Chris & Justin - Help me! Please?





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
9
Pirosak
19

(frissítve: 06.02. 12:16)


Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
1
Poszeidón
1
1
Athéné
1
2
Aphrodité
3
2
Arész
0
1
Apollón
1
0
Hermész
1
2
Démétér
1
0
Dionüszosz
0
1
Héphaisztosz
0
0
Egyéb
2
1
Mitikus lények
1
4
Összesen
11
15



Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Justin Mulligan
Csüt. Júl. 05, 2018 10:12 pm

Írta  Amber Hill
Vas. Júl. 01, 2018 9:46 pm

Írta  Erisz
Vas. Jún. 24, 2018 1:12 pm

Írta  Arthur Greenwald
Pént. Jún. 22, 2018 10:16 pm

Írta  Arthur Greenwald
Pént. Jún. 22, 2018 8:19 pm

Írta  Heather Blackmage
Szer. Jún. 20, 2018 3:19 pm

Írta  Heather Blackmage
Szer. Jún. 20, 2018 2:19 pm

Írta  Bradley Daanen
Vas. Jún. 17, 2018 3:54 pm

Írta  Ivis
Csüt. Jún. 14, 2018 9:58 am

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

Chris & Justin - Help me! Please?

Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Vas. Márc. 04, 2018 2:00 pm

i need your beautiful mind
chris & justin

Ez a nyár más lesz. Megtanulok franciául.
Ezzel az elhatározással csörtetek végig a Táboron, hol jobbra, hol balra fordítva a fejem, közben erősen koncentrálva, hogy még véletlenül se csapódjak neki senkinek, akit a hátam közepére sem kívánok. Legyen az egy, az idegesítően szájbarágós tanárok közül. Egy taknyos zöldfülű, aki már a második héten a következő francos Herkulesnek képzeli magát, azt az álmot dédelgetve, hogy egy nap majd egy lehet az istenek közül. Vagy az a tenyérbemászóan kedves nimfa, aki jelenleg is a gyengélkedőn tevékenykedik, apró sérüléseket kötözgetve és gyógypuszikat osztogatva. Könyörgöm! Miért kell mindenkinek ennyire fárasztónak lennie?
Felhúzott orral és színpadias fújtatások tömkelegével sétálok el a saját kabinunk mellett, ami a hangos kiáltozásokból ítélve ezúttal is dugig tömve; egy talpalatnyi hely nem sok, annyi sincs benne, amin kitölthetném a bennem felgyülemlett érzelmeket. Nem dobálózhatok, nem kiabálhatok anélkül, hogy valaki oda ne jönne. Az empatikus, kolonc árvák még a maguk kincseivel foglalkozó féltestvéreimnél is rosszabbak.
Mire elérek az Aphrodité kabinhoz, az alkarom, az, amelyikre oly ostobán ráestem futás közben, úgy lüktet, mintha saját szívet növesztett volna. Fájdalmamban felszisszenek, amikor ahelyett, hogy kopogásra emelném a kezem, felrántom a fából eszkábált épület ajtaját.
Ami bent fogad, az épp annyira idegen számomra, mint a bocsánatkérés, vagy mint a téli hó Long Island erdejében. Rózsaszín falak, rózsaszín függönyök és rózsaszín csend. Mármint mélységes némaság, elhagyatott némaság, amit megszínez a napfény, ami átszűrődik a textil mögé bújtatott ablakokon. Nem tudok nem mosolyogni.
- Hahó! Van itt valaki? - kérdezem, de ahogy arra számítani lehetett, senki sem válaszol, ezért jobb ötlet híján kiválasztom az első ágyat, amin megakad a szemem, és ráülök, mintha csak a sajátom lenne. A kezeim mohón marnak rá a fa keret szélére. A lábam előre-hátra ringatom, miközben várakozom.
A másodperceket vánszorgó perceknek, a perceket óráknak érzem, és mire észbe kapok, már le is dönt a lábamról a kimerültség, amit az elmúlt napok heves érzelmi impulzusokkal telt eseményei tettek még fárasztóbbá. Az érkezésem pillanata, amit rögtön egy kétórás veszekedés követett, mert az egyik újonc azt képzelte, két polcot is kisajátíthat az amúgy is szűkös szekrényünkben. Az első vacsora, amikor elfogyott a kedvenc süteményem. A tegnap délelőtti zászlófoglaló, amit a piros csapat nyert, még nagyobb segget varázsolva a szőke csapatkapitány szájából.
Mivel eszem ágában sincs magára hagyni a nyugalmat, hanyatt fekszem az idegen ágyon és a plafont bámulva halk szitkozódásba kezdek. Káromkodom, mert ostoba vagyok, és mert az összes negatív élményem ellenére már hónapok óta azon kattogok, hogy miként álljak majd Kheirón elé, azért könyörögve, hogy minden elkövetett kihágásom ellenére fogadja el a jelentkezésem a tábori felügyelői posztra. Mert hát mi lesz, ha mégsem vesznek fel egyetemre és ide sem jöhetek többé?
Lehunyom mindkét szemem, és megpróbálok valami másra koncentrálni, mint például az őrülten pulzáló alkaromra, vagy a vér ízére a számban. Kíváncsi vagyok, vajon kívülről is látszik-e, hogy elharaptam az alsó ajkam.
A bejárati ajtó halkan csúszik ki a keretéből, és ugyanilyen csöndesen simul hozzá a falhoz, így nem fordulok a jövevény felé. Egy részem abban reménykedik, hogy észre sem vesz, egyszerűen elveszi azt, amiért jött, majd kimegy, mintha mi sem történt volna. Csakhogy nem meglepő módon nincs ekkora szerencsém. Az ágy tulajdonosa az, és talán visszakéri, ami az övé.

sok-sok szeretettel Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Vas. Márc. 04, 2018 4:09 pm
:-)
Érkezésem után még szükségem volt némi időre, hogy ténylegesen felfogjam, mibe csöppentem.
Hála Ariannak, sok minden tisztázódott a táborral kapcsolatban. A többi félvér kedvesnek tűnt, ez éles váltás volt a gimi után. Normálisan fogadtak az emberek, persze még itt is volt, aki utalt rá, hogy elmennék lánynak is, de valahogy nem volt bántó. Ezt már megszoktam, és azon kívül tényleg akadtak olyanok, akikkel normálisan el lehetett beszélgetni. Talán mert bizonyos értelemben itt mindenki különc, ezért összetartanak. A kevés idő allatt is már sokkal inkább otthon érzem magam, mint eddig bárhol máshol.
A mágikus lényeken ennek ellenére ugyanúgy meglepődtem újra és újra, ahányszor csak láttam egyet. Láttam, ahogy egy félvér virágokat növeszt a földből, egy másik pedig pegazus háton ül. Láttam, ahogy a szép nimfák egyik pillanattól a másikra fákká válnak, és láttam, hogyan lesz a tolókocsis táborvezetőből félig ló. (Később megtudtam, hogy ő kentaúr, csak a kerekesszékkel álcázza magát)
Talán nem is meglepő, ha mindezekre valaki csodálkozva tekint. A suliban is nagyon érdekelt a görög mitológia, és látni, ahogy ez megelevenedik a szemem előtt, tudni, hogy én is a részese vagyok, felbecsülhetetlen élmény. Nem csoda, ha máris megszerettem a helyet.
A szobában hamar berendezkedtem, birtokba vettem a sarokban levő ágyat. A polcomra kikerült mindenféle mütyűr, amiket szentimentális okokból szeretek magammal hurcolászni. egy montázskép rólam és Daisyről a legjobb fotóinkkal. Meg persze volt kép a családomról is, apámról, Peterről és nagypapámról. Nancy, a mostohám ebből kimaradt, ő nem hiányzott innen. A naplóm, amibe a táborba érkezésem óta újra volt mit írnom. Végre jó dolgokkal, boldog gondolatokkal tölthettem ki a lapjait. Egyre fenyegetőbbnek éreztem a betelésének veszélyét, de a nyár végéig kibírja. A rajzos füzetem, legalábbis én füzetnek hívom, de inkább mappa - benne irattartó fóliákkal, amikbe a lapokat tehetem. Benne szépen kategorizálva minden rajz.
A csellóm az ágy mellett kapott helyet, a falnak támasztva, úgy elhelyezve, hogy lehetőleg senki - én se - döntse fel. Három plüssöm pedig ott csücsül a párnákon. Minden tökéletes, minden otthonos.
Midőn a kis kuckómat ilyen kényelmesen berendeztem, úgy éreztem, ez az egy biztos pont megvan a táborban, ahova félre húzódhatok, ha magányra vágyok. Biztonságérzetet nyújtott, és furcsa mód megnyugtatott, ezért sokkal nagyobb lelkesedéssel vágtam neki a tábornak magamtól, tudva, ha kell, van hova visszatérnem.
Bár néha még bennem van a félelem, hogy talán eltévedek, mert nagyon is hajlamos vagyok rá, de nem bírtam volna egy helyben maradni, mikor ennyi érdekes dolog van körülöttem. Felfedeztem a pályákat, ahol később majd tanítani fognak. Ahol nagy valószínűséggel bénázni fogok. A mászófalat, ahol esélyes, hogy meghalok. A tengerpartot, ahol találtam pár igazán szép kagylót.
A mai napom tehát még azzal telik, hogy ismerkedjek a hellyel. Holnaptól már kardvívó leckékkel fenyegetnek, így addig kell kihasználnom a szabadidőm. Épp az új szerzeményeimmel tartok vissza az Aphrodité kabinba, ami elég kihalt, a testvéreim szétszéledtek valamerre. Fejemben már azt tervezem, hova tegyem a kagylókat, talán beragasztom őket emlékként a naplómba, ahogy megannyi más mütyűrt.
Gondolom, senki sem lepődne meg, ha azt mondanám: nem számítottam erre.
- Őőőő...
Igen, elsőre csak ezt az intelligens megszólalást tudom kipréselni magamból, ahogy meglátom az ágyamban fekvő lányt, aki egyértelműen nem az egyik testvérem. Fogalmam sincs, ki ő, miért van itt, és miért pont az én ágyamban. Ennek ellenére megőrzöm hidegvéremet, és kedvesen felteszem a kérdést: - Segíthetek valamiben?
Sok mindent el lehet mondani rólam, de azt semmiképp, hogy türelmetlen lennék, vagy hogy nem adom meg az esélyt valakinek. Az is biztos, hogy nehéz megsérteni, éppen ezért nem is akadok ki a fogadtatásra. Ettől függetlenül persze gondolataim csak úgy cikáznak össze-vissza, keresve a választ, hogy miért történik, ami történik. Amit talán a lány is észre vehet, hogy jelenléte nem dühít és nem is hoz zavarba, egyszerűen csak meglep.
- Talán az egyik nővéremet keresed? Vagy a bátyámat? - Ezen lehetséges megoldások jutnak eszembe a helyzetre. Közben leteszem kezemből a kagylókat a polcra, és összefont kezekkel megállok az ágy mellett. - Öhm, nem mintha zavarna  a jelenéted, csak... ez az én ágyam, tudod. - Igyekszem kedvesen utalni rá, hogy talán felkelhetne. De el is mosolyodom mellé. - Ha már így alakult: Chris vagyok. Nemrég érkeztem, szóval ezért nem találkozhattunk még!
Felhasználó profiljának megtekintése http://te-nairi-chronicles.webnode.hu
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Szomb. Márc. 10, 2018 10:00 pm

i need your beautiful mind
chris & justin

Az idegen félisten döbbent hangja visszhangot ver az Aphrodité kabin belsejében, ahogy falról-falra pattanva apró darabokra zúzza a nyugalmat, ami pillanatokkal korábban kis híján átsegített a tudatlanság kapuján. Az istenekre! Mit meg nem adnék azért, ha a Hermész kabin valamennyi lakóját elnyelné a föld, vagy magával ragadná őket egy elkóborolt gólem és egy rövidke éjszaka erejéig csönd borulna a mindig zajos épületre.
Veszek egy mély lélegzetet, majd a jövevény irányába fordítva a tekintetem, egy hosszúra nyújtott pillanatot követően kinyitom mindkét szemem. A fiú, akinek fiatal vonásai kirajzolódnak a félhomályban, épp oly szemet gyönyörködtető látvány, mint amilyen az édesanyja is lehet, egy kissé ártatlan és gyermeteg az én ízlésemnek. Kétségtelen, hogy ha más körülmények, ha normál körülmények között sodort volna az irányába az élet, messzire elkerülöm, mert romlatlan és tiszta lelkű. Minden, ami taszít és amitől a saját számba hányok.
De hé, ki vagy én, hogy eldobjak magamtól egy ekkora lehetőséget pusztán azért, mert ki nem állhatom a végtelenül kedves embereket? A végén még kiderül róla, hogy az aranyos álarc mögött ő is épp oly gyarló, mint mindenki más.
- Hmm - kezdem, még mindig az ágyon fekve, a jobb kezemmel a fából készült keret szélét szorongatva. A lüktető fájdalom másodperceken belül felkúszik a könyökömig, hogy aztán a vállamhoz érve kellemes bizsergéssé csendesüljön. Talán túl kellene tennem magam a nimfákkal szemben állított negatív sztereotípiákon, de az, hogy tisztában vagyok vele, hogyan viselkedne egy érett, felnőtt félvér, nem jelenti azt, hogy varázsütésre azzá is válok. Hisz Rómát sem egy nap alatt építették. Akkor az én személyiségem mégis hogyan változhatna meg fele ennyi idő alatt? - Most hogy így rákérdeztél, igen, nagyon is segíthetsz.
Ülésbe tornázva magam, a hátam finoman a hűvös falnak döntöm, mindkét lábam a mellkasomhoz húzva. Ezzel kívánom az újonc tudtára hozni, hogy amíg nem kér meg rá, nem áll szándékomban visszaadni az ágyát, ami puha és üres, pont ahogy szeretem.
- Nővérek? Dehogy! - válaszolom hetykén, az egyik sötét vörös szemöldököm egészen a homlokom közepéig húzva. Még, hogy nővérek. Könyörgöm. Ennek a nyüzüge srácnak pont annyi köze van a kabin többi lakójához, mint nekem az angol királynőhöz. Sosem fogom megérteni azokat a félisteneket, akik a családjukként referálnak mindazokra, akik azért születtek meg, mert az isteni szülőjük képtelen volt megbarátkozni a monogámia fogalmával. Szánalmas. - Már csak az kéne.
A drámai sóhajomat, amit még maga Marilyn Monroe is megirigyelne, egy szánalmat keltő szemforgatás követ, én pedig magamra húzom a rózsaszín takarót, kényelmet kreálva, menedéket egy estleges veszekedéstől.
- Igazán kényelmes ágy - suttogom halkan, az állama térdkalácsaimon pihentetve, és közben észre sem veszem, de az ajkamon kiszökkenő ásítás eltorzítja minden további gondolatom. A szelíd bókok egy elnyújtott mondattá olvadnak, ahogy a szempilláim finoman egymáshoz simulnak, és a fény helyét átveszi a sötét. - Tetszik.
Miközben a srác, Chris rövidre fogott monológját hallgatom, a szabad kezemmel apró, nonfiguratív alakzatokat rajzolok a lepedőre, mielőtt emlékeztetve magam az eredeti célomra, összeszedném minden udvariasságom, és töröküléssé formálva a kényelmes testhelyzetem, vízszintesbe emelem a jobb karomat. A mosolyom szebben ragyog, mint a Hold egy felhőtlen éjszakán.
- Justin vagyok, a legújabb diákod - válaszolom vidáman, az ujjaimat a tenyere köré tekerve, fel-le rángatva azt, mint egy marionett babát.

sok-sok szeretettel Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Szomb. Márc. 10, 2018 11:38 pm
:-)
Nem.
Egyszerűen nem tudom, most sírjak, vagy nevessek ezen a szituáción.
Itt van ez a lány, akit még sosem láttam, és teljesen befoglalta az ágyamat, mellé pedig valahogy sugározza ezt a "nem vagy szimpi" urát. Márhogy, én neki. Sok embernél éreztem már ezt, számát sem tudom, mennyinél. Valahogy azt mindig ösztönösen megérzem, egy embernek milyen a benyomása rólam. Valami ilyesmi. Talán a félvér erőm része?
Azt gondolnánk, hogy az is beletartozik az Aphrodité-örökségbe, hogy mindenki azonnal kedvel és vonzónak talál. Elárulom: nem. Ez is olyasmi, amit első kézből tanultam meg. A másik pedig az, hogy nem érdemes többet adni az embereknek, mint amit kapsz. Csak épp annyit és úgy, ahogy ők viselkednek veled. Hatás-ellenhatás.
Meg aztán, ha tükröt mutatsz eléjük, és megpróbálsz azonosulni velük, hamarabb elfogadnak. Tehát ő szórakozott, határozott stílusú, és nemigen érdekli az illem. Értem én.
- Valóban? - vonom fel szemöldököm, még mindig egymásba font karokkal, lábammal halkan toppantok, enyhén türelmetlenül, de csak nem kel ki az ágyamból. Sőt, még inkább befoglalja azt, a takarómat is magamra húzza.
Következő kérdésemre adott válaszába mintha némi gúny vegyülne, de igyekszem nem is törődni vele. Hirtelen váltok pózt, a lány fölé hajolva a falnak támasztom egyik kezem, másikkal megragadom a takarót és lehúzom róla. - Tudom, igen, szinte beszippant, olyan puha... és most mondd kérlek, miért tulajdonítottad el tőlem, és talán megbocsátom. - Bár a gúnyos hangnemmel nem fukarkodom az elején, mondatom mosolyban végződik. Ellököm magam a faltól, helyet biztosítva neki a felüléshez. A takarót az ágy végébe dobom, és már ülnék le, de kijelentésével belém fojtja a szót.
- A diákom? - pillogok rá értetlenkedve, majd egyenesen felnvetek. - Sok mindennek neveztek már életemben, de tanárnak soha.
Pár pillanatig csak elgondolkozva bambulom, ahogy játszik a kezünkkel. Végül elhúzom tőle sajátomat és  mégiscsak eljutok odáig, hogy leüljek mellá az ágyra, persze a távolságot megtartva. Egyik lábamat amolyan fél-törökülésbe húzom, ujjaimmal forgatni kezdem opálköves gyűrűmet, ami akkor szokásom, ha elgondolkozom valamin. - És mit taníthatnék neked? Zenélni akarsz? Erre jobb lenne egy Apollón gyerek...  már ha te nem az vagy éppenséggel. - Hirtelen nem is jut eszembe más, amiből átathatnám a tudásom. Bár rajzban sem vagyok éppen rossz, de amiatt nem jöhetet, hisz honnan tudná? Hacsak nem nézett bele  a polcon pihenő mappámba. Mindig jól esik, ha másoknak mutogathatom amiket csináltam, de azért a tudtom nélkül talán mégsem örülnék neki.
- Szóval, Justin... gyakran be szoktál telepedni mások ágyába, vagy én vagyok a szerencsés első?
Felhasználó profiljának megtekintése http://te-nairi-chronicles.webnode.hu
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Pént. Márc. 23, 2018 1:51 pm

i need your beautiful mind
chris & justin

Amikor fürtöcske egy határozott mozdulattal közelebb hajol hozzám, és durván a lábamra csúsztatja a tenyerét, döbbenten simulok az épület falához, egy röpke másodpercre teljesen belefeledkezve a falnak támaszkodó félvér kisfiús vonásaiba, világos íriszeinek különös látványába, és a napcsókolta bőrét pettyező, sötét anyajegyek halmazába, melyek olyanok, akár az égen árválkodó, magányos csillagok. A hitetlenkedésem azonban hamar elpárolog, ahogy a srác ujjai, azok, amelyek a combomon pihennek, megragadják a puha takarót, messzire űzve annak kellemes melegét, amit nagy nehézségek árán, de sikerült magamhoz édesgetnem. Bosszankodva hagyom, hogy az ágy végébe dobja, miközben másra sem gondolok, csupán arra, hogy tudnom kellett volna. Hisz egy hozzá hasonló, ártatlan fiú langyos lehelete sohasem csiklandozná meg egy idegen lány finom bőrét pusztán vágytól fűtve. A félvér arcát nézve pedig még azt sem nehéz elképzelni, hogy észre sem vette, mennyire közel hajolt, amikor a falhoz szegezve, megpróbálta visszaszerezni azt, ami az övé.
Miközben a megbocsátásról beszél, kis híján elnevetem magam, de az utolsó pillanatban valahogy mégis sikerül visszafognom a torkomat kaparászó, gúnyos kacajt. Mintha érdekelne a véleménye! Felőlem akár gyűlölhet is, neheztelhet, felemésztheti a bosszúság. Hiszen alig egy maréknyi ember kivételével, sosem érdekelt különösebben, mit gondolnak rólam mások - hogy minek tartanak az itt táborozó idióták, vagy azok a hülye fruskák a dublini elit iskolában, ahová csupán második próbálkozásra sikerült felvételt nyernem. Mintha ők annyival különlegesebben lennének nálam, csak mert gazdagok és minden héten más designer táskával sétálnak végig az O'Connell Street-en.
- Hmm. Nincs különösebb oka - válaszolom mégis, mert valamit muszáj, és amúgy sem esik nehezemre. Még ha nem is kenyerem a középpontban parádézni, vagy új barátságokat kötni random félvérekkel, az őszinte beszélgetéseknek sohasem tudtam hátat fordítani. Egy részem mégiscsak emberi. Esetlen és üres, tele fájdalommal és önmarcangolással. - Amikor betettem a lábam a kabinba, még teljesen kihalt volt az épület, én pedig utálok egy helyben ácsorogni.
Elnevetem magam, a kacajom hangja pedig táncot jár a rózsaszín térben, miközben Chris elkényelmesedik mellettem. Valamiért nem lep meg, hogy még soha, senkit sem tanított semmire. A mozgásából és az önbizalomhiányos kiállásából süt, hogy az élet több területén is nehézségekkel küszködik. Kíváncsi lennék, hogyan boldogul az íjászpályán, hogy látta-e már a Tábort a mászófal tetejéről, hogy eddig mégis hányszor nyomta a földre az ellenfelét a harcmezőn.
Miközben ezen gondolkozom, egy pillanatra csönd borul a kabinra, abból a kellemes, megnyugtató fajtából, ami ha magához ölel, még egy borzalmas nap végén is képesek átjárni a csodák az álmaidat.
A tekintetem üveges, ahogy öntudatlanul hozzáérek Chris tenyeréhez, ami pont olyan puha, mint az alattunk elterülő lepedő. Ha a mutatóujjam nem érintené meg a gyűrűjébe foglalt drágakövet, ha a félvér nem húzódna távolabb, észre sem venném, hogy mit csinálok. Egy idegen srác selymes bőrét simogatnom.
- Apollón? - kérdezem, az egyik szemöldököm a homlokom közepére húzva. Hát úgy nézek én ki, mint aki egy fikarcnyit sem ért a művészetekhez, mint aki nem tudja, milyen érzés megszólaltatni egy zongorát, hogy milyen életet lehetni egy képbe pár pasztellkrétával? Szemforgatva fordulok az ággyal szemközt lévő, színes függönnyel takart ablak irányába. - Már csak az kéne. Az én apám Hermész, a tolvajlás istene. Te pedig franciára fogsz tanítani.
Amikor elég erősen koncentrálok, magam előtt látom a múltat. Damiant, Bradet és a kicsi Justint. A lányt, aki már az első héten annyira megutálta a saját kabinját, hogy minden éjszaka más házban keresett menedéket.
- Hah! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még sosem feküdtem más félvérek ágyába. A legtöbben élvezik, amikor elnyúlok a lepedőn - válaszolom magabiztosan, ugyanis egy részem biztosra veszi, hogy minden elszenvedett sóhaj és rosszalló tekintet ellenére, még Damian is imádta, amikor az éj leple alatt átsettenkedve hozzá, ürügyet szolgáltattam neki arra, hogy menedéket keressen az erdő fái között.

sok-sok szeretettel Embarassed


A hozzászólást Justin Mulligan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 11, 2018 10:42 am-kor.
Felhasználó profiljának megtekintése
Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Hétf. Márc. 26, 2018 10:41 am
:-)
Tudom, hogy úgyis meg fogom kapni a választ, de azért az agyam kattog rajta, mit akarhat. A szemem sarkából figyelem minden egyes mozzanatát. Az apró részleteket, amelyek első látásra elkerülik az ember tekintetét; hogyan remeg meg ajka, ahogy próbál elfojtani valamit, talán egy nevetést; hogyan mozdul a szemöldöke, ami sokat elárul egy ember hangulatáról; miképp tartja kezeit, babrál-e velük, vagy mozdulatlanok.Sokszor megesik velem, hogy figyelmem megragad ezeken az apró dolgokon, amik egyébként sokkal többet mondanak néha a beszédnél.
- Aha - bólintok végül, ahogy megmagyarázza, hogy került az ágyamba. Hogy haragszom-e? Aligha. Lehet, én egy cseppet gátlásosabb vagyok annál, semmint hogy ilyesmit tegyek egy idegen kabinban, de ha neki belefér, ám legyen. - Akkor ez rendben. - Mindenesetre azért jobb tudni, hogy tényleg csak ilyen egyszerű oka volt és nem több.
Míg várom a választ másik nagy kérdésemre, tekintetemet elveszem róla, és a szemközti falat nézem, azon gondolkozva, vajon mikor fog betoppanni ide valaki, ha egyáltalán ez megtörténik.
Érzem, ahogy valami a szabadon hagyott tenyeremhez ér, kezem reflexből összerándul egy kicsit. Ahogy lepillantok, látom, amint ujját lágyan végig húzza bőrömön, és egészen beleborzongok. Hogy miért? Ennek tökéletesen egyszerű oka van: nevetségesen csikis vagyok, annyira, hogy egy finom érintéstéstől már kiráz a hideg. Persze, ez nem mindig rossz, de... ha valaki esetleg meg akar ölni, akkor csak halálba kell csikálnia, és még meg sem kell erőltetnie magát, hamar elpatkolnék.
Igazából Daisy mellett megszoktam az ehhez hasonló, ártatlan, baráti kontaktust, hiszen ő is az ölelgetős fajta, nyitott személyiség, akinek ez bőven belefér, de egy idegentől mégis kicsit furcsa. Éppen ezért finoman arrébb húzom a kezem, megszakítva ezzel a kapcsolatot.
- Szóval Hermész. Mikor tanultunk a görögökről a suliban... ő volt az egyik kedvencem. - Na igen, én még nem vagyok annyira jártas itt, hogy egy pillantásból megmondjam, de most már ezt is tudom. Vajon féltenem kellene a cuccaimat? Áh, ugyan. Nem dőlhetek be egy sztereotípiának, nem igaz? Én aztán tényleg nem...
- Ááá, je comprends! - váltok át automatikusan, ahogy kimondja a francia szót. Erre is gondolhattam volna, csak nem jutott eszembe, hisz számomra olyan természetesen jön. Rian mondta, hogy az Aphrodité gyerekek mind beszélik a nyelvet, de mivel Párizsban születtem, anyám segítsége nélkül is menne. Sokszor az is előfordul, hogy egy szó előbb jut eszembe franciául, mint angolul. De legalább az akcentustól megszabadultam, hisz szerencsére elég fiatalon kerültem át New Yorkba.
- Ezesetben, szívesen segítek. - Azért még nem kezdek teljes mértékben az anyanyelvemen beszélni hozzá, azzal nem mennénk sokra, ha semmit nem értene meg. Már el is kezdek gondolkozni, hogyan kezdjek neki. Még sosem voltam ilyen helyzetben, de egész izgalmasnak ígérkezik, egy olyan kihívás, amiről nem mondom élből azt, hogy na, ez nem nekem való.
A következő kijelentésére csak felvonom szemöldököm, de ha céloz is valamire, inkább megtartom magamnak a gondolataimat. Csak elmosolyodok kissé. - ,,A másé mindig jobb". - Igen, ez az ételre gyakorta alkalmazható igazság, de talán ágy tekintetében is megállja helyét. És én tényleg csak enynit látok bele a megjegyzésébe.
- Hát akkor... kezdjünk bele!  - dörgölöm össze tenyereimet, majd elgondolkozva nézek körbe. - Neked kellene valami, amiben jegyzetelhetsz, mert magyarázhatok itt, de az nem biztos, hogy megmarad... - Végül felkelek az ágyból, és a polcomról lehorgászom a rajzos mappámat, amiben bizony lapul sok üres lap. Egyelőre jó lesz neki, füzetem sajnos nincs.
Felhasználó profiljának megtekintése http://te-nairi-chronicles.webnode.hu
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Csüt. Ápr. 12, 2018 12:11 am

i need your beautiful mind
chris & justin

Azt mondja, egykoron az én apám volt a kedvenc görög istene, nekem pedig összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok: volt idő, amikor a csillagok közé repített a tény, hogy az összes olümposzi közül épp ez a szarházi vette fel James Mulligan alakját azon a bizonyos, hóeséses éjszakán, amit édesanyám oly sokszor átkoz, valahányszor rossz fát teszek a tűzre.
- Hah! - szemforgatva húzom magam alá a lábaimat, és közben ökölbe szorított tenyerekkel keresem a helyem; mindhiába. Képtelen vagyok a jelenben maradni anélkül, hogy ne kísértenének a múltban elkövetett hibáim kreálta szörnyetegek. Mire észbe kapok, ismételten magam előtt látom az epermező ültetvényeit, a vígan dalolászó nimfákat és azt a Hermész leányt, aki a lábaim elé zuhanva, pihegve kapkod levegő után. Az istenek látják a lelkem, sosem állt szándékomban ártani neki. Az egész egy ártatlan tréfának indult. Egy sunyi csínynek, amivel felhívhatom magamra az édesapám figyelmét, azét a kurafiét, aki még egy évvel az első tábori napom után sem volt hajlandó elismerni, mint gyermekét. - Amit az iskolában tanítanak, az csupán egy cukormáz. Itt hamar megtanulod majd, milyen rohadt az az alma, ami az édes bevonat alatt pihen.
Az alsó ajkamba harapva kapaszkodok Chris hangjába, messzire száműzve a pillanatot, amikor a gyengélkedőn sürgölődő mitológiai lények egy hófehér függöny mögé rejtették a számomra igencsak kedves táborlakó testét, megóvva őt a kíváncsi tekintetektől és minket a keserű bukásuk látványától. Csak álltam ott, bambán, a fejem felett egy ezüstösen csillogó, szárnyas saru képével, a sírás küszöbén egyensúlyozva. Ha az egyik virág illatú nimfa nem kísért volna vissza a kabinomba, előbb-utóbb biztosan összetörtem volna a sokk súlya alatt.
Szabadjára engedni az Álomdoboz erejét. Ennyi kellett csupán, hogy kiszakadjak a nem kívánt porontyok csoportjából. Aznap reggel még azt hittem, hogy semmi sem tehetne boldogabbá, mint Hermész szeretete, ám alig egy álmatlan éjszakával később rádöbbentem, hogy a múlékony figyelme semmit sem jelent. Gyűlöltem azért, amire a mellőzése kényszerített.
Fürtöcske selymes hangját hallva megrázom a fejem, majd felé fordulok és felhúzom mindkét szemöldököm, ugyanis pont úgy beszél, ahogy Brad, azzal a különbséggel, hogy belőle hiányzik az a végtelenül szexuális akcentus, amitől akaratomon kívül zselévé változnak a lábaim. Habár fogalmam sincs arról, miről hadovál, a mosolya láttán nekem is kuncogni támad kedvem, főleg, amikor angolra váltva, a tudtomra hozza, hogy sikerült meggyőznöm. Tanítani fog.
- Királyság  - válaszolom izgatottan, a tenyereimet egymáshoz dörzsölve, mint ahogy azt egy sikeres akció után tenném, egy csillogó, milliókat érő műtárggyal a táskám mélyén. Le sem tagadhatnám, mennyire boldog vagyok.
Ahogy az eltulajdonított ágyakra terelődik a téma, a lehető legkétértelműbben válaszolok, szórakozottan a fejem fölé emelve mindkét karom, egy sunyi vigyorral imitálva a lepedőben hempergést, holott eddig mindössze egyszer létesítettem szexuális kapcsolatot, és arról az estéről sem őrzök túlzottan rózsás emlékeket. Kit áltatok? A csávónak alkohol szaga volt, képtelen volt abbahagyni az idióta becézgetést, két perc után elment és olyan hangosan horkolt, hogy még az álmaim sem tudtak megvédeni a kegyetlen másnaptól. Mit ne mondjak, ótvarul éreztem magam.
Az, ahogy Chris ajkai elfehérednek a koncentrációtól, miközben minden erejével azon van, hogy ne ítéljen el, őszinte nevetésre késztet. Így hát nem vesződöm azzal, hogy elregélve az igazságot, megosszam vele: már több mint egy éve csupán flörtölésre szorítkozom, és hogy még részegen sem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mennyire ostoba voltam, amiért nem vártam tovább.
Bosszúsan fordulok az ablak irányába, csalódottan, keserűen. Nem tudom, mit kezdjem magammal, amíg Chris fel nem áll és hátat nem fordít nekem.
- Most azonnal? - kérdezem, ahogy fürtöcske a kezeibe vesz egy mappát, benne ezernyi hófehér lappal. - Hm, oké.
Az alsó ajkamba harapva nézem a füzetet, és még mielőtt az újdonsült tanárom bármit is mondhatna, felteszem a kérdést, ami már az első íjászkodással és falmászással tarkított nyaram óta nem hagy nyugodni.
- Van egy konkrét kifejezés, ami nagyon érdekelne. Próbáltam rákeresni szótárakban, a könyvtárban, az interneten, de sehol sem találtam rá korrekt fordítást - nyögöm két sebtében csent légvétel között, visszaidézve Brad mosolygós arcát és sunyi mosolyra húzott ajkait. Azt, ahogy a brit akcentusa franciával keveredve, gúnyosan magához hív egy idegesítő becenévvel, ami mintha csupán egy belsős szleng lenne, rejtve mindazok elől, akik nem elég rátermettek, hogy a titkos szekta részévé váljanak. - Mit jelent az, hogy l'arnacouer?

bocsánat, amiért megvárattalak Embarassed


A hozzászólást Justin Mulligan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Május 02, 2018 9:57 am-kor.
Felhasználó profiljának megtekintése
Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Vas. Ápr. 15, 2018 4:48 pm


Chris & Justin
Help me! Please?





Feleletére bólintok, hisz kezdem kapizsgálni én is, hogy a kevéske tudás, melyet a halandók adtak át nekem erről a világról, tényleg nem ér olyan sokat, mint azt az ember hinné. Mikor a mesék és mítoszok megelevenednek körülötted, egyszerre minden valóságossá válik, arra az iskolában nem lehet felkészülni. Ahogy oly sok minden másra sem, és újra meg újra arra a következtetésre jutok, hogy teljesen fölösleges az a fajta oktatás, amit lenyomnak a torkunkon. De mit lehet tenni?
Pillanatnyi elgondokozásom után ismét Justinra pillantok, de ő sem itt jár egészen. A képzelete biztos elrepítette valahová, látszik az arcán, hogy nehezen koncentrál ide. Talán bántja valami? Vajon tudnék tenni valamit annak érdekében, hogy ne így legyen? Temészetemnél fogva máris a megoldást keresem, majd csak elmosolyodok magamon. A túlbuzgóság mindig is a részem volt, óhatatlanul próbáltam segíteni mások nyűgjén, megfeledkezve a magam bajáról. Meg arról, hogy nem kellene beleüssem az orrom az emberek dolgába, hiába teszem jó szándékkal.
De talán már a puszta beleegyezésem segít, látom rajta, hogy feldobja a tény, és már a nyelvem hegyén van a kérdés, ami készül kibukni: - Látom, nagyon lelkes vagy a témában... van valami különleges oka, hogy tanulni akarsz?
Miközben pakolok elő, halgatom tovább, szemem sarkából figyelem, és ahogy a korábbi ágyas témára rá is játszik, már muszáj vagyok nevetni rajta. Lehet, hogy nem vagyok az a fajta, aki kapkodva csapna le valami perverz poénnal a témában, ha az előkerül, de érteni értem a célzásokat, az biztos.
- Miért is ne? Persze, csak ha van időd rá. - Bár, ha ráért beosonni ide és az ágyamban durmolni egy sort, biztosan. Végre kezembe akadnak a papírok, egy tolltartót is magunk közé teszek, hogy kedvére válogathasson írószerszámot magának. Van köztük vagy nyolcféle keménységű ceruza, rotring és toll - ez utóbbiból egy pandásat megragadok én, hátha kell majd.  
-" L'arnacoeur" - ismétlem meg a szót, ahogy ő mondta, magamban keresve az írásos megfelelőt. - Hm, esetleg arra gondolsz, hogy "arnaqueur"? - teszem fel a kérdést egy árnyalatnyival másképp ejtve a szót, ami így értelmet nyer számomra. - Az csalót jelent. - Gondolkozom még egy kicsit a szón, melyet ő kérdezett, mert valamelyest más, bár lehet, csak a kiejtése zavart meg. De dereng valami a fejemben, elgondolkozva bámulok a szoba túlsó fala felé.
- Bár - szólalok meg végül. - Van egy francia film, aminek a címe "L'arnacoeur", ahogy te mondtad. A coeur szívet jelent. De ez így egyben igazából egy szóvicc, a két szó összevonása... de angolra "Szívtörő"-nek fordították, ami nagyjából fedi a lényegét... - Mindeközben hüvelyk -és mutató ujjammal elgondolkozva simogatom államon a nemlétező arcszőrzetet, ahogyan azt elmélkedés közben. szokták. - Hehe, na jó, remélem, sikerült megválaszolnom a kérdésedet, vagy mi. - A film elég véletlenül jutott eszembe, de egy időben sokszor megnéztem, talán ideje lenne újra megtegyem. Végül abbahagyom a találgatást és újra a lányra nézek.
- Vicces, hogy pont ez a szó jutott eszedbe. - Pár pillanatig elgondolkozva nézem őt, de nem hiszem, hogy kapni fogok egy magyarázatot erre, és talán nem is olyan fontos. - Na, akkor! Először is vegyük át az ábécét, hogyan mondjuk mi, franciák a betűket, aztán a bizonyos összetételeket... utána kérdezhetsz bármilyen szót, amit tudni szeretnél, megmutatom, hogy kell leírni, kimondani. A nyelvtant... hm. Azt hagyjuk későbbre.
Lelkesen közelebb ficergek hozzá az ágyon, hogy lássam, mit ír, sorolva a betűket, és miután az megvan, jöhet az a rész, mikor már jegyzetelnie kell. - A ch-t ss-nek mondjuk. A h-t külön egyáltalán nem, annak csak az írásban van jelentősége. Ahogy a legtöbb szó végi betűnek is. Az E-t legtöbb esetben Ö-nek ejtik, de ha ékezet van rajta, É lesz, és... - Egészen belelendülök a magyarázatba, igyekszem megtartani az egyensúlyt az érthető, megjegyezhető és a túlmagyarázott között, hisz nem akarom, hogy szájbarágósnak hangozzak, de mégiscsak az a célom, hogy az ilyen alapokat megjegyezze. Az öcsémet tanítgattam már franciára otthon, vele működött valamennyire ez a módszer, de természetesen Justin más tészta. Neki nem kell dedós példákkal dobálózni.



avec beaucoup d'amour


?.?.:* made by Ivis .?.:*?

Felhasználó profiljának megtekintése http://te-nairi-chronicles.webnode.hu
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Csüt. Május 03, 2018 8:46 pm

i need your beautiful mind
chris & justin

Az a fajta ember vagyok, aki két tenyérrel markol a cukorkás tányérba, pedig már a szája is tele. És aki bár nem ismer mértékletességet, mégis csak halogat.
Még élénken él az emlékezetemben az a pillanat, amikor elhatároztam, hogy egy szép napon majd tökélyre fejlesztem a nem létező francia tudásomat. Épp az íjászpálya szélén ültem egy vaskos fa göcsörtös törzséhez simulva, megfáradt szemekkel a narancssárga eget bámulva, egyedül, mégis barátok között. Míg Damian a jobb oldalamon bóbiskolva szívta magába a korahajnali levegőt, addig Brad a bal vállamnak dőlve szuszogott, öntudatlan állapotban újra és újra magához édesgetve azzal a bosszantóan idegesítő becenévvel, amit a délutáni zászlófoglaló alatt aggatott rám. Ő volt a Tábor legjobb stratégája - olyan védő, akinél jobbat keresve sem találhatott volna a kék csapat. De amikor az az idióta Apollónos egyetlen mozdulattal a földre küldött, hogy aztán fölém tornyosulva elszívja előlem a levegőt, egy másodpercre sem hezitált, hogy lefeszítve rólam a felesleges súlyt, ismételten megmentsen. Vesztettünk, és azután egyfolytában ezzel csúfolt.
Eleinte legalábbis így hittem. Azóta pedig már megannyi fals definíciót aggattam a lehetetlen becenévre, kezdve a szépséges hercegnőtől a naplopón át a hiperaktív kleptomániásig. Amíg a táborban lakott, sosem számított, hogy milyen bájosan rebegtettem a szempilláimat, hogy milyen intenzíven rágcsáltam az alsó ajkam, vagy hogy milyen különleges ereklyéket loptam a kedvéért. Sosem árulta el, hogy miért nyomta rám ezt a bélyeget, aminek még az internet szerint sem volt semmi értelme.
- Hmm - hümmögök, a jobb mutatóujjam többször is az egymáshoz szorított ajkaimhoz ütve, gondosan ügyelve rá, hogy még véletlenül se üljön ki az arcomra, hogy mire gondolok. Hogy kire gondolok. Ugyanis az elmúlt nyáron, köszönöm szépen, épp eleget hallgattam az idióta szobatársaimtól, hogy mennyire kétségbeesetten ráncos a homlokom, valahányszor az okostojás bébicsőszöm után csorgatom a nyálam. Elnyílt ajkakkal, mégis az orromon veszem a levegőt, mielőtt kifújva a tüdőmben kavargó, üszkös oxigént, Chris felé fordulok. - Fogalmazhatunk így is.
Fürtöcske ujjai fürgén járják végig a közeli polcokat, ahogy tollak és papírok után kutat, amiket hamar meg is talál, készségesen az ágyára pakolva valamennyit.
- Van időm - motyogom csak úgy magamnak, miközben a tolltartó fölé hajolva kiveszek belőle egy ezüstösen csillogó, fémből öntött példányt, amit az antik szépségekhez hasonlóan, óvatosan kell oldalra tekerni, hogy írni lehessen vele. A tinta nehéz illatától elhúzom a szám, jóllehet az alsó ajkam szegletébe még az arcomra erőltetett undor ellenére is boldogság költözik. Mire észbe kapok, a nevem már ott virít az egyik hófehér papírlap tetején.
Alighogy belekezdünk, a szívem hevesebb ütemre kapcsol, makacsul követelőzve, hogy mondjam ki, hogy kérdezzek rá, hogy ne féljek erőszakot alkalmazni, amennyiben ez kell hozzá, hogy végre valahára fény derüljön a rejtélyre. Én pedig, mint minden ember, aki érzelmi alapon hoz döntéseket, gondolkodás nélkül nekiesem szegény Dité fiúnak, akinek igencsak meggyűlik a baja a borzalmas akcentussal, amit emlékezetből produkálok. A keresztkérdéseivel másodpercek alatt elbizonytalanít.
- Ó, nem igazán tudom - válaszolom hebegve, enyhén oldalra döntött fejjel. Kétségem sincs afelől, hogy a vonásaim öregek és gondterheltek, ahogy megpróbálom újra és újra visszaidézni Brad rekedtes hangját, ami még egy meleg nyári napon is képes libabőrbe öltöztetni a felkarom. - De valahogy így hangzik, ebben egészen biztos vagyok.
Mindkét tenyerem ökölbe szorítom. Türelmesen várom, hogy Fürtöcske végigpörgesse az agyában mindazokat a szavakat, melyek a torzításnak köszönhetően szóba jöhetnek, de amikor végül kiböki a legvalószínűbb lehetőséget, azt kívánom, bárcsak fel se tettem volna ezt az idióta kérdést. Hogy lehettem ennyire ostoba?
- Szívtörő - suttogom, elnyílt ajkakkal játszadozva a hamisan csengő becenévvel, amit bár eddig sem kedveltem kimondottan, most már egyenesen gyűlölök. Mert bár való igaz, hogy azon a bizonyos napon az én óvatlanságom miatt kellett az egész csapatnak nélkülöznie a meleg vizet, azonban soha, soha de soha nem törtem össze Brad szívét. Kiabáltam vele, de nem sértegettem. A földre küldtem közelharcban, de nem okoztam neki maradandó sérüléseket. Mindig vigyáztam arra, hogy még a legapróbb indokot se szolgáltassam neki arra, hogy hátat fordítson nekem, hogy megutáljon, hogy kirekesszen. Erre kiderül, hogy... azt hiszem, mindjárt elhányom magam. - Értem. Király. Köszi.
Görcsösen szorongatom a kezemben pihenő tollat, a bőröm nyirkos és csúszós, ahogy az izzadság befészkeli magát a tenyeremet keresztülszelő árkokba. Minden erőmre szükségem van, hogy ne rohanjak ki fejvesztve a rózsaszín kabinból.
- Rendben - válaszolom tettetett lelkesedéssel, titkon azon töprengve, hogy mégis milyen kifogással mentsem ki magam a rögtönzött óra alól, amihez hirtelenjében már semmi kedvem, sem pedig motivációm. Hisz mégis miért égessek felesleges kalóriákat azzal, hogy megtanulok egy új nyelvet, amikor akár a Hermész kabin büdös szobáiban is lophatnám a napot? Ha most megfutamodok, holnapra már túl is teszem magam a dolgon. Igaz?
Csakhogy egy jó tolvaj sosem hagy maga mögött elvarratlan szálakat. A büszkeségem pedig nem engedi, hogy kihátráljak a buliból. Talán épp itt az ideje, hogy magamban keressem a motivációt, ne pedig egy bizonyos, szőke félvér képlékeny szeretetében, ami talán sohasem volt több, mint hála. Vigyázott rám, mert megmentettem. Így kiegyenlített a számla.
Egy fáradt sóhaj után új erőre kapva körmölöm le Fürtöcske kiejtéssel kapcsolatos megjegyzéseit.
- Ühüm.. szóval a h betűt épp úgy elhagyjátok, mint a spanyolok  - mondom, a toll végét az alsó ajkamhoz emelve, még épp időben észbe kapva ahhoz, hogy ne vegyem ténylegesen a számba. - És kétféle e betű. Hmm, igyekszem megjegyezni.
Alig tíz éves lehettem, amikor a nagymamám elvitt életem első spanyol kifőzdéjébe pár saroknyira attól a postától, ahol egykor dolgozott. Az étterem tulajdonosa még Dél-Amerikából költözött az Államokba és a mai napig borzalmasan töri a helybéli szlenget, furábbnál furább spanyol kifejezésekkel tarkítva a mondandóját. Innen tudom, hogy a hermana elejéről hiányzik a h.
Bár sosem hittem volna, a kifőzdében felszedett szókincsem sokban segíti a tanulást, és a második lap aljára érve már azt is tudom, hogy hogyan utasítsak el egy túlbuzgó franciát. Mosolyogva próbálkozom a kiejtéssel.
- Figyelj... -  kezdem, amikor egy kisebb szünetet tartva, gondolkodás nélkül lecsavarom a Chris éjjeliszekrényén talált vizes palack tetejét. A hűvös frissítő jól esik az eddig ismeretlen hangok gyakorlása után, ugyanis kezdett vészesen kiszáradni a torkom. - Tudnál tanítani pár francia káromkodást? Vagy valami lazán sértőt, mint például azt, hogy tuskó. Bunkó. Barom - kérdezem, amikor egycsapásra belém hasít a megfelelő kifejezés. - Vagy faszfej! Azt hiszem leginkább az utolsó érdekelne.

bocsánat, amiért megvárattalak Embarassed


A hozzászólást Justin Mulligan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 13, 2018 10:48 am-kor.
Felhasználó profiljának megtekintése
Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Szomb. Május 12, 2018 5:48 pm


Chris & Justin
Help me! Please?





Folyton elmélázik valamin, és szinte már nyelvem hegyén van a  kérdés, hogy min gondolkozik, mi az, ami ennyire foglalkoztatja, ami valamiképpen talán elszomorítja. Elszomorítja? Magam sem tudom. A megérzéseim többnyire mindig megsúgják, ha valakit bánt valami, de az ő esetében valamiért nehéz megmondani. Talán, mert nem ismerem eléggé, lényegében semennyire, csak amit az első benyomás megsúgott róla, s az édes kevés. Nem árul el sokat magáról, válasza homályos, és tudom, ha nekiállnék faggatni, nem jutnék sokra. Ő sem ismer, nem lenne semmi oka elárulni belső gondolatait.
Koncentráljunk hát inkább a tanulásra!
Miután megfejtem neki a szót, kissé közelebb hajolva, hogy kezemmel kényelmesen elérjem a papírját, lefirkantom rá mindkét verziót, melyeket az imént elmagyaráztam. Nem tudom nem észre venni rajta, hogy kissé elszomorítja a tény, a jelentés, és ismét feltámad a kíváncsiságom. Látszik, palástolni akarja csalódottságát, de többynire át szoktam látni az ilyesmin; valamiképpen érzem, hogy különös történet bújik meg mögötte, de ismét inamba száll a bátorságom, nem tolakszom bele a magánéletébe egy erre vonatkozó kérdéssel. Inkább a francia nyelv rejtelmeire összpontosítok, és a kiejtés magyarázata egészen eltereli a figyelmemet a korábbiról - remélem, az övét is.
- Igen, eggyel kevesebb betű, aminek a kiejtésével törődni kellene - nevetgélek kissé, ahogy a H-t magyarázom, majd visszaterelődik a téma a magánhangzókra. - Többféle is lehet... attől függ, milyen betű mellett van. Például ezeket itt - skiccelek fel néhány lehetőséget. - rendesen E-nek mondjuk. Fú, most örülök, hogy ez az anyanyelvem, és nem kellett külön megtanuljam, mert tényleg elég... érdekes néha. - Igen, az angol sokkal könnyebb volt utána elsajátítani. De például pont a nálunk nélkülözött használata miatt nehéz volt a H betű, vagy éppen az R, amit az angolok másképp ejtenek is. De mivel elég fiatalon kerültem szembe mindezzel, megbirkóztam vele.
Mindennek ellenére szépen haladunk, Justin kifejezetten gyorsan tanul. Kezdetben azt gondoltam, ez sokáig fog tartani, de most már látom, hogy elég jó tempót diktálunk. És legalább hasznosnak érzem magam, hogy segíthetek neki.
- Igen? - Csak mikor megszólal a fokozatosan elnémuló kiejtés gyakorlását megszakítva, akkor tűnik fel, egészen elrévedtem, gondolataim valahol máshol jártak az elmúlt öt percben, míg ő magában próbálgatta szárnyait. Újra felé fordulok, a legkisebb jelét sem adva, hogy bármennyire is zavarna, amint kisajátítja vizemet. De legalább eszembe juttatja, nekem is magamhoz kellene vennem belőle egy keveset, így mikor látom, ő már végzett, kezemet nyújtva az üveg felé jelzem, még ne tegye el. - Heh. Egyből a lényeget, mi? - Újra kisebb nevetésre össztönöz, de azért fordítok neki. - Connard. De van még pár másik szépség is... - Gyorsan el is sorolok pár színes szitkot nyelvünk tárházából. Egész szórakoztató.
- Na és... kinek szánod ezeket a szépségeket? - vigyorgok rá végül, ahogy a papírra felkerült néhány új szó. Persze nem tudom, tényleg lesz-e áldozata a kifejezéseknek, vagy pusztán szórakozásból kérdezett rá. Azt is megérteném, ha az ember egy idegen nyelven káromkodik, kevesebben értik meg körülötte, ami kifejezetten hasznos tud lenni. Rólam is kevesen gondolnák, hogy viszonylag sokszor jön a számra egy-egy csúnya szó, mikor a helyzet úgy adja; pedig egyszerűen csak másik nyelven engedem ki, aminek ki kell jönnie.



avec beaucoup d'amour


?.?.:* made by Ivis .?.:*?

Felhasználó profiljának megtekintése http://te-nairi-chronicles.webnode.hu
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   ₰ Szer. Jún. 13, 2018 1:06 pm

i need your beautiful mind
chris & justin

Anélkül, hogy azt észrevettem volna, az elmúlt években meghozott döntéseim mind-mind Brad életéhez igazodtak - miatta fordítottam nagyobb figyelmet a tanulmányaimra, miatta adtam be a jelentkezésemet az általam érdekesnek talált amerikai egyetemekre, miatta jöttem vissza évről-évre a Félvér Táborba és miatta kerestem fel a Dité kabint, hogy egy gyanútlan félvérre akaszkodva elsajátítsam a francia nyelv finomságait. Kétségtelen, hogy most is az ő hibájából üldögélek Chris ágyán a hátam a hűvös falnak döntve, az ő hibájából szorongatom az ezüstösen csillogó tollat, miközben azon töprengek, hogy miként találhatnék magamban erőt a folytatáshoz most, hogy eltűnt a motivációm. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, milyen rég volt már, hogy valamibe azért kezdtem bele, mert az végtelenül boldoggá tett.
Tehát veszek egy mély lélegzetet, kettőt, és ezzel az elmém egy sötét szegletébe száműzöm az Athéné fiú minden emlékét, hogy még véletlenül se rontsa el a kedvem a brit akcentusa, amin akár még a szolgájának is hívhatna, akkor sem tudnék haragudni rá. Az élet annyira, de annyira igazságtalan!
A kezdeti nehézségek után minden erőmmel azon vagyok, hogy a fejembe verjem az alapokat, kezdve azzal a kismillió e betűvel, ami már az elején kikezdi a kapacitásom. Ennek ellenére nem adom fel, színes tollakra váltok és kiemelek mindent, amit fontosnak találok, apró felkiáltójelekkel tarkítva a szabályokat és felhő alakú buborékokkal a vicces szavakat, amiket semmiképp sem szeretnék elfelejteni.
- És most még finoman fogalmaztál - reflektálok nevetve, és a nap folyamán először, igazán boldog vagyok, amiért nem hátráltam meg az első nehézségnél és nem kamuztam be, hogy sürgős elintéznivalóm támadt a tábor másik oldalán. A szemeim csillognak, ahogy Fürtöcskére emelve a tekintetem, felnézek a színes jegyzetpapírról, ami akár már egy kisebb képkiállításon is megállná a helyét.
Óráknak érzem, mire elérünk az első szünetig, és talán nem is tévedek sokat, hiszen amint abbahagyom a folytonos csacsogást, feltűnik, hogy torkom száraz, akár egy tekercs ezeréves pergamen. Ennek tükrében meg sem lepődöm, mennyire jól esik az első korty hűvös víz, és hogy a másodiknál már szabályosan felnyögök az élvezettől. Ki gondolta volna, hogy egy nyelvlecke ilyen könnyedén a csúcsra juttat.
- Mit is mondhatnék? Vannak napok, amikor még én sem szeretek mindent az utolsó pillanatra hagyni - válaszolom egy nemtörődöm legyintéssel, mielőtt a jobb tenyerem ökölbe szorítanám és megütögetném a hátam azon pontjait, ahol tompa fájdalommá válik az ülés. Vicces, mennyire elszoktam már attól, hogy fél óránál tovább egyetlen dologra koncentráljak, és hogy nyugton maradjak a seggemen.
Miután Chris magához veszi a palackot, a tekintetem végigvezetem a szobáján, ám ezúttal sokkal nagyobb figyelmet szentelek a személyes tárgyainak, mint előtte bármikor. Már nem siklok el az éjjeliszekrényén megpihenő fényképeken, azon, mennyire boldognak tűnik egy-egy fotón, és hogy mennyire hasonlít az apukájára.
Ahogy Fürtöcske kérdése eljut a tudatom, egy pillanatra gondolkozni is elfelejtek, és mire észbe kapok, Brad emléke ismételten a felszínre kaparja magát, napfényes délutánok és csillagtalan éjszakák tucatjaival lassítva a reakcióidőm.
Ezért telik hosszú percekbe, mire válaszolok, és nem azért, mert ezúttal is képlékeny titkokkal próbálom palástolni az igazságot. Azok után, hogy segített megfejteni a rejtélyt, ami nekem kitartó hónapok kutatásával sem sikerült, a minimum, hogy figyelembe veszem a kíváncsiságát, még ha utálom is a túlzott reflektorfényt. Nem szeretek a magánéletemről beszélni, idegeneknek nem, barátoknak sem. Mindössze két olyan ember létezik, akik kedvéért képes lennék lerombolni a lelkem köré emelt falakat.
- Egy okoskodó Athéné félvérnek - dünnyögöm, mielőtt visszaszerezve az immáron üres palackot, beledobnám a legközelebbi szemetesbe.

sok-sok szeretettel Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Chris & Justin - Help me! Please?   
 Similar topics
-
» Kate and Chris - száguldás
Ugrás: