Jasper && Elise - Why now?





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
9
Pirosak
19

(frissítve: 06.02. 12:16)


Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
1
Poszeidón
1
1
Athéné
1
2
Aphrodité
3
2
Arész
0
1
Apollón
1
0
Hermész
1
2
Démétér
1
0
Dionüszosz
0
1
Héphaisztosz
0
0
Egyéb
2
1
Mitikus lények
1
4
Összesen
11
15



Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Justin Mulligan
Csüt. Júl. 05, 2018 10:12 pm

Írta  Amber Hill
Vas. Júl. 01, 2018 9:46 pm

Írta  Erisz
Vas. Jún. 24, 2018 1:12 pm

Írta  Arthur Greenwald
Pént. Jún. 22, 2018 10:16 pm

Írta  Arthur Greenwald
Pént. Jún. 22, 2018 8:19 pm

Írta  Heather Blackmage
Szer. Jún. 20, 2018 3:19 pm

Írta  Heather Blackmage
Szer. Jún. 20, 2018 2:19 pm

Írta  Bradley Daanen
Vas. Jún. 17, 2018 3:54 pm

Írta  Ivis
Csüt. Jún. 14, 2018 9:58 am

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

Jasper && Elise - Why now?

Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Szer. Jan. 17, 2018 10:57 pm

JASPER && ELISE
Magam sem értem, miért tartom ezt a szokást ezen a napon, de a nagypapa sokat jelentett nekem és tudom, hogy most nem lenne éppen büszke rám, de.. Szeretne. Szeretne minden ellenére és mellettem lenne, támogatna és segítene túljutni mindenen, csak nincs itt, mert meghalt. Meghalt az én fellépésemen, érthető, hogy miért hagytam abba a balettot, hogy miért nem csináltam tovább és.. nem csak azért, mert éppen balett alatt történt az egész, hanem mert ő szerette volna, hogy ezt csináljam. Ha folytattam volna, akkor mindig ő jutott volna az eszembe és.. nem szerettem volna mindig az ő elvesztésén agyalni. Így is minden évben halálának évfordulóján hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a keserűség és a hiányérzet.. A hiány és az űr, amit maga után hagyott, ilyenkor csak tátong a szívemben. Bár nem szerettem volna a táborban táncolni, mert sosem lehet tudni, hogy éppen ki-mikor kapna rajta, hát.. az erdő sem sokkal jobb hely. Bárcsak tudnék teleportálni, most csak megjelennék egy balett teremben és táncolnék addig, ameddig csak a lábaim bírnák az egészet.
Ki kell osonnom úgy, hogy ne vegyen észre senki és véletlen se fussak össze Mayaval, mert.. tudom, hogyha találkozunk nem fogom tudni levakarni magamról és én nem szívesen táncolnék előtte. Már régen balettoztam, nem is gyakoroltam sokszor és biztosan borzalmasan csinálom már. Na de most nem is ez a lényeg, gyorsan körbenézek, de nem látok senki olyat, akitől tartanom kellene, így gyorsan nekiiramodva megcélzom az erdőt. Már csak pár lépés, pár lépés és.. Fortuna szeret engem eddig. De merre is van az a tisztás.. sosem szokott senki sem ott lenni, mindig csak az enyém volt, amolyan titkos hely volt, ahova elvonulhattam füvezni vagy éppen drogozni a világ elől. Jó kis hely.
Végül mikor megérkeztem elkezdtem melegíteni, nyújtani. Igazából még mai napig hajlékony vagyok és könnyen lecsusszanok spárgába, ha kell, nem okoz különösebb gondot. Tudtommal ezt nem édesapámtól, hanem anyukámtól örököltem, ő volt mindig ilyen, régebben állítólag sokat táncolt, verseny táncolt, csak az anyukája kinevelte belőle. Papa legalábbis mindig ezt mondta nekem. Végül pedig a nyújtás végeztével elkezdtem táncolni. Nehezen jutottak eszembe a lépések, ahogyan nem használom őket, úgy kopnak ki az elmémből, de most a nagyapi emlékére próbáltam minél többet előásni. Átadtam magam a táncnak, próbáltam eggyé válni a lépéseimmel, de.. egy-két hibát elkövettem. Közben pedig eszembe jutott a papi hangja, ahogyan magához ölelt, ahogyan azt mondta nekem szeretlek. Arcomra mosoly húzódott, míg könnyek csordogáltak lefelé a szememből.
Az egészet pedig egy spárgával zártam, kezeimet pedig kecsesen az ég felé emeltem, majd mikor kinyitottam a szememet.. - Te mi a szart keresel itt? - szegezem a kérdést a barátnőm exének és már azonnal törlöm is le a könnyeket az arcomról.


Számold meg Razz ◆ Szeretlek ◆ Zene
✖ made by Elise ✖
Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Szer. Jan. 24, 2018 8:23 pm
Tudjátok szerintem eszméletlenül hasznos dolog, ha az embernek van valami hobbija, vagy akár, ha több is. A hobbi alatt, pedig nem valami olyasmit értek, aminek művelése közben jól érzed magadat, hanem mikor valami többről van szó. Mikor a nehéz pillanataidban várod, hogy végre újra csinálhasd, mikor kikapcsol az adott dolog és a végén nem érzed azt, hogy elpazaroltad az idődet. Én olyan vagyok, aki szeret kipróbálni minél több dolgot. Ha tudnátok, hogy már hány féle sportban méretettem meg magamat...foci,baseball,kosár, lacrosse, tenisz – amiben amúgy elég tehetséges is voltam , míg jártam edzésre –, de egy idő után rájöttem, hogy ezeket csak élvezem, de nem illenek hozzám igazán. A tinédzser éveim elején startoltam rá jobban a képzőművészetre. Először a tánc (az most lényegtelen, hogy az nem képzőművészet), majd nem sokkal később a rajzolás, és nagyjából a fotózást 15 évesen kezdtem el mikor kaptam egy kamerát – rögtön elkapott az alkotás vágy és már szaladtam is a kertbe pillangókat üldözni az új ketyerémmel. A rajzolás úgymond a kedvtelésem, a fotózás a szenvedélyem és a balett az örök szerelmem. A legújabb “őrületem” pedig a Photoshop és maga az egész digitális művészet. Ebben még borzalmasan kezdő vagyok és valójában csak tapogatózok, de szerintem szépen lassan kezdem ennek is megérteni a menetét. Még is csak Apollón fia vagyok. Saját véleményem szerint ez ugyan úgy művészet, telis tele rengeteg különféle stílussal. Visszatérve a hobbik fontosságára: ha szomorúnak érezzétek magatokat, akkor mindig valami olyat kezdjetek csinálni, ami örömmel tölt el. Én is mindig ezt csinálom.Mióta szakítottam Majával sokkal többet járok fotózni. Kikapcsol és még pénzt is keresek vele..Dupla nyereség.
Ma viszont nem a fotózással töltöttem az időmet a szabadidőmben a táborban, hanem fogtam egy rajztáblát és elvonultam az erdőbe. Kényelmesen leültem az egyik fa lábához és egy közeli fa csoportot elevenítettem meg. Általában jobban szeretek embereket rajzolni, de most inkább a természet lágy ölelésére vágytam. Majd nem messze a fáktól megláttam Elise-t...Azt az Elise-t, aki Maya legjobb barátnője. Az a Maya, akivel a kapcsolatom elég furcsa. Ja, és Elise egyben az a lány is, akivel lefeküdtem a tavasz szünetben, de ő erre nem emlékszik.
Közben a papíron a fák között a táncoló lányt akaratlanul is lerajzoltam. Mintha a kezeim csak magától csinálták volna, miközben én a lépéseit csodáltam. Pont ezek a mozdulatok miatt bátorodtam fel és mentem oda hozzá.
– Oh, neked is szia Elise – vigyorgok rá és közben a fejemben próbálom helyre rakni azt, hogy hogyan is kéne gondolkodnom Elise-ről. El kell felejtenem azt az éjszakát, mint ahogy ő is tette. – Te sírtál? – bukik ki belőlem gondolkodás nélkül mikor meglátom a szemein. A vigyor leolvad az arcomról és hirtelen egy kissé aggódó arcot veszek fel. Még is én meglepődök a reakciómon.
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Kedd Jan. 30, 2018 7:05 pm

JASPER && ELISE
Ez mindig egy olyan időszak volt az életemben, melyet nehezen éltem meg, még csak Mayat sem engedtem ebbe belefolyni, csak.. szerettem ilyenkor egyedül lenni és gondolkodni. A tánc pedig csak amolyan segítség nekem, egy emlékeztető, bár lehet soha többet nem kéne táncolnom, mégis a kemény edzések és sok-sok gyakorlás nem volt hiábavaló. Ebben legalább jó voltam, mint a tanulásban, mindig is jól fogott az agyam, nekem elég volt csak órán odafigyelni és elolvasni egyszer reggel a tananyagot, mielőtt beértem volna az iskolába. Na jó, természetesen nem vagyok olyan okos, mint egy Athéné gyerek, de nem is vagyok buta, csak ez a lényeg. sosem szerettem volna, hogy egyszer rajtakapjon, ahogyan az érzéseimnek átengedve táncolok, most mégis.. Amikor Jasperrel találom szemben magam, egyszerűen nem tudok mit mondani, felcseszem magam.
Jelenleg egy a hülye feszültség van köztünk, én utálom őt, mert összetörte Maya szívét és még csak el sem mondta, hogy miért tette.. Szegényt úgy ott hagyta, ahogyan azt az én legjobb barátnőm nem érdemelte meg és hát én. Én nem tudok vele gondfeledten beszélni és kedvesnek lenni, mikor tudom, hogy milyen görény módon viselkedett a barátnőmmel. Nem is helyes, hogy egyáltalán szóba állok vele. - Lehet nem értetted, de.. Mi a faszt keresel itt? - ismétlem meg a kérdésemet ingerülten, aztán mikor meglátja a szemeimet és felteszi a kérdést azonnal oldalra pillantok és újabb könnyek gyűlnek a szemembe. Hirtelen nem is tudom mit mondjak neki, az meg pláne fura, hogy.. aggódik értem? - Én most megyek.. - jelentem ki, miközben nagy és erős léptekkel indulok el mellette, miközben szigorúan figyelek arra, hogy láthassa az arcomat, még a gumit is kihúzom a hajamból.


Számold meg Razz ◆ Szeretlek ◆ Zene
✖ made by Elise ✖
Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Szer. Jan. 31, 2018 11:46 pm
You and I


Elise-nek
Gondolatok cikáznak végig a fejemben, ahogy az emlékek előtörnek. Nem színtiszta képek, inkább csak pillanatok, hangok, szagok és rengeteg érzés. Inkább...Arra emlékszem, hogy mit éreztem aznap este, ott abban az ágyban, de arra már nem igen, hogy mit is csináltunk pontosan. Egyszerűen csak tudom, hogy megtörtént, meg hát ezt az ember reggel megérzi a testén. Én is megéreztem, ő nem. Igaz lehet, hogy a lányoknál ez máshogy működik...Vagy lehet, hogy ez teljesen ember függő.
Nagy eséllyel ő nem emlékszik semmire és ez jobb is ha így marad. Így is túl bonyolult a helyzet, nem akarom még tovább bonyolítani. Én csesztem el, én vészelem át az egészet. Nem mintha eddig sikeresen tenném meg, de na...Menni fog ez. Előbb utóbb úgy is kiverem a fejemből. Mert hogy amiket gondolok, amikre gondolok az nagyon nem helyes...És erre az agyam minden egyes alkalommal emlékeztet, hogy mekkora egy szarházi vagyok. Az emlékek eszembe jutnak, elkap a bűntudat és ilyenkor a felderengő érzések sem segítenek.
– Csak rajzolgattam, nos amikor...megjelentél egyszer csak a képen –  rázom meg a kezemben lévő papírlapokat, időközben már az ceruzámat a fülem mögé raktam, az ujjaim pedig szürke színűek a grafittól.   – Nem akartalak zavarni, de nem tudtam, hogy ez a része az erdőnek le van foglalva.
A róla készült rajzok nagyon kezdetlegesek, de kiváló a képmemóriám, így amint visszaérek a kabinokhoz az lesz az első dolgom, hogy leülök és kidolgozom. Aztán talán egyszer neki is megmutatom.
Aggódó tekintettel meredek rá és próbálom kitalálni, hogy csak beképzeltem, vagy tényleg sír(t). Mikor meglátom a legördülő könnycseppeket az arcán egy gombóc keletkezik a torkomban. A relaxiómon még én  is meglepődök.  – Mi történt? Valami baj van? – lépek közelebb hozzá és próbálok egy barátságos mosolyt felvenni. Miért zavar ennyire, hogy sír? És miért akarom ennyire, hogy ne sírjon? Ő is csak egy egyszerű lány… Jó vicc.

301 | remélem tetszik, szerintem borzalom Sad | Clothes


Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Csüt. Feb. 01, 2018 12:41 am

JASPER && ELISE
Óvatlan voltam, nem kellett volna kijönnöm ide, nem kellett volna elkezdenem táncolni és végképp nem szabadott volna átadni magam az érzéseimnek. Most itt előtte állni olyan megalázó volt, mintha éppen meztelen lenne előtte, pedig még sosem voltam senki előtt sem az, leszámítva a gyerekkori emlékeimet. Akkor lehet pucérkodtam valaki vagy éppen valakik előtt, nem is lényeges. Nem akartam, hogy itt legyen, nem akartam, hogy ilyen állapotban kelljen vele beszélnem, csak minél előbb leakartam lépni innen, elkerülni egy kínos és kényes helyzetet. Vele alapból is kellemetlen volt maradni, mert tudjátok a legjobb barátnőm exe, aki még mindig nem adott normális magyarázatot neki, hogy miért is szakított és kerülgetik egymást, mind két idióta.
Gyanakodva pillantok rá, de látom, hogy nem hazudik, legalábbis remélem.  - Értem. - mindössze ennyit felelek, mielőtt még elindulnék, kiveszem a gumit a hajamból, hogy az is eltakarja az arcomat. Nem akarok neki beszélni a nagyapámról, nem akarok neki mesélni a balettről és végképp nem az én szar életemről, úgysem értené meg, senki sem értené meg.. Talán éppen ideje lenne, hogy bekapjak egy bogyót, de tudom, hogyha megtenném, akkor ő egyből futna Mayanak árulkodni. - Most már tudod.. Legközelebb ne lapulj meg a sötétben. - mondom neki, minél előbb el kell mennem innen..
Már éppen készülnék itt hagyni, amikor elém lép és elállja az utamat. Nem nézek a szembe, csak a földet nézem és kérdésére.. Nem is tudom, hogy hogyan reagáljak. Időt nyerek magamnak a hallgatással, de nem igazán jutok dűlőre, nem akarom ezt senkivel sem megosztani. - Nincs semmi, túlreagálod a dolgot Jasper. - mondom neki, majd kikerülöm őt és elindulok.. Ha most is megállít tényleg nem fogom tudni visszafogni a könnyeimet és valóban sírni fogok, sírni fogok a legjobb barátnőm exe előtt.


Számold meg Razz ◆ Szeretlek ◆ Zene
✖ made by Elise ✖
Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Csüt. Feb. 01, 2018 2:17 pm
You and I


Elise-nek
Erősen igyekszem megfejteni a gondolatait, különösképpen azt, hogy mit gondol rólam. Vajon mennyire utálhat? Mekkora nagy megvetést érezhet irányomban azután, amit Mayával tettem? A lányok már csak ilyenek...Ha az egyikkel szakítasz, akkor a barátnője is leír téged egy ördögnek. Mindig is csodáltam ezt az összetartást közöttük. Persze nálunk is van valami ilyesmi, csak néha úgy érzem, hogy a lányok ezt sokkal nyíltabban kezelik. Nekünk sok esetben kellemetlen odaforduló egy azonos neműhöz ilyen problémával. Félünk az érzelmeinkről beszélni – ami amúgy a teljes generációnk problémája –, főleg én. Mióta szakítottam Mayával még égvilágon senkivel sem beszéltem át a történteket...Csak én tudom és senki más. Szorító nyakörv a javából!
Abba pedig már nem is merek belegondolni, hogy mi történne, ha megtudná Elise, hogy valójában mi is történt azon az estén. Soha se tudhatja meg! Nem szabad...Nem bírnám ki még egy embertől azt a megvető tekintetet, amit nap, mint nap látok a tükörben. Az utálatára sem vágyok.
A mozdulataira a fejemet akaratlanul is felkapom és végig a hajának esését figyelem. Milyen szép..Azt akarom, hogy csinálja még egyszer. Megrázom a fejemet figyelmeztetve magamat, hogy ilyet nem akarhatok..Még akkor is, ha csak az elmém legjobban elzárt szegletében. Megtörtént, ami megtörtént, de többször nem fog.
Ígérgetek magamnak, mint, ahogy már hetek óta teszem, de tudom, hogy mindig megszegem. Azt mondják, hogy az ember magának csak olyan esküt tesz meg, amiről tudja, hogy úgy sem tartja be. Nem vagyok benne biztos, hogy ez teljesen igaz, de van benne valami. Most is átlépem a láthatatlan határt. Elmehetnék, megtehetném könnyen, vissza se fordulnék, ám nem bírom megtenni. Muszáj tudnom, hogy mi történt vele és muszáj tudnom, hogy mivel törölhetném le a könnyeket az arcáról.
– Nem teszem és sajnálom, hogy megzavartalak. – Persze, hogy sajnálom azt, hogy abba hagyta a táncot, hogy nem tudtam folytatni a lerajzolását, a csodálkozás, ám azt egyáltalán nem, hogy rábukkantam az erdőben. – Nagyon szépen táncoltál. Nem is gondoltam volna, hogy tudsz. – Megjelenik előttem a látvány, amit percekkel ezelőtt láttam. Bár folytatná...
Látom, hogy el akar menni és valami bekattan a fejemben. Pont ugyan az az érzés, mikor felálltam a rajzolásból és ide sétáltam hozzá. Az a hirtelen erős csavarás a mellkasomban, ami megmagyarázhatatlan cselekményekre késztet. – Elise – elnyújtva mondom a nevét, mintha valami ősi kifejezés lenne, olyan ami földöntúli hatalommal rendelkezik. Nyúlnék utána, de mikor az ujjam hegye már majdnem hozzáér a csupasz karjához hirtelen visszarántom. Nem tehetem meg. Türtőztetnem kell magamat, ha tavasszal nem tettem meg. – Ha valami gond van nekem elmondhatod nyugodtan. Csak te és én vagyunk itt, tőlem aztán senki se fogja megtudni – nyugodt hangon próbálok beszélni. – Nem ítélkezek.


434 | yeeeh <3 | Clothes


Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Pént. Feb. 02, 2018 10:26 pm

JASPER && ELISE
Tudtam, hogy jobb lett volna a szobámban maradni és ott engedni a fájdalomnak, a hiánynak és az elvesztésének, de nem itt, nem egy olyan helyen, mint ez a tisztás. Éreztem, már előre éreztem, hogy ez nem lesz jó, hogy nem kellett volna ide jönnöm és erre mi lenne jobb példa annál, hogy Jasper meglátott, meglátott táncolni és meglátott engem sírni. Azt szeretem volna, ha most azonnal ketté válna alattam a föld és elsüllyedhetnék örökre.. Nem akartam, hogy így lásson engem és nem is szerettem volna vele időt eltölteni, nem is értem, hogy hogyan tudtam vele együtt bulizni, főleg, hogy azután a buli után lett csak ilyen Mayaval.  Nem ezt érdemelte a legjobb barátnőm és tudom, hogy Jasper tett valamit, mert így csak hirtelen semmi sem változik meg és nem lehet mindent a múltra fogni.
Le kellett volna innen lépnem, nagyon is le kellett, mert nem akartam vele maradni a szükségesnél tovább. Tudom, hogy Maya pasija volt, de nekem is van szemem, látom, hogy milyen jó teste van, hogy mennyire jóképű és azt is észrevettem, hogy mennyire csodálatosak a szemei, pont kiemeli a színét a sötétebb bőre. Jasper az amolyan tökéletes pasi, akit minden nő akart titokban, egy olyan ember, aki mindenkivel jól kijön. Nem is értem, hogy Maya miért beszélget még vele mindig, hisz egyszer fájdalmat okozott neki.. Bár azt sem értem, hogy ők most akkor hogyan is vannak egymással?..
- Sajnálhatod is.. El kellett volna menned, nem engem bámulni. - nem tudom, hogy miért vagyok ilyen ingerült, talán a stressz és a fájdalom egyvelege késztet erre, de.. nem is tudom, annyira nem akartam megbántani, de mégis sikerült szerintem. Bár nem mondhatom, hogy nem gondoltam kicsit sem komolyan azt, amit elmondtam neki. Nem kellett volna néznie engem, hanem simán tovább kellett volna csak lépnie a látottakon. - Mert nem is tudok, csak gimnasztikáztam. - mondom neki és próbálom menteni a menthetőt. Nem akarom, hogy tudja, hogy tudok táncolni, mert ez még csak kérdéseket fog szülni és jönnek a kérdések, megint jönnek és megint.. Én meg nem akarok egyikre sem válaszolni. És én ezzel le is zártam a beszélgetést, de ő..
Nem is értem, hogy miért nem enged csak elmenni, már eléggé a végét járja a tartásom és lassan sírva fogok fakadni, de nem Jasper előtt.. Ha töri, ha szakad én akkor sem fogok előtte sírni. Mikor kimondja a nevemet, akkor nem reagálok semmit sem, csak haladok tovább, jelenleg nem tudom hova tenni őt, hogy miért nem hagy már békén engem. Szavain felnevetek és megállok, de még nem fordulok meg. - Lehet összetévesztesz Mayával, de mi nem vagyunk ennyire jóban. Én nem fogok neked semmit sem mondani, de még ha lenne mit mondani, akkor sem mondanám. - jelentem ki határozottan és remélem, hogy felfogja végre. Én nem fogok neki sírni, nem fogom elmondani neki, hogy mi a bajom, mert semmi köze nincs a dologhoz. Majd mikor azt mondja nem ítélkezem. Olyan, mintha pofon vágott volna.. Nem is tudom, hogy mit gondol, hogy milyen gondjaim lehetnek. - Cső.. A soha viszont nem látásra. - mondom neki, majd megint csak nekiiramodok.. Mekkora egy köcsög.


Számold meg Razz ◆ Szeretlek ◆ Zene
✖ made by Elise ✖
Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Vas. Feb. 11, 2018 2:08 pm
You and I


Elise-nek
Aznap reggel, az omniózus este után valami olyat éreztem, mint még soha se. Olyan volt mintha egy búra alatt lennék, ami folyamatosan közeledik felém és nyom el. Ott feküdtem mellette rezzenéstelen arccal, de közben a fejemben ezer és egy gondolat futott át. Miért? Miért tettem ezt vele? Miért tettem ezt Mayával? Nincsen mentség. Ezt már akkor is tudtam. Nem akartam felkelteni, nem tudtam volna a szemébe nézni, így lassan kiosontam. Pedig a szívem egyik elrejtett szegletében ott maradtam volna. Akár csak még pár percet, akár egészen addig míg fel nem ébred. De nem tettem meg, elmentem. Tudtam, hogy ez a helyes. Amit tettünk rossz volt, helytelen… Csak épp az ember azt az gyümölcsöt élvezi leginkább, amiről tudja, hogy nem szabadna még hozzáérnie sem.
De vajon csak ennyiről van szó? Ezért gondoltam rá többször is az elmúlt hónapokban, mert ő jelenti nekem azt, amit nem kaphatok meg és csupán ennek a tudata már megmozgat? Férfiből vagyok, nem tagadhatom azt, hogy ez nem játszik benne szerepe.
.– Nem bámultalak – rázom meg a fejemet határozottan. Dehogy bámultam, csak épp hosszasan tátott szájjal figyeltem… Egészen más!  A gondolataim miatt a komoly arcomat lassan megint elhagyom. Mintha nem is tudnék előtte hazudni. Pont előtte, aki előtt a legjobban kéne. Melyik színdarabot játsszam? A segítő barát? A legjobb barátnője bunkó exe? Egy ismeretlen? Melyikkel fog legkevésbé utálni?  .– A jelek szerint nem így van… Ügyes vagy. – Ezt teljesen komolyan gondolom, nem azért mondom, mert legszívesebben ilyeneket mondanék neki, hanem mert egyszerűen így gondolom. Láttam benne egy két hibát, de ezeket én sem fedeztem volna fel egy évvel ezelőtt.  .– Hol tanultál meg?
Persze erre olyan egyszerű válasz jön  jobb esetben, mint a táncstudió…,vagy rosszabb esetben a YouTube videó. Mondjuk én is egy olyan tanító célzatú csatorna által tanultam meg vasalni...
Odaállnék mellé legszívesebben, szorosan mellé, de tudom, hogy nem tehetem, így tisztes távolságból figyelem. Ezeket a vágyképeket  meg kell hagynom magamnak és mélyen el kell temetnem… De nem vagyok rá képes mikor látom rajta, hogy valami nincsen rendben. Vagy vajon velem van gond? Lehet, hogy még is csak jobb lenne, ha elmennék. Még is csak gondolom nem olyannal akar most együtt lenni, akit utál.
.– Néha jobb egy olyannak beszélni ilyenről, akit nem ismerünk annyira. Azt mondják azoknak néha jobban megnyílunk, mert nem félünk a következményektől. – Ezért is szeretünk járni pszichológushoz. Persze valamiféle ismertség a megbízhatóság miatt itt is kell. Megértem, hogy nem akar velem semmit, így bólintok egyet, majd az ajkaimat összeszorítom. Nem folytathatom tovább, meg kell állnom.  .– Nem úgy értettem. Tudom, hogy rühellsz. Megérdemlem. – Nem terelem tovább a szót. – De, ha bármi van… Komolyan elmondhatod. Itt és most – próbálom a hangomat egyre inkább barátságosabbá tenni. Nem akarom, hogy elmenjen.


452 | végre  | Clothes


Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Vas. Feb. 11, 2018 7:01 pm

JASPER && ELISE
Nem kellett volna itt lennie, nem kellett volna látnia, nekem pedig óvatosnak kellett volna lennem és ezt nem tudom elégszer elmondani. Elegem van, hogy mostanában nem jön össze semmi, hogy minden szar történik és nem csak velem, hanem Mayaval is. Nem érdemelte meg, hogy szakítson vele, hogy ezt csinálja velem. Jasper gonosz volt és az egészben a legrosszabb a magyarázat hiánya, semmit, de tényleg semmit sem mondott neki. Nem ezt érdemelte, sokkal többet érdemelt, Maya megérdemelte volna a világ legjobb pasiját és igen.. Jasper volt ez a srác. Nő vagyok és egyedülálló, legalábbis Troy-jal a dolgok nem igazán hasonlítanak kapcsolatnak vagy minek.. De ahogyan Jasper szerette Mayát és azok a szemek, be kell látnom, hogy kicsit irigy voltam Mayara, hogy övé volt ez a pasi. De mindegy is, nekem úgy sem menne ez a kapcsolat dolog.
Nem kellett volna ilyeneket gondolnom, rossz barátnő voltam, de hát ameddig csak a fejemben vannak ezek a dolgok, addig nem lehet gond.. Nem voltam sosem féltékeny, mármint nem viselkedtem ezért úgy Mayaval és nem is vágytam a barátját, nagyon jól mutattak, tényleg annyira összeillettek. Inkább az irigyeltem, ahogyan szerették őt, engem csak a nagyapám szeretett, azóta senki sem.. de mindegy is, nem akarok megint sírni és ebből a dologból már nem jövök ki jól.
- Hát.. ha te mondod, akkor biztos így van. - mondom neki és nem akarom bántani ezzel, de kissé sértésnek szánom. Önkéntelenül is megforgatom a szememet. Nem, tényleg nem akarom őt bántani és nem akarom, hogy rosszul érezze magát egy olyan dolog miatt, ami teljesen normális, mert én is megálltam volna, ha valaki táncolt volna az erdőben. Ez olyan.. tényleg szokásos. Nem kellett volna kiakadnom, pedig kiakadtam és éppen azért, mert látta a könnyeimet. Biztos vagyok benne, hogy észrevette őket. Azokat a csúnya bálna könnyeket. - Tényleg csak gimnasztikáztam. - sóhajtok fel egyet és pillantok oldalra. Nem tudom, hogy pontosan mennyit látott, hogy mióta lehetett ott, azt hittem csak a spárgára ért oda, de tévedtem. Talán sokkal többet látott, mint azt én szerettem volna. Aztán a következő kérdése meglep, de úgy csinálok, mintha nem hallottam volna. Nem akartam éppen vele megbeszélni a múltamat és nem tudtam volna sírás nélkül sem elmondani, hogy miért lettem táncos, miért kezdtem el.
Nem akartam vele beszélgetni, pont vele nem akartam erről beszélni, mert haragudtam rá valamennyire. Csúnya dolgot tett Mayaval, olyat, amit nem kellett volna. Instabil voltam érzelmileg és bármikor kitörhettem volna, de nem akartam pont előtte kitörni sírásban. - Hagyd abba ezt a pszichés szarságot Jasper! - szólok rá sokkal ingerültebben és feszültebben, mint én azt terveztem volna. Nem akartam vele megbeszélni a dolgot, nem akartam neki mondani semmit sem, a szobámban akartam lenni, egyedül akartam lenni, ahogyan mindig is voltam. - Fogd már be. - és elkezdek sírni, megint.. Kitörnek a könnyeim, neki háttal állok, de láthatja, hogy rázkódik a vállam a sírástól. Nem akartam sírni és semmi pénzért nem fordultam volna meg, mire vágytam volna? Egy ölelésre, de nem tudom, hogy tőle kellett volna-e vagy inkább bárki mástól.


Számold meg Razz ◆ Szeretlek ◆ Zene
✖ made by Elise ✖
Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Vas. Feb. 18, 2018 8:03 am
You and I


Elise-nek
Miért van az, hogy érzem,hogy a testem bármelyik mondatára már ugrana? Hogy az egész lényemmel arra várok, hogy elmondja, hogy mit szeretne? Nem értem én a lányokat. Eddig azt hittem, hogy értem. Mostanában mégis tipikusan olyan szituációkba kerülök, mikor végig azon jár a fejem, hogy vajon mit gondolhatnak, leginkább rólam. Talán nem kéne ezzel ennyit foglalkoznom. Talán el kéne engednem ezt is. Hiszen itt is simán elsétálhatnék, mint, ahogyan a szobából is kisétáltam. De vajon mennyi ideig bírnám ki? Mert most már nem tagadhatom. Túlságosan erős ez a nyomás. Az okát viszont még mindig nem tudom megfejteni… Talán azért feszül ennyire a testem, mert valamiért a tudatalattimnak nem tetszik, hogy valaki ennyire megvet… Fogalmam sincsen. Bárcsak valaki elmondaná, bárcsak ő elmondaná, hogy mi a gond.
Belém nyomja a kését, ami sokkal fájdalmasabb, mint bármelyik másik fegyver, majd körkörösen megmozgatja. Nem vérzek, még is fáj. Hagyd abba Elise! Könyörgök. Téged sem tudlak semmire sem utasítani, mint, ahogy az elmémet sem. Vajon meddig tudom tartani magamat? Mikor robban a bomba? A rugót már egy ideje húzzuk vissza, már csak elengedni kéne.
– Jó, akkor hol gimnsztikáztál? Gondolom RSG-re gondolsz, vagy nem?  – Beszéltetni próbálom. Azért is, hogy ő megnyugodjon, hogy én ne feszüljek ennyire, hogy kicsit én megnyugodjak és… Mert azt akarom, hogy beszéljen. A beszéd tényleg megnyugtatja az embert és a jelek szerint ő nagyon felzaklatott. Emiatt, pedig érzem, hogy lassan én is azzá válok. Kezd kicsúszni a talaj alólam, és elvesztem az irányítást fokozatosan. Már nem azzal foglalkozok, hogy mi van Mayával, mi volt aznap éjjel, hanem, hogy most itt előttem mi van. Görcsösen várom a pillanatot… De valójában fogalmam sincsen, hogy mire várok. Semmit sem tudok, és még azt sem!  
Hallatszik a hangjában az érzelmek irányomban, egyik sem túl kellemes, de már nem érdekel. Most már nem fogok elmenni. Eldöntöttem, hogy itt maradok és kiszedem belőle, hogy mi a baj. Nem a múltunk miatt, hanem amiatt, ami most van. Nem csak azért, mert belénk verték, hogy egy félvér soha se hagyj bajban egy másikat, hanem, mert úgy érzem, hogy segítenem kell rajta. Mi van...Mi van… Ha nagyon is emlékszik arra, hogy mi történt aznap éjjel? És most ugyanakkor bűntudata van, mint nekem… és ez akasztja ki. Akkor viszont a fájdalmát én okoztam. Dögölj meg, Jasper Tebb!
– Attól függ még ez az igazság, és tartom is magamat ehhez – kicsit felemelem a hangomat, de nem is igazán miatta, vagy mert fennakadnék a válaszain, sokkal inkább, hogy tényleg megértse, hogy itt vagyok. Itt vagyok mellette és mindenem arra vár, hogy megtudjam, hogy hogyan segíthessek.
– Nem fogom befogni. – Alig tudom végig mondani ezt a rövid mondatomat, már azt látom, hogy valami nagyon nincsen rendben. Sír… Megint… Baszki!
Hölgyem és Uraim, a rakéta indítási gombját egy barna hajú lány megnyomta, így kérem mindenki vonuljon fedezékbe. Aki, pedig nem tud, az húzzon fel munkavédelmi ruhát.
Pár pillanatig még nézem a rázkódó testet, majd egyszer csak a cérna elszakad. Már nem érdekel semmi, ami előtte visszatartott. Elindulok tudatosan felé és meg sem állok, majd mikor már alig pár centi van köztük, akkor a kezemet a vállára rakom. Nem fogja elrántani magát, mert túl gyors vagyok hozzá képest. Már fordítom is magamat, és közben a kezemmel az ő testét is.
A tekintetünk összetalálkozik és fogalmam sincsen, hogy mennyi ideig, de pontosan a szemébe nézek. Nem mondok semmit, viszont annak az érzése, hogy látom sírni és mennyire kiakaszt… lassan felemészt.
– Elise – suttogom a hangját alig hallhatóan, majd az egész eddigieket elsöpörve egyszerűen megölelem, jó szorosan.
Csak kérlek Elise… Ne lökj el magadtól.



590 | reggelid 71   | Clothes



Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Vas. Feb. 18, 2018 11:44 am

Jasper & Elise
this is wrong between us

Otthon akartam lenni mindentől távol, távol mindenkitől, a tábortól és ezektől a hülye problémáktól. Ha lehetne egy kívánságom, akkor azt kérném, hogy a nagyapám ne haljon meg, hogy maradjon életben. Elveszteni egy olyan személyt, aki számunkra a mindent jelenti nehéz, nagyon nehéz, talán túl nehéz is.. Sose engedtem senkit sem igazán közel magamhoz Mayan kívül, ő szinte mindent tudott rólam, tudta hogy a szüleim hogyan bántak velem, hogy miket vágtak a fejemhez. De szerencsére megengedték, hogy elköltözzek, hogy legyen egy saját házam és azt csinálok ott, amit akarok, csak kerüljem a botrányokat. Mondanom sem kell, hogy a legdrágább és a tőlük legmesszebb lévő lakást választottam, ami nagyon megtetszett. A szabadság édes íze megrészegített, talán éppen ezért is lett még rosszabb a kapcsolatunk és éppen ezért jártam egy hétig Troy-jal.. Azt hittem, hogy képes leszek belé szeretni, hogy képes leszek vele olyan szerelemet találni, amilyen Mayanak volt Jasperrel, de tévedtem.. Én nem érdemlek szerelmet, én nem érdemlek boldogságot. Már elfogadtam, régóta tudom.
Nem akartam neki mesélni arról, hogy táncolok, hogy régen balettoztam és azt sem akarom elmondani neki, hogy miért hagytam fel vele.. De beszélgetni sem szerettem volna, nem volt semmi életkedvem nekem most ehhez. Buta kérdéseket tesz fel, melyeket ignorálnék, de én sem vagyok kőbunkó és van benne valami, van Jasperben valami, ami miatt nem tudom megtenni ezt vele. Kár lenne tagadni, hogy vonzódtam felé az elején, kár lenne azt hazudni magamnak, hogy nem jött be a bőrének színe, a stílusa, a haja és a szemei.. Zeuszra mondom, hogy az övé a világ legszebb kék szempára. Elég volt Elise Parker!
Sóhajtok egyet, majd a fákat kezdem el bámulni. Erre most mit mondjak? Hmm.. - Sose RSG-ztem, az a buta libáknak való, én csak láttam ezeket a dolgokat, néha szoktam mozogni. - mondom neki és remélem végre felfogja, hogy nem akarok erről a témáról beszélni. Még Maya sem tudja, hogy régen balettoztam, egyszer majdnem megtalálta a kék szalagokat és érmeket, de még időben mondtam neki, hogy az a szekrény tabu. Nem is értem, hogy miért ment bele olyan könnyen, hogy ne kutakodjon ott, lehet egyik este megleste.. Lefogom lakatolni azt a szekrényt, bár lehet hogy inkább ki kéne dobnom mindent a fenébe. Nem is kellett volna megtartanom azokat a szarokat, nem is kellene táncolnom, sokkal inkább más módon kéne megemlékeznem a nagyapámról, de én azt hittem, hogy ez a legjobb, csak túl kockázatos. Most is annyi kérdést szült ez az egész.
Talán hallhatná a hangomból is, hogy mennyire nincs kedvem itt lenni vele, hogy beszélgetni sem igazán akarok. Teljesen bunkó vagyok és igenis haragszom rá, mert azt tette Mayaval, amit nem kellett volna. Megbántotta őt és összetörte a szívét, apró kicsi darabokra zúzta és a végén még egy úthengerrel is elment rajta. Nem értem, hogy miért nem tudja békén hagyni, hogy miért nem tudja elengedni őt, ha szereti, akkor menjen szépen vissza és szerezze meg, ha nem szereti, akkor engedje el végre. De ha továbbra bántani fogja őt, akkor magam tépem le a golyóit és nyomom le a száján, hogy a seggén jöjjön ki.
- Hát ha gondjaim is lennének, nem veled fogom megbeszélni, meg beszélni sem akarok veled.. Egy pöcs vagy és tudod.. Bár se én, se Maya ne ismert volna meg.. - hirtelen felindulás, de valamennyire komolyan is gondolom, bánt engem, hogy így viselkedik Mayaval és az is, hogy nekem is meg kellett ismernem.. Azt hittem, hogy egy rendes és aranyos srác, akit mindenki akar, aki mindenki példaképe lehet, de csalódnom kellett benne, ami eléggé bántott engem, sosem szerettem csalódni az emberekben, de.. benne elég nagyot kellett. Majd mikor azt mondja, hogy nem fogja befogni, felnevetek.. - Dehogynem. - mondom neki, majd.. Majd elindulok, de.. sírni kezdek. Annyira, de annyira letámad a szomorúság.
Reménykedtem benne, hogy elfog menni, hogy nem akar a közelemben lenni, de tévedtem. Nem akartam elhinni, hogy oda jött hozzám, hogy megfordított. Nem akartam a szemébe nézni, de nem tudtam mást nézni, egyszerűen megint csak rabul ejtett a szeme és álltam ott. Bár mondhatnám, hogy ez lepett meg a legjobban, de hazudnék, az volt az igazi meglepetés, mikor megölelt. Talán ellökhettem volna, talán azt is kellett volna tennem, de nem voltam rá képes, egyszerűen jól esett és szükségem volt erre az ölelésre, visszaöleltem. Olyan szorosan bújtam hozzá, hogy a melleimet teljesen a mellkasának nyomtam és arcomat a nyakába fúrtam, az illata megint olyan jó volt. - Ne merj elengedni. - súgom a nyakába, talán leheletem csiklandozza a bőrét, de arcomat még jobban a nyakába fúrom, tényleg nem akartam, hogy elengedjen.  



Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Pént. Feb. 23, 2018 11:00 am
You and I


Elise-nek
Mikor először találkoztam vele szemtől szemben, akkor nem igazán foglalkoztam vele. Persze biztosan előtte is láttam már a táborban, de az első igazi találkozást inkább onnan számolom, hogy Maya bemutatott minket. Emlékszem, hogy kissé meglepődtem, hogy pont a Bambi természetű Mayának ilyen a legjobb barátnője. Mint tűz és víz… Arra is emlékszem, hogy  a fenekemre csapott, amin viszont eléggé meglepődtem, de nem igazán foglalkoztam vele többet. Elkönyveltem magamban egy ilyen személyiségű lánynak.
A bulin viszont… Elkápráztatott. Értitek, ott a táncparketten megtörtént az a nagy bumm. Az a pillanat, ami után már nem gondolkoztam reális. És ez szörnyű! Nem szabadott volna megtörténnie, szörnyű dolgot tettem vele is, és Mayával is. Egy két lábon járó pöcs vagyok. Nyugton kellett volna maradnom, de nem bírtam. Hívott egy italra, és mentem. Hívott táncolni, és mentem. Hívott magához, és mentem… És borzalmasan jól éreztem magamat.
Azóta ezt szeretem letagadni. Így is elég szarul érzem magam amiatt, hogy megcsaltam a barátnőmet és erre még az is rájön, hogy a lány, akivel megtörténik még mindig ilyet tud kiváltani belőlem. Bárcsak megtudhatnám, hogy ő mit gondol az estéről…Valójában nekem az is elég lenne, ha azt megtudhatnám, hogy mire emlékszik. De ehhez (is) túl gyáva vagyok. Nem merek rákérdezni, direktben biztosan nem. Inkább apró utalásokat teszek néha és fesztelenül várom, hogy az egyikre ráharapjon. De vajon melyiket akarom jobban? Hogy emlékezzen rá, vagy hogy ne? Fel kéne dobnom egy érmet, az nekem mindig segít. Soha se figyelem, hogy melyik oldalára esik rá, de  mikor zuhan mindig a tudatalattim szurkol az egyik félnek, és ilyenkor mindig megtudom, hogy mit is akarok valójában. Igaz, szerintem a jelenlegi helyzetem annyira kúsza, hogy ez sem segítene rajtam. Lassan úgy érzem, hogy semmi sem, és a hazugság-mocsár hamarosan felemészt.
– Akkor te vagy a vilég első embere, akinek sikerült csak látás alapján megtanulni ilyen módon táncolni. – Nem fogom elengedni, nem fogom hagyni, hogy ne beszéljen. Szükségem van arra, hogy szóljon valamit és ne folyamatosan a szeméből áradó dühöt lássam. El kell terelnem a figyelmét arról, hogy kihez is beszél jelenleg. Ha más állna most itt előtte, akkor biztosan könnyebben megnyílna. De az istenek engem küldtek ide, így mindent beleadok, hogy kicsit megnyugtassam.
Tényleg ügyesen táncol az összes hibájával együtt, így egyszerűen nem tudom elhinni azt, amit próbál beadni. De most nincsen annak ideje, hogy ellenkezzek vele. Nem harapófogóval akarom ezeket kihúzni belőle, inkább arra folytatom a beszéd irányát, amerre ő vezeti. Így is eleget hazudok már neki… Mit számít már ez?
Itt maradok mellette ameddig úgy érzem, hogy már nem annyira instabilis. Itt akarok mellette maradni és nem érdekel, hogy hogyan néz rám. Persze legszívesebb eltörölném a szeméből ezt a tekintetet, de nem tehetem meg. Elkövettem a megbocsáthatatlant, most már így kell leélnem az életemet.
Az viszont egyre többször eszembe jut, hogy alapból vajon mit gondolt rólam… Még mielőtt Mayával szakítottunk volna. Vajon akkor sem kedvelt és ez az  egész Maya ügy csak rátett egy lapátra? Vagy elég volt szakítanom a legjobb barátnőjével és már ennyire megrühelt? Mind a kettőt könnyen el tudom képzelni, még is ha az elsőre gondolok, akkor félelem fog el. Könyörögök, hogy ne ez legyen az igaz.
– Figyelj, mond ki, hogy mit gondolsz rólam. Mond ki – emelem fel a hangomat – Utálhatsz, kivánhatsz a Tartaroszba, de tudod mit…Nem érdekel. – Oh, valójában nagyon is érdekel, de neki erről nem kell tudnia. Ez az én titkom a sok más mellett. – Most itt fogok maradni és nem hagyom, hogy ilyen állapotban legyél egyedül az erdőben.
A kifakadásom biztosan őt is meglepte, engem eléggé.
Nem a szőke herceget akarom eljátszani neki, aki a megmentésére jött. Nagyon is jól tudom, hogy Elise ennél sokkal tökösebb csaj. Egyszerűen csak tényleg nem akarom, hogy így érezze magát, mint ahogyan most. Nem tudom, hogy miért van ennyire kiakadva, de görcsösen akarom jobbá tenni számára az egészet. Bárcsak könnyebb lenne kettőnk között  a kommunikáció, bárcsak egy kicsit közelebb engedve és akkor megtudhatném, hogy mi tévő legyek.
Mikor pedig a teste hozzám simul nem tudom mást tenni, mint, hogy én is így teszek. Az a fal újra ledől köztük és nem vagyok biztos benne, hogy ezúttal mit fogok tenni. Bárcska örökké ebben az állapotban maradhatnánk, távol a világ gondjaitól, mikor nem érzem azt, hogy rühell engem. Még szorosabban magamhoz ölelem, és teljesen elveszek benne. Érzem a parfümét és próbálok minnél mélyebbeket szippantani az orrommal, hogy az illatot soha se felejtsem el. A hajába fúrom a fejemet és nem akarom soha többé elengedni.
Nem tudom, hogy mit fogok tenni, ha ellök magától. A félelmem, pedig az, hogy ez hamarosan meg fog történni, nagyon erős. Az álom is egyszer a végére ér – én is tudom.
Az irányítást kezdem elveszteni magam felett és az agyam folyamatosan olyan dolgokon jár, amiken nem kéne. Megfogom tenni, mert megakarom és, mert elég bolond vagyok hozzá.
Kicsit elhúzódok tőle, a kezemet lefejtem róla, majd a kezem közé veszem az arcát. A mozdulataim ugyan annyira meglephetik őt, mint ahogyan engem. Hogy én ezt még mennyire megfogom bánni…
De nem foglalkozok most az ésszerűséggel, hagyom, hogy a kis szerv irányítson mindent a mellkasomban.
Egy ideig megint a szemeit nézem, majd a külvilágot teljesen kitörlöm, a közös múltat is, és megcsókolom.



857 | szeri van  | Clothes



Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Hétf. Feb. 26, 2018 12:28 am

Jasper & Elise
this is wrong between us

Feleslegesnek láttam a vele való kommunikációt, nem akartam itt lenni, nem akartam vele lenni. Egyrészt nagyon bosszantott, amit Mayaval tett, még ha meg is beszélték a dolgokat, akkor is összetörte Maya szívét és ez nekem nagyon nem tetszett, ő volt a legjobb barátnőm és Jasperről pedig azt hittem, hogy ő a tökéletes pasi, akit minden lány akar. Talán nekem csak Troy jutott, de reméltem, hogy egyszer majd olyan lesz, mint Jasper, hogy figyelmes lesz és kedves, akinek én vagyok a fontos, nem pedig csak saját maga.. DE ez egy olyan álom volt, amiről megmutatkozott, hogy nem is létezik... ő sem olyan tökéletes, mint amilyennek mutatja magát, hiába próbálja előadni a jófiút, most már tudom, hogy mekkora egy... Igen, ezt nem lehet szépen mondani, csak jó sok csúnya szót tudok utána tenni, pl.: köcsög, paraszt, nyomorék, aberrált, degenerált, csicska, faszkalap, pöcs. Meg sem érdemelte azt a sok mindent, amit Maya adott neki, nem érdemelte meg a szerelmét, egyáltalán nem érdemelt semmit sem.
Nem is értem, hogy miért érdekli ennyire, hogy hogyan és hol tanultam meg táncolni, nincs hozzá semmi köze sem és ha el is mondanám neki, nem érdekelné... Most talán ezt megjátssza, eljátssza, hogy törődik velem, de... Nem is érdekel, inkább dolgozna azon, hogy helyre hozza a dolgokat Maya és közte, mert örülnék, ha újra összejönnének. - Köszönöm, mindig is mondták nekem, hogy gyorsan tanulok. - mondom neki, majd csak megforgatom a szemeimet. Nem értem, hogy miért nem enged tovább, hogy miért kell folyamatosan hozzám beszélnie, nem vagyunk barátok és eddig sem voltunk azok. Az egyetlen dolog, ami miatt próbáltam vele kedves lenni, az Maya és mivel már ő sincs kapcsolatban, így nem kell vele cukinak lennem. Nem érdemli meg, hogy bántsam, hogy megpróbáljam tönkre tenni, de valamit tennem kell, valamivel el kell érnem, hogy szenvedjen annyit, mint amennyit Maya szenvedett.
Igazából nem is értem, hogy miért van még mindig itt velem. Persze megértem én, hogy kicsit instabil vagyok és nem nézek ki boldognak, de... Az emlékek, az a sok érzés, ami letámad, mikor a nagyapám halálának évfordulóján táncolok... Egyszerűen nem tudok most boldog és kedves lenni, nem is tudnám mindkettőt eljátszani és már tudom, hogy nem fogom beadni neki, hogy nincs semmi baj. Megmakacsolta magát és itt fog maradni, de mikor... mikor megkérdezi azokat... Csak ránézek és felvonom a szemöldökömet. - Egy képmutató puhapöcsnek tartalak, akiben annyi gerinc sincs, hogy normális indokot adjon a volt barátnőjének, hogy miért is szakított. És mindemellett még mindig kihasználod őt, eddig is csak ezt csináltad... Engedd és ne tartsd talonban tovább, te idióta! - ha őszinteséget akar, akkor most megkapja én nem fogom vissza magam. Ezt gondoltam róla és teljesen igaz is volt minden része, egyszerűen Mayat tartogatta, hogy ha nem lesz senkije, akkor Maya ott legyen neki és bármikor újra összejöhessen vele. Sajnáltam a barátnőmet, de talán tudhatta volna az elején, hogy ebből semmi jó sem fog kisülni.
De azok, amiket utána mond... Én nem is tudom, csak figyelek rá és a meglepettség leolvasható az arcomról, egyszerűen nem tudok mit reagálni erre, csak állok ott és nézem őt. - TE idióta... - mondom halkan, aztán pedig megtörik a jég, én bennem eltörik a mécses és egyszűen nem tudom mit kéne tennem, egy ölelésre vágytam és tőle megkaptam. Egyszerűen nem tudom, hogy mi mást kéne még tennem, így nem is tettem mást, mint hogy közelebb bújtam hozzá. Nem löktem el volna magam mellől, most legalábbis nem és mikor arcát a hajamba nyomta, csak még közelebb bújtam hozzá és a pólójába markolva öleltem át. Megmagyarázhatatlan volt az, amit éreztem, egyszerűen nem tudom elmondani... Fájdalmat éreztem a nagyapi hiánya miatt, boldog voltam, mert jól esett ez az ölelés, de bűntudatom volt, hogy Maya exe tett engem boldoggá. Undorítónak és mocskosnak éreztem magam, de... jelenleg nem érdekelt ennyire.
Az agyam fel sem akarta fogni, hogy mi történik köztünk, talán hülyeség volt engedni, hogy megöleljen, nem kellett volna... Elhúzódik, nem értem miért, hiszen most nem tettem semmi rosszat, nem akartam elengedni őt, de mikor felfogtam, hogy távolságot akar, adtam neki. Aztán már két keze között volt az arcom és a következő pillanatban ajkait az én ajkaimon éreztem. Egyetlen másodpercig lefagytam és nem csináltam semmit sem, de utána visszacsókoltam. Nem tudom, hogy miért, az agyam egyszerűen ezt akarta és ezt látta helyesnek, ajkaimat az övének szorítottam és nyelvem átcsusszant a szájába, hogy táncra hívja az övét. Bár le tudtam volna azonnal állni, bár lettem volna annyira erős, hogy ne engedjek a kísértésnek, de nem tudtam ellenállni. Ez egy igazi csók volt, mert én még folytatást akartam, egész nap csókolóztam volna vele, de... Ez nem volt helyes, egyszerűen nem volt helyes ezt tenni, nem kellett volna még csak ránéznem sem. Végül nagy nehezen elhúzóm az arcomat tőle. - Ez nem helyes Jasper... - sóhajtok egyet, majd lefejtem az arcomról a kezeit és teszek pár lépést hátra. Le kéne lépnem innen, el kéne mennem, míg el tudok, de... Nem megy, nem tudom miért, de vele akarok lenni és talán egyszer képes is leszek elmondani neki, hogy ma miért sírtam, de jelenleg... Nem beszédre akartam használni a számat.  



Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Hétf. Feb. 26, 2018 11:29 am
You and I


Elise-nek
Nem hiszek a véletlenekben, nem hiszem azt hogy a mostani találkozásunk a véletlen műve. Annyi dolgot láttam már az életben, hogy simán elhiszem, hogy valamelyikük ott fent úgy döntött, hogy most valamelyik vétkem miatt jól megleckéztet. Van hozzá bőven hatalmuk, a sorsomat könnyen tudják irányítani. De vajon most jót tettek velem, vagy sem? Magam se tudom. Sok dolgot nem tudok és nem értek. Legfőképpen a saját tetteimet, azoknak a kikobozása okoz a legnagyobb fejtörőt, és úgy érzem hogy folyamatosan egyre nagyobb csomókat kötök rá. Pedig talán nekem is csak egy egyszerű suhintással kéne elvágnom a csomót, mint ahogyan az a makedón is tette Gordiunban.
Vagy talán tényleg véletlen, hogy pont az erdő azon területére sétáltam be, ahol ő táncolt? A tánc, ami úgy rabul ejtett... Vagy inkább jobban mondva a táncos, aki úgy rabul ejtett azokban a röpke pillanatokban. Ugyan az az érzés, mint ami, akkor éjjel is elfogott a táncoló tömegben. Körül írhatatlan, de olyan amit az ember újra és újra érezni akar. Nem tudom, hogy előtte utoljára mikor éreztem ilyet… De most nem Mayával kell foglalkoznom! Vagyis vele is... Hiszen azzal, hogy itt vagyok és ilyeneket gondolok, őt bántom még jobban, még ha erről is nem is tud. Zeuszra! Miért nem tudtam összeborulni egy teljesen ismeretlen lánnyal, miért kellett a legjobb barátnőjével?
Mondom magamban a dolgokat, amik miatt most meg kéne fordulnom és itt kéne hagynom őt, de nem megy. Egyszerűen úgy érzem, hogy muszáj maradnom. Ugyan az az erő tapaszt most ide, ami ide is hívogatott. Bolondnak lehet nézni, de egyszerűen logikusabb választ nem találok arra, hogy mi is történik a fejemben.
A szavaira csak bólintok egyet. Ha nem erről akar beszélni, akkor nem fogunk erről. Nem erőltetek semmit, mert nem akarom hogy egy rossz megszólalásom miatt is itt hagyjon. Ő vezeti a fonalat, én pedig arra reszkető kézzel markolok rá, de elengedni nem fogom.
Az egész lényem arra fokuszál, hogy valami témát kitaláljak, amivel itt tarthatnám. De akármennyire is akarom ezt, összesen csak két közös dolog van bennünk: az az éjjel és Maya.... Vagy c) tervként felhozhatnám a “Milyen a táborban az élet?” kérdést, de nem igazán most akarom lejáratni magamat.
– Akkor, ha nem táncoltál – tudom, hogy ezt nem tagadhatja alma már, de akkor játszunk úgy, ahogyan ő akar –, mit csináltál az erdő ezen területén? – A hangomban egy kis remény is megfigyelhető. Kérlek, erre harapjon rá és mondjon el mindent, ami miatt így ki van borulva. Segíteni akarok neki, az egész testem a lábujjamtól egészen a fejem tetejéig ezt akarja. – Csak nem ornitológusnak álltál? – kérdezem mosolyogva.
Fogalmam sincsen, hogy milyen humort kedvel, de mosolyt akarok csalni a szájára, pedig tudom, hogy erre sok esély nincsen jelenleg.
Ahogy közeledik felém a válasz, hogy mit is gondol rólam, úgy akarom egyre kevésbé megtudni. Mintha egy burok lenne, ami most rám tapad erősen és elveszi előlem az összes levegőt, melyet csak majd a válasza tud visszaadni. Ám ez ugyan csak lehet szúrós, maró és finom, édes is.
Majd ez a válasz faltörő kosként támad le és tör össze mindent. Persze a szívem mélyén más válaszra vártam, de valójában egyáltalán nem lepődtem meg rajta.
A számat összeszorítottam, mintha valamit vissza akarnék tartani. – Köszönöm a diagnózist – Egy enyhe gúnnyal szólalok meg, majd megrázom a fejemet – Bocs. Teljesen igazad van – tárom szét a kezemet magam előtt – Nem mondtál semmi újat, de bárcsak ilyen egyszerű lenne.
Bárcsak elengedhetném ilyen könnyen Mayát. Bárcsak megérthetném a tetteimet. Bárcsak tudná Elise, hogy miért vagyok ilyen. Hiszen most màr egyre biztosabb vagyok benne, hogy arra az estére nem emlékszik. Ha ilyeneket hozzám vágott, akkor már rég azt is megemlítette volna.
Azt sem értem, amit most csinálok. Hogy miért kapaszkodok belé ennyire, hogy miért akarom azt, hogy egy mozdulatot sem tegyen meg. A két karom között akarom érezni minél tovább. A kezével rátapad a felsőmre és még az sem zavarna, ha elszakítaná. Most egyszerűen minden túl tökéletes.
Majd ahogy a szájával visszacsókol, és én örömmel csatlakozok a keringőjéhez, már semmi sem tud elrántani. Rabja lettem a sokat emlegetett érzésnek és Elise a kulcs őre, ez nem vitás.  
Eszembe jutnak az emlékek újra, amik már annyi ideje kísértenek, de most először nem rossz dolgok jutnak eszembe. Hanem az, hogy mint akkor, most sem akarom, hogy véget érjen. Nem érdekel màr semmi sem.
Végül nem valami külső dolog ránt ki ebből az állapotból, hanem maga Elise. Úgy látszik, hogy kettőnk közül ő tud elszakad, ő gondolkozik érettebben. Szokták is ezt mondani a lányokra... Ahogy ellép tőlem, a testem úgy mered meg. – Nem, tényleg nem kellett volna megtennünk.
Az egész arcom rezzenéstelen, akàr a sima tükör, de belül óriási nagy viták folynak.  – Sajnálom… – Valójában egyáltalán nem, de muszáj ezt mondanom, a helyzet ezt kívánja. És itt nem csak az elmúlt 3 percről beszélek, hanem az elmúlt 3 hónapról.
A sima arcom kezd újra szétcsúszni, egyre kétségbe esettebb fejet vágok és egyre inkább vágyok arra, hogy  újra érezzem az ajkát.
– Elise – nézek a szemébe, a kezemmel kissé előre nyúlok a levegőben. A mellkasom, ahogy mozog tisztán látható, hogy mennyire ideges vagyok – Folytassuk.
Egyenesen, semmit sem kertelve. Jelenleg túlságosan elvesztem a csók okozta sokkban, ahhoz, hogy tisztán érezzem a határokat.



865 | Jasper Tebb, you don't know nothing  | Clothes


Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Hétf. Feb. 26, 2018 1:22 pm

Jasper & Elise
this is wrong between us

Magam sem értettem, hogy pontosan mi a bajom, hogy az a sok emlék és érzés feltört vagy inkább, hogy egy olyan dolgot látott, amit nem kellett volna. Nem is kérdéses, hogy nem csak a záró spárgámat látta, hanem az egészet vagy ha nem is az egészet, akkor a legnagyobb részét. Nem akartam ezt senkivel sem megosztani, még Mayaval sem, ő sem tudja, hogy régebben balettoztam, mert ehhez neki sincs köze. Hiába vagyunk legjobb barátnők, nekem is megvannak a magam titkai és neki is több mindent megkellett volna magának tartania. Például ezt a Jasper dolgot, nem igazán kellett volna elmesélnie, hogy mi volt közöttük, legalábbis az elején boldoggá tette a barátnőmet, de a végén. Talán jobb is volt, hogy szakítottak, de a csajkódex miatt nekem rosszban kell lennem vele, ez ilyen iratlan és kimondatlan szabály. Nem is értem, hogy mi miatt csinálja ezt, miért nem tud caak csendben elmenni innen? Miért kell törődnie velem? Semmi oka nincs rá, nem kéne kedvesnek lennie velem, ha velem kedves valaki, akkor mindig akar valamit... Soha senki sem kedves velem ok nélkül. Neki sem kéne... Idióta Jasper Tebb, inkább foglalkoznál Mayaval, próbálnád inkább őt visszaszerezni és hagynál engem végre békén.
Nem kellett volna idén eljönnöm a táborba, otthon kellett volna maradnom. Eleinte attól féltem, hogy majd mindketten nyaggatnak, Maya azért, hogy segítsek visszaszerezni neki Jaspert és azt hittem, hogy fordítva is ez lesz, ehelyett inkább ketté kell szakadnom. Maya legjobb barátnőjének kell maradnom és ilyennek kell lennem vele, pedig... Annyira nem is ítélem el és mélyen belül pedig egyáltalán nem ítélkezem, mert kedvelem őt, mindig is kedveltem. Azok a szemek, azok a szemek megbabonáznak engem és elveszik az eszem, már akkor is ezt tették velem. Jasper... Annyira akarom utálni, annyira nem akarom, hogy hatással legyen rám, ezért próbálom őt megutáltatni magammal, de nem megy és ez még egy lapáttal rátesz az egész érzelmi kavalkádra.
Nem értem, hogy miért nem tud már leállni erről a témáról, miért kell neki ezeket tudnia? Nem mindegy, hogy én mit keresek itt, hogy miért jöttem ki ide? Egyedül akartam lenni baszd meg, nem akartam, hogy kukkolj és kicsi magány sosem árt... De nem mondhatom ezt neki, mert akkor megsértődik és elmegy, de úgy érzem hiába mondanék neki bármit, nem akarna lekopni, eddig sem kopott le, akkor miért pont most kopna le? - Először is neked ehhez semmi közöd nincs, nem is kell elmondanom, másodszor pedig nem fogom elmondani, mert tényleg semmi közöd hozzá. - felelem neki ridegen és kimérten. Nem akartam pont neki erről beszélni és remélem, hogy most már végre felfogja a dolgot és leszáll a témáról, én nem Maya vagyok, én nem fogok kis gyengédségtől és odafigyeléstől megnyílni... Neki sem tudtam ilyen sok év után megnyílni, akkor miért pont Jasper Tebbnek nyílnék meg? Buta, idióta és nem igaz, hogy nem akarja már végre feladni a dolgot. - Bekented magad nevet géllel vagy alapból ilyen vicces vagy? - kérdezem meg gúnyosan és megforgatom a szemeimet. Nem akarok vele poénkodni, nem értené meg az én poénjaimat.
Ő kérte, hogy legyek vele őszinte, én csak megadtam neki azt, amire szüksége volt és nem fogtam vissza magam. Tényleg ezt gondoltam róla, hiába kedveltem őt, egyszerűen... Nem helyes az, amit Mayaval tett. Nem kellett volna ezt csinálni, nem kellett volna idáig fajulnia a dolgoknak. Igazán meglep, mikor megköszöni a véleményemet, nem is tudok rá mit reagálni hirtelen, csak állok ott és nézek rá, még ezek után... még ezek után sem hajlandó távozni innen? Nem is tudom már, hogy mivel tudnám még megsérteni, mert ha ez nem volt elég, akkor semmi sem. - Melyik része nem egyszerű? Ha szereted, akkor old meg és szerezd vissza, csak kopj már le... - egy feszült sóhaj hagyja el az ajkaimat, de aztán... minden megváltozik, minden körülöttünk más lesz. És én ezt nem akarom, nem akarom ezt az egészet.
Eleinte csak egy ölelés volt, de a gyomrom beleremegett és nem tudtam tovább tenni magam ezen az egészen. Túl jól esett, túlságosan is jól, már annyira jól, hogy nem akartam őt elengedni, erősen belekapaszkodtam és nem hagytam. Azt éreztem, hogy van velem valaki, hogy van valaki, aki törődik velem minden ellenére és ez felbecsülhetetlen volt, sosem éreztem így magam Troy ölelésében. Aztán elhajolt és azt hittem, hogy most fog itt hagyni, hogy most fogja azt mondani, hogy ennyi volt az egész és menjek a dolgomra. Nem akartam ezt és nem is így lett, helyette megcsókolt. Troy hiába csókolt, sosem váltotta ki bennem azt, amit Jasper, egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen a csóknak, hogy befejezzük. Az ajkai puhák voltak és olyan jó érzés volt, hogy az enyéimen van, nyelvem csak magától csusszant át a szájába és táncra kelt a nyelvünk. Ő is akarta a csókot, talán még jobban is, mint én. Aztán én szakítom meg ezt a csókot, nekem jött meg az eszem, mert egy undorító barátnő vagyok, nem kellett volna vele találkoznom, nem kellett volna engednem, hogy megöleljen és visszacsókolnom végképp nem kellett volna.
Nem tudom, hogy mit kellene mondanom, nem tudom, hogy mit kéne ezekre felelnem, de mikor azt mondja, hogy folytassuk és látom az arcán a kétségbeesést, egyszerűen... Nem akarom ezt látni rajta, nem akarom, hogy most távol legyen tőlem, azt akarom, hogy velem legyen, hogy újra élvezhessem a csókját. - Egyszeri alaklom, csak ma és soha többet nem csókolózunk. - szögezem le és válaszát meg sem várva lépek közelebb, hogy megint megcsókoljam. Csók közben karjaimat a nyaka köré kulcsolom. Nyelven újra táncba hívja az övét és talán még vadabb és szenvedélyesebb ez a csók.. 



Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Kedd Feb. 27, 2018 11:58 am
You and I


Elise-nek
Akármennyire is most úgy teszek, mintha nem érdekelne, mintha tovább lépnék azon, hogy mit is csinált előbb, valójában nagyon is izgat. Mert táncolt, ez kétségtelen, és úgy, ahogyan az ember arra felfigyel. Én pedig tudni akarom, hogy miért és hogyan… Hirtelen sokkal több dolgot akarok róla tudni. De ezeket most magamban tartom, nem akarom lerohanni vele őket. Így is eléggé utál már, nem kell nekem az, hogy még idegesítőnek is tartson.
Pedig esküszöm, hogy egyre inkább olyan dolgok juttnak eszembe, amiknek nagyon nem kéne megtörténnie. Itt pedig az olyan egyszerű dolgokra is gondolok, mint a beszélgetés. Nem az, amit most csinálunk, hanem, amit próbálok csinálni vele. Végső soron nagyon rossz, amit most művelek… Életemben először valami nagyon rosszat kívánok Mayának, mégpedig azt, hogy bárcsak ne lennének barátnők Elise-zel, bárcsak soha se ismerték volna meg egymást. Minden annyival egyszerűbb lenne. De így… így Elise utál, mert bántottam a legjobb barátnőjét, én pedig rettegek még a legapróbb lépéstől is nehogy Elise mégjobban megutáljon,  vagy netán mégjobban árcsak Mayának. Akkor talán nem őrjödnék ennyit… Vagy ebben nem igazán vagyok biztos. Túlságosan láp-szerű jelenleg alattam a talaj, ahhoz, hogy mindent biztosan tudjak. Az elmúlt hónapok történései túlságosan zavarosak voltak, és úgy érzem, hogy egy ideig nem is fog rendeződni. Az egyik pillanatban ezt gondolom, a másikban azt… Mintha folyamatosan egy vihar közepén állnék. Régebben minden annyival egyszerűbb volt… Tudtam, hogy mit és kit akarok, de jött az a buli és Elise orkán szerűen mindent felkavart. Összedőltek a gondosan felépített házaim, a kertekben roncsdarabok állnak… Most már nem tudom, hogy mit akarok. Vagy ha tudom is, akkor …. Nem! Azt nem lehet… Nem szabad ilyenekre gondolnom. Miért tudok ennyire makacs lenni? Komolyan, még saját magamnak is ellenállok.
Annyival egyszerűbb lenne minden, ha simán betoppanna az életembe valaki, aki mindent elfelejtett velem. De… Nem hiszem, hogy a közös táncolást vele bárki is el tudná felejttetni. A bőre illatát, a mozdulatokat, a zenék… Örökké bennem marad. Olyan volt, akár egy mesteri versenymű egy nagy szimfonikus zenekar álltal eljátsztva. Nagy tömeg volt és valójában a buli is elég felejtős volt, de nem is tudtam másra koncetrálni egy idő után csak rá. Persze az elején amiatt, mert úgymond óvtam, majd ahogy elvesztettem az irányítást, már amiatt, mert az aurája bevonzott. Egyre kevésbé tudom tagadni, hogy nem így történt.
Kicsit feszengek, de ezt igen erősen próbálom eltitkolni. Fogalmam sincsen, hogy mennyi látszódik ebből. Nem igazán szoktam ilyen szituációba kerülni. Be kell vallanom, hogy általában az életben én nem az a személy vagyok, akit nem látnak szívesen. Így nőttem fel, ezt szoktam meg. Most viszont még is nagyon erősen érzem a belőle áradó utálatot. De hát az embernek néha kapnia kell az élettől egy két pofont, hogy utána erősebben álljon fel.
A szúrós megjegyzésekor csak összeszorítom a számat és magamban tartom a sérelmemet. Persze nem örülök neki, hogy ilyeneket mond. Ki örülne? Főleg, hogy én tudom, hogy mi történt kettőnk között… De most nem a saját érzéseimmel kell foglalkoznom. Nem szabad a sértettet játszanom. Mély levegőt veszek és a szavai csak úgy lepörögnek róla. Nem fog elzavarni, most nem. Itt akarok maradni, és itt is fogok – ezt már eldöntöttem, nem tud megállítani benne. Mondtam, hogy makacs vagyok, akár egy öszvér. – Nem, tényleg az égvilágon semmi közöm nincsen hozzá, de az embereket általában pont ezek a dolgok érdeklik.  – Próbálok híggadt maradni és közben mosolyogni, igaz szerintem ettől inkább még idiótábbnak tűnök, így gyorsan abba is hagyom. Főleg amiatt, amit utána mond. Felhúzom a szemöldökömet, majd végül egy kis mosoly még is csak visszatér, de ez már egészen más fajta. Nem olyan vigyori, inkább olyan, mint amilyet a rajzfilmekben a tipikus rosszcsont karakterek szoktak – Nem, nekem alapból ilyen szar a humorom.Tudod ez így magától jön, innen belülről – mutatok a mellkasomra – Néha próbálom visszatartani, de semmi se használ – összeszoritom a számat. Tudom, hogy most komolyabbnak kéne lennem, de nem megy. Csak egyetlen kis mosoly… Mint meg nem tennék érte.
Most viszont újra felnevetnék, de sokkal inkább gúnyosan és fájdalmamban.
– És mi van, ha már nem szeretem? – Majd, ahogy kimondom kissé én is megdöbbenek, nem tudom, hogy vele mi van. Még soha nem mondtam ezt így ki hangosan. Sőt ilyen sarkalatosan még magamban sem… És most pont neki beszélek ilyen nyíltan. Enyhén elkezdem rágni a számat és azon gondolkozok, hogy ezután mit mondjak. Nem hiszem, hogy a Maya témát vele kéne kibeszélnem. Annak nem lenne túl jó vége. Nem akarok Mayáról beszélni, ha a közelemben van… Nem érzem helyesnek.
Nem akarok még Mayára gondolni sem, ki akarok mindent zárni most, ami vele kapcsolatos. Sőt jelenleg legszívesebben kitörölném az egész múltat. Tudom, hogy ez nem lehetséges, de örült módon kapaszkodok ebbe az eszmébe. Mint ahogyan örült módon kapaszkodok a testéhez is, és mikor ketté válunk örült módon, akarom újra érezni. Tiszta bolonddá tesz, és egyre inkább minden egyes pillanatban. A józan gondolkodást már teljesen elhagytam. Már semmi sem érdekel. Úgy érzem, hogy ha azt mondaná, hogy ugorjak egy kútba, akkor még azt is megtenném. A szája íze… Megint akarom. Újra és újra…– Csak most, csak egyszer és… – felelem határozottan, pedig valójában egyáltalán nem így gondolom, és nem vagyok ennyire biztos benne. A mondatomat már nem tudom végig mondani, mert már érzem a számon az ajkait, de egyáltalán nem bánom. Csók csatát kezdek vele, a testemet olyan érzések járják át, amilyeneket előtte már nagyon régen tapasztaltam. Közben a kezemmel átölelem a derekánál és kissé erőszakosan magamhoz rántom. Érezni akarom, az egészét.
– Nehogy abba merd hagyni. – A hangom egészen suttogó, elfolytott, csak ő hallhatja és nem is akarom, hogy más hallja.



915 | pörgünk  | Clothes


Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Szer. Feb. 28, 2018 9:17 am

Jasper & Elise
this is wrong between us

Hülyén éreztem magam és sosem szerettem hülyén érezni magamat, mert... Elég volt, hogy a szüleim hülyének néztek, hogy egy életképtelen szarnak néztek... Nem akartam itt lenni, nem akartam vele megosztani, hogy mi bánt engem és semmi köze sem volt ahhoz, hogy mi a szart keresek itt. Felnőttek vagyunk, félvérek, akkor és oda megyünk, amikor csak akarunk, sem neki, sem Mayanak nem tartozok beszámolóval. Jó, mondjuk Mayanak elszoktam mondani, ha például drogozni megyek, mert ha baj van, akkor tuti megjelenik ott, bár nem igazán szokott baj lenni ebből. Mindig tudtam, hogy mennyit szabad, hogy mit nem szabad és hogy inni és drogozni nem éppen a legjobb ötlet. Bár ezt csak azóta a buli óta tudom, mióta Jasper gyökeresen megváltozott. Lehet azt mondtam neki, hogy hagyja el Mayat, mert akkora egy életképtelen szar, hogy nem tudja boldoggá tenni, lehet ezért lett ilyen vele. Mi van, ha ezt az egész katyvaszt én okoztam a nagy pofámmal? Nem, ebbe még csak bele sem akartam gondolni, legszívesebben csak elfelejteném azt az estét, na nem mintha emlékeim lennének róla, arra emlékszem, hogy Troy hülye bogyóit beszedtem, de utána... teljes képszakadás.
Tudom nagyjából, hogy mi van közte és Maya közt, mert Maya elég sokat mesélt nekem kettejükről, de nem akartam felfogni. Hiába szakítottak, Maya hiába akarta elfelejteni, nem tudta, mert Jasper mindig megjelent ott és mindig megkeverte az érzéseit. Jogosnak találtam volna, ha Maya felképeli, ha letépi a tökeit és megeteti vele, tudom, hogy mennyire kétségbeesetten próbálta megmenteni a kapcsolatukat, de valami nem megy, akkor nem megy... Tényleg megváltozott valami köztük, nagyon is, hisz már egyik szemében sem csillogott az a nagy szerelem. Sajnáltam Mayat, de talán így sokkal jobb lesz neki, tudom hogy mennyire fog neki fájni, ha másik sráccal látja majd, nekem is fájt, mikor Fredster elhagyott egy orosz modell miatt, de túléltem... Bár én akkor hibát követtem el, barátok maradtunk, olyan barátok, mint... nem is tudom, nem kellett volna barátoknak maradnunk, nem kellett volna egyáltalán kibékülnünk, hagynunk kell volna a másikat. Emlékszem, hogy mindig kötekedett a csávókkal, akik a közelembe jöttek, egyszerűen nem bírta elviselni, ha más nézett rám és... mégsem jött velem össze, inkább azt akarta, hogy maradjak egyedül és ne legyen senkim, mintha azt várná, hogy kiszórakozza magát és utána megpróbál majd visszaszerezni.
Nem akartam inkább rá gondolni, még mindig bánt a dolog és nem is tudom hova tenni Fredster viselkedését. Az összes férfi egy köcsög buzi, egy érzéketlen csicska, aki nem érdemli meg, hogy szeressék vagy hogy gondoskodjanak róla. Talán nem kellett volna ilyen csúnya dolgokat mondanom rá, talán kissé meggondolatlan voltam, mikor elmondtam minden egyes gondolatomat... Valójában ennyire nem is utáltam őt, nem akartam utálni őt,d e utálnom kellett, mert talán Maya nem mondja ki, de jól esik neki. Bár mostanában nem is tudom mi van vele, kezdem megunni, hogy állandóan depizik, hogy nem lehet vele beszélni, hogy semmi mást nem tudok vele csinálni, mint anyáskodni. Kezdem úgy érezni, hogy inkább vagyok a nevelőanyja, mint a barátnője. És ezzel semmi gond nem lenne, ha nem kezdenék el magam is depis lenni, sajnos ebből az lesz, hogy kevesebb időt fogok eltölteni vele.
Csak megforgatom a szemeimet, ennyire hogy lehet valaki klisés? Komolyan mondom, miért nem tud egy kicsit egyedibb lenni? Jó persze, azok a csodaszép kék szemek elvennék az eszem, ha hagynám, de nem hagyhatom neki, mert ebből semmi jó nem lenne... Talán olyan dolog is megtörténne, amit később nagyon is megbánnék. - Annyira klisés a dumád, talán azért nem vagy már Mayaval, mert megcsaltad. - mondom neki, majd azért figyelem az arcát, ha valami árulkodó jel lesz rajta, akkor összerakom a képet. Ismerem az embereket és tudom, hogy mikor hazudnak, hogy mikor villan fájdalom az arcukon, az enyémen gyakran villan, de már nagyon sokat történt... És megtanultam, hogy hogyan játsszam el, hogy minden rendben van. Senki, még az sem tudja megmondani hogy mit érzek, aki ezer éve ismer... Legtöbbször Maya sem veszi észre, hogy valami baj van, mostanában nagyon el van foglalva magával és a szerelmi életével... És kijöttem, kijöttem ide, hogy ne kelljen mások előtt megemlékeznem a nagyapámról, egyedül szerettem volna lenni, de itt sem tudok igazán egyedül lenni, mert Jasper rám tör vagy valami ilyesmi és ezek a hülye poénok... Komolyan mondom, ezeket facebookról szerzi? - Talán egy csákány a mellkasodban segítene a gondjaidon. - mondom neki, mintha ez egy természetes tanács lenne, mintha mindenki ezt ajánlaná a problémáira, majd elkezdem az államat vakarni, mintha gondolkodnék. Hümmögök egy kicsit. - Esetleg szájpecek? - mondom neki, majd megint csak megforgatom a szemeimet. Miértis vagyok ilyen bunkó? Mert belegázolt a magánéletembe, betekintést akar a lelki világomba és oda csak nekem van jogom belépni, ő még csak messziről sem kukucskálhat be.
Lesokkol, mikor ilyen nyíltan kijelenti, hogy már nem szerelmes Mayaba, még sosem hallottam volna, hogy kimondja... Nem, ezt nem nekem kéne mondani, ezeket nem nekem kéne hallanom és én ennél jobban nem is akarok belefolyni a dolgokba. Nem tartozik rám a szerelmi életük, egyáltalán nem is érdekel, hogy ki szeret kit és ki nem szeret kit. Leginkább csak elengedném a  fülem mellett, de nem tudom és azt sem tudom, hogy erre mit feleljek, kellemetlenül éreztem magam és kezdtem elfeledkezni arról, hogy miért is jöttem ide. - Ezt inkább vele kéne megbeszélned és nem velem, mond el neki és zárd le a dolgot, ne használd ki még jobban. - mi mást mondhatnék neki? Mit mondjak még? Magam sem tudom, hogy most már mi lenne a helyes dolog. Szerette egyáltalán? Mióta tudja, hogy nem szerelmes már Mayaba? És... még ezer ilyen kérdés jut eszembe, de ami leginkább foglalkoztat, hogy miért szeretett ki Mayaból? Próbált neki mindent megadni, próbált a tökéletes barátnő lenni és tudom, hogy ez neki mennyire rosszul ment, hogy mennyire nehezen adott meg mindent Jaspernek, de megtette és ezek után azt mondja nem szereti? Talán... már... nem tudom, nem akarok az ő szerelmi életükkel foglalkozni!
Aztán elront mindent, elront azzal, hogy gyengéd és kedves lesz velem és a legnagyobb hibája azt volt, hogy megcsókolt. Nem kellett volna megcsókolni, nem kellett volna ezt tennie, mert összezavar ezzel teljesen és magam sem tudom, hogy mi lenne a helyes. Akartam ezt a csókot, hiába haboztam egyetlen másodpercig, akartam ezt a csókot és nem tudtam megmagyarázni miért. Az ajkainak íze az illata és a közelsége, mindezek kombinációja megbolondít, mintha teljesen elvenné az eszem és mindezt csak a közelségével. Tudtam, hogy vonzódok hozzá, tudtam, hogy nem közömbös számomra, de nem hittem volna, hogy ennyire vágyom rá. Undorító vagyok, hányingerem van magamtól, de nem tudok leállni.  - Fogd be... - suttogom neki és száját egy csókkal tapasztom be, nem akarom, hogy beszéljen, nem akarom, hogy eszembe juttassa, hogy mi a francot csinálok, mert ha a bűntudat elérkezik, akkor nem fogok tudni tovább csókolózni. Ahogy megragadja a derekamat, ahogyan közelebb húz magához, csak hagyom és testemet az övének nyomom, csókolom és tényleg úgy csókolom, mint még senkit soha, de... A köd elmúlik és... Úristen! Úristen... ez nem helyes! Ezt nem tehetem. Lefejtem a kezeit magamról és mellkasán taszítok egyet, van bennem erő az edzések miatt, így hát kitudok szabadulni és minden szó nélkül elindulok az egyik irányba... Nem lehetek a közelébe, nem lehetek itt vele, el kell tűnnöm és el kell felejtenem ezt az egészet, de azonnal. Maya nem ezt érdemli és hiába akarja a testem és a lelkem is, hogy forduljak vissza, ezt nem tehetem meg a legjobb barátnőmmel, nem tehetem ezt, mert nem vagyok egy kiéhezett kurva. El kell őt taszítanom, el kell rendeznem, hogy tartsa a száját, de most nem akarok vele beszélni, mert megint csak... most is az ajkaira gondolok, megduzzadtak az ajkaim a vágytól, akarják a folytatást, újra érezni akarom nyelvét a számban, testének... NEM! 



Felhasználó profiljának megtekintése
Apollón
Félvér
avatar
Apollón Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   ₰ Csüt. Márc. 01, 2018 11:22 am
You and I


Elise-nek
Ha az ember félvér “kicsit” másként nő fel, mint a többi vele egy korú. Még akkor is, ha nem is tudja, hogy az egyik őse valami a többi lény felett álló képzelet. Ott van benned az az érzés, hogy más vagy, mint a többi. Ez pedig egy tizenéves gyereknek elég rémisztő tud lenni, főleg, hogy nem igen érti azt – még az idősebb társai sem. Mindenki máshogy dolgozza fel a kivülállóságot, mindenki megtalálja benne a gyengeséget és a fegyvert is. Vagy akár csak az egyiket… A táborban azt tanítják, hogy ez a kivülállóságünk valójában kifejezetten egy fegyver lehet. Hogy különlegesek vagyunk és büszkék legyünk rá. Nem is lepődök meg valójában, hogy ilyet mondanak. Most komolyan ki mondaná egy tizenhárom éves szemébe, hogy nagy eséllyel csak egy futó kaland eredménye vagy, és a testvéred sokasága megmutatja, hogy nem vagy egyedi eset? Nem, ilyet nem mondunk, és ez így is van rendjén. Persze a maga módján mindenki különleges, ezzel egyet is értek, sőt!  De valaki ezt a különlegességet nem úgy éli  meg, mint ahogy próbáljuk előadni. Légy büszke arra, aki vagy! Az is vagyok … Még ha most ez néhány tettem miatt eléggé bizonytalan kijelentés, és én sem hiszek benne. De én soha se tudtam igazán fegyverként használni, nem úgy, mint mások. Én a szívem mélyén mindig is vágytam, hogy ne a 101. legyek, hanem a 99. .
Isten mentsen, hogy azt higgyje bárki is, hogy a szürke kisegér akartam lenni, aki elbújik a tömegben. Oh, dehogy ! Szeretem én a különlegességet, keresem is és szeretem is megteremteni. Ez bennem van, a lényem legbelsőbb részébe. Lerakni az asztalra valami olyat, amit senki más nem. Én valami egészen másik állapotra vágyok, vágytam. Talán nem is 99.-nek lenni, hanem 0.-nak… Én azzá akartam várni, amit a nagy többség leír “normálisnak”, ami valójában a legeslegtávolabb áll a normálistól. Tudom, hogy ez elég zavaros… Ha az ember magáról beszél, akkor az mindig nagyon zavaros. Egy könyvről könnyű beszélni, magadról szinte lehetetlen. Főleg, ha tizenkilenc éves vagy és valójában még a szobád falán lévő tapéta mintázatát is jobban ismered, mint saját magadat…. Fiatal vagy még, ahhoz, hogy ismerd magadat. Pedig pont most kéne igazán, hiszen az életed nagy kérdései most jönnek, most kell eldöntened, hogy jobbra vagy balra.
Csunyán fog hangzani, de talán ehhez a vágyhoz van köze annak is, hogy mennyire ragaszkodtam a kapcsolatomhoz Mayával. Nem a lányhoz, hanem tényleg a kapcsolathoz… Mindig azt hangoztatom magamban, hogy ő csábított bele az álomvilágba, pedig valljuk be, hogy nem kellett segítség hozzá, hogy én magam megteremtsem azt. Elhitessem magammal azt, hogy minden rendben van… Hiszen egy 0. élete pont ilyen: szerető barátnő, menő egyetem  és minden egyéb, ami kellemes a társadalom szemében. Ködfelhőben éltem, majd onnan egy pillanat alatt szakadtam ki és még szokom a kinti levegőt. Talán ez a kilépés kicsit túl hirtelen volt, talán ezért nem boldogulok olyan jól ebben a kinti világban… De abban biztosabb vagyok, hogy szükségem volt erre a lépésre, és egyre biztosabb vagyok abban is, hogy már nem akarok visszamenni az álomvilágba. Nem akarok már 0. lenni, a többség által megteremtett ideál megtestesítője… Csak pont azt nem tudom, hogy mit akarok most hosszútávon.
Rövidtávon nagyon is tudom, de azt mindig egyszerűbb megmondani. Ilyenek vagyunk, főleg, mi fiatalok: szeretünk a pillanatnak élni.  Most itt akarok lenni, de a miértre még mindig nem tudok válaszolni. Viszont ez az érzés kezd már annyira erős lenni, hogy úgy érzem az oka szinte már lényegtelen. Talán tényleg igaza van egyes embereknek, talán tényleg túl feszült vagyok. Csak engednem kéne, hogy magammal rántson az ár, a vágyaim ára.
A szavai olyan támadásként érnek, mintha valami kemény vassal ütnének fejbe. Vajon a véletlen műve, vagy rosszul gondolom és tényleg emlékszik valamire? Eléggé ki volt ütve… De talán nem először csinált ilyet… Talán már tapasztalt ebben, és a szervezete hozzászokott már az ilyenhez… Fogalmam sincsen. Érzem ahogy egy pillanatra elfogy a levegőm és a világ megfordul körülöttem. Ilyen érzés mikor a lufi szétpukkad? Most a hazugságom bűzét érzem? Majd ugyan olyan gyorsan az elmémmel a “talán” szóba kapaszkodok. Nem! Nekem most ahhoz kell tartanom, hogy semmi sem tud. Összeszorítom az álkapcsomat, majd kissé óvatlanul beleharapok az alsó ajkamba, de rögtön újra rendezem az arcvonásaimat, közben végig őt figyelem szúros szemekkel. Direkt nem válaszolok a megjegyzésére, mintha nem is hallottam volna.
Mi a szarért kellett ilyet mondania? Játszik az idegeimmel… De nem tudok rá haragudni, pedig nagyon is mérges vagyok, csak pont saját magam iránt. Ez a düh már hónapok óta bennem van és érzem, ahogy egyre inkább nő és nő. Én pedig pont úgy rohanok el a felismerésétől, mint ahogyan a problémáim elől is.  
Olyan lezserséggel mond ki mindent, amit az ember megirigyel. Vajon neki tényleg minden ilyen könnyű? Nem hiszem. Mindenkinek megvannak a maga problémái. A jelek szerint pedig neki bőven van… Bárcsak segíthetnék rajta. Megtudni, hogy miért ilyen… Megtudni, hogy mit tegyek, ahhoz, hogy a közös hídhöz lerakhassam az első téglákat.
De ő harap, egyenesen tép, én pedig összeszorított szájjal hallgatom végig minden egyes mondatát. Tartanom kell magamat, pedig esküszöm, hogy hirtelen olyan dolog is eszembe jut, hogy a képébe üvöltök, hogy miért dobálja felém ilyen erővel a saját hibáimat, hogy miért érez irántam ekkora megvetést, hogy miért nem engedi, hogy megtegyek érte bármit is. De ez mind felesleges kérdések sorozata. Pontosan lehet tudni, hogy miért ilyen velem. És ezt meg is értem, meg is érdemlem.
– Mond csak felém ezeket, nem tudsz vele bántani. – Még egy hazugság. – Támadj, teljes erőddel, komolyan – lépek határozottan előre egyet, majd kicsit oldalra döntöm a fejemet és az arcom megfeszül – De nem fogok elmenni, te is jól tudod. Próbálkozhatsz, de most már ide láncoltam magamat. – Minden egyes szavamnak kemény súlya van, nagy határozottsággal mondom ki őket. A végére kissé már elfolyok. – Nem tudsz ellökni, nem hagyom magamat.
Olyan dolgokat mondok neki, amikről néhány perccel ezelőtt nem hittem volna, hogy ilyen könnyen kitudnám mondani. Ilyen nyiltan elmondani neki, hogy itt akarok maradni, ám még is még mindig az egészet egy burok mögött tartva.
Kemény csaj, ezt már eddig is tudtam. Teljesen más, mint Maya… A szavai sokkal egyenesebbek. Nem úgy értem, hogy Maya nem egyenes ember, hanem, hogy… Elise mindent határozottan kimond, egyenesen az ember szemébe. Emiatt én pedig néha egy egy megszólalásától kissé meghökkenek. Úgy dobálja felém az igazságait, mintha csak kislabda hajítás lenne.
Csak lesütöm a szememet, erre már végképp nem vagyok képes mit reágálni. Az igazság tényleg ennyire fáj? Ilyen maró tud lenni? Bárcsak abba hagyná… Bárcsak ne utálna ennyire.
Egyre inkább összezavarodok a saját gondolataim és az ő reakciója miatt. Ezzel együtt egyre inkább akarom azt, hogy a gondolatok a fejemben igazzá váljanak. Majd ahogy megérzem a testét a testemen igazzá is válik, még akkor is, ha csak egy röpke pillanatra. Oh, de ez a pillanat… Ez volt aztán eufórikus állapot.
Ahogy az ajkaink összeérnek már a külvilág teljesne eltűnik körülöttem. Elengedem magamat és elkezdek zuhanni, de végig belé kapaszkodok. A zuhanás, pedig az egyik legjobb érzés, amit valah átéltem. Teljesen másmilyen a csók, mint egyik bármelyik is az életemben. Tűzes és izzik tőle az egész testem. Ahogy pedig a testem a testéhez ér az az érzés fokozódik… Majd egy szempillantás alatt véget ér. Pont olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan elkezdődött. Pont ugyan annyira váratlanul. És az közelségének hiánya pont ugyan olyan csapásként ér, mint az első csók íze.
Kissé rémülten, de annál inkább elveszve állok egy helyben és végig a távoló alakját figyelem, de az agyam egyszerűen képtelen arra, hogy bármire is utasítsa a testemet. Egyenesen zihálok és az egész testem arra vágyik, hogy akár csak egy pillanatra is, de hátra tekintsen.  Majd valami beindítja az kereket az agyamba és a kezemmel örült módon kezdek el kutatni a zsebeimben, közben párszor fel-fel pillantok kissé eszelős tekintettel, hogy nem-e sétált már túl messze. Utána úgy futok utána, mint valami szerencsétlen kisgyerek az első szerelme után, hogy a leszakított rózsát átadhassa neki.  Megrántom a kezét és megállítom, majd a szemünk összetalálkozik. Nem szólok semmit, a szemem mindent elmond, amit tudnia kell. A kezébe nyomom az összegyűrött papír, majd hagyom, hogy elmenjen. Mert tudom, hogy el kell mennie… Megértem és elfogadom.
Én viszont egy helyben maradok és még sokáig nézem, ahogy egyre távolabb kerül. Közben pedig az egész szívemmel remélem, hogy tetszik neki a rajz, amit róla készítettem … És most már nyíltan kimondhatom, hogy: neki.


1373 | végre be tudtam rakni xD  | Clothes


Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Jasper && Elise - Why now?   
 Similar topics
-
» Anyu, Apu... Ő a főnököm, Amerika Kapitány [Steve&Elise]
Ugrás: