jus && day :: here we come jersey





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
6
Pirosak
9

(frissítve: 04.20-11:25)


Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Statisztika
Fajok
Félvérek
9
9
Istenek
1
2
Mitikus lények
1
2
Összesen
11
13



Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Eliphas Thorne, Justin Mulligan, Panagus & Ranagus






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.




Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
0
Poszeidón
1
1
Athéné
1
2
Aphrodité
2
1
Arész
0
1
Apollón
1
0
Hermész
0
2
Démétér
1
0
Dionüszosz
0
1
Héphaisztosz
0
0
Egyéb
0
1


Utolsó bejegyzések
Írta  Justin Mulligan
Today at 10:03 am

Írta  Christopher Ameil
Yesterday at 9:15 pm

Írta  Eliphas Thorne
Yesterday at 5:19 pm

Írta  Eliphas Thorne
Yesterday at 4:59 pm

Írta  Christopher Ameil
Vas. Ápr. 15, 2018 4:48 pm

Írta  Bradley Daanen
Pént. Ápr. 13, 2018 9:37 am

Írta  Damian Park
Pént. Ápr. 13, 2018 9:29 am

Írta  Jasper Tebb
Kedd Ápr. 10, 2018 6:11 pm

Írta  Heather Blackmage
Szomb. Ápr. 07, 2018 3:26 pm

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

jus && day :: here we come jersey

Déméter
Félvér
avatar
Déméter Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: jus && day :: here we come jersey   ₰ Pént. Márc. 09, 2018 9:09 pm


we take the world on our back



Damiannek fogalma sem volt, hogy miért egyezett ebbe bele.
Na jó, valójában pontosan tudta, hogy milyen ok-okozati következmények vezettek ahhoz, hogy a szabadnapján a Tábor bejáratánál, egy lazán hátára vetett hátizsákkal ácsorogjon, és az karóráján az időt ellenőrizve azon sóhajtozzon, vajon Justin miatt le fogják-e késni a vonatot. Amilyen szeleburdi és spontán teremtés a lány, még azt is kinézné belőle, hogy ez az egész csak egy kaland számára, és az egyetem csak egy kifogás arra, hogy egy napot legalább távol tölthessen a Tábortól. Mindenesetre az biztos, hogy Damiannél jobb embert nem találhatott volna arra, hogy megismerje kicsit New Jersey-t, ugyanis a fiú szinte az egész életét ott töltötte el. Meg amúgy is mi mással töltené a szabadnapját? Alvással, az erdő tisztásán való heverészéssel, vagy netalántán mélyebb berkek között botorkálva hollófekete tincseket keresne? Áh, ugyan! Igazán nincs jobb dolga, mint itt lenni…
- Na végre! - csóválta a fejét a fejét a felügyelő, amikor a vöröske felbukkant az oldalán. Csak a hosszú évek kiképzésének köszönhette, hogy egyáltalán észrevette a mögé lopódzkodó lányt, mert a Hermész-félvér képes lett volna meglepni, ha nem lenne olyan érzékeny az erdő neszeinek változására. A fű legkisebb zizegésére is egyfajta rezgés járta át, mintha a természet figyelmeztetni akarta volna, hogy veszély közeledik, ezúttal egy enyveskezűnek titulált leányzó képében, aki a széles, csínytevő mosolyával egy volt azon táborlakók közül, akik valamelyest közel kerültek Day szívéhez az évek során. Nem véletlen, hogy őt kérte meg, hogy nézzen Arian körmére, hogy mitől lehet olyan búval bélelt.
Kevés emberrel foglalkozott a srác igazán, kevesen érdemelték ki azt, hogy egy szimpla biccentésnél többet kapjanak tőle, amikor elhaladnak egymás mellett a Táborban, hacsak nem a felügyelői kötelességeiről volt szó. S míg az Afrodité-fiú hirtelen hangulatváltozása - legalábbis hirtelen olyasvalaki számára, aki tavaly nyáron látta utoljára - aggasztotta, addig Justinnal amúgy is beszélgetni akart a terveiről, hiszen tudomása szerint a lánynak ez lesz az utolsó táborban töltött nyara. S mi van, ha aztán az ír hegyvidék visszavonzza honába, és soha többé nem látja? Ez már csak az élet rendje, emlékezteti magát, hiszen azt is megszokta, hogy régi jó ismerőse, Bradley bár már nem járja vele a kitaposott ösvényeket a Táborban, még mindig ott van a közelben.
- Mi tartott ennyi ideig? - vonja fel a szemöldökét a srác, miközben a fejével az út felé bök, hogy induljanak. Jó negyedóra gyaloglás vár rájuk a vasútállomásig és még a jegyüket is meg kell venni, hacsak nem akarják elbliccelni a negyven perces utat, és nem, Day-nek esze ágában sincs hagyni, hogy egy Hermész-gyerek esetleg csábításba essen, hogy a felügyelete alatt tilosban járjon.
Miközben az utat nézi maguk előtt, lomhán bólogat a lány magyarázatára, és nyugtázza magában, hogy amúgy sem gondolta volna, hogy Justin a napi kiruccanásokra sminkelte éppen magát és akkor feledkezett el annyira az időről, hogy néhány perccel megvárassa a szívességük rá eső felét betartani készülő srácot.
Az erdőből kivezető út mellett lassan népesedik a táj, megjelennek az első házak, a halandó emberek környéke, akik nem látnak át a Ködön, és az utca végén feltűnik a régi, kopottas vasútállomás is, melynek már rozsdás felirata egy pillanatra a félsziget egyik szegletében árválkodó antikváriumra emlékezteti a fiút.
- Ó, mielőtt elfelejtem: Brad kérdezett rólad. Nem látogattad még meg idén? - bukik ki belőle kíváncsian, hiszen bármennyire is egy baráti társaság voltak, amikor a könyvesboltos srác még táborlakó volt, kétségtelen, hogy volt egyfajta kötelék Justin és az Athéné-fiú közt. Talán azért mert Brad volt, aki rátalált és elhozta közéjük Vagy mert Damiannel amúgy is esélytelen mélyebb barátságot kötni.


remélem tetszik ^^

Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && day :: here we come jersey   ₰ Hétf. Márc. 19, 2018 2:19 pm

hello, big boy
damian & justin

Ahogy a jobb karom a fülemhez simul és az ajkaimat elhagyja egy lusta sóhaj, az oldalamról a hátamra fordulok és kinyitom mindkét szemem. A Hermész kabin legkisebb szobáját körbelengő sötétség nem több, mint egy különös, barna massza, ám ennek ellenére úgy érzem, mintha hosszú napokon át bolyongtam volna a tudatlanság mezején. Mintha hetek teltek volna el azóta, hogy tegnap éjszaka dühtől és csalódottságtól forrongva magamra húztam a vékony, lepedőszerű takarót. Mintha magányos hónapok tucatjai rohantak volna el mellettem anélkül, hogy akárcsak egy pillantást is vethettem volna Brad szőke tincseire, napcsókolta bőrére vagy csokoládészín szemeire, melyek mintha alkalomról alkalomra egyre mélyebb betekintést kapnának a lelkem éjsötét bugyraiba. Már a gondolattól is felfordul a gyomrom.
Az alsó ajkamba harapok és elrejtőzöm a világ elől, de alighogy a kockás anyag megérinti a homlokom, a füleimet megüti egy ismerős kacaj, amitől automatikusan ökölbe szorul mindkét tenyerem. Az ujjaim görcsösen szorongatják a takarót, morzsolgatják a durva szálakat, mielőtt a padlóra dobva azt végleg megelégelnék a Beck torkából felszínre szökő, tenyérbemászó vihogást. Idegesen fordulok a világ legidegesítőbb szobatársa felé.
Nem tetszik az, ahogy engem néz, ahogy a szájához emeli a reggelire kapott almát, ahogy megmozdul mögötte a barna sötétítőfüggöny, ami eltakarja a szobához tartozó ablakot. Két magasba emelt szemöldökkel kérem számon.
- Mennyi az idő? - kérdezem, résnyire szűkített szemeimmel az erőtlen szellők által meglengetett anyagot szuggerálva; mindhiába. Bármennyire is szeretném, képtelen vagyok az elmém segítségével tajtékzó mozgásra ösztökélni. Mennyivel egyszerűbb lett volna istennek születni!
- Kettő perc és tizenegy.
Beck válasza rátelepedik a szobára, és kitölti az űrt, amit a zászlófoglalón pancserkedő féltestvéreim hiánya kelt életre. Nem akarom elhinni, hogy a héten már másodszorra szopom be, és bár legutóbb csupán egy mászófalas edzést hagytam ki az idióta poénja miatt, ezúttal egy morcos felügyelőt és egy Jersey felé robogó vonatot fogok elmulasztani.
- Mi a...? Zeuszra, te szarkupac! Biztosra veheted, hogy holnap még számolunk ezért - szitkozódom két hangos lélegzetvétel között. Tekintve, hogy alig másfél percem maradt arra, hogy kiszambázzak a Tábor bejáratához, nem vesződöm felesleges körökkel - felveszem az első pólót, ami a kezem ügyébe akad, a kedvenc kardigánom, ami az éjjeliszekrényemen lóg, és egy farmernadrágot, ami kopottas és szakadt, akár a Nagy Ház könyvtárában megpihenő alaprajzok. Smink és fogmosás nélkül, egy hátizsákkal a vállamon rohanok ki az épületből.
Mire elérek a megbeszélt találkozópontra, az arcom csatakos az izzadságtól, ami végigfolyik a halántékom mentén. Minden gyűlöletes tulajdonságom ellenére utálok késni, egy jó tolvaj ugyanis a pontosságáról ismerszik meg, ami a legjobbaknál precizitással párosul. Az, hogy Damian rám várakozva az óráját nézi, bántja a büszkeségem.
Még csak ahhoz sem vagyok elég összeszedett, hogy a felügyelő háta mögé settenkedve meglepjem, a tettemmel egy nem létező, széles mosolyt varázsolva a mindig komor fiú arcára.
- Helló, nagyfiú! Készen állsz életed legkirályabb szabadnapjára? - kérdezem harsányan, mintha minden rendben lenne, mintha egy másodpercet sem késtem volna, mintha a reggeli malőr csupán a képzeletemben létezne. Pedig tagadhatatlan, hogy megtörtént, és hogy a gondolataim minden egyes bosszantó tréfa után egyre kínkeservesebb helyekre kívánják a Hermész-kabin leghírhedtebb csínytevőjét. Tegnap még az Alvilágba, ma már a Tartarosz legmélyére.
Talán igaza volt a történelemtanáromnak, és tényleg baj van odabent.
- Beck gondoskodott róla, hogy ne halljam meg a tábori ébresztőt. Újfent - válaszolom egy hanyag karlendítéssel, ahogy Damian lépteit követve megindulunk a vasútállomás felé. Próbálok gondtalannak tűnni, boldognak, mert még véletlenül sem szeretném, hogy Beck fülébe jusson, mennyire megkeseríti az életem. Ha tudná, talán nagyobb fokozatra kapcsolna, és nem állna meg szimpla csínyeknél a tavalyi húzásom után. Mert ha őszinte akarnék lenni, bevallanám, hogy az én hibám, amiért idén még a szokásosnál is kiállhatatlanabb. - Valamiért nagyon szórakoztatónak találja, amikor a pokolra kívánom.
Egy ártatlan viccnek indult az egész, de Beck akkori barátnője még aznap összepakolta minden holmiját és azóta sem tért vissza a Táborba.
Csöndesen sétálunk. Próbálkozás híján még az én hiperaktív személyiségem és a tarsolyomban megbújó viccek sem tudják darabjaira törni a Démétér fiút körbelengő, olykor igencsak irritáló némaságot, s így az út során kárörvendő gondolatok tucatjai ölelnek magukhoz. Ahogy megpróbálom elfelejteni a legidősebb szobatársam könnyáztatta arcát, melybe egyik pillanatról a másikra beleköltözött a színtiszta bosszúvágy, az még élénkebbé válik.
Brad nevének ismerős dallama rángat a felszínre.
- Még nem. Nem volt rá időm - mondom, a vasútállomás rozsdás feliratáról a felügyelő arcára szegezve a tekintetem. A hangom éles. Visszhangot ver benne a hazugság. Hisz mind a ketten tudjuk, hogy ha nagyon szerettem volna, már tucatnyi alkalommal kiszökhettem volna a Ködkáprázatba, vagyis okkal kerülöm annak mindentudó tulaját. Csakhogy a valódi indokot nehezebb szavakba önteni, mint az övön aluli visszavágást, amivel megpróbálom Damianbe fojtani a kíváncsiskodást. Mint egy haldokló, aki kétségbeesetten vágyik az ellenszerre, hasztalan percekért a golyó elé lökve azokat, akiket egykor szeretett. - Hisz tudod, hogy megy ez. Még ha sikerül is idő előtt felkelnie az embernek, akkor is ezernyi dolga akad. Például reggeli előtti edzések az íjászpályán.
Szemlesütve lépem át az állomásbejáratát.
Damian ezerszer jobb barátokat érdemel.

sok-sok szeretettel Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Déméter
Félvér
avatar
Déméter Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && day :: here we come jersey   ₰ Szomb. Ápr. 07, 2018 11:50 am


we take the world on our back



Damian torkán szinte felgurgulázik egy hitetlenkedő horkantás, amint Justin a maga kissé szanaszét szórt módján, azzal a tipikus széles mosolyával azonnal egy kérdéssel támadja le. A fiút azonban nem könnyű kizökkenteni a passzív állapotából, Justin bármennyire is szívesen és előszeretettel próbálkozik. Méghogy a legkirályabb szabadnap? Még ha nem is kell bébiszittert játszania, a belé rögződött felügyelői gének bizony résen lesznek, nehogy a lány elcsenjen egy-két jelentéktelennek tűnő apróságot mondjuk az egyetemről vagy bárhonnan Jersey-ből. Igazán nem volt kedve a halandó rendőrséggel is bajlódnia ezen a napon még.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy nem készültem fel a bajokra, amiket a fejemre készülsz hozni - jegyzi meg végül hetykén, és a szokásos, unalmas udvariassági köröket a hogylétről és hasonlókról ugorva rögtön afelől érdeklődik, hogy mégis mi okból váratta meg őt a leányzó. Nem mintha különösebben sokat késett volna, de a tőle megszokott pontosságot sem tartotta ütempontosan. S hogy mi volt erre a magyarázata? Az ébresztő, amivel Damiannek már igen régóta nem kellett törődnie. Így jár az, aki nem tud jól aludni. Legalább sosem kell azon aggódnia, hogy reggel bárhonnan is elkésne. De azon már szinte meg sem lepődik, hogy Justin esetében egy féltestvére volt a dologban. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért néz ki úgy, mint aki most kelt.
- Ti Hermész-gyerekek állandóan egymás nyakának estek. Rosszabbak vagytok, mint a bizonyításmániás Árész-kölykök, komolyan - forgatja a szemét a már-már gyerekesnek is titulálható viselkedésükön, azonban jól tudja, hogy a csínytevés a vérükben van, és nem is tehetnek ellene semmit. Mintha valaki széllel szemben akarná hajtani a sárkányát. Damian is dacosan ellene volt a természet szeretetének, de mit volt mit tenni? Nem tagadhatta meg magától, ami a szívéhez nőtt és az ereiben folyik csak azért, mert nem kedveli az anyját.
Közben nem éppen ráérős léptekkel elindul a vasútállomás irányába, és szólnia sem kell, Justin követi. Eleve az ő ötlete volt az a Jersey-i út, úgyhogy a felügyelő biztos lehetett benne, hogy nem tenne a saját kárára olyasmivel, hogy lemarad vagy megsértődik és hátat fordít. Nem mintha Justint olyasfajtának ismerné, aki egy felvágottabb nyelvű megjegyzést magára venne. Vagy éppen megválaszolatlanul hagynak egy kérdést, legyen is szó bármiről.
Most már tényleg kitör a készülődő hitetlen horkantás a srácból, amikor a lány megjegyzi, hogy még nem volt ideje meglátogatni közös barátjukat az antikváriumban. Mondja ő, aki késik a mászófalazásról és tudja a legjobb utakat, hol lehet kisurranni a Táborból. Biztosan meg tudta volna oldani, ha nagyon akarja. Ám már a lány ártatlannak tettetett folytatásából is egyértelmű, hogy ezúttal esze ágában sincs részletesebb magyarázattal szolgálni.
- Alig várom, hogy lássam azt a napot, amikor te reggeli idő előtt íjászkodsz - bukik ki a srácból, hiszen a Tábori ébresztő egyszerre szól a reggeliző idő kezdetével, és lévén hogy Justin néha még arra sem kell fel, a srác nehezen tudja elképzelni, hogy ezen a szokásán belátható időn belül változtasson. Azonban bármennyire is félvállról vett a megjegyzése, nem annyira ostoba, hogy ne hallja ki a lány szavaiból a rejtett utalást, ám okosabb annál, mint hogy védekezzen vagy megjegyzést tegyen rá. Mégis mit mondhatna?
Időközben elérik a Long Islandi vasútállomás várótermét, ahol unatkozó és vonatukra mobilukon pötyögő utasok halmával van teli. A táblán már szerepel a New Jersey-i vonat 10 percen belüli indulását jelző sor, mely mellett a hármas szám villogása jelzi, hogy már beállt a megfelelő vágányra. Amikor a lány nagy lendülettel menne tovább, Damian egy határozott mozdulattal visszahúzza a hátizsákjának lógó pántjait fogva.
- Áh áh áh, előbb jegyet veszünk - jelenti ki, és a lány minden esetleges morgolódása és nyafogására felkészülve beüti az automatába a megfelelő adatokat, hogy legálisan igénybe vehessék a vasúttársaság szolgáltatásait. S amint pedig megkaparintja a megfelelő jegyeket, már indulhatnak is a vonatra, aminek az ajtaja abban a pillanatban csukódik be mögöttük az utolsó jelzése, amint felpattannak a vagonra és helyet keresnek maguknak.
Irány Jersey, gondolja az odavalósi fiú, majd melankolikusan nézi, ahogyan eltűnnek a long islandi fák a távolban.


remélem tetszik ^^

Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && day :: here we come jersey   ₰ Today at 10:03 am

hello, big boy
damian & justin

A vállamat önfeledten Damian felkarjához érintve, már meg sem lepődök a nagyfiú válaszán, ami épp olyan hetyke és nyugodt, mint ahogyan azt elvárom tőle, az állandóság képzete pedig őszinte mosolyt csal a futástól kipirult orcáimra. Mert bár Brad folytonos okoskodása nélkül már közel sem olyan élvezetesek a Félvér Táborban eltöltött, kötelező tanórák és szabályszegésektől terhes éjszakák, Athéné szeretett fiának haverja még mindig képes otthonossá varázsolni a hátam mögött zsibongó szemétdombot. Ezért pedig - még ha soha be nem vallanám - örökké hálás leszek a felügyelőnek.
Miután kihagyva a félvér számára irreleváns információkat, elmagyarázom, hogy mégis miért késtem, egy harsány kacajjal bököm oldalba a nálam egy fél fejjel magasabb srácot, akinek menta színű frufruja a fülledt meleg ellenére sem tapad izzadt tincsekben a homlokához. Szúrós szemmel, irigykedve, mégis nevetve törlöm a kardigánom ujjába az arcomat, miközben a nagyfiú felé fordulva, vidáman reflektálok az elejtett megjegyzésére velem és a körülöttem kialakuló, katasztrofális helyzetekkel kapcsolatban. Tsk! Mintha egy mezei járőrnek valaha is esélye lenne ellenem, amennyiben úgy döntenék, hogy ellopom a nemzet aranyát.
- Hah! Annál jobb. Így legalább képtelen leszel meggátolni abban, hogy véghez vigyem a világmegváltó ötleteimet - suttogom, és a szemeimben veszélyes fény villan, ahogy Damian füléhez hajolva, az utolsó pillanatban mégis távolabb húzódom tőle, tudat alatt gondosan ügyelve, hogy az ajkaim még véletlenül se súrolják a bőrét.  - És hidd el nekem, ha azt mondom, jó pár csíny lapul ebben a csinos kis buksiban.
Már az előttünk álló kalandok puszta gondolatától hevesebb tempóra kapcsol a szívem, így ha akarnám, sem tudnám letagadni, mennyire várom, hogy végre-valahára vigyázó szemek nélkül járkálhassak Jersey utcáin, önfeledten, szabadon. Mert bár Damian Park egy a légkört lecsendesítő felügyelők közül, tudom, hogy szánt szándékkal sohasem keserítené meg az életem, köpne be a tábori vezetőknek vagy ítélne büntetőmunkára. Ha pedig mégis pusztító hurrikánokat megszégyenítő méreteket öltene egy-egy csínytevésem, kitalálna egy személyre szabott vezeklési technikát, amiből tényleg tanulhatok. Nem küldene az istállóba lócitromot szedni, vagy a gyengélkedőbe, ahol már az első pillanatban hisztirohamot kapnék az engem körülvevő, szuper boldog nimfák jelenlététől.
Ahogy elindulunk az állomás felé, egy nemtörődöm hümmögéssel reagálok a levegőben lógó, sztereotip megjegyzésre, ugyanis tagadhatatlan, hogy vannak dolgok, amik sohasem változnak. A zsúfolásig teletömött Hermész-kabin izzadságtól nehéz levegője. A bizsergés, ami átjárja a testem, valahányszor csillogó ékszereket látok. A lopott délutánok, amiket Damian előszeretettel tölt a természetben. És persze Brad, aki szüntelen számomra megfejthetetlen nyelveken beszél, amikor azzal a mély hangjával az őrületbe akar kergetni.
A szöszi brit akcentusának halvány emlékétől eszembe jut a francia becenév, aminek éveken át kerestem a pontos fordítását valami rózsaszín, csöpögősen romantikus reményében. Az orra alá akartam dörgölni, hogy tudom, hogy kedvel, hogy az ostoba franciája többé már nem rejti el az érzéseit. Azt akartam, hogy tudja, ugyanúgy érzek. Csakhogy Chris nyers fordítása inkább egy erőteljes pofon, mint meleg ölelés.
A harag, amit a mellőzöttség miatt érzek, anélkül kapcsolja be az önvédelmi reflexeimet, hogy észrevenném. És talán tényleg szívtörő vagyok, amiért oda rúgok, ahol a legjobban fáj.
- Ha ennyire szeretnéd, legközelebb majd beköszönök. Bár nekem úgy tűnt, nélkülem is roppant jól szórakozol - mondom egy csipetnyi gúnnyal a hangomba, amitől az ajánlatom inkább tűnik lekezelőnek, mintsem barátinak, holott mindig is gyűlöltem azokat az embereket, akik hulladék módjára bánnak a saját barátaikkal.
Az egyik szemöldököm a homlokom közepére húzva, Damian fakó arcáról az útra szegezem a tekintetem. Annyira, de annyira sajnálom.
Ha nagyon őszinte szeretnék lenni, bevallanám, hogy valójában csupán a véletlenen múlott, hogy aznap reggel megláttam az íjászpálya szélén, hisz sosem szerettem idő előtt kelni, a reggeli utolsó fél órája pedig bőségesen elegendő szokott lenni ahhoz, hogy magamba tömjek három szelet kenyeret. Átverekedni magam a reggeli tömegen, hogy friss kalácshoz jussak, valahogy nem az én stílusom. És aznap sem rohantam volna ki fejvesztve a szobámból, ha nem rontottam volna el a gyomrom előző éjszaka.
Ahogy a cipőm talpa súrolja a vasútállomás küszöbét, már egy kicsit oldottabban vezetem a tekintetem a váróteremben lógó, hatalmas táblára, amin forogva és kattogva váltják egymást a kiírt járatok. A tekintetem bőszen keresi a számukra legmegfelelőbbet, és alighogy megtalálja, a lábaim elindulnak a vágányok felé. Ekkor ragadja meg a táskám egy erős tenyér, finoman, mégis ellenkezést nem tűrően az üvegfal előtt felsorakozó automaták irányába húzva.
- Hé! Elment az eszed? Eressz el! - szitkozódom az orrom alatt, tehetetlenül a padlónak feszülve. Egyszerűen túlságosan csúszik a talpam ahhoz, hogy kitámasszam magam, így pedig esélyem sincs a félvér erejével szemben. Mire észbe kapok, Damian már ki is fizeti a jegyeinket, ezzel elrontva a mókát. Egy szép napon szemtengelyferdülést fogok kapni, méghozzá anélkül, hogy rájönnék, hogyan lehet valaki, aki kényszeresen megöli a bulit, biztos pont az életemben.  
Duzzogva hagyom, hogy a nagyfiú a kezembe nyomja a menetjegyet.
- Csak hogy tudd, simán megúsztuk volna büntetés nélkül.
A vonat ajtaja hangos figyelmeztetéssel csukódik be a hátunk mögött, majd indul útjára, miközben megpróbáljuk megtalálni az utolsó, szabadon maradt helyeket. Végül az ablak mellé kerülök, és ahogy a tekintetem megpihen a kinti tájon, másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy az előttünk álló jövő is épp oly megfejthetetlen, mint Damian fakó arca, ami még akkor sem árulta el a félvér mellkasában dübörgő szívét, amikor gyáván felhánytorgattam a titkos kis randevúját.
Zeuszra! Már csak az hiányzik, hogy egy cukorfalat mitikus lénnyel bővüljön a meghitt kis baráti körünk. Előző életemben valószínűleg tömeggyilkos lehettem, amiért ezzel büntet a sors.


egy újabb szófosás sok-sok szeretettel Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése Online
Ajánlott tartalom

Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && day :: here we come jersey   
Ugrás: