmel a tábor fényeit. Alig-alig, de még látni, úgyhogy megnyugszom, és mostmár biztosan megjegyzem az irányt amerről jöttem.
Ahogy lassan haladok az erdő mélye felé, kezdenek felerősödni a zajok, egy-egy farkas felvonyít, néha bagoly huhog (Oké… ez engem miért is nyugtat meg?) és máskor pedig léptek zaját hallom.
Ácsi! Léptek? Ki az az eszement, aki rajtam kívül ilyenkor itt járkál?
Megállok, fülelek, és ahogy sikerül megállapítanom a hang irányát belépek egy fa mögé, hogy én előbb lássam meg a közeledőt, mint ő engem. Márha ő még nem látott meg engem…



A hozzászólást Szász Dalma összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 17, 2017 5:48 pm-kor.
Felhasználó profiljának megtekintése
Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline   ₰ Szomb. Dec. 09, 2017 9:29 pm




Ade & Dalma

You can't hide, you can't run

Az erdő és éjszaka pontosan az a kettős kombináció volt, amitől mindenki mindig óva szokott inteni. Nem ez volt az első évem a táborban, ami azt illeti, én már lassan az voltam, aki „kinövi” azt, hogy idejárjon, ebből kiindulva tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy az erdő nem az a hely, ahol egy félvérnek egyes egyedül csatangolni ajánlott. Én pedig ugyan nem voltam soha a gyáva nyuszi típus, de megfontolt és előrelátó voltam. Nem volt célom minél előbb a saját vesztembe rohanni, s mivel az erdőről azt mondták, veszélyes, soha nem is állt szándékomban kideríteni, hogy ez tényleg igaz-e, vagy csupán ijesztgetnek vele minket. Tökéletesen megvoltam anélkül, hogy ilyeneken agyaltam volna, most valahogy mégis ott kötöttem ki, hogy az erdőben voltam. Egyedül, éjszaka. Hogy pontosan hogyan is történt ez meg? Egyszerű.
Jó szokásomhoz híven éppen az esti edzésemet tartottam, és elmentem futni. Ebben még nem is lett volna semmi különös, hisz mindig ezt csináltam, ezúttal azonban, ahogy elhaladtam az erdő mellett, egy alakot fedeztem fel, aki igen csak határozott léptekkel tartott a fák sűrűje felé. Mivel sötét volt és viszonylag messze voltam, nem láttam jól, hogy ki volt az, de egyébként sem foglalkoztatott ez különösebben. Ha volt valaki oly botor, hogy bemerészkedjen oda, akkor úgy kell neki – azért, amiért ő szabályt szegett, nekem miért kellett volna követnem a példáját? Ugyanakkor volt egy olyan érzésem, hogy utána kell mennem. Nem tudtam volna megmondani, hogy miért, de határozottan éreztem, hogy nem lesz jó vége, ha egyedül hagyom ott csatangolni, ezért hát habozás nélkül utána vettem az irányt. Az persze már csak utólag jutott eszembe, hogy ha rajta kapnak, ugyanúgy jár a büntetés érte nekem is, bár őszintén szólva, ez kevésbé érdekelt. Sokkal inkább azon kezdtem el aggódni, hogy épségben kijussunk innen, mert köztudott volt, hogy az erdő az a hely volt, ahová még a szörnyek is eljuthattak, és ez, meg az, hogy sötét volt, nem volt épp a legkedvezőbb ránk nézve. Mindenesetre, inkább elnyomtam magamban ezeket a gondolatokat, és csak arra koncentráltam, hogy minél előbb megtaláljam azt az illetőt, aki után jöttem.
Szerencsére nem éppen igyekezett nesztelen lenni, így nekem sem esett nehezemre a nyomára bukkannom, és követnem őt. Már épp utána is szóltam volna, hogy álljon és várjon meg, amikor hirtelen megtorpant, majd pár másodpercnyi várakozás után inkább bebújt egy fa mögé. Ezt látva egy sóhaj hagyta el az ajkaimat, már csak azért is, mert így nem sikerült beazonosítanom azt, hogy kit követtem, csak annyit tudtam, hogy egy fekete hajú lányról van szó.
- Bocsi, nem láttam az arcod, így nem tudom, melyik félvér vagy, de én Adeline vagyok, biztos hallottál már rólam… - De ha nem, az sem baj, igazából nem ezen volt a lényeg, csak szerettem volna minél előbb tisztázni, hogy ki vagyok, és hogy nem kell félnie tőlem. Mert hát, egyértelműen nem volt rá oka. Nem bántani akartam. – Nyugodtan gyere elő, igazából a táborba akarlak visszavinni. Nem a legbölcsebb éjszaka itt kószálni, pláne nem egyedül – magyaráztam tovább, ahogy megálltam azon a helyen, ahol az előbb a lány is állt, majd az a fa felé fordultam, ami mögé bebújni láttam. Ennél többet azonban nem mondtam, csak türelmesen vártam az ő reakciójára, abban reménykedve, hogy ennyi elég lesz ahhoz, hogy visszaforduljunk. Nem hazudok, ha azt mondom, minden pihe felállt a tarkómon. Rossz érzés kerített hatalmába, úgyhogy csak minél előbb szerettem volna visszatérni a tábor védő határai mögé.

Cause the monster follows you everywhere

556 ◆ Remélem jó lett Very Happyzenecredit


Felhasználó profiljának megtekintése
Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline   ₰ Vas. Dec. 10, 2017 1:41 am

Remélem tetszik
Dzsungelhangok
Adeline & Dalma
Sokminden megfordult a fejemben pár plamat alatt,. és valahol erre is számítottam, nade azért nem teljesen így.
Nem, ijedt az egyáltalán nem voltam, főleg nem karddal a kezembenIgen. Igen, megkönnyebbültem, mert mégiscsal ez volt a lehető legjobb eshetőség, hogy egy másik táborozó jött erre éppen,  és tudva ki jött utánam már mosolyogva elő is lépek a fa rejtekéből, és biccentek Adeline felé.
- Dalma vagyok - mutatkozom be én is, mert bár biztosan keringenek pletykák az új lányról, nem hiszem hogy tettem bármit, ami miatt ismerné a nevemet, különösen a külföldi csengése miatt.
-Visszavihetsz, amint megvan amiért jöttem. - jelentem ki határozottan, de még mindig mosolyogva.
-Persze, sohasem bölcs éjjel az erdőben egyedül mászkálni, de én pontosan ezért vagyok itt, ráadásul már egyedül sem vagyok. - bólogatok határozottan, miközben halkan beszélve próbálok hatni rá. Pár hang nem fog elijeszteni, és nem olyan nagy ez az erdő, ugye?
Valószínűleg legegyszerűbb ha felvázolom a helyzetet, és akkor talán még segíteni is fog nekem hogy hamarabb visszatérhessek a táborba ami... Igen, arra van, ez tuti.
- Ismered a három srácot a dionüszosz bungallóból? - kérdezem, hátha ennyi is elég  - Egész nap idegesítettek vele hogy nem merek és nem tudok szerezni egy ágat a juharfáról ami az erdő közepén van. Úgyhogy megyek, fogok egyet, aztán holnap kettétöröm a fejükön hogy szálljanak le rólam. -  Érezhető az indulat a hangomban úgy is, hogy suttogok... Nem is tudim mikor húztak fel utoljára ennyire, de nem is lényeg mert nem nyugszom ameddig azt az ágat hozzájuk nem vágtam.



A hozzászólást Szász Dalma összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 17, 2017 6:04 pm-kor.
Felhasználó profiljának megtekintése
Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline   ₰ Vas. Dec. 10, 2017 12:09 pm




Ade & Dalma

You can't hide, you can't run

A szavaim elhangoztával a lány egyből előbújt mosolyogva a fa rejtekéből, amit látva én is halvány mosolyra húzta ajkaimat. Elvégre, így már csak annyi volt hátra, hogy sarkon forduljunk, és elhagyjuk ezt a rémisztő erdőt. Pontosan ezért már nyitottam is volna a számat, hogy közöljem, akkor indulhatunk-e, amikor leesett, hogy még nem igazán szándékozik visszatérni a táborba. Magamban felsóhajtottam ezt hallva.
Természetesen én is hallottam az új lányról, Szász Dalmáról, és látni is láttam már párszor, de komolyabb interakció nem alakult ki közöttünk, én pedig nem is szándékoztam eddig különösebben arra venni a fáradtságot, hogy megismerjem őt. Jó páran voltunk táborozók, s ugyan névről és arcról szerettem mindenkit ismerni, de a kapcsolatokat ennél jobban csak azokkal mélyítettem el, akik tényleg érdekeltek. S mivel nekem nem ez volt az első évem a táborban, már kialakult az a „baráti” köröm, inkább társasági köröm, amiben mozogtam, és amit többnyire nem állt szándékomban kiszélesíteni, és másokat is bevenni. Kivételek persze mindig voltak, kezdeményező azonban soha nem én voltam.
A határozottság kiérezhető volt hangjából, s szemei is tükrözték ezt, így az első, ami megfordult a fejemben, az volt, hogy csak alkalmazom a képességemet, és azzal parancsolom meg neki, hogy jöjjön vissza a táborba. Nem lett volna szép dolog tőlem, nem is szerettem visszaélni ezzel az adottságommal, de ha túl türelmetlen voltam ahhoz, hogy másképp győzzem meg a másikat az igazamról, vagy ha annyira eltántoríthatatlan volt, akkor volt már rá példa, hogy ilyen, piszkos módon juttattam érvényre az akaratomat. Most is nagyon hajlottam efelé, mert semmi kedvem nem volt az erdőben bóklászni éjnek évadján, azonban ahogy tovább mondta a sztorit, hogy pontosan miért is volt itt, egy lemondó sóhaj hagyta el az ajkaimat. A Dionüszosz félvérek, mi? Milyen meglepő…
- Nos, ez sok mindent elárul – jegyeztem meg mindentudóan, miközben karba tettem a kezeimet, és így pillantottam rá azon agyalva, hogy mit is tegyek. – De ugye tudod, hogy nekik is csak a szájuk nagy? Valójában soha nem vették volna a bátorságot, hogy megtegyék azt, amit tőled kértek, ami azt illeti, határozottan úgy érzem, direkt járatják a bolondját veled. Mivel még új lány vagy, biztos nagyon poénos nekik, ha rögtön büntetőmunkát kapsz szabályszegésért – tettem még hozzá szem forgatva. Komolyan, tényleg olyan gyerekesek tudtak lenni a Dionüszosz félvérek, hogy sokszor szívem szerint én is csak jól fejbe kólintottam volna őket. Erre sor soha nem került, elvégre én nem az a típus voltam, aki ilyen módon kifejezte volna irritáltságát, az erőszak pedig pláne távol állt tőlem, de nem tagadom, jól szórakoztam volna azon, ha végre valaki jól móresre tanítaná őket. Főleg, ha az egy új lány… A gondolatra széles mosoly telepedett az ajkaimra, mert már előre láttam lelki szemeim előtt, hogy milyen arcot fognak vágni, amikor Dalma megjelenik előttük azzal a bizonyos faággal. Csak remélni tudtam, hogy valóban jól kettétöri majd a fejükön.
- Tudod mit? Veled megyek. Már jó pár éve idejárok a táborba, jobban ismerem az erdőt és a környéket, mint te, így gyorsabban is fogunk végezni, mintha csak egyedül lennél – feleltem felvont szemöldökkel, némileg a beleegyezésére várva, holott igazából kijelentettem, hogy vele megyek, visszautasítást nem fogadtam el. De feltételeztem, hogy ő sem fog nemet mondani erre a lehetőségre, elvégre mégis csak jobb volt ketten, mint egyedül a sötét erdőben. Főleg, hogy ilyen szempontból én még tapasztaltabb is voltam nála. – Gyere, menjünk – böktem a fejemmel előre, majd ha ismét megkaptam a beleegyező reakciót, akkor megindultam az erdő közepe felé, ahol az a bizonyos fa állt, ami Dalmának kellett. – És, milyen eddig a félvér táborban lenni? Sokkal furcsább, mint az egyszerű halandók világa, nem igaz? – kérdeztem tőle kíváncsian, miközben felidéztem magamban, hogy nekem milyen volt annak idején újnak lenni itt. Különös volt belegondolni, hogy azóta már mennyi idő eltelt, mennyi minden változott, s hogy én is mennyire hozzászoktam ehhez a félvéresdihez. Eleinte nagyon vonakodtam ettől az egésztől, igazából csak egy viccnek gondoltam, amivel apa akart szívatni, de hát, végül kiderült, hogy ez valóban az igazság, s ez sok mindent meg is magyarázott. Például a hiperaktivitást, vagy a diszlexiát. Ó, és persze azt, hogy miért tudok franciául, amikor soha nem is tanultam azt a nyelvet. – Tudni már, hogy ki az isteni szülőd, vagy az elfogadás még nem történt meg? – fecsegtem tovább, miközben egyre beljebb hatoltunk az erdőben. Még mindig éreztem azt a baljós érzést, a pihék még mindig felálltak a tarkómon, de a beszéddel igyekeztem elterelni ezekről a figyelmemet, több-kevesebb sikerrel.

Cause the monster follows you everywhere

721 ◆ Remélem jó lett Very Happyzenecredit


Felhasználó profiljának megtekintése
Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline   ₰ Kedd Dec. 12, 2017 12:32 am

Remélem elég izgis *.*
Csend
Adeline & Dalma
A reakcióját látva megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkamat. Egyáltalán nincs kedvem hadakozni vele, hogy engedjen, vagy akár velem is jöjjön.
Ami pedig a figyelmeztetését illeti… Persze hogy tudom. Ez az egyik oka hogy ENNYIE felhúztam magam. Mert könnyű úgy piszkálni valakit, hogy te magad sem csináltad még soha amiről kijelented: Nem képes rá.
-Igen, tudom. Nem azért csinálom mert mondták, hanem hogy az orruk alá dörgölhessem hogy megcsináltam… Vagyis hogy szó szerint a fejükhöz vághassam.- válaszolok bólintva. Nem, a büntetőmunka lehetősége sem tántorít el. Szerintem megéri.
Igazán nagyon akkor könnyebbültem meg, mikor látom hogy elmosolyodik. Azt hiszem nyert ügyem van.
- Azt megköszönöm - mosolygok rá - Nem akarok itt lenni a feltétlenül szükségesnél továb… - teszem hozzá komoly tekintettel bólintva.
Megindulok utána, közben azért időről időre újra visszafordulva, és próbálva alaposan megjegyezni az irányt. Rendben, hogy ő Adeline ismeri az utat, de nem árt ha én sem veszítem el útközben a fonalat.
A megszólalása elsőre picit zavar. Most komolyan… Miért kell még az éjszaka közepén kint az erdőben is ragaszkodni a ránk osztott szerepekhez? Na de mindegy, ha már így kezdte a kommunikációt, és jól esik neki, én ugyan nem fogom kedvét szegni.
-Tényleg más, de furcsának nem mondanám.  Sokkal inkább otthonosnak - válaszolok mosolyogva. Tényleg… jobban otthon érzem itt magam, mint akár Bostonban, akár annó' Budapesten.- Athéné lánya vagyok - reagálok a következő kérdésére is nem teljesen gördülékenyen, és ezúttal nem mosolyogva. Azt tudom, hogy ő az Aphrodité bungallóban lakik, így ezt a kérdést nem dobtam vissza, ellenben a másikat már inkább.  - És te, mióta jársz a táborba?- kérdezek én is, de csak halkan, közben folyamatosan figyelve az erdő hangjait és annak változását. Egyszercsak arra kapom fel a fejem, hogy a baglyok hangja elhallgatnak. Csendre intem Adelinet, és hallgatozóm pár pillanatig, nehogy a képzeletem, és a sötétség csapja be az érzékeimet, de nem, a baglyok huhogása tényleg megszűnt.
- A baglyok… elhallgattak.- jelzem neki is, hátha ő ezen kívül mást is észrevett.
Nem tudom ő hogy értékeli ezt, lehet én vagyok csak túlságosan paranoiás, de az, hogy ami eddig kicsit megnyugtatott megszűnt, idegessé tesz, és félelmet kelt bennem… De, ugye tényleg nem eshet akkora bajunk ebben az erdőben? 

Felhasználó profiljának megtekintése
Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline   ₰ Csüt. Dec. 28, 2017 8:11 pm




Ade & Dalma

You can't hide, you can't run

Csak egy aprót bólintottam arra, amikor közölte, hogy természetesen ő is tisztában van azzal, hogy azok hárman csak a bolondját járatták vele. Nem mintha ostobának néztem volna, hogy ne jöjjön rá erre magától is, de szerettem volna inkább biztos lenni a dologban, mert ha nem így lett volna, akkor tényleg kétszer meggondoltam volna, hogy tartsak-e vele ebben az őrültségben, vagy inkább rángassam vissza a táborba, akár a képességemet használva. De szerencsére tisztában volt azzal, hogy mit tesz, így pedig én is nyugodtabb szívvel követtem, illetve mutattam irányt neki. A baljós érzés azonban csak nem akart elmúlni, ez pedig felettébb zavart…
- Azt tökéletesen megértem. Tudod, maga az erdő elvileg nem túl nagy, de amikor benne vagyunk, egy kész labirintusnak tűnik. Én magam ezt még soha nem tapasztaltam, mert nem szokásom itt járkálgatni, de… hát nem tudom. Még nem tettem sok utat meg, de átérzem már ezt kissé én is – kezdtem el magyarázni halkan felnevetve, miközben megindultunk abba az irányba, amerre az a bizonyos fa volt. Eközben felvetettem azokat az általános témákat, amiket egy újjal mindig meg lehetett vitatni. Oké, klisés volt, elismerem, mint ahogy azt is, hogy unalmas lehetett mindenkivel csak erről beszélni állandóan, de mivel nem ismertük egymást, úgy gondoltam, ez jó kiindulási alap. Aztán ha többet tudok már róla, természetesen más témákat is fel tudnék dobni, de így ismeretlenben elég nehéz. Megtehettem volna persze, hogy akkor csak szimplán hallgatok, de ez sem volt opció, mert a csend még mindig kísértetiesebb volt, mint a sablonos témákról beszélgetni. Úgyhogy figyelmesen hallgattam a válaszait.
Amikor azt mondta, hogy igazából otthonos itt lenni, abban teljesen egyetértettem vele. Ebbe én még így soha nem gondoltam bele, legtöbbször csak az járt a fejemben, hogy itt miket nem lehetett tenni, és… némileg azért még játéknak fogtam fel. Nem voltam semmilyen küldetésen, nem harcoltam még szörnyekkel, nagyon találkozni se találkoztam velük, így az egy dolog volt, hogy elfogadtam, valóban egy isten gyermeke vagyok, de attól függetlenül sokszor az volt a benyomásom, hogy ez az élet olyan távol áll tőlem. Nem tudtam teljesen átérezni azt, hogy félisten vagyok, s habár ennek különösebb jelét soha nem mutattam, de azért többször megfordult már a fejemben, hogy ha többé már nem járhatok a félvér táborba, akkor minden visszaáll a megfelelő kerékforgásba, és olyan lesz, mintha soha nem is jártam volna ide. Botorság volt, tudom, főleg, hogy, ahogy Dalma is mondta, ez az otthonunk. Csupán én nem akartam elismerni, s még ennyi év után is ragaszkodtam a sima emberi élethez – mintha én is csak egy egyszerű halandó lettem volna.
Csak biccentettem egy aprót, amikor azt mondta, Athéné lánya. Ha jobban belegondoltam, erre magam is rájöhettem volna. A személyisége, a viselkedése, mind passzolt Athéné lányaihoz, úgyhogy ehhez többet nem is fűztem. Viszont amikor visszakérdezett, hogy én mióta is vagyok a táborban, elgondolkodva nyúltam a nyakamban lévő lánchoz, amin hét gyöngy volt. Milyen furcsa belegondolni, hogy már hét év eltelt azóta, hogy először megérkeztem ide…
- Hát, hét éve járok ide minden nyáron, szóval mondhatjuk, hogy elég régi motoros vagyok – nevettem fel, de aztán egyből el is hallgattam, ahogy Dalma csendre intett. Eddig annyira bele voltam merülve a gondolataimba, hogy fel sem tűnt, a baglyok elhallgattak, csak most tűnt fel, és… borsódzott a hátam. Olyan érzés volt, mintha valami bámult volna minket, mintha valami csak arra várt volna, hogy ránk támadhasson, és hát… ez nem volt túl biztató. Nyeltem egy aprót, ahogy óvatosan megindultam előre, biccentve Dalmának is, hogy kövesse a példámat. Igyekeztem úgy tenni, mint akinek nem tűnt fel semmi, de közben végig azon kattogtam, mégis miféle szörny lapulhat az árnyékban – feltéve, hogy egyáltalán egy szörny volt, és nem valamelyik másik félvér akarta a frászt hozni ránk, mert ez határozottan nem volt vicces.
- Csak tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna, aztán ha hármat számoltam, kezdjünk el futni, oké? – mondtam Dalmának halkan, hogy csak ő hallhassa, miközben füleltem, azon agyalva, hogy a szörny mégis hol járhat. Hangokat azonban nem hallottam, de a fürkésző tekintetet még mindig a hátamban éreztem.
Ha Dalma bólintott, én is bólintottam egy aprót, majd megtettem még egy-két lépést, s csak ezután kezdtem el visszaszámolni.
- Egy… - Még két lépés. – Kettő… - Csak még egy kicsit tovább. – Három! – kiáltottam el magam, majd teljes erőből futni kezdtem előre. A fa, amit kerestünk, elvileg nem volt már olyan messze, így én afelé vettem az irányt, reméltem, hogy Dalma nem veszít el szem elől, különben az nagyon kellemetlen lett volna, főleg, hogy csak nála volt fegyver, én jóformán védtelen voltam. Nekem is szükségem volt rá, és neki is rám. Fontos volt, hogy együtt maradjunk, de a fülemben dobogó szívemtől nem hallottam, hogy Dalma követett-e engem, csak arra tudtam gondolni, hogy minél gyorsabban fussak.

Cause the monster follows you everywhere

774 ◆ Bocsi a késésért, ha valami nem jó, szólj <3 ◆ zenecredit


Felhasználó profiljának megtekintése
Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline   ₰ Szomb. Jan. 13, 2018 2:00 am

Gyanús csend
Adeline & Dalma
Szuper. Szerencsére megérti, miért indultam el. És azt hiszem azt is elhiszi, hogy tudom mit csinálok.
Labirintus? Oh, azt elhiszem. Ezért is nézek viszonylag gyakran vissza, hogy el ne veszítsem a "fonalat", hogy merre kell visszajutni a táborba. Eddig sikerült követnem, aztán remélem, hogy visszafelé nem fog kiderülni, hogy mégsem olyan egyszerű, mint gondoltam.
-Akkor neked is újdonság lesz ez a kis kaland- vigyorodom el, aztán hozzá is teszem, hogy a problémákat elkerüljük - Ketten gond nélkül megoldjuk. Aztán majd jót röhögünk azokon a barmokon.- vális bíztatóvá és barátságossá a mosolyom.
Aztán követem, továbbra is igyekezve észben tartani a visszafelé vezető utat. Ebben az sem zavar meg különösebben, hogy közben beszélgetni kezdünk. Csak tudnám miért éli bele magát mindenki ilyen nagyon a tábor keretmeséjébe… Mindenesetre őszintén válaszoltam a kérdésének arra a részére, ami nem annyira kapcsolódott a ránk osztott szerepekhez. De legalább sokkal izgalmasabbá teszi az egész nyáron át tartó edzést és tanulást. Ezzel pedig elviselhetőbbé a távolságot, ami így apámmal kialakult. Egészen kicsi gyerekkorom óta csak ketten vagyunk egymásnak. Ez pedig hatványozottan igaz, mióta Bostonba költöztünk. Még egy hétig se voltam távol tőle soha, nem hogy egy egész nyáron át… Remélem, azért nem érzi rosszul magát… És talán végre kicsit szórakozik is a barátaival.
Hát persze… Sejthettem volna, "régi motorossal" van dolgom. De nem fűzök hozzá semmit, mert feltűnik a csend, ami körülvesz minket. Örömmel fogadom, hogy nem kell magyarázkodásba kezdenem, kérdés nélkül csendben marad pár pillanatig, ami elég rá, hogy megbizonyosodjak róla: Tényleg nem lehet hallani a baglyokat!
Na remek… Pont ilyenkor történik is valami eben az átkozott erdőben, amikor mi is itt mászkálunk?
Nem kell sokat gondolkodnom, mikor Adeline int, hogy menjek utána, hogy így teszek. Halkan, a tőlem telhető legpuhább léptekkel indulok a nyomában. Nem feltűnően ugyan, de én minden idegszálammal figyelek, hogy jár-e valami a nyomunkban. Közben azon gondolkozva, hogy mi lehet a legrosszabb eshetőség… Farkas? Vagy esetleg medve?  Na… lehet nem ártana az ilyen helyzetekre mindig valami fegyvert magamnál hordani…
Szinte észrevehetetlenül bólintok csak a szavaira, és innentől őt is figyelem, hogy legalább nagyjából egyszerre kezdjünk futni.
Eddig semminek nem tudtam felfedezni a hangját… ami vagy jót jelent, vagy rosszat…. Nagyon rosszat… Egy… nem, még mindig semmi… Kettő… néhány méterre mögöttünk mintha madarak szálltak volna fel a fák közül… Az sosem jelent jót… Három! Ezzel nekiiramodok, szinte ösztönösen. Na, az a pár év meglátszik. Nem tudok olyan gyorsan futni, mint a régebb óta a táborban kiképződő lány… Két szerencsém van: A szemem eléggé hozzászokott már a sötéthez, hogy a körvonalait viszonylag nagy távolságban is lássam, így tudom követni. A másik, hogy az a bizonyos fa, ami miatt idejöttünk nincs túl messze. Sőt… ami azt illeti… több vörösjuhar mellett is elfutunk út közben. De melyik áll az erdő közepén? Nos… Végülis kiderül, hogy elég egyértelmű a dolog. Egy különösen szép, és a többi fa közül kitűnő példánynál kötünk ki.
Tapasztalatlan vagyok. Remélem, hogy Adeline nem annyira, így kissé lihegve a futástól kérdezem őt:
-Nagyobb biztonsűgban lehetünk vajon, ha felmászunk?- merthogy ez a vörsjuhar alkalmas rá, hogy a mi fittségünkkel gond nélkül, viszonylag magasra tudjunk mászni, és eltűnjünk a lombok között, És egészen biztosan elbír akár mindkettőnket.
És be kell vallanom… a futásban, és az izgalomban kicsit megfeledkezem róla, hogy eredetileg egy ágat kellene szereznem éppen erről a juharról.

Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Elég bátor vagy? - Dalma&Adeline   
 Similar topics
-
» [Játékos Küldetés] Mersz vagy nyersz?
» Hazukage Inu(újra)
» Gundan művészei (FanArt verseny 09|11)
» Korotsuki Kazeno
» Vendégszoba
Ugrás: