Nem tudom, még mindig eldönteni, hogy mit érzek a múltkori találkozással kapcsolatban, nem tudom hova tenni Jasper viselkedését. Mondhatnám, hogy szimplán kanos volt, hogy csak szexelni akart, de nem ezt éreztem rajta, nem csak azt a szexuális vágyat éreztem... Nem tudom elmondani, nem tudom pontosan megfogalmazni, de tudom, hogy nem csak szexet akart. Velem akart lenni, ott akar lenni velem és fogni akarja a kezemet, segíteni akart engem, éreztetni akarta velem, hogy nem vagyok egyedül és ez baromi jól esett, tényleg kezdtem elhinni, hogy segíteni akar, hogy leginkább engem akar. De ez kurvára nem volt helyes, már négy nap telt el, négy napja kerülöm őt, minden alkalmat megragadtam, hogy elkerüljem a beszélgetést, hiába próbálkozott, nem tudott velem beszélni. De most már beszélnem kell vele, válaszokat kell kapnom a kérdéseimre és ha nem kapok, akkor megőrülök. Most is azt a kicseszett rajzot bámulom, amit a kezembe nyomott, kérdéses sem volt, hogy kirakom a falamra. Annyira megragadta a pillanatot, olyan szépre lerajzolt, amilyen nem vagyok. Ez nem én vagyok, ez egy olyan lány, akit ő akar látni, én egy szánalmas dög vagyok, akicsókolózott a legjobb barátnőjének az exével. Nem kellett volna vele csókolóznom, nem kellett volna egyáltalán beszélnem akkor vele, el kellett volna kerülnöm őt. Jasper ezentúl egy olyan ember, akit kerülnöm kell, de egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, nem tudom elfelejteni testének melegségét, bőrének illatát és ajkainak az ízét. Az egészben az a legrosszabb, hogy vágytam a folytatásra, hogy most is azt kívánom, bár ne jöttem volna el onnan. Maya... Bár ne kellene vele beszélnem többet, bár... Minden olyan könnyű lenne. Sokkal könnyebb lenne, ha nem lennénk barátnők, ha Jasperrel én simán... Nem! Nem! Nem! Nem! Nem kéne ennyit agyalnom rajta, egyszerűen el kéne felejtenem a dolgot és nem is kéne ezzel foglalkoznom. Nem érdemel ennyit a dolog, de legfőleg az a gond, hogy tisztán emlékszem arra, hogy mit mondott, már nem szereti Mayat. Őszintének éreztem a szavait és nem is tudtam már rá mit mondani, csak pislogtam és most is ez lenne a reakcióm. Félek attól, hogy ez mit jelenthet, hogy ez azt jelenti tovább lép és összejön valakivel, talán már talált is valakit, egy olyan lányt, akivel elképzelte a jövőjét. De nekem ehhez sincs közöm, hát lépjen tovább, én is tovább léptem Fredsteren, tovább léptem azon, hogy Troy megcsalt engem. De ezt nem kívánom Mayanak, az a legrosszabb, hogy tudom milyen, ha valakit megcsalnak, ha kidobnak valakit és utólag az derül ki, hogy a megcsalás áll a háttérben. Troy megbaszhatja magát, bekaphatja és felőlem azzal szexel és kavar, akivel akar, nem zavar, mert nem jelentett nekem annyit, de... Bántott, hogy megcsalt, mert igaz nem akartam vele szexelni, hogy nem akartam egyáltalán ágyba bújni vele, mert... Ja igen, Uramatyám Elise Parker a drogos kurva szűz... Egyesek erre biztosan így reagáltak volna. De megint csak ülök itt, nézem a képet és arra a rohadt csókra gondolok, amire leginkább nem kéne, de az ajkai... Az ölelése... Menthetetlen vagyok. Lefekszem az ágyra és a plafont nézem, csak bámulom és gondolkodom, hogy mit kéne csinálnom. Menjek oda és beszéljek vele vagy csak hagyjam ennyibe a dolgot? Melyik lenne helyes? Ebben a kibaszott szituációban valami egyáltalán helyes? Nem is kéne rosszul éreznem magam, hisz már nincsenek párkapcsolatban és nem én kezdeményeztem azt a csókot, nem én erőltettem, de... Azt már nem erőszakolta ki, hogy visszacsókoljak, hogy akarjam azt a csókot, mert a testem reagált a közelségére, mintha már történt volna ilyen köztünk. Nem, mikor és miért? Eddig szerette Mayat, sosem tett volna semmi ilyesmit ellene és tudom, hogy tényleg szerette, láttam hogy mekkora volt a szerelem. Jasper volt a tökéletes ember, aki mindenki akart és belátom, talán mélyen belül én is akartam őt. Jasper tényleg maga volt a tökéletesség, egy olyan srác, aki mindent megad, szerelmet, tiszteletet és... Zeuszra mondom azok a szemek, ölni tudnék, ha azokkal a szemekkel nézne engem egész nap. De annyira össze vagyok zavarodva, talán Maya által belém táplált dolgok jönnek ki, talán miattam hiszem, hogy ilyen jó, hogy ennyire akarom. De ez is mekkora hülyeség már! Nem tudom azt érezni, mint ő, sosem tudnék olyan lenni, mint ő... Én a tűz vagyok, a hurrikán, míg ő a csendes és lágy szél. Nem kéne odamennem, nem kéne vele beszélnem és egyáltalán nem akarni azt, hogy újra láthassam, ezek mind csupa olyan érzések voltak, melyek helytelenek. Nem érezhettem ilyesmit, ez nem szerelem volt, ez nem olyan gyengéd érzés... Talán a csók heve, tüze és a sok... gyengédség. Nem tudom mi van velem, sosem voltam ilyen és sosem gondolkodtam ilyen butaságokon, mert eddig nem kellett. Most legszívesebben felpofoznám, hogy ezt tette velem, hogy ilyen hülye kétségek közé lökött és úgy érzem, hogy csak kanos volt, bár nem... nem így érzem, de inkább ezt mondom magamnak, szimplán kanos volt, mert nem volt kivel szexelnie és én voltam hozzá a legközelebb, én voltam ott az egyetlen lány. Mondjuk azt érdekelne, hogy ő miért ment az erdőbe, hogy mit keresett ott, hogy éppen miért volt az egyetlen olyan helyen, ahova én szoktam csak eljárni. Vajon mi baja lehetett? Ezen az egész hülyeségen gondolkodni akart, hogy mi legyen vele és Mayaval? Hogy... nem, ebben sem vagyok biztos, mert kimondta, hogy nem szereti, de honnan jött erre rá? Csak azért mondta volna, hogy megcsókolhasson, hogy ne legyenek aggályaim? Hogy ne ellenkezzek? Nem... Bármit lehet rá mondani, de hogy egy ilyen patkány legyen, az nem... Végül sóhajtok egyet és felállok, oda fogok menni... Beszélni fogok vele és tudom, hogy semmi baj nem lesz, hogy menni fog nekem és mindent megbeszélünk, megbeszéljük, hogy soha többet nem fogunk csókolózni, hogy nem fogunk beszélni és elkerüljük egymást Maya érdekében. Minden rendben lesz és mindent megbeszélünk, az ajtója előtt pedig mégis csak elgyengül a lábam és mi van velem? Miért lettem és mikor ilyen... nem is tudom? Összeszedem magam, két kezem közé veszem az arcom és azt ismételgetem magamban: Megcsinálom és minden rendben lesz. Végül bekopogok azon az ajtón... Egész besötétedett, már este van, talán nem is fog ajtót nyitni én pedig megúszom ezt a kínos beszélgetést és elmehetek a szobámba, de ő ajtót nyit, ajtót nyit egy szál boxerben és teljes betekintést nyerek testére, hasára, izmaira és már eltátanám a számat, de erőt veszek magamon. - Beszélnünk kell és beszélni is fogunk. - mondom neki és válaszát meg sem várva bemegyek mellette az ajtón, ha kell akkor útközben levállalom, hogy bejussak, nem félek tőle és akkor is megfog hallgatni. Majd nézem, ahogyan becsukja maga mögött az ajtót, ahogyan izmai elkezdenek dolgozni és a szoba annyira Jasperes... Ilyennek képzeltem el. Aztán csak nézek rá, nézek rá és még mielőtt szóra nyithatná a száját. - Ami múltkor történt helytelen volt, soha többet nem csinálhatjuk és befejezünk egymással minden fajta kommunikációt. - ez nem kérés, nem is kijelentés ez kijelentésbe burkolt parancs volt. És most jött el az a pillanat, amikor hatásosan el kéne innen mennem, amikor kinyitom az ajtót és kimegyek innen, de a lábaim nem mozdulnak, itt... itt akarok lenni, beszélgetni akarok vele és csak a szemeit nézni... NEM! Zeuszra, ketté fog hasadni az elmém, lesz egy Elise aki akarja Jaspert és lesz egy, aki akarja, de ellenáll... Vagyis nem is akarom őt, ez csak hülyeség, megint mindenfajta idióta gondolatom van. Tényleg ezt megbeszélkük, meghallgatom a válaszát és még egyszer elmondom, hogy soha többet nem beszélünk és ez a gondolat addig helytálló, míg a pillantásom az ajkaira nem esik, azokra az ajkakra, amik nem rég engem csókoltak, amik pár percre azt éreztették velem, hogy nem vagyok egyedül, hogy van mellettem valaki, egy olyan valaki, aki nem a pénz miatt van velem... És ez... felbecsülhetetlen számomra, de mégsem akarhatom, nem akarhatom, mert helytelen, nagyon is az. Nem is kéne rá néznem, inkább valami másra kéne fókuszálnom és ennek érdekében igazán felvehetne egy kicseszett pólót!
Az életem elég zavaros mostanában és valljuk be az igazat, hogy ennek az oka nem valami külső személy, hanem egyszerűen csak a saját tetteim sokasága. Hogy lehetek ilyen? Miért kellett pont Elise-nek lennie, annak a lánynak, akinek a csókjára már négy napjra epekedek? Vagy inkább már hónapok óta… Miért nem tudtam valaki olyat találni, aki… Nem jár ennyi gonddal. Persze tudom, hogy a könnyebb út áltlában nem a jobb út, de itt a helyzet jóval bonyolultabb. Ő Maya legjobb barátnője… Én nem vágyhatok arra, hogy ilyet kapjak tőle. Nem, nem! Nem juthat eszembe többször sem az erdő, sem a buli. Persze én bolond ilyenkor soha se számolok azzal, hogy makacsabb vagyok, mint a világ összes szamara és képes vagyok még saját magamnak is ellent mondani, mint ahogy ezzel kapcsolatosan is tettem ezer és egyszer. Őrlődök a vágy és a tudat között. Egyik pillanatban oda akarok menni hozzá és semmit sem érdekelve folytatnám vele a közös táncot, majd a másikban eszembe jut, hogy ez mennyire helytelen. Eddig a második volt mindig erősebb, de nem hiszem, hogy már sokáig bírom. Ha megteszem (újra)… Nem! Bele sem gondolok, hogy az milyen örömmel és, hogy milyen fájdalommal járna. Ilyenen jobb nem elgondolkozni. Inkább meg kell tartanom magamban ezt. Az erdő egyszeri eset volt, megismerhetetlen. Az elmúlt négy napban az volt az egyetlen jó dolog, hogy úgy éreztem Elise is ezt akarja. Ez eléggé megkönnyítette a dolgokat. Nem akartam saját magamnak fájdalmat okozni, így abba inkább bele se mertem gondolni, hogy talán ennek az oka az, hogy ő nem élvezte annyira a közös pillanatokat, mint amennyire én. Meg hát valami kis belső hang azt suttogta, hogy nem is ez az igazság… Szóval inkább maradtam annál, hogy ő jóval okosabbak gondolkozik nálam. Így a harmadik napon már nem kerestem a tekintetét, inkább mindig elfordítottam a fejemet. Remélem neki ezzel könyebbé tettem, mert számomra ugyan annyira nehéz volt, ugyan annyira vágytam rá és ugyan annyira akart széttépni a belső vívódás. Egyszer ott van az, hogy azt csinálom, amire vágyok, azt ami nekem okoz örömet, ám ezzel másnak okozok fájdalmat. Másik oldal viszont az, hogy a seggemen maradok és elfelejtem, így senkinek sem fog fájni. Miért kell ennek ennyire bonyolultnak lennie? Miért nem tudok úgy gondolkozni a saját életemről, hogy a múltat nem kevelem bele… Szakítottam Mayával, a saját dolgom, hogy kire vágyok, de mégis… de mégis…Ő a legjobb barátnője Istenekre! Komolyan ilyen kegyetlen vagyok vele? Az a csók pedig… Megismételném: ezer és egyszer. Ezt most már nyíltan kimondom és azt is, hogy RÁ vágyok, Elise Parkerre. Fogalmam sincsen, hogy milyen régóta, de szeretném, hogy az enyém legyen, hogy melettem legyen, hogy érinthessem a bőrét, hogy csókolhassam a száját. Ezer és egy módon akarom megismételni, úgy, ahogyan még senkivel sem. Az agyam négy napja csak rajta és az általa okozott érzelmeken kattog. Mintha teljesen a függőjévé váltam volna. Fogalmam sincsen, hogy hogyan fogom meghozni így a helyes döntést. De hát: boldog a bolond. Kint már a hold erősen világít és az ég tisztasága miatt igen tisztán lehet látni a csillagokat. Késő van már, igaz foglalm sincsen, hogy hány óra. Egy ideje már lefeküdtem, de csak az ágyba jutásig jutottam el, mert egyszerűen nem tudtam elaludni. Szétnyúlva fekszem az ágyon és a plafont bámulom, mintha attól várnám a megoldást. Esküszöm néha úgy teszünk, mintha oda lenne felírva mindennek a válasza. A számat harapdálam és már vagy századszorra gondolom át az egészet, de még mindig nem tudom, hogy mit is tegyek. Máskor nem vagyok ennyire elveszve, de esküszöm, hogy ez a lány még az ilyen énemet is kihozza. Pedig tudom, hogy nem szabadna így gondolkodnom. Egyenesnek kéne lennem és békén kéne hagynom, ez lenne a helyes döntés.. Igen! Meg kell tennem, akármennyire is fáj és még akkor is, ha utána sok-sok álmatlan éjszaka fog következni. Ám abban a pillanatban, ahogy ezt eldöntöm újra eszembe jut a csók és az ajkamhoz kapom a kezemet, csak ezért jövök rá, hogy vérzik. Felállok az ágyból és elkezdek papírzsepit keresni, de ahogyan meghallom a kopogást reflexből a kilincshez nyúlok és kinyitom az ajtót mintha azt teljesen elfelejteném, hogy egyetlen egy ruhanem van rajtam. Még szerencse, hogy az nem egy zokni… Majd szembe találkozok Elissel, azokkal a szemekkel, amiknek nézésére már napok óta álmodozok és egy pillanatra megdermedek, majd csak egy aprót bólintok a szavaira. Minth ahogyan mondtam ő bölcsebben tud gondolkozni nálam. Enyhén megrázom a fejemet és erősen próbálom rejtőztetni a meglepetségemet. Egy kicsit arrébb lépek, mikor átakar lépni a küszöbön. – Ülj le nyugodtan az ágyra. Gondolom ilyenkor, ha egy lány, akivel éppenséggel legutóbb csókolóztál az erdő egyik eldugott szegletében, akivel már egyszer ágyba bújtál, éppen meglátogat téged és te egy száll boxerben állsz, akkor ezektől függetlenül ugyan annyira jól neveltnek kell lenned. Persze már kávéval és kekszel ne m fogom megkínálni. Van egy sejtésem, hogy annál jóval komolyabb lesz a beszélgetést. Be kell vallanom, hogy lenyügöz azzal, hogy el jött ide. Én nem hiszem azt, hogy elég bátor lennék hozzá. Bezárom magam mögött az ajtót kulcsra, de nem azért, mert nem akarom kiengedni, egyszerűen csak most nem akarom azt, hogy bárki más bejöjjön. Ez az egész csak kettőnkre tartozik. Visszafordulok felé és a szemébe nézek, majd elindulok az egyik fal irányába. Ütközben egyszer lehajolok, így mikor már a falnak támaszkodva állok egy felső van a kezemben. Közben végig magamat szídom, hogy pont most van ekkora rendetlenség. A szavaira először nem tudok mit reagálni, inkább kicsit eldöntöm a fejemet az alblak irányába, majd mikor újra ránézek először csak egy aprót bólintok. Okosan döntött. Mindig is tudtam,hogy egy okos lány – Ami az erdőben történt az az erdőben marad… Soha többé nem fogunk egymással beszélgetni. Igaz most is pont azt tesszük. Nincsen más megoldás. Nem engedhetek magamnak, erősnek kell lennem és ellent kell állnom. Ez a helyes döntés és úgy látszik, hogy ő is ezt akarja. Az egész lényem pedig azt akarja csinálni, amit ő szerente. Lassan esküszöm, hogy rabja leszek, mint ahogyan egy pillanatra az is lettem a csók közben. Ám még is van valami a szemében, ami újra el kezd húzni felé. Mintha az a láthatatlan erő újra átjárná a testemet, újra lekötözné az épp elmémet és újra hozzá láncolna. Kétszer nem sikerült az elmenekülés és van egy sejtésem, hogy most sem fog sikerülni. Mintha teljesen elfelejteném azt, amit előbb mondott és feleltem rá, egy aprót ellépek a faltól és egyenesen a szemébe nézek. – Akarod, hogy felvegyem a felsőt? – A mellkasom ütemesen mozog és valahogyan egyáltalán nem félek a választól. Hiszen, ami a szobában történik, az a szobában is marad.
Ez egy kibaszottul elcseszett helyzet volt, amiben nem volt semmi jó megoldás, minden kimenetel csak rossz lehetett, bár épp kinek rossz. Több lehetőségem van, például ha nem beszélek többet Jasperrel, akkor Mayanak jó lesz és boldog lesz továbbra is, de gondolom Jasper nem szeretné, hogy ne beszélgessünk és valahol mélyen belül, ha őszinte akarok lenni magammal, akkor én sem szeretném ezt. Ha pedig végül Jasperrel beszélek és a dolgok tovább fajulnak, akkor Mayanak nagyon rossz lesz, úgy fogja érezni, hogy hátba támadtam, pedig nem akarom. Ha nem róla lenne szó, talán bele mennék ebbe a dologba, de ő mégis csak a legjobb barátnőm és néha már azt érzem, hogy én vagyok az anyja és én nevelem fel őt. Persze ezzel semmi gond nem lenne, ha nem lennék drogos és iszákos, nem csak buliknak és a szórakozásnak élnék, most pedig egyre csak kezdek kifordulni magamból. Nem kellett volna ebbe a szar helyzetbe csöppennem és nem kéne nekem megélnem a sok szarságukat, mindketten elbaszták, mindketten tettek azért, hogy ez a kapcsolat ide jusson most pedig egyszerűen nem tudják elviselni a következményeket, mindkettő szereti még a másikat... Talán Jasper már nem szerelemmel, de szereti és sose fogja elfelejteni Mayat, tudom hogy egymásnak voltak az elsők. Talán kicsit többet tudok, mint az egészséges lenne rám nézve, mondjuk rohadtul nem érdekelt, hogy Maya szexuálisan elég aktív volt az utobbi időben és mi mindent megcsinált Jasper kedvéért, csak ne legyen vége... Buta volt, sosem szabad kétségbeesetten így cselekedni, semmi jó sem sülhet ki belőle, de nem az én dolgom volt erre ráébreszteni, akkor jött volna, hogy én nem is akarom a boldogságát, meg csak mindig bántom Jaspert. Én megmondtam neki kétszer, hogy hagyja el, mert ennek semmi értelme, de hallgatott rám? NEM! Vele maradt és végül Jasper mondta ki, hogy vége... Mondjuk nagyon is érdekel, hogy miért is lett vége a kapcsolatuknak, mert még nem is hallottam igazán erre a kérdésemre normális választ, csak a sablon szöveg, amit én is tudok. Elhidegültek, nem volt már minden olyan, mint régen, de... mindig vannak miértek, csak nem osztja meg ezt velünk. Egyre nagobb ostobaságnak tűnik vele beszélni az utolsó incidens óta, egyszerűen nem lenne helyes vele egy légtérben lenni, de valahogy mégis helyesnek tűnik. Csak nem történhet semmi sem köztünk, nem lehet semmi sem köztünk távolságon kívül. Nagyon érdekelne, hogy gondolt e rám azóta, de szerintem nem igazán, csak kanos volt és nem volt más lány a közelben, azt sem csodálnám, hogy ha numerára ment volna ki az erdőbe, Troy is ezt csinálta, mikor azt mondtam neki, hogy nem akarok vele szexelni, csak... annyi a különbség, hogy ő azt nem szingliként tette, míg Jasper igen. Már nincsenek együtt, elég régóta szakítottak már és hát igen, bár nem is érzem, hogy annyira jó lenne ez a dolog, szegény Maya nagyon rosszul viseli és szerintem még mindig képes lenne megbocsátani Jaspernek ezt a sok szart, amit csinált. Egy szinte lenyűgöz, hogy ennyi jóság van benne, másrészről pedig eléggé taszít, hogy én sosem tudok ilyen jó lenni erkölcsileg, hiszen drogozom meg elég sok illegális dolgot csináltam már az életemben. Mondjuk egy elég nagy erkölcsi bukás volt csókolózni a legjobb barátnőm exével, de ezek csak ilyen kimondatlan szabályok és nem is zavarna a dolog, ha nem pont... az ő exe lenne. Talán Jasperrel megtalálnám azt, amit kerestem, talán ő lenne az, aki boldoggá tehet, de sosem vágyhatok rá, ha pedig vágynék is, Maya előtt titkolnom kéne és a hazugságok előbb-utóbb felemésztenének engem. Mindegy is, csak hülyeség az, ami ott történt és csak egy véletlen volt, lehet nem is nekem szánta azt a csókot, lehet hogy csak egy egyszerű... Hév volt, mint nálam, nálam is csak egy hév volt és női dolog, hogy mindent ennyire túlgondolok, például mást is túlszoktam ennyire gondolni, most hirtelen nem jut eszembe semmi sem, de tényleg vannak példák. Nem is érdekel engem Jasper, csak pont egy olyan mélyponton talált meg, amikor jól esett a gyengédség, a közeledés és a törődés, amit nyújtott nekem. Talán nem volt helyes az, amit csináltunk, de hát a pillanat heve, ez megesik a kamaszoknál és én most nem is magyarázkodom, csak kifejtem... Igen, most éppen ezt csinálom csak. NEm, tényleg nem kéne most itt lennem, sokkal inkább kéne elmennem, míg tehetem, de akkor sosem tudjuk ezt megbeszélni, már négy napja húzzuk a dolgokat. Tényleg itt lenne az ideje, hogy ezt megbeszéljük rendesen és mint két érett felnőtt ember leüljünk. Megfogom őt hallgatni és érdekel, hogy ő mit gondol erről az egészről, de egyszerűen nem tudom, hogy féljek vagy izguljak a válaszát várva... Félek, hogy... nem tudom, talán attól kéne félnem, hogy azt mondja jelentett neki valamit a dolog, de én mégis attól félek, hogy semmit sem jelentett. De nem azért ám, mert nekem jelent valamit, csak nem szeretnék soha egyetlen nyomorék férfi életében strigula lenni, talán Troynak is éppen ezt volt a baja, nem lettem egy strigula, azt hitte klisés és könnyen kapható drogos kislány vagyok, pedig nem ez az igazság, bár sokan megtépnének engem és sokan mondanák, hogy elvettem a pasijukat, csak hát mindig a férfiak hagyták ott őket és nem azért, mert én kértem... DE egyszerűbb rám fogni a dolgot. Megszoktam, hogy nem szeretnek az emberek, még a saját szüleim sem képesek engem szeretni, sosem akarnak elfogadni engem én csak a teher vagyok és a gond, amitől megakarnak szabadulni. Csodálom, hogy még nem öltek meg álmomban, hogy nem mérgeztek meg a ritkán tartott közös ebéd közben. Én esküszöm, hogy kinézem belőlük és nem, nem a nevelőapámból, sokkal inkább anyámból, ő néz rám úgy, mint aki bármelyik pillanatban képes lenne megölni, de nem tehetek arról, hogy nem kellett egy istennek, hogy nem tették istennővé, csak a gonoszság istennője lehetett volna, de az a szerep már foglalt. Egyáltalán nem értem, hogy mit várt akkor, mit hitt? Hogy képes lesz szeretni őt egy isten, hogy feladja az életét érte? Miért szeretett bele ennyire valakibe? Én sosem fogok... Sosem leszek szerelmes. Megleptem azzal, hogy ide jöttem és ezt látom a szeméből is, nem számított arra, hogy megfogok jelenni itt és hogy beszélni akarok vele. Csak nézem, ahogyan bezárja maga mögött az ajtót és tudom, hogy nem akar semmit sem csinálni velem, biztonságban érzem magam vele és bízok benne, de hogy miért... azt nem tudom. - Köszi. - felelem, majd már indulok is az ágy felé, hogy leüljek rá. Nem tudom, hogy mit kéne még mondanom azon kívül, amiért idejöttem, felültem az ágyra és törökülésbe helyezkedtem, majd a hátamat a falnak döntöttem és úgy néztem rá. Egész végig a szemébe néztem, azokba a csodaszép szemekbe és lehet nem ezeket kellett volna kimondanom és ezeket is mondtam ki. - Helyes, akkor úgy érzem mindketten tudjuk, hogy mit kell tennünk. - felelem neki, miközben csak csendben figyelem őt. Nem tudom levenni a szememet a testéről, nem tudok máshova nézni, csak az ajkaira és ez nem helyes, nem szabad az ajkait bámulnom. Nem is szabadna itt lennem, fel kéne emelnem a seggemet, ki kéne lépnem azon az ajtón és el kéne felejtenem minden közös emléket vele. Kérdése meglep és nem tudom, hogy mit feleljek rá, így csak figyelek és végül szóra nyitom az ajkaimat. - Itt nem az a kérdés, hogy mit szeretnék vagy mit nem, helyesen kell cselekednünk. - bár az én számból ezeket hallani kissé furcsa lehet, de nem érdekel, most tényleg a helyes dolgot kell csinálnunk és nem baszhatunk ki Mayaval, ha ez a dolog még jobban elfajul köztünk, ha ez a dolog még inkább tovább alakul, akkor bajok lesznek. El kéne innen mennem, el kéne mennem és itt kéne hagynom őt, de nem tudok elmenni és nem is akarom itt hagyni. - Kaphatok egy ölelést? - bár nem tudom, hogy mennyire lesz benne ebben a dologban. Szerettem volna megölelni őt, szerettem volna testének a melegségét érezni és így, hogy nem volt rajta más, csak egy boxer, csak sokkal jobban érezhetném. Érezni akarom az illatát, érezni akarom, hogy velem van és az egészben a legeslegrosszabb, hogy érezni akarom ajkainak mámorító izét. Nem szabadna, egyszerűen nem szabadna ilyen dolgokra gondolnom, de mikor itt van velem nem megy. A gondolataim elszabadulnak és egyszerűen nem tudok nekik megálljt parancsolni és valahol talán nem is akarok. Nem akarom, hogy távol legyen tőlem, hogy a jelenlétemben ruhát hordjon és hogy más lányokkal beszéljen, de ez mind marhaság. Nem akarhatok ilyen dolgokat tőle és nem is várhatom el, senki vagyok az életében és örökké az is maradok.
Folyamatosan kattog az agyam, a gondolataim egyszerűen jobban hasonlítanak már egy-egy versenyautóra, de úgy tűnik mintha ezek nem követnének semmilyen utat, egyszerűen csak összevissza köröznének. Hiszen megoldás még nem igen született… Ha egyáltalán meg lehet oldani ezt a helyzetet. Láttuk a történelemben, hogy ilyenkor elég sok zűrös dolog történhet. Esküszöm, hogy áldom az égieket, hogy most inkább egymással foglalkoznak és egyik sem karolja fel fő témának a bénázásomat. Pedig biztosan jó csevej lenne belőle... Egészen valahonnan szeptembertől egy elég szép szappanoperát lehetne forgatni velem. Pedig muszáj megoldást találnom, csak a legszörnyűbb, ami miatt nem tudok egyről kettőre lépni, hogy azt sem tudom eldönteni, hogy mire. Az lenne persze a helyes, ha arra, hogy hogyan tudnám végleg elfelejteni és kitörölni az életemből Elise-t és a vele töltött perceket, de akármennyire is tagadom azért mélyen ott motoszkál bennem az a gondolat is, hogy hogyan tudnám valóssá tenni azt, ami kettőnk között van. Mert hogy van valami… Ezt senki sem tagadhatja. Az a csók az erdőben… Igen, tele volt szenvedéllyel, visszaszorított érzésekkel és olyan eszenciával, ami miatt még négy nap múlva is, ha becsukom a szememet, akkor akaratlanul is rágondolom. Ez a második feladvány, pedig egyre inkább tőr teret magának az elmémbe, egyre többször mikor megoldások sorozatát veszem számításba, akkor ennél lyukadok ki… Pedig tudom, hogy ez nem helyes. Nem szabadna ilyenre gondolnom. Ez egyikünknek sem lenne jó… Fájdalmat okoznék vele, és már nagyon abba akarom hagyni azt az életformát, hogy önzőn csak magamra gondolok. Első lépésként el kell döntenem, hogy mit akarok… Vagyis azt tudom, hogy mit akarok… Csak éppen mindkét állapotot akarom különféle okok miatt. Akarom Elise-zel a csókok miatt, és akarom Elise nélkül a Maya megsebzése miatti félelem miatt. Szóval inkább azt kell eldöntenem, hogy melyiket is szeretném jobban. Négy napja ezen gondolkozok és még egyáltalán nem született megoldás… És az agyam már kezd egy kicsavart szivaccsá válni, így belül igen hálás voltam, hogy valaki kizökkentett a gondolat menetemből. Talán ez annak az oka, hogy nem is mértem fel, hogy milyen körülmények között fogadom. Még jó, hogy nem reggel van, mikor...nos...tudjátok a fiúk…Szerintem értitek. Figyelem minden egyes lépését, ahogy az ajtótól eljut az ágyig, mintha várnám, hogy valamit lépjen, hogy mondjon valamit. Vágyok arra, hogy bármiféle kapcsolat legyen köztünk, akár még ha csak a párbeszéd okozta pár perces is. De ő nem csinál semmit, teljesen nyugodtan viselkedik, ami egyszerre megnyugtat és kiakaszt. Legalább így lesz egy személy a szobában, aki tisztán tud gondolkodni… De vajon az ő szíve nem dobog úgy az események miatt? Vajon gondolt rám azóta? Nem! Nem szabad ilyenről álmodoznom. Le kell zárni az egészet és ezért nagyon jó, hogy Elise idejött… Nem amiatt, hogy így újra láthatom. Ahogy az ajtót bezárom – biztonság esetére kulcsra – egy kicsit neki döntöm a fejemet a fának és elszámolok 10-ig. Muszáj lenne lenyugtatnom magamat, de miután már kimondtam az első kétjegyű pozitív egész számot, rájövök, hogy ez nagyon nem lehetséges. Talán ha tényleg beszélek vele, akkor megoldásra jutunk és, akkor megnyugszom. Akkor talán visszatérnek a kisautók a fejembe a parkolóba. Megfordulok és akármennyire is tudnám tagadni, de a tekintete miatt esküszöm, hogy egy fokkal már tisztább vagyok. Mintha egyetlen egy pillanat alatt vissza rántott volna a valóságba. Igaz, hogy a valóság sötét és tele van sebeket okozó tüskével… – Nem, valójában én egyáltalán nem tudom, hogy mit kéne – ezt a szót erősen megnyomom – tennünk. – A szavak úgy csúsznak ki a számon, hogy valójában nem is figyelek arra, hogy mit mondok. Persze a társadalom szemében az lenne a helyes, ha soha többé még egymásra se néznénk….De nem lehetnénk néha önzőek? Csak néhány pillanatra, az olyanokra mint ez, mikor kettesben vagyunk összezárva egy szobában. Ennyire szörnyű lennék? Ennyire… A válaszának határozottgsága teljesen meglep elsőre, majd a következő pillanatban már magamban rejtett módon mosolygok rajta. Tetszik ez a temperamentum. Nagyon is. Ám rögtön a kérdésem butasága miatt kezdem el szidni magamat a fejemben, hogy hogy lehetek ilyen hülye. Előbb mondta, hogy azt akarja, hogy soha többé ne beszéljünk… Én meg erre rákérdeztem arra, hogy akarja-e, hogy félmeztelenül álljak előtte. Komolyan ennyire hülye lennék? Áhhh. Most az autók egy elég nagy karambolt okoztak ott bent. Próbálok valami választ összekaparni magamban, de túlságosan szégyenlem magamat, hogy vele ellentétben engem a saját vágyaim irányítanak. Eddig nem gondoltam magamról, de egyre inkább tartom magamat önzőnek. Így inkább csak bólintok egyet, majd végül csak kinyitom a számat. – Azért én annak nagyon örülnék, ha megtudhatnám, hogy te mit szeretnél… Mindenféle utóhatás nélkül. Hiszen, ha átakarjuk beszélni az egészet, akkor nekem nem elég, ha csak annyit mondunk, hogy “stop”... Nekem szükségem van ezekre a válaszokra. Éppen kicsit elfordítottam a fejemet és az ablakon bámulok ki, mintha ez egy teljesen nyugodt éjjel lenne, amikor kimondja azt a kérést, amivel teljesen letaglózott. Válasz és a pólóm nélkül indulok el felé, majd úgy húzom magamhoz mintha csak egy régi sokszor megismételt mozdulat lenne közöttünk. Körülfonom a karjaimat a vékony testén, és próbálom az egész lényemmel betakarni, megóvni… Már az sem érdekel, hogy egyetlen egy boxer van rajtam. A kezem akaratlanul is elkezdi simogatni a hátát, míg a fejemmel a sűrű hajkoronája közé bújok be, mint valami kiskedvenc. Mélyen lélegzek, hogy minél inkább érezzem a belőle áradó mámorító illatokat. Majd egy picit elhajolok és egy lágy puszit nyomok a homloka közepére. – Nyugi… Mindent megfogunk oldani ketten. – Azt már viszont nem tudom megmondani, hogy ezzel őt vagy saját magamat akarom megnyugtatni.
Ez az egész dolog ami ott van köztünk annyira... ismeretlen számomra. Nem is tudom, hogy pontosan mit érzek, hogy mit is akarok és azt tudom, hogy az ami van rossz. Legalábbis nem szabadna ott lennie, mert nem helyes Mayaval szemben. Mindig is az ő érzéseit tartottam szem előtt, mindig is azt fogom, nem lehetek önző és... Nem is akarhatom megcsókolni megint az exét, mert hülyeség lenne és Jasper is tényleg biztosan csak azért csókolt meg, mert... meg akart nyugtatni, igen! Láttam már, hogy ha egy csaj nagyon behisztizett vagy megváltozott egy csókkal zökkentették ki abból az állapotból, ez lehet a helyzet itt is, Jasper Mayara gondolt közben, azért mondta azokat a dolgokat... De ez az egész is hülyeség, mert kimondta konkrétan, hogy már nem szereti Mayat. Nem tudom, egyszerűen nem tudom mi van és ez idegesít és tudom, hogy butaság volt idejönni, mert így meg végképp nem tudok normálisan és tisztán gondolkodni. Talán már meg is bánta azt, ami akkor történt, talán nem is akarja, hogy itt legyek és csak udvariasságból nem dob ki, de amikor ránézek... Nem ezt látom, értelmetlen minden egyes kifogás, amit kitalálok, hogy nyugtassam magamat azzal kapcsolatban, hogy az a csók semmi volt. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy mi a fene van köztünk, mert most elnézve őt nem igazán értünk egyet és mélyen belül én sem értek egyet magammal. Nem, nem ezeket akartam mondani, nem akartam, hogy távol legyen tőlem, hogy ne találkozzunk, hogy ne beszéljünk, szerettem volna ezeket a dolgokat, de... Ő Maya exe, egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a ténnyel, nem tudok átsiklani felette és egy lány sosem mászhat a legjobb barátnőjének az exére és én... Én nem másztam rá, de mikor megcsókolt élveztem és folytatást akartam, azt akartam, hogy átöleljen, hogy ott legyen velem és újra és újra megcsókoljon engem. És ezek rossz és helytelen gondolatok, most is ahogyan egy másodpercre az ajkaira pillantok feldereng, ahogyan azok az ajkak az enyémet érintették, ahogyan gyengéden hozzám ért és velem volt. Ott volt nekem, ott volt velem, ahogyan nagyon régóta senki, éreztem hogy törődik velem, hogy jobb kedvre akart deríteni. Éreztem, hogy kíván engem, hogy nem csak a családnevem és a pénzem érdekli, éreztem még azt is, hogy érdekelték az érzéseim és azt szerettem volna, hogy jobb legyen nekem. És én szerettem volna neki megnyílni, szerettem volna elmondani, hogy mi volt a baj, de egyszerűen képtelen voltam rá. Meglep, mikor azt mondja, hogy nem tudja mit kéne tennünk én csak sóhajtok és megrázom a fejemet. Tudnia kéne, én is tudom, hogy ez az egész ami kettőnk között van helytelen és talán még semmi sincs, ami súlyos lenne, de ez az egész rossz így, ahogy van. Végül a szemeibe nézek, mélyen a szemibe nézek . - Jasper... Semmi sem lehet köztünk, se barátság, se csók, semmi sem. - azt hittem könnyebb lesz kimondani, hogyha ezeket kimondom, akkor biztos leszek benne, hogy ezt kell tennünk majd. De én sem hinném el magamnak, hogy ezt kéne tennünk... Egyszerűen nem tudtam meggyőző lenni, magam sem vagyok biztos abban, hogy mit is kéne tennünk. Sosem szerettem mások elvárása és ítélete alapján élni, de... - Te is tudod jól, hogy nem volt fair ezt tennünk Mayaval szemben. - ez az egyetlen dolog... Ez az egyetlen dolog, amivel helyre tudom rázni az agyamat, ami segít ráébredni, hogy Jasper és én helytelenül cselekedtünk a múltkor. Maya nem érdemli meg, hogy egy ilyen legjobb barátnője legyen, egy olyan lány, aki nem képes az exének ellenállni, aki nem volt elég erős, hogy azonnal leállítsa azt a csókot. Nem tudom, hogy miért kérdezte meg, hogy felvegye e a pólóját, nem akartam, egyszerűen nem akartam, hogy eltakarja a testét. Annyira jó volt nézni, szerettem mindig is a bőrszínét, szerettem a sötét haját, de a testét... Így ruhák nélkül még sosem láttam. Nem volt az a kigyúrt gyerek, nem volt sovány sem, pont a tökéletes teste volt, nagyon vonzó egy férfi és még a hasa is kockás. Úgy szeretnék minden egyes kockájára egy puszit nyomni, egy... ÁLLJ! ELÉG! Elise Parker most már elég lesz, nem... nem gondolhatsz rá és még csak rá nézned sem szabad. Már éppen kész lennék felállni, mikor feltesz egy kérdést vagyis... Lesokkolódom. - Hogy mit szeretnék? - a nagyapámat, azt akarom, hogy éljen, hogy itt legyen és segítsen, hogy tanácsot adjon, hogy vére megint valaki szeressen engem! Azt akarom, hogy boldog lehessek, hogy ne csak a drogok és az alkoholok okozzanak apró örömöket, mindent szeretnék, mindent, ami megvan az átlagos lányoknak... Átlagos akarok lenni, de ezeket nem mondhatom neki és talán nem is ezt érdekelné. - Ha nem lennének utóhatások, akkor... Szerintem ugyanazt akarnánk. - mondom neki, majd oldalra fordítom a pillantásomat és nézek valamit, bármit, akármit, csak ne őt. Ez egyfajta vallomás volt és lehet, hogy kész idiótát csináltam magamból, egy hülyét... Miért akarna ő engem? Miért akarna egy ilyen lányt, amikor rá egy Maya Downey való? Nem tudom, hogy miért csúszik ki a számon a kérés, de nem is érdekel, tudom, hogy nem fog... Elindult felém, elindult póló és minden habozás nélkül felé, hogy magához öleljen. Éreztem testének melegét, arcomat a mellkasába fúrom és magamba szívom illatát. Jaspernek mindig is olyan jó illata volt és nem tudom miért éreztem ezt a késztetést, de egy gyengéd puszit leheltem a mellkasára. Elkezdi a hátamat simogatni, arcát a hajamba fúrja és ez olyan furcsa volt... De nem a rosszul furcsa, hanem a kellemesen furcsa, átöleltem őt és csak lehunytam a szememet, hagytam, hogy megrekedjek pár pillanatig ebben a pillanatban, hogy elhiggyem ő itt van és tényleg engem akar. Majd kinyitottam a szememet és az eddig álomnak hitt pillanat még mindig a valóság, ő itt van velem. Majd kapok egy puszit a homlokomra és a szavai... - Nem akarok elmenni mellőled Jasper, veled szeretnék maradni ma este. - leszarom, nem érdekel... önző leszek, egyszer az életben az én érzéseimet helyezem előtérbe és nem, nem csinálok semmi helytelent. Nem csókolózunk, nem csinálunk semmi olyat, csak ölelkezünk és itt vagyunk a másiknak. De... Egyszerűen... az ajkai megbabonáznak és nem tudom levenni róla a pillantásomat és én idióta még meg is nyalom a saját ajkamat... Mintha azt szeretném, hogy megcsókoljon, azonban... ezt szeretném. Újra érezni akarom ajkainak izét, mint akkor az erdőben.
Amit most érzek az összehasonlíthatatlan bármivel is, amit eddigi rövid életem során valaha is éreztem. Nagyon nem támogatom azt, amikor két érzést valaki összehasonlít, ami valamilyen mértékben hasonlít. Pl. melyik barátodat kedveled jobban? Hiszen az emberi érzelem az nem olyan, amit csak méregetni lehetne.. .Erre nincsen semmiféle rendszer. Egyik pillanatban még talán az egyik, a másikban pedig a másik… Az emberi lélek túlságosan zavaros és váltakozó. A legapróbb külső hatásra is megrendülünk. Lehetsz akár mekkorra alfa hím, vagy akármilyen tüzes lány… A te szíved is ugyan annyira védtelen, mint bárki másé. Tiéd is ugyan olyan összetörhet… Én pedig pont ettől félek egyre inkább. Hiszen ez az érzés annyira új, annyira más… Nem igazán tudom, hogy hogyan kezeljem, kissé tartok is tőle. Amit Maya iránt éreztem az egy lassan kialakuló dolog volt. Lépésről lépésre haladtunk a csúcs felé… De ez ...Itt egy szempillantást alatt ért az egész. Nem, nem szerelem első látásra. Dehogy… Azért párszor már láttam előtte, de még is ez az érzés olyan tempóval támadott le, amit egyszerűen lehetetlen leírni. És nem csak letámadott, hanem le is győzött, azóta pedig rabja vagyok. De nem is tudok menekülni előre és lassan nem is akarok. Engedem, hogy körüljárjon és, hogy irányítsa a tetteimet. Ugye milyen bolond vagyok? Kezdem elveszíteni az épp ítélkező képességemet. Talán, ha épeszű lennék, akkor megtalálnám a megfelelő utat, amit ebben a helyzetben követnem kéne. Engedjek a kísértésnek? Engedjem el a köteleket és essek szabadon az ismeretlenbe? Magyarul kimondva álljak Elise elé és valljam be neki, hogy az erdőben a csók nem csak csók volt… Vagy inkább fojtsam el magamban ezeket az érzéseket… Hiszen rá nem gondolhatok így. Ő Maya legjobb barátnője és az az este… De a csók… Olyan édes és olyan kábító. Mintha egy teljesen másik világba repítene el. Most itt van én pedig nem tudok tovább menekülni. Olyan szép… Tudom, hogy nem szabadna így néznem rá, tudom, de még is… Végig nézek rajta a lábujjától egészen fel a feje búbjáig és minden egyes centimétert próbálom megjegyezni. Közben nagyon reménykedek, hogy ez a mozdulat annyira nem volt feltűnő. Az ajtó mögöttem már zárva van, ami azt jelenti, hogy teljesen minden értelemben csak ketten vagyunk. Nem nyithat be senki, nem zavarhatnak meg minket. Itt nyíltan beszélhetünk arról, ami történt… És kitudja, hogy még mennyire lesz hasznos az a zár az ajtón az este többi részében. Nem akarom, hogy bárki más most itt legyen. Ez csak rám és rá tartozik. Ki akarok mindenkit zárni, de tudom, hogy nem megy. Mert akárhányszor rágondolok, akárhányszor a csók ízét érzem ajkaimon… Mindig eszembe jut, hogy ezzel nem csak egymásra vagyunk hatással, hanem Mayára is. És igen...Talán nem is csak ketten vagyunk a szobámban, hanem hárman. Csak bólogatok a szavaira, pedig egyáltalán nem vagyok ennyire biztos benne. Persze az egyik verzió szerint ez lenne a helyes döntés… Csak hát a másik út...túl erősen hívogat. És kissé az is összekavar, hogy ő ezeket a szavakat milyen határozottsággal mondja ki. Ez egyszerre megijeszt és elkápráztat. – Soha több semmi – teszem hozzá és remélem, hogy akár csak fele annyira hangzok annyira komoly, mint ahogyan akartam. Vajon ő tényleg ilyen könnyen lerendezte magában az egészet? Neki talán tényleg csak egy csók volt… És kimondja… Kimondta a nevet, ami úgymond tabu téma kettőnk között. Ez egy szempillantás alatt ránt vissza a valóságba. Egy aprót bólintok, sokkal megfontoltabb és valósabb, mint az előző mozdulatok – Ebben igazad van, de… – De mégis annyira szeretnék önző lenni… Annyira szeretnék most csak magamra figyelni. Vajon ettől rossz ember vagyok? Egyre többször gondolkozok el ezen mostanában. Tettem egy két dolgot az elmúlt időszakban, ami nagyban megingottja a magamban vetett hitemet. Hiszen egy jó ember nem csalja meg a barátnőjét… Főleg nem a legjobb barátnőjével. Ám jó ember és rossz ember talán nem is létezik… Csak ember, aki vétkezik. Vagy ezzel csak saját magamat próbálom nyugtatni? Kezdek összezavarodni még a saját gondolataimon is. Nem igazán tudom, hogy most mit kéne csinálnom, hogy mit mondjak neki. Most akkor vegyem fel a felsőt, vagy sem… Komolyan itt állok a saját szobám közepén, mint valami idióta. Szedd már össze magadat Jasper Tebb! – Igen, hogy mit szeretnél – nyomatékosítom a szavaimat és egy kis mosoly szerűség jelenik meg az arcomon. Amit kimond… Nem is tudok hinni a fülemnek. Teljesen áttört és feltört. Azonnal az összes kétségem eltűnik. Ha ugyan azt akarjuk… Én tudom, hogy mit akarok. És most már valami furcsa érzés miatt úgy érzem, hogy ő is pontosan ugyan ezt akarja. Most már sokkal erősebben mosolygok. Már nem is tudom elrejteni. A kérésére nem is kétség, hogy mit teszek. Majd ahogy megérzem a testemen a testét ez az érzés ezerszeressé nő és magamban nagyon örülök, hogy a felsőt nem húztam vissza, hiszen így még jobban tudom érezni. Azt akarom, hogy örökre így maradjunk. Csak ő és én. Most nem érzem azt, hogy bárki is közénk tudna furakodni. Az ajkaitól enyhén megborzong a testem, de mindez teljesen pozitív értelemben. Egy kellemes borzongás halad át a testemen és még egyszer akarom érezni.. Nem is...Ezerszer szeretném még. Érzem, hogy ez a pillanat nem mindennapi és, hogy soha se szabad elfelejtenem. – Rendben. – Olyan egyszerűséggel egyezek bele, hogy még én is meglepődök – Amit csak szeretnél – nézek a szemébe és teljesen komolyan gondolom. Az egyik hajtincsét megigazítom az arcánál és csak mosolygok rá. Annyira boldognak érzem magamat, talán egy kissé már bűnösen boldognak. – Csak mondd hogy mit szeretnél. – Csak ketten vagyunk, még is suttogok. Őrjítően vágyok arra, hogy teljesíthessem a kívánságait. Csak hogy egy apró mosolyt lássak az arcát.
Pofon kéne vágnom magam, hogy megértsem ez az egész szarság, amit itt művelek rossz és helytelen, de ez a pofon nem fog megérkezni. Magamtól is lehetne annyi eszem, hogy leállok, hogy hagyom ezt a dolgot és megyek máshova, hiszen csak el kell mondanom, amit gondolok, el kell mondanom mindkettőnk érdekében. Én csak szeretnék mindennap Maya szemébe nézni, szeretném, ha nem menne minden tönkre kettőnk között azért, mert én... Én... megcsókoltam az exét, Zeuszra! Hogy lehettem ilyen ostoba, hogy csinálhattam ekkora marhaságot? De ő miért csinálta?! Őt az oka, ő tehet majdnem mindenről, hiszen ha nem csókol meg, akkor én sem csókolok vissza, de mért kellett ennyire jól esnie? Most is akaratlanul az ajkaimhoz érek és próbálom felidézni magamban az érzést... Nem, nem lehetek ennyire buta, ezt most azonnal el kell felejtenem és nem szabad erre gondolnom soha, de soha többet, mert nem tehetem. Szép volt és jó, talán túl jó, kurvára jó... Utálom, hogy a testem így reagál már csupán csak az emlékére a dolognak. Távolságot kell tartanom, nem szabad a közelében lenni, de ez a pár nap is olyan rossz volt, látni akartam, hallani a hangját és ami a legrosszabb az egészben, hogy érezni akartam újra a csókját az ajkaimon. Engem utálnak ott fent, szerintem azon vannak, hogy tönkretegyék az én kis életemet, hogy minden létező módon megnehezítsék a dolgomat. DE szerencsére csak ketten tudunk erről a kis hülyeségről, amim kettőnk között történt, így nem kell tartanom attól, hogy valakinek eljár a szája, talán tudnék hazudni, de nem ebben az esetben... Ha Maya megvádolna azzal, hogy Jasperrel kavartam, akkor nem tudnám elrejteni, egyértelműen látná az arcomból, hogy mit érzek ezzel kapcsolatban.Istenem egy idióta vagyok, egy hülye idióta, aki megbolondult egyetlen egy édes... nem volt édes! Csak átlagos, átlagos, átlagos, ÁTLAGOS, ÁT-LA-GOS! Igen, már csak hinnem kéne a saját szavamnak, de valamiért ez mostanában nehezen megy főleg, ha ezek a gondolatok Jasper Tebbel kapcsolatosak. Mit mondtam neki? Azt, amit kellett, azt mondtam neki, amit a társadalom és az összes ember hallani akar, de már... már magam sem hiszem el, hogy az lenne a jó, ha távol tartanánk magunkat a másiktól. Nem akarok távol lenni tőle, nem akarom, hogy soha többet ne beszéljünk, hogy... ne csókoljon meg megint, azt szeretném, azt szeretném, ha most idejönne és ajkait az enyémre tapasztaná, ha azt mondaná, hogy engem akar, hogy kíván engem... HÜLYESÉG! Ez sosem fog megtörténni, sosem fog engem választani, hiszen ott van neki Maya, Maya tökéletes számára én pedig csak gondot okoznék neki, nem is kis gondot. Ez az ő érdeke is, hogy ne legyen egy ennyire problémás lánnyal, mint én, nem bírná, biztosan... elhagyna. - Éppen úgy, ahogyan mondod. - a nagyapámat, azt akarom, hogy éljen, hogy itt legyen és segítsen, hogy tanácsot helyeslően bólintok egyet, mi mást tehetnék? Mondjam el neki, hogy mennyire akarom, hogy megint... találkozzunk? Látni szeretném őt, sokkal többet szeretném látni, de nem szabad, még csak barátok sem lehetünk, elhagyta Mayat, ott hagyta őt. Aztán már vele is érvelek és próbálom meggyőzni ezzel kettőnket, de őt nem tudom, ha megtudtam volna, akkor az a de... nem lett volna ott. Mit akar ezzel mondani? Nem tehetjük ezt, mert nem lenne fair, egyáltalán nem lenne fair, ha mi ketten suttyomban és titokban elkezdenénk kavarni a háta mögött. Bár nem, ő biztosan nem erre gondolt, csak én vagyok olyan buta, hogy ebben reménykedem, inkább jobb lesz visszatérnem a valóságban, ahol Jasper Tebbet nem is érdeklem, ez csak fantázia, de a szavai... - De? - kérdezem lágyan és gyengéden, pedig ezt nem így kellett volna megkérdeznem, hanem mérgesen és feszülten, azonban képtelen vagyok erre. Nem tudok mérges lenni, mert szerintem hasonlóan szenved, ahogyan én is. Itt áll előttem póló nélkül, egy szál boxerben és én csak arra tudok gondolni, hogy mennyire tökéletes a teste, hogy mennyire megakarom őt érinteni... Kibaszottul azt akarom, hogy minden egyes kicseszett hasizmán végigcsókoljak, hogy átöleljen és az enyém legyen, birtokolni akarom őt, ezt szeretném! Őt szeretném és olyan egyszerű lenne rávágnom, hogy téged... de mégsem tehetem meg, nem szabad ilyet csinálnom. - Lényegtelen. - rázom meg a fejemet és próbálok erős maradni, próbálok határt állítani a vágyaim ellen, de... mégis kicsúszik a számon egy kérés, megkérem őt, hogy öleljen át, hogy érezhessem a testének melegét, érezhessem az illatát. Nem kellett volna, egyáltalán nem kellett volna ezt kérnem, mert ez nem segített, csak még jobban kezdi ledönteni a határokat... A vágyaim kezdenek felszínre törni és nem is tudom. De amikor elkezd beszélni, amikor azt mondja, hogy mondjam el mit szeretnék, akkor lábaimat a dereka köré kulcsomon és egy lendítéssel elérem, hogy ő legyen alul én pedig az ölében. - Hogy mit szeretnék? - teszem fel a kérdést, majd mellkasához hajolok, egy gyengéd puszit lehelek a bőrére és egy kicsit haladok fel, majd mikor más a nyakánál vagyok, akkor azt kicsit szívni kezdem. - Mindig az a kérdés, hogy én mit szeretnék. - megbolondultam, egyszerűen megőrültem, hogy ezt csinálom... Le kéne állnom, bekapcsolom a piros lámpákat, de nem tudok leállni. Tovább haladok ezekkel a gyengéd csókokkal, már az arca szélénél vagyok és egészen az ajkai széléig megyek el, ahol kicsit elhajolok, hogy rendesen a szemeibe tudjak nézni. - Most az a kérdés, hogy te mit szeretnél Jasper Tebb. - jelentem ki határozottan és kezeimet a mellkasára rakom... egy ribanc vagyok, egy olcsó ribanc, aki a legjobb barátnőjének az exére van rákattanva, de ebben a pillanatban ez kicsit sem érdekel.
De? De, de, de… Emberből vagyok én is, így akaratlanul is az önzőségre hajlok. Főleg, hogy az apám egy istenség… A történetek alapján pedig ők ebben még minket is lepipálnak. Próbálok mindig jófiú maradni. Követni a helyeset, de folyamatosan megbukok… Persze ezért az égvilágon senkit sem szabad hibáztatnom, hiszen mindegyikért én vagyok a felelős egyedül. Ám most egyáltalán nem akarok erkölcsi órát tartani, mivel az most nagyon nem megy nekem. – De nem akarok úgy dönteni ezzel kapcsolatosan, hogy mi jó egy harmadik személynek – Avagy szépen fogalmazva: nem érdekel mi van Mayával… Hirtelen nem érdekel, hogy bárki is mit gondol rólam. Mennyire tartanak önzőnek. Sőt jelenleg még Elise reakciója sem érdekel egy pillanatra. Kimondom az igazságot és ez megnyugtat. Talán az önzőség nem is olyan szörnyű, mint ahogyan páran leírják. Persze “segítsd a másikat” és stb., de gondoljunk bele… Néha egy veszélyes szituációt pont az önzőbb egyed éli túl. Igaz inkább erőltetett dolog, hogy egy ilyen esetet a saját problémám mellé állítok be. Talán csak magamat próbálom nyugtatni. – Az sokkal jobban izgat, hogy te hogyan viszonyulsz az egészhez – nézek a szemébe és most már sokkal jobban várom a reakcióját. – Mert nem, egyáltalán nem lényegtelen. Ez az ölelés teljesen más, mint ami az erdőben történt, még is megannyi dologban nagyon is hasonlít. Akkor első sorban őt akartam megnyugtatni vele, de a mostani sokkal jobban szólt a vágyról. Akkor inkább körülöleltem, és védelmezni próbáltam, most pedig olyan mintha a testünk összeakarna fonódni. Közben a szívem még erősebben dobog és már a fülemben is érzem a pulzálást. Vajon mostantól minden alkalommal ilyesmit fog kiváltani belőlem? Ilyet még Mayánál sem éreztem. Pedig csak ölelem… Tágra nyílt szemekkel várom a válaszát, hogy majd rögtön teljesítsem is azt, amit mond. Megbolondultam talán teljesen, de elképzelhetetlen dolgokat is megtennék most… Csak ki kell mondania és én már ugrok is. Úgy látszik komoly függője lettem annak az érzésnek, amit az imént is érezte, ahogy a testét a karjaim között tartottam. Ám arra amit csinált… Na, erre egyáltalán nem számítottam. Ahogy a földre kerülök egy halk puffanás kíséretében enyhén felnevetek a saját bénaságomon, hogy ilyen könnyen le tudott gyúrni. De hát valójában semmi meglepetés nincsen benne… Túlságosan elkápráztatott és most iszom a levét. Nem mintha egy kicsit is haragudnék rá. Majd amikor az ajkát rátapasztja a bőrömre egy kellemes bizsergető érzés szalad át a testemen. Még egy aprót fel is sóhajtok. Az sem nagyon izgat mikor a nyakamat szívja, sőt az újabb puszikat is nagyon élvezem. Közben alig tudok arra koncentrálni, hogy élvezzem túlzottan és, hogy mit is mond közben. Egyáltalán nem akarok és nem is foglalkozok, hogy mi is történik most. Csak ki akarom élvezni az egészet. De sajnos, ahogy egyre többször ér hozzám úgy egyre többször villan be egy másik emlék… Az az este, a buli. Akkor is így csókolt, csak akkor kevesebb ruha volt mindkettőnkön… Szinte örülök, hogy elhajol egy kicsit, mert ha tovább folytatta volna, akkor a bűntudat túlságosan felülemelkedett volna rajtam és talán ellöktem volna magamtól a lányt. Azt pedig végképp nem akarom megtenni. A szemeibe nézek először, majd le a kezére és újra vissza. Közben magamban próbálom megfogalmazni, hogy mit is szeretnék – Téged… – mondom ki halkan azt, amit nagyon nem kéne. A szívem most még erősebben zakatol… Az öröm, a vágy és a félelem miatt. Igen, félek… Elise válasza miatt. Pont emiatt a félelem miatt kicsit elhúzódok, amitől egy pillanat múlva már ülő helyzetben vagyok az egyik falnak dőlve. – És azt is akarom, hogy komolyan átbeszéljük kettőnk ügyét… Én nem… Most hagyni fogjuk a “semmi sem lesz” dolgot, mert mind a ketten látjuk, hogy ez egyáltalán nem reális. Szóval játszunk nyitott kártyákkal, én azzal fogok. – Minden szavamat nagyon megfontoltam mondom és közben végig az arcát figyelem. – Borzalmasan élveztem az erdőben a csókokat, most mikor ölelhettelek és az utóbbi pillanatokat is… És azt akarom, hogy több legyen belőlük.
Lesokkol, egyszerűen lesokkol a kijelentése és egy pillanatig még lélegezni is elfelejtek. Nem, egyszerűen nem tudom hova tenni a viselkedését, mert miért ne akarna úgy dönteni, hogy az a bizonyos harmadik személy ne sérüljön? Nem tudom, egyszerűen kezdem azt hinni, hogy Jasper már nem szereti Mayat, de hát... Nem, biztosan nem felejtette még el, nem kevés idő áll mögöttük és a csók ellenére még mindig őt szereti és újra egymásra találnak, de... Én nem vagyok Maya és nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem fog megtörténni, köztük már mindennek vége és Jasper nem fog örökké egyedül maradni, majd megint fog találni magának egy lányt és teljesen tovább fog lépni már csak az a kérdés, hogy ki lesz ez a lány és milyen hamar találja. - Pedig kénytelen leszel úgy dönteni, nem hiszem... - oktassam ki? Mondjam meg neki, hogy hogyan érezzen és hogyan gondolkozzon? Nem, ki vagyok én az ő életében, hogy ilyen dolgokat megmondjak neki? Ő is elég okos és felnőtt már, hogy eldöntse neki mi a legjobb, bár ettől még nem kell hasonlónak lennie a véleményünknek. - Lehet igazad van. - mi mást mondhatnék? Erre válaszra vágyik és én is úgy gondolom, hogy nem szabadna egy harmadik személynek a véleményére adni, de hát ez a harmadik személy a legjobb barátnőm és neki pedig az exe... Erre mégis mit kéne mondom? Még magam sem tudom, hogy hogyan viszonyulok a dologhoz, de az biztos, hogy nem közönyös ő számomra, egyszerűen minden vonz... Magához vonz, akár a vasat a mágnes és ez baromira nem tetszik nekem, nem akarom, hogy bárki ilyen hatással legyen rám. - Őszintén? Még magam sem tudom, hogy hogyan érezzek a dologgal kapcsolatosan. Egyik felem azt akarja, hogy most azonnal menjek el és soha többet ne is nézzek vissza, míg a másik pedig itt akar maradni. - vonom meg a vállamat és nézek a szemeibe. Miért hazudnék neki? Joga van tudni az igazságot és nem tudom, hogy melyik felem fog győzni, hogy végül maradni fogok vagy inkább elmenni, de nem sokára kiderül. Nem tudom, hogy mi történik velem, talán megszáll a sátán és olyan dolgokra kényszerít, melyekre vágyok, talán éppen ezért kértem, hogy öleljen meg. Minden, egyszerűen minden tökéletes rajta, imádom, hogy kócos a haja, hogy ilyen meleget áraszt a bőre, imádom az illatát és imádom, ahogyan magához húz engem, mintha összeakarna velem olvadni, mintha soha többet nem akarna elengedni engem és én sem akarom őt elengedni. Egyszerűen elveszi az eszemet a közelsége és talán mindenre képes lennék, mintha ő lenne az új drogom és már egyetlen kis szippantás függővé tenne. Amikor felnevet, mikor oldalra döntöm és a földre kerül, akkor én is csak felnevetek, epdig azt hittem, hogy lefogja ordibálni a fejemet vagy éppen csúnyán fog rám nézni, de egyik sem következett be és ez jól esett. Hát ez a sátán, ami bennem van a gátlásaimat és az aggályaimat is elvette, talán éppen ezért merem belepni a testét puszival, de hogy még a nyakát is engedte mindenfajta ellenkezés nélkül kiszívni, az meglepett és egyben baromira felbátorított, de tudtam, hogy az ajkait már nem csókolhatom, hogy azok a csókok nem engem illetnek és sajnos az is eszembe jutott, hogy minden egyes kicseszett másodperccel távolabb sodrom attól, hogy újra egymásra találjanak Mayaval. Bár ez egy buta kérdés volt, magam is rájöttem, hogy mit akarhat és miért megy el ilyen messzire. Nem felelek rá semmit sem. Mintha fordult volna a kocka, hirtelen ő lett komoly és én gyengültem el, nem kellett volna ezt most felhoznia, elzárom magamban azt a sátánt, rákjárásban elmegyek a vele szemközti falhoz, törökülésbe ülök és úgy nézek rá. - Szóval többet szeretnél ezekből? - teszem fel a kérdést, bár inkább szántam költőinek, nem várok megerősítést tőle. A szemeiről hirtelen a plafonra emelem a tekintetem és veszek egy mély lélegzetet, majd kifújom és megismétlem párszor, nem igazán tudom, hogy mit kéne erre mondanom, hogy miként kéne felelnem. - Tudom, hogy neked ez nem egy ok és hiába vágyom rád... - na jó, ezt nem kellett volna ilyen nyíltan kimondanom és átkozom is magam, de most inkább csinálok úgy, mintha csak azt mondtam volna, hogy az ég kék és tiszta. - én nem akarok ezt tenni vele. - mondom neki, miközben szemeibe nézek és próbálok nyugodt maradni, ha pedig megpróbálna szólalni, csak felemelem a kezem és ezzel belefojtom a szót, mert én még nem fejeztem be. Végül pedig csak egy hatalmasat sóhajtok. - Egyetlen egy feltétellel... Ha Maya erről nem szerez tudomást. - szavaim komolyan csengenek és tudom, hogy ő sem szeretné, ha megtudná.
Az életem az utóbbi időben egy óriási nagy rendetlenség, amit fogalmam sincsen hogy mikor sikerül majd felszámolnom. Folyamatosan hozom az olyan döntéseket, ami nem mondanám rá, hogy rossz, de az egész katyvaszt még inkább megnövelik. Erre tökéletes példa az, ami az erdőben történt és még jobb válasz, ami most történik. Az, ami akkor történt valahogy teljes spontán dolog és amolyan “most és soha többé” érzéssel társult. Mint egy kis titok, amiről csak ketten tudok. De ez most… Ez most éles és ennek következményei lesznek. Tudom, látom a szemében, hogy nem csevegni jött az időjárásról, hanem kettőnk igen zavaros ügyét átbeszélni. Nagyon remélem, hogy ő jobban átlátja a helyzetet és már megtalálta a kiutat. Vagyis a kiút megvan csak nem pont kellemes… Mert hogy nem akarom, hogy a “soha többé” rész tényleg megvalósuljon. Egyre kevésbé. Viszont a fejem felett a szarságok növekednek folyamatosan a saját ostoba tetteim miatt… Talán a mostani is egy ilyen? Hogy ezt válaszolom neki… Vajon tényleg ennyire rossz emberré váltam, hogy ilyen könnyen kizárjam az életemből egy a múltban – és bizonyos szintig a jelenben is – igen meghatározó személyt? Vajon tényleg tudnék neki ártani? Nem tudom, mert nem is merek belegondolni ezekbe a kérdésekbe. – Nem, nem vagyok kénytelen – Mert lehet hogy rossz… De biztosan rossz? Biztosan olyan rossz hogy az egész testem, az elmém, a szívem akarja? Nem akarok ebbe még inkább belegabalyodni. – Tarthatsz bármilyen embernek is, de én nem fogok olyan életet leérni, ahol amiatt aggódok, hogy az exem mit gondol. Az a buli óta sokat gondolkoztam, rengeteget. Sokszor azon a tényen, hogy a barátnőm legjobb barátnője tudott belőlem olyan erős dolgokat kiváltani, hogy az életem néhány óra alatt 180fokot fordult, és ha Maya ezt tudná, akkor mit gondolna rólam. Mennyire tartaná rossz embernek… Igen túl sokat gondolok arra, hogy mások mit gondolnak rólam. Talán kicsit másoktól várom el, hogy megmondják, hogy mit csináljak. De ez nem mehet tovább így. Nekem kell irányítanom az életemet. Magam ura vagyok! Ám az a tény, hogy ő, Elise Parker mit akar… Még is izgat. Egészen más módon. Nem úgy, hogy az ő képére akarom formálni saját magamat, hanem hogy ez által megismerni őt még jobban. Kicsit fura gondolat, tudom. Figyelem, hogy mit mond és minden egyes szavát próbálom elraktározni magamban. Az a tény, hogy ő sem biztos mindenben egyszerre megrémiszt és megnyugtat. Először is, mert így jelenleg a szobában nincsen olyan személy, aki biztos és határozott iránymutató lenne, ez által pedig elég érdekes dolgok történhetnek még itt. Másodszor pedig, mert … Ez azt mutatja, hogy nem csak én vagyok elveszve, nem csak nekem vannak ilyesmi érzéseim. Próbálom összeszedni a gondolataimat és a lehető legjobb választ adni – Hidd el, hogy én is valami hasonlót érzek… Én is össze vagyok zavarodva, és én is folyamatosan azon gondolkozok, hogy mit tegyek, mi legyen a következő lépés. De nem lehet, hogy az egy jel, hogy ide jöttél? Talán nem véletlen… És talán az se véletlen, hogy én nagyon nem akarom, hogy elmenjél. – Annyira könnyedén mondom ki neki, hogy mit gondolok, hogy még én is meglepődök. Olyan mintha egy félve őrzött naplómba írnám le a gondolataimat, amiből tudom, hogy senki más nem tudná meg. Nem azért lettem hirtelen komoly, mert nem élveztem az ölelését, vagy nem akartam folytatni, hanem sokkal inkább azért, mert tudtam, hogy ez az alkalommal vannak igen fontos dolgok, amiket muszáj átbeszélnünk és nem veszhetünk el egymásban, mint legutóbb. Mert ha most csak ölelném, akkor a fontos kérdések feltétele és megválaszolása egy alkalommal eltolódna… Az pedig még nagyobb bajt okozna. Nem tologathatom előttem ezeket a dolgokat, muszáj lerendeznem vele. – Igen, többet, és nagyon is jól tudom, hogy ezek mennyire helytelen gondolatok – fogom a fejemet közben és nem merek ránézni. Hallom, ahogy veszi a levegőt és valahogy úgy érzem, hogy ő is igen hasonlóan érez, mint én. A tekintetünk még is csak összetalálkozik és én egy pillanatra el is veszek benne, majd figyelmeztetem magamat, hogy most másnak van itt az ideje. – Én sem akarom ezt tenni vele. Ne hogy azt hidd, hogy bántani akarom...De… Túlságosan jó volt veled. És… – Folytatnám, de fogalmam sincsen, hogy hogyan, de valójában nem is tudom, mert közbe szól. Kicsit örülök is, hogy így tesz. – Természetesen… Nem tudhatja meg – ismétlem el valójában, amit ő is mondott. Tényleg nem akarok rosszat Mayának… Túl fontos ahhoz ő még számomra…De…De attól függ én is megérdemlek szerintem egy kis örömet az életben. – Akkor? – A hangomban van egy kis kíváncsiság és egy kis félelem is.
Szerettem volna elfelejteni ezt az egész dolgot köztem és Jasper között. Nem volt helyes, egy cseppet sem. Maya nem érdemli meg, hogy a legjobb barátnője és az exe összeszűrjék a lehet a háta mögött. Ő mindig próbált jó lenni és kedves, próbált mindent megadni Jaspernak, amikor a dolgok kezdtek tönkremenni. Tudom, hogy mennyire igyekezett, hogy mennyire megrögzötten próbálta megoldani a helyzetet, de nem ment neki, mert Jasper... Jasper feladta és inkább szakított vele. Nekem kéne erősnek lennem és úgy érzem, hogy képes vagyok rá, legalábbis mikor idejöttem úgy éreztem, hogy meg tudom tenni, de ahogyan egy kicsit telt az idő egyre inkább éreztem úgy, hogy nem.. Mikor ilyen határozottan kijelent valamit nem tudom, hogy mit kéne tennem... Először akkor döbbentem meg, mikor kijelentette, hogy már nem szerelmes Mayába, most pedig azt mondja, hogy nem kénytelen döntést úgy meghozni, hogy az exének is jó legyen. Kicsit mintha megváltozott volna és magam sem értem, hogy ki vagy éppen mi érte el nála ezt a sok dolgot, talán nem véletlen a szakításuk... Kezdek azt érezni, hogy valakivel megcsalta Mayat, hogy csak azért tud ilyen határozott lenni. - Fura vagy... - mindössze ennyit tudok csak halkan kinyögni a mondatára és komolyan is gondolom, olyan más, mint amilyennek megismertem... vagyis nem is ő más, hanem a Maya iránti érzései változtak meg drasztikusan. Utálnom kéne őt, megvetnem és rühellnem, még csak esélyt sem kéne adnom neki arra, hogy beszéljen... És még azt hittem, hogy az előző mondata sokkolt le, de ez a mondat... Egyszerűen nem értem mi a fene folyik itt pontosan. - Nem mondhatom meg, hogy hogyan éld az életedet Jasper. - és ezt őszintén mondtam, meg is vontam picit a vállamat. Azt csinál és azzal, amit akar, de én nem fogok vele lenni sehogyan sem, nem leszek a titkos kis kapcsolata, sem a nyílt kapcsolata, mert én nem fogom megtenni ezt a legjobb barátnőmmel. Sajnos ő képes lenne, sajnos simán belemenne ebbe a dologba, ennyire nem érez már semmit sem Maya iránt? Ilyen hamar elfelejtette őt volna? Bár ne így alakult volna a történetük, bár ne csókoltam volna akkor ott vissza... Minden sokkal egyszerűbb lenne. Annyira örülnék, ha nem kanyarodnának mindig rá a gondolataim, ha nem ő járna állandóan a fejemben és ne vágynék arra, hogy megint megcsókoljon. Nem bírtam, egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből őt és ez megijesztett engem, nem kellett volna rá gondolnom. Troy, rá kellett volna gondolnom, de nem akartam rá sem, hiszen megcsalt, megcsalt mert nem adtam meg neki, amit szeretett volna. Bármennyire is próbálkozott, nem voltam képes rá… Pedig tényleg próbálkozott, próbálta megteremteni a romantikus körülményeket és próbált rávenni, hogy megtegyem, de nem voltam képes rá és talán nem is szerettem volna, ha ő lenne nekem az első. Tudom, biztosan gáz lehet, hogy ennyi idősen még mindig szűz vagyok, Én Elise Parker, aki mások szerint a tábor ribanca, mert sok a fiúbarátja. Talán igaza van és ez tényleg egy jel, annak a jele, hogy vágyunk a másikra, de akkor sem engedhetek a vágynak, akkor sem szabad csókokkal belepnem a testét és élvezni a közelségét, testének melegét. Szerencsémre azonban kicsit elhúzódik és beszélgetni kezdünk, beszélgetünk olyan dolgokról, melyekről leginkább nem is beszélnék. Tudom, hogy itt az ideje ennek, hogy most más tényleg tisztázni kell kettőnk dolgát és már nincs értelme tovább halogatni, azonban abban is biztos vagyok, hogy nem tudom mit akarok és ha mégis, azt nem tudom hogyan szerezhetném meg magamnak. - Nem tudom, talán igen, talán nem. Ez az egész olyan zavaros nekem és magamra sem ismerek, nem vonzódhatok hozzád, de a testem mégis… mégis azt akarja, hogy a tied közelében legyen. - jól esik azt hallani, hogy nem akarja, hogy elmenjek innen és igazából én sem nagyon akarom őt itt hagyni. Szeretek vele lenni és mostanában egyre inkább vágyom az ő társaságára, bár… nem igazán beszélgetésre vágyom, inkább csókokra, ölelésekre és… NEM! Elise Parker te nem vágyhatsz ilyenekre, most felejtsd el! Azonnal! Még jobban meglep, amikor azt mondja, hogy még több ilyet akar, hogy még többet akar velem lenni. Tényleg ugyanarra vágyunk, mindketten ugyanazt szeretnénk, de egyszerűen nem lehetünk együtt, nem lehetek vele, mert tudom, hogy fájdalmat fogok okozni az egyetlen személynek, akinek nem akarok. Nem akarom őt bántani, nem érdemli ezt, egyáltalán nem érdemli meg, hogy a háta mögött összejöjjek az exével. Maya Jó ember és mindig a jóra törekedik. Igaza van és végre belátja, hogy ezek… ezek a vágyak helytelenek és egyáltalán nem helyesek, jobb lenne, ha lemondana róla és elfelejtené az egész dolgot. Nekem is inkább el kellett volna hagynom a szobáját, nem pedig a félmeztelen testét puszilgatni és vágyni arra, hogy… igen, nagyon nem kellet volna erre vágynom. - Nem tudom, hogy mit kéne mondanom, mert tudom, hogy semmivel sem tudlak meggyőzni, hogy ez kettőnk között rossz és helytelen. - sóhajtva megrázom a fejemet és próbálok valami ésszerű magyarázatot adni vagy tényeket feltárni, ami miatt lebeszélhetem erről… De ha őszinte akarok magammal lenni, akkor sokkal inkább hagyom a dolgot, mert nem akarom, hogy ne ezt akarja, nem akarom, hogy helytelennek gondolja. A csókjaink… Nem csak csókok, nem csak azért smárolunk, mert nincs mással és gyakorolni akarunk, van jelentése, kölcsönös vonzalmunk jele. Sose csókolt még meg senki sem így engem, sosem éreztem még ennyire jónak egyetlen csókot sem, egyszerűen az ajkam ki van éhezve az ő ajkaira, ki van éhezve a csókjának ízére. Aztán végül automatikusan hozom fel a Maya témát, ez az egyetlen ürügy, hogy magamat a valóságban tartsam. - Nem számít, hogy jó volt velem vagy sem, az számít, hogy… Igazad van, nem az ő boldogságával kellene foglalkoznunk, hanem a sajátunkéval. - mondom neki egy megadó sóhajjal. Nincs értelme ellenkezni, nincs értelme tovább megpróbálni ellökni magamtól, mert felesleges lenne, én vele szeretnék lenni, vele akarok lenni és talán hülyeség, talán veszélyes és talán ez lesz életem egyik legnagyobb hibája, mégis minden egyes percét kifogom használni. Ha csak egy napig fog tartani, akkor egy napig, ha két napig, akkor kettőig, ha egy hónapig, akkor egy hónapig, nem érdekel, hogy mennyi idő. Csak bólintok, mikor megismétli azt, amit én mondok neki és mosolygok, amíg Maya nem szerez tudomást erről a dologról, addig nekem rendben van. Gondolom ő is megérti, hogy miért nem akarom, hogy megtudja, legalábbis remélem. Nem, nem azért mert őt szégyellem, hanem a tettemet, azt hogy a legjobb barátnőm exével kavarok… - Ha megkérdezek, hogy leszek e a barátnőd, igent mondok. - sosem hittem volna, hogy mi valaha is ilyen dologról fogunk beszélni. Sosem hittem volna, hogy érdekelni fogom őt, mindig azt hittem, hogy visszataszítónak és csúnyának gondol. Kicsit, de tényleg csak egy kicsit el is pirulok azon, amit mondtam neki. - Szeretnéd? - teszem fel még ezt az utolsó kérdést, mielőtt bármit mondhatna még. A szívverésem felgyorsul nagyon hevesen ver a szívem és izgulok és félek, hogy mit fog mondani. Talán kiröhög és leküld a fenébe…
Nagyon szeretném tudni, hogy mit gondol az egészről, hogy ő mire vágyik… Nem is, akarom tudni! Tudom, tudom, már kisgyerekként megtanítják az embert, hogy a dolgokat “szeretni” kell és nem “akarni”. Én még is most olyan késztetést érzek, ami inkább a másodikat használnám. Talán kicsit túlságosan is, remélem ezzel nem ijesztem meg. Nem akarok tolakodó lenni és nem akarom, hogy más embernek higgyen, mint aki vagyok. Legeslegszívesebben mindent eldobva tenném meg a lépéseket, amik elsodornának minket valami teljesen ismeretlen felé. Megtenném… Vagyok olyan bolond, vagyis… Tudnék olyan bolond lenni. Igen, bolond. Akármennyire is vágyok arra, hogy következmény nélkül csókolhassam, nagyon is jól tudom, hogy ez csak egy bolond vágy. Hiszen következmény mindig van, jelen esetben pedig jóval nagyobb, mint általában. Hiszek a pillangóhatásban, hiszek abban, hogy minden egyes kimondott szavamnak, minden egyes tettemnek következménye van. Próbálok mindig ez alapján cselekedni, a dolgokat előre jól átgondolni. De mégis, jelenleg annyira össze vagyok zavarodva, hogy egyáltalán nem tudok így gondolkozni. Tudom, hogy őt akarom… De nem tudom, hogy ez helyes, vagy sem. Bolond...Bárcsak bolond lehetnék… Ezért az egyik döntésből a másikba esek át folyamatosan átmenet nélkül már napok óta: mond meg neki; tagadd meg; úgy is utolér; ezzel Mayát bántod; a saját vágyaidat kell követned… Mintha egy vidámparkba lennék, ahol nem én döntöm el, hogy mikor távozok. Egy kis kapaszkodót most még is találtam a személyében. Látom rajta, hogy ő sem olyan határozott a helyzetben, mint amennyire mutatja és amennyire én is reméltem, mikor belépett az ajtón. Azáltal, hogy itt van az érzés, hogy akarom őt egyre inkább növekszik és bennem. Már nem tudom visszatartani, már nem akarom eltitkolni.Tudnia kell… Utána, hogy mi történik már csak az ő döntése. Fura vagyok? Rögtön ráncolom a szemöldökömet a reakciójára, ami igen csak meglepett. Nem igazán az amit mondott, inkább csak a tény, hogy ezt így ki is mondta. – Inkább legyen fura, mint bujdosó – felelem egy váll rántással egybefűzve. Most már úgy sem ronthatom a helyzetemen jobban. Tudja, hogy én az a személy vagyok, aki képes az exének a legjobb barátnőjére vágyni. A mondatában hidegséget és elutasítást érzek… Talán még is csak elég bolond vagyok. Ő nem akarja ezt… Én pedig… Inkább hátralépek egy kicsit, de nem tudom abba hagyni azt, hogy ő nézzem, szinte már bámulom. Hirtelen valami bekattan a fejembe…. Mi van...Mi van, ha ő azt hiszi, hogy csak azért csókolóztam vele, csak azért mondom most ezeket, mert ezzel Mayának akartok ártani, holmi kicsinyes bosszúként.. Fogalma sincsen, a nők mindent kitalálnak. Kattog az agyam és az elméletemet futom át többször is és közben egyre jobban már már görcsösen rettegek attól, hogy valami ilyet gondol rólam. Vajon mekkora szarházinak hihet most engem? A legjobb barátnőjét bántottam meg, és azóta is teszem. Tudom, hogy az vagyok. Egy gyáva féreg. Elise is tudja ezt. Hogy ne tudná… Hogy is gondolhattam azt, hogy mást gondol. Én sem gondolnék mást, ha ő lennék. Talán túlságosan is elterelődik a figyelmem és mikor újra megszólal csak lassan kezdek visszatérni hozzá. A szavainak első fele inkább csak olyan mintha valaki nagyon messziről ordítana felém esőben, a felét sem értem. De a végét… Az egyenesen betokozódik az elmémbe és úgy hiszem, hogy soha se fog onnan kikerülni. Úgy ér, mintha tíz adag kávét ittam volna meg. Érzem ahogy egy borzongató, de még is kellemes érzés átfut a gerincemen és a szívem sokkal erősebben ver. – Biztosan akarod ezt? Elise kérlek… Nem akarom rád erőltetni. Ha inkább azt választod, hogy köztünk semmi se legyen, akkor elfogadom és megértem. Sőt! De tudd, hogy amiket mondtál… – hirtelen nem tudom, hogy miért de elkezdek mosolyogni, olyan igazi öröm-mosoly, amit az ember nem tud irányítani, csak úgy feltör belőle és megjátszatni egyáltalán nem lehet. – Én is pont ugyan ezt érzem. Oh, de még mennyire… Mióta megtörtént az az este New Yorkban pszichoaktív hatás van felém. Egy csók olyan, mintha egyenesen az űrbe lőttek volna ki. Hónapokon keresztül vágytam arra, hogy egyáltalán csak rá tekinthessek, most pedig egyenesen itt áll a szobámban egy kar nyújtásnyira és kettőnkről beszélünk, a vágyainkról egymás irányába. Ez pedig egy igen erős kettős érzést okoz. Megnyugtat a tudat, hogy ő is akar engem, hogy ez nem csak egy oldalú, de még is ugyan ezek információk tudása egyenesen felpörget és úgy érzem, hogy képes lennék napokig fent lenni és… csak csókolni Elise-t, ezer és ezer egyszer. – Nem kell semmire se meggyőznöd. “Ismerjük meg Jaspert” 1.lecke: borzalmasan makacs vagyok. És… most talán még inkább az. Tudom jól, hogy ez nem a standard, de nem érdekel… Csak… – Nem akarom megijeszteni, így inkább abba hagyom a mondatot. Majd még is csak felbátorodok és tovább folytatom – Dobjuk el a múlt szorító kötelét… Kérlek. És ő megtette pár pillanattal később. Kimondta a végső szót, ami után már nem tudtam megállítani magamat. Kinyújtom a karomat, hogy a kezét megfoghassam, majd utána jó szorosan magamhoz húzhassam. Érezni akarom, a kezeim között tartani. A barátnős dolgon még is meglepődök, ez pedig eléggé látszik az arcomon is, sőt még egy pillanatra a kezemet is visszahúzom egy kicsit, de végül a levegőben marad fél úton. Nem azért, mert nem akarom, hogy a barátnőm legyen, egyszerűen csak meglep. Mert így… így már tényleges a dolog, nem csak vágy, hanem formát is ölt. Egy kapcsolat… Igaz egy titkolt, de egy kapcsolat. Ám ahogy nézem őt, arcát, egyszerűen tudom, hogy mit kell tennem, így bólintok egy apróbbat majd a karomat teljes hosszába újra kinyújtom. – Nagyon.
Bolond és kiszámíthatatlan dolog a szerelem, máskor pedig a legédesebb boldogság, amit valaha kaphatunk. Talán nem kéne engednem, hogy eluralkodjon rajtam az érzés és a vágy, hogy egy olyan fiúba essek bele, akinek van már párja... de ha ez még nem lenne elég, neki pont az én legjobb barátnőm a csaja... bár inkább már az exe. A kódex kimondja, hogy a barátnőnk kiszemeltjével és exével sosem kezdünk ki, de ezt úgy érzem megfogom szegni és nem csak simán megszegem, hanem felégetek magam után mindent. Bánom? Talán kicsit bánom, talán kicsit szégyellnem kéne magamat, de nem tudom... valahogy nem tudom nem megtenni, hogy ne jöjjek össze vele, valahogy érzem, hogy nekem szükségem van rá, Jasper... nem is illett Maya mellé és ezt nem csak azért mondom, hogy magamat nyugtassam, tényleg nem illettek össze. Túl kedves, ártatlan és aranyos mellé egy ilyen lány, neki rám van szüksége... Egy ilyen belevaló lányra. Én is csak megrántom a vállamat, ahogyan ő. Tudom, teljesen kiszámíthatatlan vagyok, az előbb még epekedek érte, most meg pedig elutasító vagyok és talán kicsit rideg... de a vágy, az a vágy, ami bennem van és eddig még csak tudomást se akartam venni a létezéséről... fellobban. A kérdésére hirtelen nem tudom, hogy mit feleljek, csak nézem az ajkát és nem csak nézem, egyenesen bámulom, miközben a saját ajkamba beleharapok, nem is tudom, hogy hány másodpercig csinálom ezt némán, majd csak szóra nyitom az ajkamat. - Soha se voltam még ennyire semmiben sem biztos. - nem kéne biztatnom, egyszerűen csak be kéne fognom és hagynom kellett volna ennyiben a dolgokat, de hát nem tudtam... Elise Parkernek nem elég, ha csak szimplán szar az élete, neki nagyon szarnak kell lennie. - Ennek örülök Jasper. - mosolygok rá és figyelem őt, nem csak figyelem, most már látom őt. Látom, hogy mennyire vágyik rám és remélem, hogy ő is látja ugyanezt a vágyat. A büdös picsába, azt hiszem elrontottam, nem kellett volna neki ezeket mondanom, de komolyan... Egyszerűen nem tudom elviselni, hogy most elriasztottam, ahogyan megáll a levegőben a keze, mintha leperegne előttem az életem... Most vallottam neki szerelmet és tettem magamból hülyét, talán most ribancnak gondol? Vagy csak egy egyszerű drogos kurvának, ahogyan egészen eddig mindig... Egyszerűen nem tudom, hogy mit kéne tennem és pillanatokig csak figyelem az arcát. Végül pedig megmozdul... és megnyugszom. Mikor kimondja, hogy nagyon, csak közelebb hajolok. - Az enyém vagy Jasper Tebb. - majd megcsókolom és elveszek az ajkaiban, abban az édes és telt ajkakban, még közelebb simulok hozzá, érezni akarom őt.
Nehogy azt higgyétek hogy ez egy tervezett dolog volt. Nem epekedtem utána amikor még Mayával voltam. Nem vagyok olyan. Nem tartok két vasat a tűzben. Ő csak Maya kissé balhés barátnője volt. Csak így tekintettem rá. Aztán megtörtént az az éjjel. Kifordultam magamból, az nem én voltam. Ezért sem akarom, hogy ő megtudja. Ki tudja hogy mit gondolna rólam. Most nem lenne a karjaim között. Azután Mayával az egész már nem csak egy kiégett kapcsolat volt, hanem valami helytelen. Helytelen vele szemben is, hiszen nem tarthattam magam mellett, ha már nem tekintettem rá úgy mint régebben, ha már nem voltam számára “a férfi”, és helytelen volt magammal szemben is. Már nem hozzá tartoztam, már ehhez a nőhöz itt előttem. – Ugyan, ki másé lehetnék, ha nem a tiéd – nézek a szemeibe miután sikerül elszakadnom a csókból. Csak egy pillanatra persze míg ezt az apró, rövid mondatot elmondom. A szám már újból az ajkaira tapad, most mintha kicsit vadabbul. Földöntúli vonzás lesz. Leírhatatlan. De nem is akarom megérteni. Talán akkor a titokzatos varázs is elmúlna. Ha egyáltalán elmúlhat, amire valójában egészen kicsit esélyt adok. Persze Mayánál is ezt mondtam az elején. Viszont... Nem tudok észszerű bizonyítékot adni rá, de jól tudom, hogy ez mégis másmilyen. Most nem csak boldogságot érzek, hanem izgatottságot is. Mintha az egész életem egy tűzijáték show lenne. Örökké… Csak ezt érzem. Mindig is érzelmileg túlfűtött személyiség voltam, de most úgy érzem mindjárt szétrobbanok. Akaratlanul is elkezdek mosolygni, sőt már vigyorgok. A kezem közé fogom a gyönyörű arcát és egyszerűen csak csodálom. – Te boszorka. – Szavaimban semmi bántó nincsen. Nem ez szitokszónak szántam , ez az arcom vonássain is látszik. Még mindig csak mosolyogni tudok. – Ugye tudod hogy teljesen bolonddá teszel? Milyen főzetet használsz? Már kezdek kicsit fázni, de nem akarok elhúzódni tőle, hogy felhúzzak egy felsőt. Most nem. Inkább még jobban magamhoz húzom. – Mi lesz velünk így? – Sóhajtok rögtön. Nem kellett volna megkérdeznem. Az egész testem megfeszül, és a mosoly is lehervad az ajkamról, gondtalanság veszi át a helyét. Nem akarom, hogy ezt lássa, így menekülésképpen újra megcsókolom. De nagyon is jól tudom, hogy észrevette, nem hülye. Még ha egy pillanatra ki is csúszott az ajkamon, én most nagyon nem szeretnék a jövőre gondolni. Csak most, csak ő. Nem akarok foglalkozni azzal, hogy mennyire is elcseszett és balszerencsés a helyzetünk. – Kérlek, ne válaszolj. – Az ajkaira tapasztom a számat, hogy végleg meggátoljam a szörnyű téma előtörését.