jus && brad :: la poésie des sens





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
0
Pirosak
27

(frissítve: 05.12. 16:30)


Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
1
Poszeidón
1
1
Athéné
1
2
Aphrodité
3
2
Arész
0
1
Apollón
1
0
Hermész
1
2
Démétér
1
0
Dionüszosz
0
1
Héphaisztosz
0
0
Egyéb
2
1
Mitikus lények
1
4
Összesen
11
15



Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Jasper Tebb, Maya Downey






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Szász Dalma
Today at 1:07 pm

Írta  Szász Dalma
Today at 1:05 pm

Írta  Griestra
Hétf. Május 21, 2018 7:10 pm

Írta  Cesare N. Dante
Hétf. Május 21, 2018 11:33 am

Írta  Keaden Hancrow
Hétf. Május 21, 2018 8:17 am

Írta  Christopher Ameil
Vas. Május 20, 2018 8:26 pm

Írta  Jasper Tebb
Vas. Május 20, 2018 1:19 pm

Írta  Bradley Daanen
Vas. Május 20, 2018 12:19 pm

Írta  Bradley Daanen
Vas. Május 20, 2018 12:12 pm

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

jus && brad :: la poésie des sens

Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: jus && brad :: la poésie des sens   ₰ Szer. Márc. 14, 2018 10:56 pm


jus & brad

Ütemes kopogás hangja hallatszik a csendes helyiségben az újabb fülledt nyári napon. Június közepére már megérkezett az igazi meleg idő annak mindig fullasztó hőségével együtt, mely a legtöbb embert arra késztette, hogy ki se mozduljon a négy fal közül. Ám azok, akik mégis megtették, és a Long Island erdős szakaszán bóklásztak, belebotolhattak egy földút mellett kitüremkedő viktoriánus stílusú egyszintes épületbe. A tégla megkopott az évek alatt és futónövények nőtték be falának egy részét, de a Ködkáprázat Antikvárium neonfelirat fényesen világított a napernyővel fedett bejárat fedett. Aki elég közel mert merészkedni, az ablakon betekintve egy kis helyiséget láthatott faltól falig, padlótól olykor plafonig tartó könyvkupacokkal egymás hegyén hátán. Ha pedig a szokatlan kis bolt felkeltette a figyelmét, a betévedő vendéget megcsapta a ventilátor által felkavart, kellemesen hűvös, levendula illatú levegő. A hely berendezése vintage érzetet kelt és bár a tulaj sosem vallaná be, a brit költőknek, íróknak fent tartott sarok a kedvence. Mégis ami a legszokatlanabb a könyvesboltban, az a hűtőszekrény a pénztár mellett tele jégkrémmel és jeges kávéval, hogy a csak meleg elől menekülő vendégeknek is tudjon szolgálni a pult mögött olvasgató tulajdonos.
Bradley választása ezúttal Balzac, hogy frissen tartsa a francia tudását, ám a néha bonyolult nyelvezet miatt homlokráncolva dől hátra székében és homlokába hulló, elválasztott hajával sem foglalkozik. A könyvet finoman az asztalára csúsztatja, mialatt helyére igazítja elgémberedett tagjai nyújtása közben elcsúszott flannel ingjét és az órára tekintve megállapítja, hogy ma még a szokásosnál is gyérebb a forgalom. Reggel már megjelent nála az néni, aki minden héten vesz egy új világháborús könyvet, majd egy diák keresett egy ritka példányt eredeti nyelven Rimbaudtól és csak egy eltévedt pár tért be útbaigazítást kérni.
A fiú szereti a nyugalmat, ha hagyják a könyveit olvasni, de azért egész napos magány után nem csoda, hogy társaságra vágyik, igaz? Nem véletlenül nem bánja, ha betéved egy régi jó ismerős a közeli Félvér Táborból, hogy feldobja a napjait és egy kicsit kirángassa a megszokott mókuskerékből. Ha már az év többi részében kevés hasonló sorsú félisten látogatja meg, akkor legalább a nyári időszakban örül, hogy többet is látja. Ám idén még nem volt szerencséje viszontüdvözölni azt a bizonyos vörös kobakot. És nem, egyáltalán nem szándékozott teljesen szánalmasnak és kétségbeesettnek hangozni, amikor ezt a felügyelőként dolgozó Damiannek is megjegyezte. De talán egy icipicit az volt, elvégre is azt gondolta volna, hogy a lány lelkesebb lesz, hogy újra láthatja. Tévedett volna talán? Vagy talán csak egy ábránd lett volna ezt gondolni?
Jogos kérdés, hogy akkor miért nem vette magához a gyeplőt, és látogatta meg ő maga a lányt. Nos, először is a bolt nyitvatartása alatt, forgalom ide vagy oda, nem hagyhatta el az antikváriumot. Amikor pedig a szabadnapján valamilyen oknál fogva a Táborban járt, általában Kheirón megbízására teljesített valamilyen titkos megbízást. Meg aztán nem akarta, hogy bárki félreértse a dolgokat... Esze ágában sem volt megbolygatni Justin utolsó nyarát.
Az ajtó felett elhelyezett csengő dallamos rezgésére, Brad felkapja a fejét, de senkinek nyomát sem látja az ajtóban, mire összeráncolt homlokkal feláll, és a pultot megkerülve közelebb sétál az L alakú rész sarkához, hogy rálásson a holttérre is. A könyvhalmok azonban érintetlennek tűnnek, mire azonban visszafordul a pult felé, szinte meg sem lepődik, hogy ott találja vöröskét, amint a mélyhűtőből halássza ki a kedvenc jégkrémét.
- Egy évvel idősebb és semmit sem változtál - jegyzi meg, miközben arcára egy széles vigyor kúszik és szemeibe gyengédség költözik.- Szia, Justin!
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && brad :: la poésie des sens   ₰ Hétf. Márc. 26, 2018 9:18 pm

I wish I could tell you
brad & justin

A divatjamúlt szandálba bújtatott lábaimat egymás elé rakosgatva, némán átkozom a fülledt levegőt, a számba repülő bogarakat és a Ködkáprázat névre keresztelt, nyamvadt kis antikvárium okoskodó tulaját, holott egy részem örökké hálás lesz Bradnek, amiért még akkor sem hagyott magamra, amikor el kellett mennie. Pedig megtehette volna. Hiszen Athéné gyermekeként azzal a fene nagy eszével és lexikális tudásával az egész világot a lábai elé kényszeríthetné. Egy lehetne a felső tízezerből, és akárcsak a fényűzésben élő országok krémje, aranyból öntött kádban moshatná le magáról az élet mocskát. Mostanra már ropogós bankók tucatjait tömhette volna az erre specializálódott bárok asztalain táncoló lányok fehérneműibe, de nem! Az ő ujjai inkább öreg könyvek szétcsócsált lapjait simogatják. Ah! Sosem fogom megérteni, miért döntött úgy, hogy megveszi ezt a borostyánlevelekkel benőtt, rozoga, útszéli házikót. Hát nem látja, hogy ennél sokkalta nagyobb dolgokra hivatott?
Ahogy a tekintetem megakad a gondolataimat rabigába hajtó épületen, megforgatom mindkét szemem és felgyorsítva a lépteimet, finoman hozzásimulok annak levelekkel borított oldalához. Óvatosan mozgok, körültekintően, miközben a kezeimből esetlen távcsövet formálva, bekukucskálok a tisztára pucolt ablakon. Percekig figyelem az üres belteret, azt, ahogy Brad a pult mögött ülve összeráncolja a szemöldökeit, valahányszor megakad olvasás közben. Fogalmam sincs, miért mosolygok.
Csak akkor, amikor száz százalékig megbizonyosodom arról, hogy egyetlen kósza vevő sem bújt meg a trükkösen kialakított polcsorok között, lépek a bejárati ajtóhoz, ami felett egy hatalmas, neon tábla próbálja magára hívni a járókelők figyelmét; hasztalan. Ilyen melegben egy ősöreg könyvtár lenne az utolsó hely, amibe betenném a lábam.
Nem érzek bűntudatot, amikor egy finom mozdulattal megbabrálom a vezetékeket, gondosan ügyelve arra, hogy ne okozzak maradandó károkat, sem akkor, amikor egy könnyed mosollyal átfordítom az ajtón függő táblát. Majd bedobok pár amerikai dollárt a kasszába kárpótlásként.
Amikor az ujjaim a forró vasra fonódva lenyomják a kilincset, minden igyekezetem ellenére megszólal az ajtó fölé szerelt csengettyű, ez mégsem töri le a kezdeti lelkesedésem. Sőt! Egy jól időzített mozdulattal jobbra csúszom, és elrejtőzöm az egyik könyvkupac mögött. Óráknak érzem, pedig puszta másodpercek műve az egész. Lélegzetvisszafojtva várom, hogy a kíváncsiság felülkerekedjen Brad testén, és a megfelelő szögből mögé kerülve, megkerüljem, amíg ő az L alakú folyosó sarkához sétál.
Mire észreveszi, hogy egy szellemet kerget, én a hűtőszekrény ajtaját szorongatom, a jobb talpamat a bal térdemen pihentetve, akár egy gólya.
- Hah! - Brad hangja még a hűvös levegőnél is jobban esik, amikor megkaparintva az utolsó, csokoládés jégkrémet, lerántom róla a műanyag csomagolópapírt.
Az ajkaim mohón kebelezik be az édességet, miközben közelebb sétálva a bolt tulajához, semmissé teszem a minket elválasztó métereket. Athéné fiának kellemes, vanília illatától zseléssé válnak a lábaim, és egy pillanatra még a kinti melegről is megfeledkezem, ahogy lenyalva a számról a krémes csokoládét, felnézek a nálam egy egész fejjel magasabb félvérre.
- Mondd csak! A fejedet tennéd rá, hogy ezúttal is igazad van? - kérdezem kacéran, és bár legszívesebben még közelebb hajolnék, lábujjhegyen pipiskedve egészen Brad füléig, inkább elhúzódom és végighúzom a mutatóujjam a polcokon.
Még emlékszem, amikor a szöszi srác, a magának való zöldike és én először beszélgettünk arról, mit tartogathat számunkra a jövő, hogy vajon mekkora ráhatással lesz az életünkre az, hogy részben isteni vér csörgedezik az ereinkben. Mivel többnyire egyikünknek sem volt kézzel fogható ötlete, és engem sokkal jobban vonzott az étkezőből elcsent gyümölcskosár, mint a virágkötés, eltátott szájjal és nagyra nyílt szemekkel vettem tudomásul, amikor Brad életében először belebújt az eladó szerepébe. A megnyitó napján egy lopott verseskönyvvel gazdagítottam a helyi kínálatot.
Ah! Annyi minden megváltozott, mióta először egymás irányába sodort minket az élet. Az edzéssel és küldetésekkel telezsúfolt nyarak csöndes, antikváriumi unalommá csendesültek. A közösen átvirrasztott éjszakákat felváltották a magányos forgolódások. Minden más lett, kivéve engem. Mert én még mindig ugyanaz a nagyszájú kölyök vagyok, valahányszor Brad végigvezeti rajtam a tekintetét. Mintha a nő, akivé lettem, egyszeriben köddé válna, és azzá a kislánnyá alakulna, aki jégkrémet lop, valahányszor túl forróvá válik a hőség ahhoz, hogy tolerálni tudja.
Pedig én is megváltoztam. Még most is változom.
Az édességet csócsálva, annyi mindent mondanék, kérdeznék, de semmiben sem vagyok elég biztos ahhoz, hogy szavakba tudjam önteni. El akarom mesélni neki, hogy Damian körbevezetett Jerseyben, hogy szeptembertől talán soha többé nem kell külön töltenünk az őszt, hogy jövő nyáron talán már felügyelőként fogok körbejárni a tábori kabinokban. Meg akarom kérdezni, hogy miért nem keresett eddig. Hogy miért nem jött oda hozzám, amikor meglátogatta Kheirónt.
De félek, mert lehet nem vesznek fel. Lehet, hogy túl enyves kezű vagyok, szétszórt ahhoz, hogy felügyelő váljon belőlem. Félek, hogy azt válaszolná, eszébe sem jutottam, hogy volt jobb dolga is annál, mint hogy megkeressen.
Utálom, hogy amikor végre valahára elnyílnak az ajkaim, csupán ennyire futja:
- Hallom, hiányoztam.
Pedig azt kellene mondanom: te is hiányoztál.

sok-sok szeretettel Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && brad :: la poésie des sens   ₰ Vas. Ápr. 01, 2018 5:17 pm


jus & brad

Sejthette volna, persze, hogy Justin efféle trükkhöz folyamodott, szinte számítani lehetett rá, hiszen mindig is szerette a hatásos belépőket. Az már meg sem lepte, hogy az ajtó felé fordulva azon a nyitva tábla hirtelen megfordult és az ebben a hőségben erre tévedők felé a zárva oldalát mutatta. Brad nem tudott visszafolytani egy mosolyt, ahogyan várva várt, váratlan vendége felé fordult, aki máris lecsapott a hűtőszekrényből előhalászott kedvencére, és a csokoládé belepte édes ajkait. Amikor a fiúból kibukott az a bizonyos mondat csak arra tudott gondolni, hogy Jus ugyanaz a cserfes leányzó de leleményes volt, akivel anno a Metropolitan múzeumban összehozta a Sors, avagy a Párkák fonalai. Azonban most ha ránézett, nem tagadhatta többé, hogy a lány az évek során kikerekedett, vonalai nőiesebbek lettek, még ha úgy is káromkodott néha, mint egy kalóz. Hosszú, vörös haja olyan volt, akár a naplemente zuhataga, míg szemeiben ott tündököltek a csillagok. Hogy mert-e volna arra fogadni, hogy igaza van? Ilyet kérdezni egy Athéné-gyermektől!
- Dehogy. Botor dolog lenne tőlem teljes bizonyossággal ilyet állítani, de eddig semmi sem cáfolt meg ebben. Nem mintha meg kellene - felelte bevallva, hogy ő aztán nem is várja el a lánytól, hogy változzon szerinte így is épp ugyanolyan jó. Így is épp ugyanannyira kedveli, ami veszélyes főleg amikor azon jár az esze, hogy milyen lenne lecsókolni a lány ajkairól a jégkrém maradványait, és kényszerítenie kell magát, hogy elfordítsa a tekintetét.
Elővett egy zsebkendőt a pult alól, és a lány felé nyújtotta célzatosan, majd a mögötte lévő polchoz fordult, mintha lett volna rajta bármi dolga. Ekkor ütötte meg a fülét Justin csilingelő hangján a "vád", ami egy pillanatra megakasztja a mozdulata közt és a szíve ugrik egy ütemet. Egészen biztos volt benne, hogy Dam nem így adta tovább az információt, de természetesen Justin kicsavarta belőle a legtöbbet. Pár megcsúszott másodpercébe telt, de összeszedte magát, és szépes mosollyal támaszkodott meg a hűtőpult másik oldalán, mellkasával a lány felé hajolva.
- Nos, valljuk be, üdítő társaságod nélkül már-már unalmasak itt a napok - felelt vigyorogva az igazsághoz mérten és ó, mit meg nem adott volna, hogy egyszer elpirulni lássa a Hermész-félvért! Nem várta, hogy a lány bevallja, ő is hiányott neki, nem várt egyáltalán semmit, inkább csak hagyta, hogy a kíváncsisága kibukjon belőle:
- Megkaptad a születésnapi ajándékod? Tetszett? - tudakolta reménykedve, visszagondolva azokra a gyötrelmes napokra, míg azon kattogott, mit vegyen a lány 18. születésnapjára, amit aztán a posta sikeresen ki is tud szállítani. A könyveket hamar kizárta a pakliból, mert Justin nem volt egy nagy olvasó. A csillogó dolgokat viszont szerette... ellopni. Brad nem lehetett benne biztos, hogy hordani is, mert sosem látott rajta temérdek ékszert, de ezzel nem lőhet annyira félre, gondolta, mikor megvette az ezüst karláncot, amibe Hermész híres repülő saruinak szárnyait gravíroztatta. Tudta ugyan hogy a lányt nem különösebben hatotta meg, ki az apja, de anélkül talán sosem találkoztak volna és szerette volna, ha a lány büszke arra, aki.
Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && brad :: la poésie des sens   ₰ Csüt. Ápr. 12, 2018 9:30 am

I wish I could tell you
brad & justin

Ahogy Brad lehelete táncra hívja az arcomba hulló, vörös tincseket, a szívem akaratomon kívül hevesebb ütemre kapcsol, holott nyugton kellene maradnia, megtörten, egy csontból épült kalitkába zárva. Nem szabadna a mellkasomnak feszülnie egy ehhez hasonló, jelentéktelen kis apróság miatt, nem szabadna lelepleznie magát pusztán azért, mert Brad hangja rekedtes, akár a mély álomból ébredő embereké, pont úgy, ahogy szeretem. Buta, buta, buta szív!
Az alsó ajkamat harapdálva, élesen szívom be a virág illatú levegőt, miközben a szőke félvér csokoládészín íriszeire csúsztatva a tekintetem, meghajlok az elmémben visszhangzó könyörgés előtt. Hagyom, hogy a kezeim az oldalam mellé essenek, majd lábujjhegyre emelkedve egy gyors puszit lehelek Brad keskeny ajkaira, gondosan ügyelve rá, hogy a hirtelen akcióm még véletlenül se váljon csókká, hiszen nem vagyok ostoba. Tisztában vagyok vele, hogy a fiú számára sohasem leszek több annál a nagyszájú kislánynál, aki évekkel ezelőtt megmentette őt a Metropolitan múzeumban, és akinek ezért a bizonyos pillanatért örökké vezekelni fog, a barátjának hívva törlesztve az adósságát.
- Az nem számít. Kihívás elfogadva - válaszolom, egész idő alatt a szemeibe nézve, egy sunyi vigyorral az arcomon, ezzel elvéve az esetlen puszi élét. Mert amikor így mosolygok, senki sem vesz komolyan.
Bár minden erőmmel azon vagyok, hogy meghosszabbítva az intim másodperceket, magamhoz láncoljam a tekintetét, Brad elfordul, hogy a származásához híven viselkedve, a kezembe nyomjon egy zsebkendőt, amivel letörölhetem magamról az ajkaimon maradt, apró csokoládéfoltokat. A jégkrémet és az esetlen puszi emlékét.
Mindkettőt keserűen hajítom a szemetesbe, amikor a hűtő fogantyújához hajolva megállapítom, hogy bár a tükörképem torz és harcedzett, pont olyan tiszta, mint alig negyed órával korábban.
Brad nekem háttal, hamis lelkesedéssel mustrálja a polcon megülő porszemeket, mire felülök a kassza mellé, a lábaimat a levegőben lóbálva, akárcsak egy kisgyerek. Három másodperc nem sok, az ujjaim megtalálják a műanyagból öntött szerkezet két legfontosabb gombját, melyek kombinációjától előre ugrik a pénztároló rekesz. Unottan fizetem ki a bűntudatom árát, amit a megbabrált hirdetőtábla miatt érzek, és ami nem több, mint egy nyamvadt dollár. Azért annyira nem bánom, hogy csődbe menjek.
Érezve a szöszi hirtelen közelségét, mosolyogva tolom a helyére a fekete dobozt, lustán figyelve a félvér minden mozdulatát, azt ahogy a hűtőpult másik oldalának dől, távol tőlem, mégis borzalmasan közel. Alig egy karnyi távolságból is érzem, ahogy a tekintete lyukat éget a szemeim közé.
- Hah! Mertem remélni, hogy időközben eszedbe sem jutott szórakoztatóbb partner után nézni. Unalmasak lennének az Amerikában töltött nyarak, ha többé nem lehetnék a boltod különleges beszállítója - csacsogom, mintha egy fikarcnyit sem bosszantana, hogy pusztán az unalom mélyén tengődve jutok az eszébe, mintha nem gondolnék rá minden egyes istenverte napon. Ha az életem múlna rajta, se vallanám be neki, hogy milyen gyakran szegődik mellém az álmaimban, hogy miként csillognak a szemei, amikor a tudatalattimban engem vizslat, hogy akkor is rá gondoltam, amikor azon a érzelmektől túlfűtött éjszakán felhívtam magamhoz azt a részeg fazont lassan tizenhárom hónappal ezelőtt.
Volt idő, amikor nem az utazótáskám elhanyagolásával dolgoztam fel, hogy semmi kedvem egy újabb nyarat az izzadságszagú Hermész-kabinban tölteni.
Észre sem veszem, de időközben Brad még közelebb lép, hogy a hűtő hozzám közelebbi élének dőlve fogalmazhassa meg a fejében keringő kérdések egyikét, aminek hatására ösztönösen a jobb csuklómra téved a tekintetem.
- Ühüm. Nagyon szép - hümmögöm, jóllehet a szóban forgó ajándék az érkezésem első napja óta a Démétér-kabin egyik kilazult padlódeszkája alatt pihen, hiszen túl értékes ahhoz, hogy elveszítsem. Márpedig egy edzéssel töltött napon, enyves kezű lakótársak gyűrűjében már az első délután lába kélhetett volna.
Nem tudom, mi mást mondhatnék még anélkül, hogy egy rám jellemző, szertelen kijelentéssel tönkre tenném a pillanatot, megsértve az engem mustráló Bradet. A büszkeségem nem engedi, hogy beismerjem, mennyit jelent számomra a tőle kapott ezüst karkötő, ami épp azért olyan értékes, mert ő adta nekem. Életemben először, kivételesen nem az ékszer csillogása tetszik, hanem a tény, hogy a szöszi külön időt szánt arra, hogy egyedivé tegye a számomra.
- Bár a szárnyas cipellőkkel egy kicsit túlzásba estél - cukkolom, holott minden Hermész iránt érzett keserűségem ellenére ez benne a kedvencem. Hazug, hazug, hazug.
Ahogy a tenyereim belemarkolnak a pult szélébe, behunyom minkét szemem és a plafon irányába fordítom a fejem.
- Ezúttal mire kért Kheirón? - kérdezem félvállról, ezzel elterelve minden idegesítő gondolatom, elhessegetve a hangot, ami rajtam gúnyolódik, azon, hogy képtelen vagyok megtanulni a leckét. Hisz még most is elmennék a végsőkig azért, hogy kiszakadhassak abból az ostoba, nem kívánt személyek számára kialakított csoportból. Az egyetlen különbség csupán az, hogy többé már nem az apám szeretete után vágyakozom.
Az arcom lángnyelvek nyaldossák, de nem érdekel. Ha Brad véletlenül szóvá tenné, hogy olyan vagyok, akár egy paradicsom, majd a lelkemben háborgó dühre fogom, végtére is pár napja anélkül lépte át a Tábor küszöbét, hogy megkeresett volna. Minden okom megvan arra, hogy mérges legyek.

sok-sok szeretettel Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && brad :: la poésie des sens   ₰ Pént. Ápr. 13, 2018 9:37 am


jus & brad


Justin ajkai édesek akár a csokoládés jégkrém, amit az előbb elfogyasztott. Ez a tömény édesség az, ami először tudatosul a fiúban, amikor a cserfes leányzó egészen új szintre viszi a kiszámithatatlanságot, és olyat tesz, amivel még a képzett, stratégaként mindig minden lépését előre kiszámoló Athéné-félvért is teljesen meglepi. Brad igazán nem tehet róla, az ösztönei hajtják, miközben nyelvét sebesen végigvontatja bizsergő ajkain, miközben a tekintete megakad a tőle alig fél karnyújtásnyira álló lány rózsás száján, mely még édes, hívogató csokoládétól színes.
Ha bátrabb és önzőbb lenne, habozás nélkül, gyengén tarkón ragadná a lányt, hogy közelebb húzza, és elnyílt ajkai közé lehelné, hogy fejezze be, amit elkezdett. Ám enélkül nem marad más lehetősége, mint úriemberként viselkedni, hiszen a lány ugyanis kínosan ügyelt arra, hogy puszi épp hogy csak az maradjon, semmivel sem több egy bizonyításvágytól fűtött felindulásnál.
- Csókokkal akarsz meggyőzni arról, hogy megváltoztál? - von fel egy szemöldököt a fiú, és maga sem érti, miért indít el benne leírhatatlanul fojtogató érzést a gondolat, hogy talán nem ő az első, akivel Justin ilyen közvetlenül viselkedik.
Ahelyett hogy belemenne ennek részleteibe, ne adják az istenek, rákérdezzen, inkább a polc felé fordul, hogy azt tanulmányozza csak úgy a semmiért. Legfőképpen azért mert Jus a pénztárgéppel játszik, és még a végén kedve lenne a háta mögé lépni, leheletével újfent melengetni azokat a vörös tincseket és érezni a teste melegét. De csak akkor hallja meg a lány félhangos kijelentését, amikor felé fordul, és felhajtja az inge ujjait a könyökéig, mielőtt megfontoltan, mégis egy féloldalas mosoly kíséretében válaszolna:
- Nehezen találnék szórakoztatóbb partnert, hidd el, de nyugodj meg, nem is tervezek ilyesmit, amíg nem muszáj.
S nolám csak kibújt a szög a zsákból. Mi lesz, ha a lány jövőre már nem is Amerikában lesz, ha egy másik kontinensen éli le az életét messze Bradtől és az élettől, amit felépített. Amikor szóba hozza a karláncot egy fajta menedékként, tekintete követi a lányét az üres csuklójára, de nem kérdez rá, hogy miért nem hordja, Nem várta el tőle, de hazugság lenne azt állítani, hogy ne tette volna boldoggá, ha láthatta volna rajta.
Bugyborékozó nevetés szakad fel a fiúból könnyedén, miközben megkerüli a pultot, nekidőlve annak pontosan Jus oldalán, és azon tűnődik, hogy vajon az érzelmeken miért annyival nehezebb megtalálni a foltokat és hazugságokat, mint a szavakban.
- Ha te mondod - vonja meg a vállát a lányra hagyva a füllentését, miközben egy kaján, elégedett mosoly telepedik az arcára.
A pillanatnyi csendben csak kifelé bámul a fejéből, és élvezi a kettejük közé telepedő csendet és békét bármilyen törékeny és évődő is legyen az. Amikor Jus száját elhagyja a félvállról vett kérdés, Brad oldalra fordítja a fejét, tűnődőn, ahogyan végigméri a lány behunyt szemes finom vonásait. Egy újabb év és még gyönyörűbb, mint valaha. Ez a nyár nem lesz egyszerű. Hát csoda, hogy tartott a találkozásuktól, hogy vajon mit fog reagálni, hogy a szíve vajon még most is olyan szabálytalan ritmusban dobog-e majd? De persze, hogy a lánynak feltűnt a Táborban tett látogatása, mely során önző mód meg sem próbálta felkutatni. Csak várta, hogy Justin, a végzete, maga jöjjön el hozzá.
- Egy próféciát keres, mert meg van győződve róla, hogy nagy vihar közeleg - mondja végül, ellökve magát a pulttól, és miután egy lopott pillantással megállapítja, hogy a nyitva táblája megfordult és a neonfény sem tükröződik odakintről, visszafordul a lány felé egészen közel hajolva, hogy lássa minden szeplőjét. - Az orákulum nem hagyott hátra semmilyen információt, de az istenek minden vitáját előrejövendölte legalább egy látnok. Nem éppen neked való feladat, majd beleásom magam a könyveimbe. De van valamim, ami érdekelhet.
A fiú egy kacsintás keretében húzódik el visszalépve a pult mögé. Beüt egy számkombinációt (csak négy random szám, még véletlenül sem a Justinnal való találkozásának dátuma...), mire valami kattan. A félvér félrerúgja a szőnyeget a padlóról, majd könnyűszerrel felnyitja az alatta található csapóajtót.
- Csak utánad - néz fel újfent Justinre, miközben a kincsei közé vezető mutatja a lánynak.

Felhasználó profiljának megtekintése
Hermész
Félvér
avatar
Hermész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && brad :: la poésie des sens   ₰ Hétf. Ápr. 30, 2018 3:24 pm

I wish I could tell you
brad & justin

Az ujjaim görcsösen gyűrik össze a tenyeremben lapuló, piszkos zsebkendőt, mielőtt a legközelebbi szemetesbe hajítva azt, lenyelnék egy keserű sóhajt, ami így kegyetlenül végigmarja a torkomat. Azóta, hogy az úgynevezett édesapám kedvéért kis híján örök álmot bocsátottam az egyetlen féltestvéremre, akit akár még szeretni is képes lettem volna, letettem arról, hogy lehetetlen elvárásokat támasszak olyan emberekkel szemben, akik még hozzám képest is ügyesen titkolják az érzéseiket - Brad hűvös reakciója mégis tüskét hagy bennem.
Már rég túlestem az első csókomon, annak minden kínos és nyálas momentumával együtt, amikor egy heves vitát követően a moirák fonalai ismételten a múzeumban látott, szőke fiú irányába sodortak, aki egy, még a menta hajú haverjánál is különösebb szerzettel sietett a megmentésemre. Emlékszem a félhomályra, hogy a Nap még jócskán a horizont peremén lustálkodott, amikor én az egyik vörösre festett padon ücsörögve figyeltem a távolban tajtékzó tengert. Emlékszem a tompa dübörgésre, az üvöltésre, arra, hogy megnyílik alattam a föld. A szarvasvipera vérfagyasztó látványa, akárcsak a történelemkönyvből ismert Gorgó fején tekergő kígyószempár, kővé dermesztette minden porcikám, és bár az agyam sikoltozva könyörgött, hogy fussak, hogy szaladjak messzire, hogy mozduljak meg, képtelen voltam akárcsak ülésbe tornázni a testem.
Ijedt vonásaimmal a halálra várva, végül egy meleg tenyér csúszott a felkaromra, visszahúzva az életbe onnan, ahonnan csupán a legszerencsésebbek találnak haza. Megmentett, és bár eleinte minden irracionális gondolatot a mellkasomra nehezedő hála számlájára írtam, egy részem már akkor is tudta, hogy mérhetetlenül és visszafordíthatatlanul beleszerettem. Pedig egy okostojás félvért szeretni egyet jelent azzal, amit a világon a legjobban gyűlölök: az örökös második hely és semmibevétel.
- Ha ez kell ahhoz, hogy észrevedd - válaszolom halkan, egy fanyar horkantással körítve, miközben felhúzom magam a pult tetejére és kinyitom a kasszát, amibe aztán beledobom a ropogós, amerikai bankót, részben a bejárat felett villogó embléma megbuherálásáért érzett bűntudat, részben a barátságunk határát feszegető puszi miatt, ami még percek múltán is ott bizsereg az ajkaimon.
Ahogy a beszélgetés új irányt vesz, mosolyogva gondolok vissza mindazokra a küldetésekre, melyeket az orákulum jóslataitól függetlenül, önmagunk szórakoztatására szerveztünk, hogy aztán a megszerzett zsákmánnyal fellendítsük az unalmas antikvárium nem evilági forgalmát. Mert hát valljuk be, kinek kellene egy ócska könyv tele a reneszánsz-kori művészek elfeledett alkotásaival, amikor a megfelelő kérdéseket követően megkaparinthatja a térképet Atlantisz elveszettnek hitt városához?
- Amíg nem muszáj... - játszadozom a szavakkal, gondolatban újra és újra megismételve a szöszi válaszát, jóllehet legszívesebben a képébe ordítanám, hogy ha rajtam múlik, akkor soha a büdös életben nem kell majd más után kutatnia, mert itt vagyok, itt leszek, nem megyek sehova. Csakhogy az életben a legtöbb dolog nem ilyen egyszerű, és bármennyire is szeretném, az egyetemre még én sem tudom becsalni magam. Nem akarom elhitetni vele, hogy szeptemberben is itt maradok, hogy legközelebb már egy közösen elfogyasztott torta is több mint elegendő ajándék lenne a szülinapomra, amikor tudom, hogy még legalább egy hónap van vissza az eredmények kihirdetéséig. Ha nem sikerül a felvételi, anya mellett ragadok a kórházban, ahol már lassan másfél éve próbálok gyógyító mosolyt csalni a kisgyermekek arcára egy vörös műorral az orromon. - Értem.
Bár a szívem összeszorul Brad hangos kacajának mély tónusától, az a sunyi kis mindentudó kérdése azonnal visszarángat a jelenbe, egy ocsmány grimaszt varázsolva a szám szélére, ami így összhangba kerül a homlokomra szaladó szemöldökeimmel.
- Azt mondod? - kérdezem helykén, a tenyereimet a pult szélére támasztva, részben még a félvér próféciára tett megjegyzésére reflektálva - tsk! mintha nem tudná, hogy a kedvéért még Föld legunalmasabb eposzát is szó nélkül felkutatnám -, habár kétségtelen hogy a gondolataim vissza-visszatérnek ahhoz a számomra érdekesnek titulált valamihez, ami a képzeletemben óriási és csillogó, mint Buddha aranyszobra.
Amíg Brad be nem írja a titkos gyűjteményét védelmező számkombinációt, egy tapodtat sem mozdulok, de amint feltárul előttünk az alagsorba vezető lépcsősor, mosolyogva, akár egy játékboltba tévedt kisgyermek, rohanok a végzetem felé. Az ujjaim belebizseregnek a sok szépséges és kevésbé szemet gyönyörködtető műtárgy közelségébe, és bár jó pár apróságról tudom, hogy jobb, ha megtartom a tisztes távolságot, nem bírom ki, hogy ne időzzek el ismételten Ariadné aranyfonalánál, ami kivezette Thészeuszt a krétai labirintusból.
- Na, és pontosan melyik kincsedről is gondolod, hogy majd megdobogtatja a szívemet? - kérdezem halkan, még mindig a gombolyag szépségében gyönyörködve.

sok-sok szeretettel Embarassed
Felhasználó profiljának megtekintése
Athéné
Félvér
avatar
Athéné Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && brad :: la poésie des sens   ₰ Csüt. Május 03, 2018 5:39 pm


jus & brad


Hazudik. Ha nem látná a keserűséget a lány általában izgalomtól és vidámságtól csillogó szemeiben, ha nem hallaná a fanyarságot a mondanivalójába gúnyosan csempézett horkanságba, Brad akkor is tudná, hogy Justin nem őszinte. A félvér a megtévesztést magasfokon művelő isten lányaként nagyon is jó színésznő volt, már-már elég jó ahhoz, hogy Braddel is elhitesse azt a rengeteg dolgot, ami néha csak úgy kiszalad a száját, és a fiú úgy csüngne minden egyes szavát, úgy inná magába minden mondatát, mint szomjazó a forráshoz ragaszkodik, amint megtalálja a sivatag közepén. Csakhogy ez más, ez egy olyan, mellkasában megülő érzés, mely tévedhetetlen. Egyszerűen érzi, ha hazudnak neki. Ám abban nem segít a képessége, hogy pontosan megállapíthassa, miben is hazudnak, s hogy mi az igazság.
Csókokkal akarsz meggyőzni arról, hogy megváltoztál? kérdezte meggondolatlanul, mire a lány: Ha ez kell ahhoz, hogy észrevedd, de ez nem igaz. A lány nem csókolná azért, hogy meggyőzze. (Vagy nem csak azért csókolná? Hiú ábrándok, Brad okosabb annál, hogy ilyenekben higgyen.) Ám van benne valami büszkeség, valami dac, valami szomorúság, és Bradley minden intelligenciája ellenére nem tud kiigazodni a lányon. Nem véletlen mondják, hogy a nőket sosem lehet kiismerni, Justin Mulligant meg még annyira nem! Minden pillanatában képes meglepni az embereket.
- Sose csinálj valamit csak azért, mert másoknak akarsz bizonyítani, Jus - csóválja meg az eladó a fejét, mint nagy bölcs tanácsokat osztogatva a fiatalabbnak, és szépen, finoman más irányba tereli a témát.
Azonban ma a beszélőkéje igencsak cserben hagyja, mert már a másik megjegyzésére is úgy reagál a lány, mintha pofonvágta volna. Ennyire bántaná, amit mond? Ennyire rosszul esne neki, hogy már természetesként gondol a szolgálataira és eszébe sem jutna másik segítő után nézni, míg ott van neki a Hermész-gyermek? Inkább nem is mondd semmit, mert már úgy érzi, hogy úgy behúzta magát a csőbe, hogy jól nem is jöhetne ki belőle. Inkább csak hümmög, amikor szóba jön a szívesség, amit Kheirón kért tőle. Apropó, kincsek, lenne valamit, amit meg akart mutatni a lánynak, úgyhogy habozás nélkül feltárja előtte az alagsorba vezető utat, majd mindketten lecsattognak a kivilágított, mélyben található helyiségben, ami a nagy belmagasságával, vitrinekkel és könyvespolcok hegyén-hátán tekerecsekkel ókori könyvtárra emlékeztet egyeseket.
Sokan talán ostobaságnak gondolnák, hogy egy Hermész-gyermeket enged a csupa csillogó dolgot rejtő bunkerébe, azonban mindenki, aki ezen a párton van 1) nem ismeri olyan jól Justint, mint Brad, mert ő megbízik benne és tudja, hogy a lány tőle soha, de soha nem lopna 2) mi értelme lett volna akkor Justinnak segíteni a gyűjteményét így kicsinosítania, ha aztán csak el akarná orozni előle egyes darabjait? Semmi értelme, márpedig Justin nem buta lány és ügyes, gyorskezű  tolvaj, ami pont jól jön Bradnek, ha valamilyen értékes tárgy megszerzésével bízzák meg. Ami azt illeti, a legújabb kincse nemrég érkezett egy vastagon lezárt fa dobozban, két szatír kíséretében, akik a gondjára bízták a súlyos ládát, mely most kiállítva a folyosó végén egy kis asztalon pihen. A teteje felnyitva felfedi a benne rejlő kisebb tenyérnyi arany érméket, melyek ókori vésetekkel és ragyogó színűkkel kitűnnek a szürkeségből.
Amikor az Ariadné aranyfonalában tündöklő, lemaradt lány kacéran afelől érdeklődik mit akart neki mutatni, a srác csak megköszörüli a torkát, és jelzésértékűen a láda felé int, hogy lássa annak minden bájával együtt.
- Midász király aranya egyenesen a Pactolus folyóból - magyarázza készségesen, amikor már Justin is ott áll mellette a halomnyi arany fölött, és a lány szemeiben megcsillan a nemesfém napfelkeltéhez hasonló ragyogása. Az viszont csak Brad felettébb jó reflexeinek köszönhető, hogy még idejében elkapja a lány kezét a csuklójánál fogva, amikor az mohón az aranyérmék felé nyúl, hogy közelebbről megvizsgálhassa azokat. Máskor talán hagyta volna, hiszen nem bánja, ha Justin felfedezi ezt a helyet, de nem, ha az potenciálisan veszélyes lehet ránézve.
- Még nem vagyok biztos benne, hogy nem átkozott - magyarázza, és bár reméli, hogy Justin nem olyan vakmerő, hogy a figyelmeztetése ellenére belemarkoljon a ládába, nem engedi el a kezét. Még nem. Hadd tartsa csak egy kicsit tovább...

Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom

Témanyitás₰ Tárgy: Re: jus && brad :: la poésie des sens   
Ugrás: