You were





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
8
Pirosak
0

(frissítve: 02.13–12:25 )


Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Statisztika
Fajok
Félvérek
14
18
Istenek
5
6
Mitikus lények
2
5
Összesen
21
28



Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Keaden Hancrow, Maya Downey






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.




Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
2
Poszeidón
1
2
Athéné
0
2
Aphrodité
0
4
Arész
0
2
Apollón
3
1
Hermész
1
1
Démétér
1
0
Dionüszosz
1
0
Héphaisztosz
1
0
Egyéb
2
4


Utolsó bejegyzések
Írta  Damian Park
Today at 9:02 am

Írta  Maya Downey
Yesterday at 3:24 pm

Írta  Arian Sagong
Kedd Feb. 20, 2018 11:12 pm

Írta  Eliphas Thorne
Kedd Feb. 20, 2018 1:21 pm

Írta  Eliphas Thorne
Vas. Feb. 18, 2018 10:31 pm

Írta  Galen Dyson
Vas. Feb. 18, 2018 1:45 pm

Írta  Skrionya
Vas. Feb. 18, 2018 12:37 pm

Írta  Skrionya
Vas. Feb. 18, 2018 12:33 pm

Írta  Elise Parker
Vas. Feb. 18, 2018 11:44 am

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

You were

Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: You were   ₰ Csüt. Jan. 18, 2018 7:20 pm
born to die

A halálnak is van egyfajta romantikája.
A legtöbb ember aligha értékeli azt, ami megadatott neki. Az összes szívdobbanás, levegővétel, sóhaj, az erek pulzálása, és a krepitáció, mikor megmozgatod végtagjaidat, annyira természetesnek tűnik, hogy bele sem gondolsz abba, mekkora csoda a létezés, és mekkora kegy, hogy megvan a lehetőséged rá, egyszer végre meghalhass, és magadhoz ölelhesd az örökké valóságot.
A halált ki kell érdemelni. A fivéreim  nem érdemelték ki; nem voltak jó emberek, nem tisztelték a múlandóságot, de még anyám sem vette észre, hogy ami elpusztítja őt, az nem lehet szerelem. Mégis úgy kellett meghalnia, hogy nem szolgáltatott rá okot. Nem tett semmit azért, hogy az elmúlással kárhoztassák. Ám én mégis arra kényszerülök, hogy útjukra bocsájtsam őket.
Az íj szorosan feszül a húrom, karom az elképzelhető legstabilabban igyekszem tartani. A három tutaj mindegyikét a vízre engedtem már. Senkit nem hívtam meg azok közül, akikkel testvéreim bármilyen kapcsolatot is ápoltak. Egy éve ilyenkor Alesteir még cinkos mosollyal tenyerelt bele az aktuálisan olvasott könyvembe, amiről a figyelmem szerette volna eltéríteni azzal, hogy felhívja a figyelmet rá, mennyire kis antiszociális vagyok, csupán mert nem lelem örömöm abban, megvezessek másokat a hazugságokkal, ami bárányarca mögött lapult. Ez volt a  mániája. Hogy lemaradok mindenről, miközben a fura kis egyenleteimen dolgozom, és ugyan, éljek már egy kicsit, különben egyedül maradok, mint a káposzta szagú nő a szomszédból, aki már csak a macskáiban talál vigaszt, és aki minden nap a levelesládáját nézegette, érkezett-e már küldemény számára valamelyik teleshopból, ahonnan a felesleges holmijait vásárolta magának. A kívülálló, aki nem ismerte őt annyira, mint én, azt mondaná, nem akart rosszat, ám ők nem tudták, a kisebbik testvérem milyen könnyedén vezeti meg őket. Minden szava szinte mágikus volt, amivel maga köré vonta az embereket. Én viszont minél jobban ismerem őket, annál inkább elhatárolódom tőlük.
Alesteir szavai nem többek már, mint múló emlékek. A csibész mosolyát is bezártam abba a ládába, amit az egyik tutajon helyeztem el, minden ingóságával. A ruhái, a tankönyvei, az összes barátnőjének a fényképe, hamarosan mind hamuvá válik, ahogyan a nyilat beleeresztem majd.
Ha én a víz vagyok, akkor Theodore biztosan a tűz aspektusát tette magáévá. Még a halandók is érezték a belőle áradó nyers, zabolálatlan erőt, amivel rendszerint felperzselt maga körül mindent. Az olyan emberek, mint ő, a halandók között rendszerint bűnözővé válnak, hiszen aligha képes elviselni, ha szabályokat, korlátokat állítanak elé, és már-már szándékosan tett azért, hogy áthágjon minden  szabályt. Ha valakivel, akkor vele a legkevésbé sem hasonlítottam – primitív dolog állandóan belefutni oda, ahol a legtöbb fegyver köszön vissza rád élénél fogva. Éppen ezért a fegyvereit is mellé temettem, bár jól tudom, nincs az a tűz, melyet létre tudnék hozni, és porig égetné azt, így a tengernek ajándékozom azt, ami Theodoret a leginkább jellemzi.
A lángoló nyíl, amit elengedek, éppen csak nem súrolja a három tutaj egyikét sem. Az ujjam nem bírta a terhelést, és talán nem is szer hatása alatt kellene ilyet művelnem, de egyre kevésbé tudom elviselni a környezetemet tisztán. Egy új nyilat mártok meg az olajban, majd megtáplálom öngyújtóm lángjával, hogy ismét a találattal próbálkozzak. A második nyíl messzire repül, jócskán messzebb, mint amennyire a tutajok a hullámok hátán ennyi idő alatt képesek voltak eljuttatni.
- Nem, köszönöm, beérem segítség nélkül. – reagálok talán kicsit lassabban a szokásosnál, mikor a közeli léptekre és pulzáló élet-jelre figyelek fel. Van, amikor a fű abban segít, hogy lecsitítsam azokat a hangokat és érzéseket, melyeket Hadész örökségeként megtapasztalhatok. Nem feltétlenül rossz dolog, néha bizarr, ám furcsán vonzó élmény, ami úgy szippant magába, mint művészkedvelőt egy gyönyörű festmény. Ám jelenleg inkább kínzó, mintha kinyitottak volna egy csapot a fejemben, és elzárni nem tudom. Különben ha rám néz, nem tűnök teljesen úgy, mint aki nem tud a világáról semmit. A szemeim nem vörösek, csak a pupilláim, melyek ijesztően hatalmasak, és a mozdulataim lassabbak, bár számomra a világ lassult fel körülöttem, én csupán követem annak tempóját.
- Alesteirhez jött? – teszem fel a kérdést, miközben a harmadik nyilat márton meg az olajban. A tutajok alig haladnak, szinte egy helyben állnak, azonban néhány perc, és egy nagyobb hullám majd magával rántja mindhármat. Nem ismerem a nőt, és hiába veszek részt a táborokban immáron tizedik éve, még így sem ismerek minden arcot. Okkal feltételezem, hogy öcsém búcsúztatása miatt jelent meg, elvégre neki tényleg voltak barátai. Vagy legalábbis valakik, akik gondosan követték őt a falkában.



Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: You were   ₰ Szomb. Jan. 20, 2018 5:32 pm

A föld visszaveszi azt, ami az övé, de az élet árama mégis folyik tovább.

Fladorphae &

Eliphas

Away I Go ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ 764 ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ Hiszem, hogy megfelelt önnek!

Viselet:
Tova száll a reggeli fátyolos köd, mely a tó felett lebegtette meg hófehér öltözetét. A napot a dél utáni órák ragasztják fel az égboltra, midőn a tábor létszáma is felhalmozódik. Ám Fladorphaet nem kísér figyelem, minek köszönhetően a biztonságos oltalmazó falakat átmászta, s pillanatnyi menedék helyét maga mögött hagyta. Egy vágy keríti hatalmában, mely a napszak fényes állásának pillanatában kapta el. A teljes holdtöltének megtörténését megelőző tündöklő nap, mi bizonyosan helyt ad majdan a testvérének, a Holdnak. Ezen monumentális változásnak mindenkoron mindenki szemtanúja. De a köztudat csupán úgy hívja, naplemente. Igen. Ez élteti szándékát Fladorphaenek, ki rohamos lépteiben lassan eggyé válik az utolsó meleg fuvallattal. Sietve kapja táncra a szél öltözetét és lebegteti hajszálait a szél, mintha maga az időjárás sem akarna akadály állítani a vadász elébe. A tábortól két csapásnyira elterülő égszínkék álló vízhez vezeti sürgető lépteit, tudván, hogy az idő egy múló eszköze az embernek. Lelki gyönyörét a naplementében szeretné megtalálni, s a tó víz természetes szépségével aranyozná be hétköznapját, mit a félvér társai nem látnak különbnek a többi napnál. Az alkalom teszi emlékezetessé a napokat. A lehetőség, mit az élet kínál önzetlenül. A vadász sok kort megélte kíváncsiságát továbbra is felélesztik az élet ezen apró örömei. Sokszor látott naplementét, ugyanakkor még sosem látta ezt az égi csodát egy tó víz tükrében elmélyedni.
Ki ér hát egy csapásra, hol eltárul a tónak hatalmas birtokló mérete, mellyel körbe öleli szinte az egész rétet és hozzátartozó erdőséget. Mina a mulandóság nyomasztósságát veszti abban a momentumban, mialatt a napot a tó vízszintjéhez látja közelíteni. Kisétál a partra, ahol a föld elválasztja őt a víztől. Aztán hirtelen teste gyökeret ver a puha aljnövényzetben, minek után a víz tükre szinkronos gyűrűvel felzavarja a nyugodt békességet. A zavart három távolban lévő vízre bocsátott tutaj ruházza magára, melyek utolsó úti céluljuknak a naplemenésének tették le szolgálatukat. Mina egy ideig tekintetével végigkíséri, ahogy a szépen megfaragott hajók elindulnak a nap felé, véges hajózásukkal az elveszett lelkeket átjuttatva a túlpartra. Egy halotti tiszteltetési ceremónia. Minek egyetlen tanúja és egyben tervezője Minától alig pár méterre magasodott ki a rét alacsony felszínéből. Méreteivel mintha túlzásba akart volna esni a sziklák előtt, melyek alig voltak észrevehetőek az ő magasságnak árnyékában. A vadász kit sietve hívott ide sors megilletődötten vizsgálta az előtteálló, határozott kiállású alak hátát. Latba dobva megérzését mi már régen megfordította volna testét a mielőbbi távozására, naiv bátorsággal engedi, hogy tegyen még pár lépést a férfi felé. Igen, egy férfi felé, kiben első pillantásra meglátta biztonságát s egyszerre félelmét. Kinek testmagassága oly féltői érzést keltett a vadászban, mint egy fiatal virágnak egy erős, bizsergető fuvallat. Mivoltját uralma alávonta a kellemes borzongás, mit ön maga is meg akart magában fogalmazni. Érteni akarta ezen két érzés attitűdjét. Mert sehogy sem fért a fejébe, hogy képes e két érzelem együttesen legyőzni őt kimért megfontoltságában. Minek kárára, az ismeretlen tudomást is vett rejtegetett jelenlétéről.
Első megszólása a vadász felé kétellyel teli kérdéseket vet fel a tapasztalt vadászban. Hangja valósággal törte a kellemes szél énekét. Robusztus hangszálai olyanok voltak akár egy ezüst tőr, mi egy heves vérszomjas tusában éles és erőteljes hangzásokat hallat az ellenfél fülének. Hangja így tétováztatta válaszadásában Fladorphaet, ki egyértelmű kötelességnek megadva hűségét, nem nézett az idegenre miután ő megmutatta elülső profilját előtte.
Bocsásson meg. – kezdett bele a szóelegyedésbe, helyt adva az erre szánt alázatnak mit meghajlásával adott közre. – Nem segédkezni jöttem...csupán tiszteletemet akartam adni a lemenő napnak, s szívélyes üdvözléssel köszönteni az éjt átvevő testvérét. – szakad föl gördülékenyen ajkai közül, továbbra is hűen tartózkodva a névtelen egyetlen ragályos pillantásától. Nincs számára nagyobb ármány, mint egy férfi arcába belemélyedni és létét kis híján elfelejteni. Az Úrnője a legfőbb támpontja az életében. Nincs se Isten se halandó, sem félvér ki elfelejtetné vele rendelkezését mit a hamarosan felbukkanó Holdnak tett le esküként.
A jelen pillanatát helyezi vissza ismét figyelmében, mialatt tekintetét – ha férfira nem – hajókra vezette. Annak percében megkezdődik maga a naplemente, melynek elképzelt gyönyörűsége Mina számára a távolba úszó tutajok által kezd megfesleni. A halál a földöntúli szépséget árasztó napnak fényét sem tudja örömtelivé varázsolni. A halál Mina számára is lesújtó és elszomorító érzés. A vég legelső alkalmuk s a legutolsó találkozásukkal során is. Kényszerből tartaná magát némaságban, tudván, hogy ez a legelővigyázatosabb stratégia mit az ismeretlen ellen elkövethet. Mégis a gyász s az alkalmasnak talált napnyugta eldobja önös biztonság érzetét. S kész megejteni szavait újra az idegennek.
Jómagam nem ismertem az illetőt, kit az előbb megnevezett, de ha mégis leróttam volna az ismeretségemet előtte, akkor minden bizonnyal most gyász hozott volna, nem pedig egy megszokott múló látvány szentimentalitása. – feleli miközben nyomasztó érzését valamint remegő lélektükrét a nap lemenésének kísérésébe temeti.




Felhasználó profiljának megtekintése
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: You were   ₰ Csüt. Jan. 25, 2018 7:16 pm
born to die

Okom van azt feltételezni, az öcsém miatt jött. Talán a bátyám csak a félelemből keletkező tisztelet miatt követték, Alesteir viszont nem azért volt népszerű, mert erejét fitogtatva olyan könnyedén elbánt a nála kisebbekkel. Ez az esemény azonban nem róluk szól; eszembe nem jutott, hogy szóljak azoknak, akik azt hitték, megszerettették magukat azzal a félkegyelművel.
- Nincs miért bocsánatot kérnie. – válaszolok egyszerűen a lánynak. Bal szemöldököm azért megemelem a meghajlására, az efféle gesztus még az én szemszögemmel is szokatlan, nem hogy a táborban, de még kint, a halandók közönséges életében sem tapasztaltam ilyen viselkedést, ha az nem egy színdarabban vagy egy kosztümös filmben történt. Az anyag viszont, amit nagyjából fél órával ezelőtt fogaszthattam el vékony papírba tekerve, kellőképpen elfátyolozza előlem a logikus gondolkodást, melyre máskor büszkén hivatkozom, és nem kezdem el az arra utaló nyomokat keresni, hogy ki is ez a lány valójában.
- Hiszen nem tett semmit. Én vagyok az, aki rosszkor van rossz helyen anélkül, hogy bárki hívta volna. – pattintok egyet a masszív öngyújtóval, hogy az újabb nyilat lobbantsam lángra vele. Kész pazarlás, hiszen ez már a negyedik, de felkészültem arra, hogy a bódító vigasz nem csak az érzéseket, de a józanságom is elrejti előlem. Nem szédülök persze, és nem tűnök úgy, mint aki nincs igazán a fejében, bár rám különben is jellemző, hogy nem nagyon járok a saját gondolataim között. Éppen csak célozni nem tudok, pedig a pupilláim olyan hatalmasak, hogy már-már azt a hatást keltik, mesterségesen, kontaktlencsével trükköztem ezért a kinézetért.
- Anyámnak volt egy szép meséje. Régen sokat szórakoztatott vele, amikor még gyerek voltam. Arról szólt, hogy a Nap szerelmes a Holdba, de sosem lehetett az övé. Éppen ezért minden éjszaka meghalt a kedvéért, hogy ragyogni láthassa. – megpróbálom felidézni a hangját, de a fakó visszhang, amit felelevenítek, közelébe sem ér az eredetinek. Szerettem ezt a mesét – alapjába véve határozta meg azt, ahogyan az Életről és a Halálról, és ezek állandó körforgásáról gondolkodom. Nem hiszem, hogy a halált gyűlölni kell, és nem haragszom rá, amiért egyedül maradtam. Arra haragszom, hogy annak a háborújáért kellett meghalniuk, aki fordított esetben nem tette volna meg ugyanezt értük. A nyilat az íjra helyezem, és biztos tartással feszítem meg a húrt, a középső tutajra célozva vele. A lángoló nyíl átszeli a levegőt köztem és anyám hagyatékai között – nem volt holttest, amit eltemethettem, így neki főként a könyveit, a ruháit, és a becses ékszereit küldtem utolsó útjára. A benzin, amivel alaposan átitattam ingóságait, azonnal tovább eteti a lángot, elsőként pusztítva el mindent, amit a tutajjal a túlvilágba küldtem.
- Azonban nem kívánom fárasztani Önt szentimentális kitöréseimmel. Két szociopatát temetek épp, nincs semmi jó, amire visszaemlékezhetek róluk. – megfordulok annyira, hogy ne csak magam elé, de egyenesen neki beszéljek. Egyáltalán nem ismerős a számomra, talán csak futólag, látásból, de nem ismerhetek minden jöttmentet, aki a táborba érkezik. Különösképp viszont inkább az érdekel, apám örökségeként milyen színeket és milyen vibrálásokat észlelek körülötte. Talán a fű hatása, de szokatlan, ahogyan táncol körülötte az életet jelentő energia, már-már bűn, hogy valaki ennyire élhet, és ennyire nem. Ha valamivel józanabb lennék, talán már azt fejtegetném, mi lehet ennek az oka, ám ezt a vonatot már elengedtem, nem kell mindenre felszállnom, ami egy megoldatlan rejtély úticéljával kecsegtet.
- Folytassa a naplemente csodálatát, és ne érezze szégyennek, amiért élvezetet lel abban, hogy él. Miattam eszébe ne jusson aggódni, ha mégis visszafordulna a táborba, ma nem vacsorázom a táborozók körében legnagyobb örömükre. – az arc rezzenéstelen, a pupillák tágak, a hang kissé megfáradt, ám csak annyira, mint egy hosszú nap után, mielőtt álomra hajtanád a fejed, hogy másnap frissen és megújulva láss neki a következő kihívásoknak.



Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: You were   ₰ Vas. Jan. 28, 2018 6:57 pm

A föld visszaveszi azt, ami az övé, de az élet árama mégis folyik tovább.

Fladorphae &

Eliphas

Away I Go ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ 634 ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ ∙ Hiszem, hogy megfelelt önnek!

Viselet:
A tó vize nem csupán a levegőáramlatokkal lesz koncentrikus körökkel ráncos, hanem a véletlentől. Felkavarhatják a benne élő teremtmények vagy érhetik külső tényezők, egy ártatlan falevél képében. Ilyesfajta véletlenen múlt a vadásznak találkoznia az ismeretlennel, kit gyásza lerovása képpen hívta magához a tó ragyogó kéksége. Két tárgyi emlékekkel vízre bocsátott tutajnak jelképében, mellyel reménykedve magával temetheti halott rokonai emlékeit is. S lehet a kijelentése igazságát veszti abban a pillanatban, mikor helytelennek kiáltja ki látogatását a tó előtt. Fladorphae elhatározása kisebb jelentőségben forgott mint a férfi tisztes és szívfacsaró gyásza. Sokkal csekélyebb volt, éppezért ő maga érezte úgy hogy rossz helyet választott. Pontosan ezen hívatlanságáért kért bocsánatot. Hiszen az ilyen búcsúztatásokon egyedül a meghívottak osztozhatnak a gyászban.
S mihelyst újabb szabadkozásban kezdene, az ismeretlen regélésébe veszti el mondanivalóját. A Hold és Nap kapcsolatáról önti ki szavait, s a hatalmas áldozottal amit meghoztak viszonzatlan szerelmük zálogában. A történet még elkeserítőbbé teszi a szokványosnak hit naplementét, miből fakadóan Fladorphaet idevezették a léptei. Hallva a tiltott érzést, mely minduntalan bizonyítja, hogy mennyire kegyetlen és kárhozott mind halandónak, mind égitestnek. A mese rávezeti szemét a lenyugvó napra, mi most a mese cselekményszálait követve átadta helyét a szerelmének. Ki egy másik monda – ámbár mégis hihetőbb példánya – szerint Úrnőm fennhatóságában áll. S ekkor merül el gondolatai között a vadász, mialatt a tudatébredése párhuzamba vette Úrnőjét a Holddal. Igen, ráeszmélt, hogy a Hold teljes valóságával az Úrnőjét mintázta. Aki maga is szerelmes lett, s ezért hatalmas árat fizetett. De vajon a láthatatlan sirató fél is az Úrnőjére értette volna meséjét, mit édesanyjától örökölte tovább? Vagy talán azt remélte a mítoszokkal elködösítheti a fájdalmas érzéseit a vadász előtt? Kit akar oly önfeledten meggyőzni?
Mina nem talál választ a férfi hátát vizsgálgatva, mely néha felé fordult volna, de a tutajok kíséretében erre sosem nem került sor. Elfoglaltsága alapos és bírálatlan. Ellenben mégis ő előzi meg a vadászt alázatos modorával, miközben nem áll szándékában a naplementét elcsúfítani. De hogyan is adhatna erre helyeslő rábólintást Mina? Valóban, a látvány teljes varázsát elveszítette az idegen személyes búcsúzásában, mégsem tudta megrendíteni őt határozottságban, hogy úgy érezze távoznia kell. Főként mert az ismeretlen utóbbi őszinte monológja elbizonytalanítja egy pillanatra. Hogyan lehet efféle állásponttal rokonai felől, kiket hamarosan felfal a tűz mohósága? De mindezek előtt, milyen tettre volt hivatott kit ilyen becsmérlően ejt ki bárki más a száján? Bosszú, nemszünő harag vagy indokolatlan figyelmetlenség? Vajon az idegen férfinál melyik fájdalmas oldal érvényesült? Fladorphae véletlenségből sem gondol bele abba, hogy az illető maga vettvéget az életüknek. Hisz abban a magyarázatban hisz, hogy tudatos gyilkossága nem hívta volna ide gyászolni. S talán emlékezni sem, soha többet.
Noha a kisugárzás mely a vadásznak hátat mutató testből árad, elhitetné a vérszomjas indíttatással. A bosszúra szomjazó vérvonallal, s az önös érdek mámorral. Ismeretlensége viszont közbe szól, mi biztos megállapításában akadályozza őt. De vajon helyes ismerkedésbe bonyolódnia az élő talánnyal, ki hol megborzongatja hol pedig kísértésbe ejti a kíváncsiságában? Ezen ambivalenciának ő maga már sokszor volt tulajdonosa. Minek egyre gyakrabban az lett a válasza, hogy él a kockázattal.
Meglepően hatna ha azt mondanám, én nem osztoznék testvéreim örömében? – a kérdés túlnyomóan éreztette azt, amit Minától megtagadtak, ámbár az ő hozzászólása csak őszinteséget akart sugallni. Nem többet annál mint más hinne a hallottakból. Egy tapasztalatlan számára, ez csak bódító reménynek hangzana. Talán az ő szemében is a válaszadás impozánsnak hallatszik elsőre, de Mina tudja, a férfi tapasztaltabb annál mintsem alávesse magát ezen naiv hipotézisnek. A vadász nem akart zavarni, ugyan távozni sem. S a köztes utat megtalálva döntött amellett, hogy a porrá égett tutajok képét eltussolja s a part felfedezetlen partszakászának követésébe vezényeli lépteit. Az impresszionista, festői színeket lassan felváltotta a szürkültség melankóliájának zord színei. S nem sokára maga a Hold is megmutatta fényét a vízszinten. S mikor Fladorphae ránézett, nem jutott más eszébe, csupán a férfi meséje. A Nap és a Hold átkos szerelme.




Felhasználó profiljának megtekintése
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: You were   ₰ Vas. Feb. 18, 2018 4:42 pm










{
Fladorphae & Eliphas
517
born to die
A mese, amivel kéretlen, a véletlen okozta társaságom szórakoztatom, egyáltalán nem a mitológia ihlette. Talán van valami kapcsolat néhány ősi történettel, amik minden újabb elmesélés után formálódtak, mígnem csak ez a rövid szösszenet maradt meg belőlük, ám valószínűbb, csak egy képes mesekönyvből vette anyám azok közül, amiket egy utcai könyvkiárusításon próbáltak rásózni az emberekre mondván, a bevétel majd valamelyik gyermekkórház számára kell. Anyámról pedig tudni kell, előszeretettel állt a feddhetetlenség és az ártatlanság fényébe, szeretett a megmentő szerepében tündökölni, tetszett neki ez a fajta figyelem, ami övezte őt. Olykor maga is rendezett efféle jótékonysági partikat az otthonunkban, hogy vámpírként táplálkozhasson abból a fals szeretetből, amit ilyenkor rázúdítottak. Más volt ő ilyenkor, más volt a színpadon, és megint más volt, amikor ő egyszerűen egy anya volt. A legjobb az egész világon.
Most pedig az ő tutaja vezeti előre a másik kettőt. Holtteste helyébe hangszereit, kottáit, hangjának emlékeit, és persze ruháit fektettem, hogy azokat is utolsó útjukra engedjem. Vissza ahhoz, akihez tartoznak.
Nagyrészt pasztell rózsaszín, ami a leginkább a bazsarózsa szirmaira emlékeztet, némi sötétkék, helyenként azonban mintha arany szín tükröződne vissza róla, épp, mint amikor egy fátyolt emelsz a szemed elé, melyen átlátsz ugyan, de torzítja, megtöri a fényt és a látványt. Érzékenyebb vagyok mások kisugárzására, mondhatni, számomra semmi különös nincs abban, hogy így látom a világot magam körül, ám ezzel a halvány, holografikus visszatükröződéssel még nem találkoztam. Ismételt bizonyítéka annak, mennyi minden létezik a világban, amit még nem ismerünk, és amiért megéri élni.
- Nem ismerem a testvéreit, hogy megítélhessem. Ám ha olyan testvérei lennének, mint nekem, akkor én sem osztoznék velük. - visszafordulok a vízhez, és újabb nyilat feszítek az íjra. A tartásom nem kifejezetten erős, a koncentrációm messze nem a legjobb, de nem hiszem, hogy tisztán képes lettem volna belevágni a temetésbe.
- Tulajdonképpen magát se láttam még a táborban. De ha megfogad egy tanácsot, mert nekem, jó tanácsaim vannak, gyűlöljenek akár érte… - belemártom a tűzbe a nyilat, hiszen két tutaj még hátravan. Egyelőre még csak az egyik kapott lángra, hogy valami borongósabbá, melankólikusabbá fesse át a tájat magunk előtt. A kép szinte beleég a fejembe, ahogyan szerencsétlenül haladnak előre a lassú áramlaton, és simogatják a vizet maguk alatt. Valószínű, többé nem leszek képes elmenni ezelőtt a hely előtt anélkül, hogy ne így látnám.
…akkor felkeresi a testvéreit, és keres valami közös örömöt az életükben. Még most, amíg erre alkalma van. - mondom ezt úgy, hogy nem ismerem a hátterét, s annál is kevésbé, kiket ismer el testvéreiként. Az én fivéreim nem voltak jó emberek, persze ezzel azt sem állítom, én az lennék. Ám valamiért minden különbözőség ellenére volt még valami, ami összekötött minket, és ez nem a közös vér, ez egy másik kötelék. A szabadságnak, amit ebből megszereztem, pedig borsos ára volt: a halál. Pedig anyám nem tett semmit, amiért ezt érdemelte volna. Egyetlen bűne volt, hogy rossz Istent szeretett.
- Első nyár? - kezdeményezek üres, úgynevezett small talkot, mikor látom, ugyan arrébb áll, de nem távozik a helyszínről. A nyíl, amit elengedek, ezúttal az anyai hajót érinti, azonban az nehézkesen kap csak lángra, mint egy jól megsodort füves cigaretta.

   
made by fladorphae


   
Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: You were   ₰ Vas. Feb. 18, 2018 7:28 pm

Eliphas & Mina


A hold világossága megtörni kényszeríti szerelme meleg nyalábjait, s különc viaskodásuk a tónak vízében találnak megnyugvásra. A vadász kit sietve hozott fuvallatával a hűvös szél, félve ódzkodik a társaságától kiben egyszerre látta meg átkát s köztes érdeklődését. A férfi kinek merevségét szimbolizálta szürke öltözete, melyben indokoltan rejtette el szörnyű ismérveit melytől minden Artemisz vadász tartózkodik látni s érzékelni. Fladorphae bizonyosan a közeli gyászba vesztett ingadozása hagyta, hogy tetthelyen díszelegjen a hold-fényben. Mintha csak kívánt lett volna szemtanúság, noha már maga a férfi jelenléte adhatta volna ürügyét, hogy rohamos léptekkel ismét a kabinjába térjen. Mégsem tette, újfent újra megtagadva tanításait mitől sok évesztendőig elfelejthette egy férfi ismérveit. A megszólalásukat, a kiállásukat, erejük fitogtatását, harciasságuk bebizonyítását. S legfőképp nemük alátámasztását, amitől kiérdemelték a fenségesebb címet, a fennhéjázott rangot, s amitől azt vallják a bölcsek ők az erősebbek. Mina szemlátomást nem érzékel élces különbséget annál mit a hangszálain érzékel az ismeretlennek. S megismerésére voltaképp rányomja bélyegét, hogy egy pillanatra sem tekint rá, szándékával kiismerve vonásait s mimikáit, melyekből ember úgy olvassa gondolatait akár egy históriás regényből.
Minát kellőképp lefoglalja a tájnak estbelépő változása, mit a partszakaszon érzékel percről percre. Mikor azonban léptei megszakadnak a homokba beékelve lábujjait, feltérképezés közepette. A tanács mit jó szándékkal címzett a vadásznak, megkísérti, hogy a meglepett párbeszéde által rátekintsen. Ám a mozdulatsor véges másodpercében észleli bűncselekvését, s keletlensége miatt a Holdhoz fordul, némasággal szidolozva önmagát. Az újabb monológjai hasonlóan elterelik tudatos malőrjeivel szemben, mikkel jogosan tünteti ki magát előtte ellenségeként mint partnereként. Némasága végül nem hozza el a bevált módszert, mi több, arra kényszeríti az illetőt hogy még közlékenyebb hangsúlyt vegyen fel vele szemben. Fladorphae testtartása merevebben kapcsolódik az őt összekötő földel, mihelyst a vadász ittlétéről tesz kérdezősködést a névtelen. Minában eleinte megfordul azon ténykedő kérdések egyike, mely jogosan azt hangoztatja: "Miféle indokból született meg benne ez a kérdés?" Ugyan egy másik kérdés mégis jobban elgondolkoztatja a lányt, kiben évezredes határozottság mélyült el, hogy az ilyesfajta kérdéseknek érzéketlenül rögvest ellentmondjon. "Ugyan mi okból kérdezheti? Tán elárulta volna rejtő jelenléte mit csak elvétve okozott a táborban léte alatt? Vagy ily nyilvánvaló lett volna ismeretlensége a féltestvérei körében?" A lány számára mindkét tézis lesújtóan hat, holott álcázása legfőképp ezt a benyomást akarja keltetni embertársaival. Mit feleljen hát? Legyen közönyös az ismeretlennel és árulja el csodás első nyarát? Vagy legyen hű megkövült érzelmeinek s ne méltóztassa egyetlen válasszal sem? A vadász ki céltudatosságával vált ismerté vadász nővérei körében, jelenpillanatban a kilátástalanságban tengődik. Döntéshozatalában nem jut rövid időn belül dűlőre, leginkább a férfi nyers megfogalmazásáért. Nem leli a kiskaput, melyen könnyed léptekkel ki juthat. Mellyel visszájára fordíthatja szavait, s elkerülheti az egyenes válaszadást. Indokolt halksága nem tör meg, a Holdnak árgus fényében. Mintha maga az égitest is gátolná őt a kellő feleletében. Fladorphae ön-ön tusát rendez testében, mit a névtelen személy indított el benne. Nem akarja társaságába fogadni, viszont felelet nélkül sem szeretné őt tovább tartóztatni. S mikor elnyílnak ajkai, szavak helyett kezei lépnek fontosságba, s íja lövésbe állítása által miket az ismeretlen mellett tűzbe mártott, első nyílvesszője eltalálja a távolban messze zarándokolt tutajok egyikét, mely még nem vált a mohó lángok áldozatává. A fegyvere akár harctól mentes akár érdekelt, személyéhez van kötve. S úgy vélte segítségül szolgálhat Isteni célzása az ismeretlennek, kinek meggyűlt a türelme a pontos távolság bemérésével. Noha nem ez volt szándéka, de ezen cselekvésével a feleletet bravúrosan eltemette számára.

Music |  130  |Clothes

Felhasználó profiljának megtekintése
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: You were   ₰ Vas. Feb. 18, 2018 10:31 pm










{
Fladorphae & Eliphas
505
born to die
A második tutaj csak lassan kap lángra. A nyíl, amit sokadik próbálkozásra sikerült beleeresztenem, elég szerencsétlen ponton érintette, azonban a halványszürke csíkból, amit eregetett magából, lehetett sejteni, hogy a parázs nem fog kihunyni, éppen csak idő kell neki. Még akkor sem lángol igazán, mikor kérdésem felteszem a lánynak, aki megtagadja tőlem a válaszadást. Halk krepitáció keretével forgatom oldalra a fejem, hogy ránézzek ismét, a világ azonban torz képet mutat magáról, s nem vagyok benne biztos, az arc, amit jelenleg látok, ugyanaz az arc, amit holnap, a kitisztulás folyamata után is látnék. Az arcok hazudnak, de az egyéni kisugárzás nem. Ennek a lánynak pedig olyan a kisugárzása, mint a világ legmegtörtebb szűzleányénak, aki még csak a másik szemébe sem képes nézni.
Felvonom a szemöldököm, ahogyan vívódását látom, nem is tudom megmondani, mikor láttam valakiben utoljára ennyi feszültséget. Aurája is két színben pulzál, ahogy a zöld eluralkodik rajta, s megpróbálják kétfelé szabdalni a testet, nem mintha ilyentől különösebben tartani kéne, hisz érthető módon ez nem következhet be. Nem akar válaszolni. S mi több, még rám sem mer nézni. Nem rémlik, azok közé tartozna, akiket abuzáltam volna, rendszerint emlékszem azokra, akikre büntetőmunkát szabok ki, mert megsértik a tábor valamelyik szabályát. Hisz ezek a szabályok nem véletlenül vannak kitalálva. Ezek nélkül a való életben nem élnének túl ezek a gyerekek.
- Szóval új vagy. - fordítom vissza a fejem a tutajok felé. A második végre igazán lángra kap, így csupán egyetlen marad hátra közülük, amit a Tűznek kell ajándékoznom, hogy ezáltal az Alvilágra küldhessem ingóságaikat. Olvastam egy könyvben, hogy így is lehet… Mindenesetre még nekem is egyszerűbb, mint levinnem őket az Alvilágba, hogy személyesen kézbesítsem őket. Nem biztos, jót tenne a pszichémnek egy akaratlan újratalálkozás velük.
Csatlakozom hozzá a csendben, bár ezt nem a mély egyetértés, inkább a delíriumos állapot szüli. Különös koncentrációt igényel, hogy egy újabb nyilat helyezzek az íjra, még a tűzről is megfeledkezem, ahogyan az utolsó tutaj felé célzok vele, a fals nyílvessző pedig kettészeli a levegőt, és egyenesen a közeli vízbe repül. Annál nagyobb meglepetés, mikor látom, ahogyan egy másik nyíl valóban levegőre kap a víz felett, és ténylegesen eltalálja az utolsó tutajt, azonnal lángra lobbantván azt. Biccentek egyet az íjász felé, én minden bizonnyal még hosszasan időzítettem volna itt, egészen addig, míg mindhárom tutaj eltűnik a horizonton, pedig különben nem vagyok rossz íjász. Már józanul, tisztán.
- Különben a némasága nem védi meg a világtól. - attól, hogy a földre zuhanjak, egyedül az ment meg, hogy viszonylag erősen kapaszkodom a földre támasztott íjamba, ám ahogyan leülök, még ez is esetlennek, bénának tűnik. Nem zavartatom magam, amint magam mellé fektetem az íjat, hátratúrom hosszúra nőtt tincseimet, s egy hosszú sóhaj után a zsebemben kezdek el matatni, hogy az elmaradhatatlan, alufóliába csomagolt motyót és egy cigarettapapírt vegyek elő.
- És most örülnék neki, abbahagynád ezt a vivódást. Vibrálsz tőle, meg a rengeteg feszültségtől. Nem kell mindent elhinni, amit mondanak, én csak azokat küldöm büntetőmunkába, akik megérdemlik. - kezdem el megtekerni a cigarettám már gyakorlatilag rutinszerűen. Ehhez azért mégis csak kevesebb koncentráció kell, mint egy mozgó tutaj eltalálásához.

   
made by fladorphae


   
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Témanyitás₰ Tárgy: Re: You were   
Ugrás: