Hajnali találkozások I. ~ Ivis & Esther





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
9
Pirosak
19

(frissítve: 06.02. 12:16)


Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
1
Poszeidón
1
1
Athéné
1
2
Aphrodité
3
2
Arész
0
1
Apollón
1
0
Hermész
1
2
Démétér
1
0
Dionüszosz
0
1
Héphaisztosz
0
0
Egyéb
2
1
Mitikus lények
1
4
Összesen
11
15



Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Justin Mulligan
Csüt. Júl. 05, 2018 10:12 pm

Írta  Amber Hill
Vas. Júl. 01, 2018 9:46 pm

Írta  Erisz
Vas. Jún. 24, 2018 1:12 pm

Írta  Arthur Greenwald
Pént. Jún. 22, 2018 10:16 pm

Írta  Arthur Greenwald
Pént. Jún. 22, 2018 8:19 pm

Írta  Heather Blackmage
Szer. Jún. 20, 2018 3:19 pm

Írta  Heather Blackmage
Szer. Jún. 20, 2018 2:19 pm

Írta  Bradley Daanen
Vas. Jún. 17, 2018 3:54 pm

Írta  Ivis
Csüt. Jún. 14, 2018 9:58 am

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

Hajnali találkozások I. ~ Ivis & Esther

Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Hajnali találkozások I. ~ Ivis & Esther    ₰ Csüt. Feb. 08, 2018 9:05 pm




Ivis és Athéné lánya

You can't hide, you can't run

Már éjfél is elmúlt, mikor lecsukódtak a szemeim, a jegyzeteim és könyvek előtt.  Fejem lassan ráhajlott az asztalra és ha nem is kényelmes, pózba de elaludtam. 3 és fél óránál többet nem aludhattam, mivel mikor felkaptam a fejemet, már hajnali homály derengett. Hamarosan a nap is felkel.  Nagyot nyújtózkodtam. Elgémberedett nyakamat kicsit  megtornáztattam jobbra és balra döntöttem fejkörzést végeztem. Felálltam a székből és  becsuktam a füzetemet és a könyveket is majd, ha visszaérek elpakolom.
Mivel ruhában aludtam el nem is volt szükségem átöltözni.
Elindultam ki a kabinból. Egy kicsit még hűvös volt az idő, de  tiszta volt az ég. A sétám az erdőbe vezetett. A "csendes" rengeteg szélén voltam. Igazából már egy-két madár halkan csicsergett, mégsem éreztem azt, hogy zavaró lenne számomra a hangjuk.
A legtöbb fát és bokrot ismertem már itt, hisz kiskorom óta élek itt és memóriámba bevésődtek e növények melyek mellett elhaladtam. Ismertem minden nimfa szatír házát itt az erdőben. Zászlófoglalók egyik színtere a helyszín és úgy ismertem, mint a saját tenyeremet.
Minden egyes játékbeli hibámra emlékszek, tudom hol rontottam el, hol ütöttek ki és sosem estem kétszer ugyan abba a hibába. Most megálltam és csendesen előhúztam a zsebembe lapuló bicskát. Láttam a három évvel ez előtti történést ezen a helyszínen, szinte annyira élesen előttem volt, mintha most is ott lennék.  Pillanatok alatt lejátszódott az egész fejem. Egy mosoly jelent meg az arcomon. Hisz hiába vesztettem el ott eszméletemet azon a napom, a következő héti zászlófoglalóban csúnyán kikapott tőlem a srác ugyan itt.  
Egy szép sárga virágot vágtam le, ami előttem hevert, majd a hajamba tűztem és visszacsúsztattam zsebembe késem.
Egy számomra kedves fát érintettem meg, amely számomra kedves nimfa otthona volt.
Majd a fához dőltem és halkan felsóhajtottam.
Bár, most nem láttam Ivist, mégis úgy gondoltam hamarosan megjelen előttem és megölelhetem őt.
A természet már rég ébren volt. Ahogy én is talán ő is.
Engem nem hagytak nyugodni a gondolataim, az érzéseim, hogy el akarom hagyni a tábort. Szeretnék valami nagy dolgot véghez vinni. Szeretném, ha nem csak egy lennék a sok félvér közül, hanem egy kicsivel több legyek, aki hősi tetteket hajt végre. Szeretném megismerni az emberek világát...
Van egy álmom, hogy hős leszek és az istenek felemelnek engem a sajátjaik közé, de ahhoz ezt a burkot el kell hagynom, talán mindörökre.  Ehhez, pedig a következő nagy lehetőségemet, nem szabad elhalasztatnom, de kivenne komolyan engem, aki a koránál fiatalabbnak néz ki, bár koravénnek érzem magam a velem egyidős más félvérek társaságában.  Ivis, ismerte e nagy álmomat, bár talán sosem vette komolyan a dajkám ezeket a szavakat.
A legtöbben az istenek közötti nagy vitával voltak elfoglalva a tábor berkein belül is. Engem is foglalkoztatottak a tények, álláspontok és nézőpontok. Bár én nem foglaltam állást egyik fél oldalán sem, ami egyesek szerint igen rossz fényt vett rám, mert dönteni kell, de egy hang a fejemben azt sugallta, hogy ne nyilvánítsam ki merre húznak az észérvek vagy éppen a szívem.
Egy gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy én szeretném a hiányzó részeket is a helyére tenni ennek a sokszínű és rétegű puzzle-nak, talán így valamiféle elismerést elérhetek. Mint ahogy tudom a történelem az élet tanító mestere. Meg persze a történelem képes ismételni önmagát és nem mindenki olyan bölcs és okos isten, hogy ne kövesse el ősei hibáit így nekem több gyanúsítottam is volt, bár ezt senkire sem kötöttem még az orrára, talán anyám tudta egyedül ezeket. Bár sosem erősített meg egyik gyanúsított, ártatlanságában sem.
Kétségeim voltak olyan kétségeim, amilyenek talán sosem gyötörtek még, nem csak ezzel kapcsolatban, de megint nyár volt és itt volt az a goromba srác is akit ki nem állhatok. Valakinek, aki valójában is meghallgat el akartam mondani az gondolataimat és Ivisban megbíztam, hisz ott volt mellettem fizikailag, mint anyaszerű értelmi lény és ezért hálás voltam neki, és nem csak neki, de más nimfáknak is, akik neveltek a tábor területén és nem hagyták, hogy legyőzzenek engem a különféle betegségek és gondok, amikkel eddig nagy részt sikeresen megküzdöttem.
Cause the monster follows you everywhere

szószám ◆ megjegyzés ◆ zenecredit

Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Hajnali találkozások I. ~ Ivis & Esther    ₰ Vas. Feb. 11, 2018 9:23 pm


Miszty & Ivis
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Maternal instinct

Egy visszafogott mosollyal figyelem, ahogy az első ránézésre erőtlennek tűnő napsugarak rácáfolva minden egyes kétkedő élőlényre, átverekedik magukat az égboltot szürkére színező felhőkön. Nincs is szebb és reménnyel telibb látvány annál, mint amikor a hajnal legsötétebb óráit követve félhomályba öltözik az erdő. A fűben fekve, a kezeimmel a lágy szálakat simogatva azt kívánom, bárcsak a táborban élő félistenek is úgy szemlélnék a világot, ahogy azt a nővéreim és én, bárcsak ők is meglátnák a szépet a világban, amiben élnek, bárcsak eljutna a tudatukig, hogy csupán akkor van rájuk hatással az istenek háborúja, ha hagyják, hogy a szüleik a csatamezőre dobják őket. Nem kellene egymás ellen fordulniuk, nem kellene ellenséges szemmel tekinteniük azokra, akik már választottak, és végképp nem kellene eltávolodniuk azoktól, akik képtelenek eldönteni, kinek az oldalára álljanak.
Bosszúsan gondolok vissza a tegnap estére, amikor a kedvenc epres süteményemet majszolgatva, fél szemmel a vacsoraasztaloknál pusmogó gyerekeket figyeltem. A klikkeket, melyeknek sosem szabadott volna kialakulniuk, és a goromba megjegyzéseket, melyektől émelyegni kezdett a gyomrom. Gyűlölöm, hogy ismételten széthúz a Tábor, amikor ennek a helynek épp az összetartozást, az egységet kellene szimbolizálnia. Anélkül sétáltam vissza az erdő mélyére, hogy az utolsó morzsáig elpusztítottam volna a krémes édességet.
Lehunyom mindkét szemem, és megpróbálok valami pozitívra gondolni, valamire, ami képes elfeledtetni velem, hogy mennyire félek, rettegek a perctől, amikor a táborozók már gúnyos beszólásokra sem pazarolják majd az energiájukat, amikor a vihar előtti csend bekövetkeztével a háború végleg átlépi a képletes küszöböt, amikor az ellenségeskedés elvesz tőlem mindent, ami fontos a számomra. Mert mi lesz akkor, ha a gyengélkedőn szerzett tapasztalataim ellenére sem leszek képes megmenteni azokat, akiket szeretek? Ha mind James sorsára jutnak? Ha Day szívét a szemeim előtt szúrja át egy célt talált nyílvessző? Ha Kheirónt az egyik kedvenc félistene küldi az Alvilágba? Ha Miszty képtelen lesz kijutni a Táborból, mielőtt egy csapat elvadult szörny felnyársalná a szarvaival?
Érzem, ahogy a gerincem mentén végigszalad a hideg, és beletelik pár hosszúra nyúló másodpercbe, mire rájövök, hogy nem az elmémben keringő káosz, hanem egy, a vörös juharnak támaszkodó test miatt ölel magához a reszketés. Elnyílt ajkakkal, kapkodva állok fel a földről. Sietve indulok el az erdő mélye felé.
Mégsem futok, ugyanis ezúttal nem kerít hatalmába az a nyugtalanító érzés, ami elhiteti velem, hogy vérengző fenevadak kergetnek. Nem ijesztenek rám a bokrok mögött megbújó szörnyetegek.
A lépteim csupán az utolsó métereken válnak szertelenül szaporává.
- Miszty! - pihegem, a jobb tenyeremet a szomszédos fán pihentetve. A szívem nagyot dobban, amikor felismerem Athéné fiatal gyermekét, aki szinte már olyan számomra, mintha a saját kislányom lenne. Nem mintha tudnám, milyen érzés életet adni egy csöppségnek. Egyetlen nimfa sem tudja, mit jelent anyának lenni. Mégis, szeretek eljátszadozni a gondolattal, hogy bizonyos tekintetben igenis az vagyok. Hisz álomba ringattam, amikor képtelen volt behunyni a szemeit, gyógypuszit adtam a sebeire, amikor elesett az erdei ösvényeken szaladgálva, meghallgattam, amikor senki más nem volt képes megérteni.
Közelebb lépek a vörös juharhoz, és egy kedves mosollyal az arcomon, gondolkodás nélkül magamhoz ölelem a lányt. Az állam megpihen tűzvörös hajának tetején.
- Jó reggelt! Mi szél hozott ide ennyire korán? - kíváncsiskodom, miközben finoman elválok tőle, éppen csak annyira, hogy szemügyre tudjam venni. A hajában díszelgő sárga virágot, ami minden másodperccel közelebb kerül az elmúláshoz azzal, hogy Miszty kettéhasította a szárát. A szeplőit, melyek szüntelen egy csillagképekkel teleszórt vászonra emlékeztetnek. Piciny alkatát, ami sokkal erősebb, mint azt bárki gondolná - mint a hajnal legelső napsugarai, melyek elhozzák a világosságot az emberek számára.
Ő is pontosan annyi boldogságot csempész az életembe, mint egy napfelkelte. Ugyanannyi reményt és szépséget.

sok-sok szeretettel  Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Hajnali találkozások I. ~ Ivis & Esther    ₰ Pént. Feb. 23, 2018 11:48 pm




Ivis és Athéné lánya

You can't hide, you can't run

Azok a pillanatok és percek, amelyeket várakozással töltöttem gyorsan tova szálltak. Mikor meg jelent a halk és szuszogó dajkám. Arcom derűsé válik nevem hallatára. Talán megijesztettem őt, hogy ily váratlanul érkeztem és jöttem a vörös juharfához.  Ahogy átölelt engem, valami egyszerű, mégis megfoghatatlan melengető érzés fogott el. Nem gyakran ölelnek meg. Apám ölelésére tisztán emlékszem, de arra hogy anyám valaha is ugyanezt tette volna nem tudok róla. Hisz sosem láttam őt. Anyám, mint szűz istenő kijátszotta a pakliában a joker kártyáját.Testi együtlét nélkül is tud gyermeket alkotni a számára kedves férfiaknak.
Ivis ölelése a lekemet simogatta. Visszaöleltem őt óvatosan és gyengéden. Mélyen a lelkemben köszönömeket suttogtam magam elé, hogy most itt van. Éreztem a lágy nyomást a fejemen. Karjai olyanok voltak, mint a lomkorona amely betakarja a madárat és a fészkét.
Érzem, lassan eressztő kezek oldását. A kérdése nem lep meg. Az arcom derűje alább hagy. Felsóhajtok és lesütöm szemem. Hol is kezdjem? Teszem fel még magamnak is a kérdést, de tudom mit akarok és tudom, hogy ezért hátra kell hagynom csoportokat és közösségeket, amelyeket szeretek és amelyeket megszokatam ez elmúlt években.
- Döntöttem, Ivis, amint lehetőségem nyílik elhagyni a tábort a nyár folyamán, de legkésőbb a nyár végén. Elmegyek. - Rátekintek a nimfára, akit mint leány az anyát úgy szeretek.  Komolyan gondoltam, amiket mondtam. Az elhatározásomat véglegesnek gondolom még mindig. 14 éve itt vagyok és nem láttam semmit a nagy világból. Nem érzem magam itt a társadalom hasznos tagjának. Főleg azóta, hogy a kabinban egy furcsa kézzel írott naplót és találtam a takarítás során.
Hasznos akarok lenni, az emberek számára, de ehhez kikell lépnem a burokból, amiben felnőttem.
- Tizenhét leszek az év végén. Egyetemre szeretnék menni majd jövőre. De előtte meg szeretném akadályozni a világ égést és innen nem hiszem, hogy sikerülhet. Ugye megérted? Ugye sikerülhet valahogy ez?
Szeretném, ha bátorítna engem drága dajkám. Mégis megértem, ha ő vissza akar tartani, hisz nem mindenki képes elengedni a szeretét a veszélyekkel teli világba. Remélem, hogy látja nem az a csöpség vagyok, aki tíz évvel ezelőtt itt szaladgált körülötte. Már érett, és komoly fiatal lánnyá váltam, bár külsőleg, még mindig a törékeny virágszálak kategóriájába tartoztam, akiket inkább néznek kis lánynak, mint tinédzsernek és esetleg felelőség teljes fiatal nőnek. Pedig az utóbbinak tartom magam annak ellenére, hogy nincs és nem is volt egy férfi nemű egyénnel sem romantikus kapcsolatom. Mert bizony a közvélemény szerint a legtöbb lány azt gondolja, hogy attól vállik felnőtté, hogy azzá tette őt egy srác.
Talán eltérek a megszokott normáktól, de az is lehet hogy ilyen az igazi Athénéi gyermek gondolkodás mód, amelyet anyámtól örköltem. Nehéz meghatároznom önmagamat, tudom van hova fejlődnöm, de a tábor terültén nem gondolom, hogy további fejlődésen eshetnék át a következő évekre előre tekintve. Az ébredező természet lágy tengerében voltam Ivisszal szembenézve és esdeklő pillantásokkal vártam pozitív megerősítő válaszát.
Cause the monster follows you everywhere

szószám ◆ megjegyzés ◆ zenecredit

Felhasználó profiljának megtekintése
Mitikus lény
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Hajnali találkozások I. ~ Ivis & Esther    ₰ Vas. Márc. 04, 2018 12:50 pm


Miszty & Ivis
- - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Maternal instinct

A  mosolyom boldog és őszinte, ahogy egy mély lélegzetvételt követően magamba szívom Miszty finom, édeskés illatát, amit már évek óta egy doboz hintőporral és egy pohár forró tejjel azonosítok, hiába az enyhén gyümölcsös utóhatás. Egyszerűen túl újak, túlontúl élénkek azok az emlékek, melyeket a gyermekkoráról őrizgetek ahhoz, hogy elfakuljon a kép, amin a gyengélkedőben lógatja a lábait, amin félelmet nem ismerve rohangál az erdőben, vagy amin esti meséért könyörög, én pedig egy meleg, kakaóval teletöltött poharat helyezve az éjjeliszekrényére, beadom a derekam. Sosem tudtam elviselni, amikor szomorúság költözött a vonásaiba. Így hát meg sem lepődöm azon, hogy kiválva az ölelésből, Miszty grimaszba torzult arcát látva a keserűség összerántja mindkét ajkam.
Érdekes dolog az idő - különös játéka mindig is elkápráztatott a maga kegyetlen és könyörületes módján. Például vannak az életemben olyan évtizedek, melyek elrobogtak mellettem, akárcsak egy sebesen zubogó patak hullámai. Vannak évek, melyeket csúnyán megcincáltak nehéz vasfogai, egyetlen emléknek sem kegyelmezve. És vannak pillanatok, amikről tudom, sosem fognak elhalványulni, mert éjszakáról-éjszakára visszajárnak, gúnyolódnak, kísértenek. Azok a másodpercek, melyeket a csöndes Miszty társaságában töltök, évezredeknek érződnek.
Miközben hallgatom, ahogy beszél, beszívom az alsó ajkam, és enyhén oldalra biccentem a fejem. Nagyon koncentrálok, hogy az érzelmeim ne ütközzenek ki az arcomra, mert félek, azok megbántanák a lányt, letörnék gyermeki lelkesedését, ami az ismeretlenre gondolva engem is gyakran az uralma alá hajt. Mint alig pár napja az íjászpályán, amikor megtudtam, hogy nem is kellene olyan messzire szöknöm, hogy kipróbálhassak egyet azokból a fém szörnyetegekből, amiket az emberek biciklinek neveznek.
- Értem - suttogom, miközben alig észrevehetően elhúzódom Athéné talpraesett gyermekétől, hogy levegőhöz jutva összeszedjem a gondolataimat, melyek akaratomon kívül, mindig visszatérnek ahhoz a pillanathoz. Hazudnék, ha azt mondanám, váratlanul ért Miszty kijelentése, mégis, egy részem abban reménykedett: ha nem mondja ki hangosan, sosem veszünk búcsút egymástól. Hogy ezúttal nem hagynak magamra. - Hidd el, hogy egyetlen pillanatig sem kételkedem abban, hogy minden eshetőséget átgondoltál, mégis…
Összeakad a nyelvem és cserben hagynak a szavak. Az elmém elárul, és ismételten megrohamoznak a fájó emlékek, mint amikor James egy aggodalmas mosollyal az arcán meglátogatott, én pedig képtelen voltam osztozni az örömében, amiért az istenek egy újabb küldetéssel jutalmazták embertelen bátorságát. Azt akartam, hogy maradjon, hogy biztonságban legyen, hogy mellettem legyen. Megkértem, hogy ne menjen el, ő pedig mindent megtett azért, hogy boldoggá tegyen. Miután visszautasította a próféciát, ami magába foglalta a lényét, mint a küszöbön álló háború megakadályozóját, két nap nem sok, végleg eltávozott az élők sorából.
A torkomban növekvő gombóccal viaskodva veszek egy mély lélegzetet, majd még egyet. Mégis hogyan kérhetném Misztyt, hogy maradjon, amikor az utolsó alkalommal, hogy ilyet tettem, valaki az életével fizetett az önzőségemért? Ha menni akar, hát menjen! A Sors akarata amúgy is utat tör magának a beteljesülés felé - ha valakinek meg kell halnia, a moirák tesznek róla, hogy ne élje meg a másnapot.
- Borzalmasan fogsz hiányozni - mondom végül, mielőtt lecsökkentve a kettőnk között tátongó távolságot, ismételten magamhoz szorítanám piciny testét. Úgy ölelem, mintha ez lenne az utolsó alkalom, pedig még ő maga sem tudja, mikor mond búcsút az itteni életének. Úgy simogatom, mintha percek múltán örökre eltűnne. Ki szeretnék használni minden egyes pillanatot.
Még emlékszem, a nővéreim és én milyen vegyes érzelmekkel léptük át a Nagy Ház küszöbét, amikor évekkel ezelőtt Kheirón megkért egy - az ő szavaival élve - aprócska szívességre. Mivel a tábori teendők mellett aligha jutott volna elég ideje egy pöttöm félvérre, azt szerette volna, hogy gondoskodjunk róla. Amikor előzékenyen előre biccentettem a fejem, beleegyezve a kérésébe, meg sem fordult a fejemben, hogy ismételten a szívembe lophatja magát egy, az istenek gyermeki közül.
- Okos lány vagy. Nincs olyan dolog, amire ne lennél képes - biztatom, emlékképről emlékképre ugrálva. Ezúttal az első kiképzéssel töltött napjára gondolok, no meg arra, mennyire büszke voltam rá, amikor megtanult olvasni. - És ezt nem csak azért mondom, mert nyíltan elfogult vagyok, ha rólad van szó.
Az ösztönző beszédem végére már kacagom, és boldogságot színlelve kócolom össze a tűzvörös tincseket, melyek így egy-két helyen kibújnak a laza fonatokból.
- Gyere ide!
Leülök a vörös juhar tövébe és megpaskolom a helyet a jobb oldalamon. Az eget bámulom, a fákat. Mindent, csak ne kelljen a félvér szemeibe néznem, miközben az arcához érve a saját vállamra döntöm a fejét, hogy aztán annak tetejére hajthassam a sajátomat. Egy pillanatra minden tökéletes. - Mesélj, mi volt az utolsó csepp a pohárban?

remélem, hogy tetszik  Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Hajnali találkozások I. ~ Ivis & Esther    
 Similar topics
-
» Geista Kahoko
» Tenrai Hankou (Isteni Kihívás)
» Utahime vs. Ayse - Androgün találkozó
» Nolah & Ashley // Első típusú találkozás.
» Véletlen találkozások
Ugrás: