Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész






Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Szomb. Ápr. 28, 2018 8:47 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Megvan ennek a tábornak a varázsa, az tagadhatatlan. Ahogy az is, hogy néha feltámad a többnyire szunnyadó honvágyam, bár ezt sosem ismerném be senkinek. A magamfajták számára a Család szent és sérthetetlen, és a Családot bizony magam mögött hagytam már egy ideje. Bár biztosan nem örökre.
De itt is jól érzem magam a bőrömben, és ez számít. Többet megtudhattam a félvérekről, a világról, amiben élek. Az, amit nálunk tudnak róla az emberek, hogy is mondjuk... kevés. Kevesebb ennél, amit itt megtudtam a két évem alatt. Tehát lesz mit hazavigyek a terhen kívül, amelyet minden egyes érintéssel a vállamra helyez az átok, amellyel anyám büntet. Tudom, tudom, itt azt mondják rá, "képesség". Én tökéletesen meglennék anélkül is, hogy minden egyes testi kontaktustól magamba szívom azokat az érzéseket, melyek a bűnös lelkeket terhelik. A cseppnyi lelkifurdalást, a tudatot, hogy valaki valami rosszat tett, még ha mások bajához mérten az ő nyavalyája jelentéktelen is. Én pedig mindent érzek, mintha a saját érzéseim lennének. Hát mit mondjak? Szar. Néha hasznos, de többnyire szar.
Éppen ezért olykor besokallok, és amúgy vidám természetem hirtelen átcsap magába fordulóba, egyenesen mintha dühös lennék mindenkire. Egyik pillanatban a kedves Ces még szeret mindenkit és teljes erőbedobással szórja a beszólásokat vagy a bókokat, a másik pillanatban meg... nos, olyankor inkább lelépek, mielőtt még úgy érzem, felképelnék valakit.
Ez is most egy ilyen pillanat.
Szeretem tanítani a kölyköket, egyrészt, mert olykor vicces, másfelől meg számomra olyan természetes, hisz a Családunkban az idősebbek szüntelen tanítgatják a fiatalabbakat. A tudás átadása létfontosságú. Meg aztán, a félvérek tudják, milyen a meg nem értettség. Sokszor éreztem ezt otthon, hogy nem értenek meg. Viszont bármennyire is szeretek itt lenni a srácokkal, néha egyszerűen elég.
Mindenesetre pozitív irányba haladok. Mikor a képességeimnek hála besokalltam, régebben voltak nem túl szép dühkitöréseim - legalábbis mások számára meglehetősen kellemetlenek. Mostanság már tudom kezelni magam, hát nem nagyszerű? És még a kényszerbetegségem sem romlott. Nem javult, de nem is rosszabbodott, épp olyan, amilyen mindig. Egyszerűen nem tudok mellőzni bizonyos cselekvéseket, és az agyam meggyőz arról, hogy ha elmulasztok valamit, ott baj lesz.
Éppen ezért módszeresen húzom végig a kezem az ajtók fogantyúin, ahogy sétálok kifelé a sportpályáról. Eddig itt tengettem az időmet, órát tartottam, aztán csak úgy magamban gyakoroltam egy kicsit, mert miért ne. Végül egy frissítő zuhany, ellenőrzés a tükörben, hogy a hajam tökéletesen álljon, majd megindulok kifelé, útközben minden egyes kilincset megfogva, ami utamba kerül.
Csodálatos idő van. Az órák alatt összegyűlt feszültség kezd feloldódni bennem, dudorászni támad kedvem. Tekintetem félig a földön, kerülöm a vonalakat, félig az égen, lesem a felhők formáit. Épp itt az ideje egy kis lazsálásnak egy csendes, félreeső helyen. Legtöbb időmet a sportpályán töltöm, éppen ezért tudom, hogy a környékén hova lehet félre vonulni. Rövid séta után, mely közben szemügyre veszek pár leányzót hátulról, ledöglök egy fa alá.
Hm, alma. A gyümölcs érett már és pár darab le is hullott a fűbe. Magamhoz veszek egyet, csak úgy mutatóba megtörlöm nadrágomba és jóízűen falatozni kezdek, miközben magamban dudorászok. Nahát, tényleg sikerült újra nyugodtá, kiegyensúlyozottá válnom. Mondom; fejlődök.
- Nicsak, nicsak... - Szemem sarkából veszem észre a lányt, aki közeledik felém. Emlkészem rá az órákról, hogy ne emlékeznék? Sosem figyel igazán, mindig be van dugva a füle - innen is jött találó beceneve, amit előszeretettel adok mindenkinek -, és ha csinál is valamit, hát nincs a toppon. De ezeknél is inkább emlékszem az érintésére.
Fülesnek szeretettel<3

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?



A hozzászólást Cesare N. Dante összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 10, 2018 1:33 pm-kor.
Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Vas. Ápr. 29, 2018 12:42 am

Cesare & Amanda

Utálom... Nagyon utálom. Miért pont nekem kell Hádész lányának lennem? Miért pont nekem kell látni, hogy örlődnek, szenvednek, forrnak az emberek? Miért nekem kell látni, hogy mennyien vannak, akik halandó életük után is itt mászkálnak közöttünk? És miért nekem kell annak lenni, aki mindezt nehezen viseli? Akinek, hiába élvezi figyelni a társaságot, és a beszélgetéseket, hiába érdekli egy óra, 30 percen belül megfájdul a feje ha kettőnél többen vannak körülötte? És aki egy komolyann edzést vértizzadva is alig tud végig csinálni?
Ott van példának Dante órája... Komolyan érdekel, mert nagyon is pontosan tudom, hogy az életem múlhat rajta, hogy meg tudjam védeni magam... És még sem tudnék végigülni egy órát a fejhallgatóm és a zsibbasztó zeném nélkül... Talán a Moirák kegyetlen játéka, hogy ezen az órán, ahol fáj, ahol kimerítő, ahol kudarc van... Különösen élénkek az aurák.
Dante aurája valamivel halványabb, de az sem jobb, mert nála meg vibrál... Hol a világbéke és a mindenszeretet uralja... Hol pedig valami megfoghatatlan... Sötét, fájdalom... Harag... Két éve ez még kifejezetten ijesztő volt... Mert nem csak az aurájában, de tettekben is manifesztálódott... Egyik pillanatról a másikra...
Azóta ezek elmaradnak, de az aurájában még mindig látom néha...
Volt még egy érdekesség... Nagyon ritkán ér hozzá szándékosan valakihez... Csak ha muszáj. A legutóbbi órán nekem ki kellett javítani egy mozdulatomat, így finoman helyreigazította a karomat... És az addig “átlagos, nyugis, békés” aurájába belevegyült valami, amit nem tudtam értelmezni (nem csodálom, aznap mindent megtettem, hogy eltompítsam ezt az érzékemet annak érdekében, hogy koncentrálni tudjak). Azóta is ha eszembe jut, próbálom felidézni mi is lehetett az... Talán ha megint látnám...
Éppen délben, az ebéd utáni szieszta idejében ballagok a sportpályára. Úgy terveztem, hogy kicsit gyakorolok, kihasználva, hogy senki nincs itt.
De sajnos nincs igazam, mert valaki mégiscsak van a pályán... Az istenek humorosak, hogy pont Dantéval futok össze...
Az aurájából ítélve nincs rossz kedve, úgyhogy nem kell morcos számonkérésre számítani. Yeey, vagy valami ilyesmi. Részemről remélem, hogy csak itt sétálgat, és hamarosan tovább megy, de... Lehet rossz ötlet nem megszólítani? Most azt hiszem ez fontos lehetőség hogy anélkül segítsen, hogy zavarna a többiek rikító aurája....
Miért ilyen nehéz kezdeményezni a kommunikációt?...
Végül erőt veszek magamon, és odamegyek a tanárhoz.
- Elnézést - szólítom meg halk, közönyösnek ható hangomon. - Ráér esetleg most egy rövidebb időre ? - magázom automatikusan, mint tanárt.




| remélem megfelel |


Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Vas. Ápr. 29, 2018 1:17 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Ráérősen rágcsálom az almát, miközben fél szemmel figyelem a felém közeledő kis Fülest. Szeretek hülye beceneveket adni az embereknek, és mivel neki mindig be van dugva a füle, gondoltam, ez találó. Meg aztán, viselkedésében is hasonlít a Micimackó Füleséhez, hehe~
- El van nézve - skandálom dallamosan, kifordítva az angol kifejezést. Még két falat, és az almának lőttek, félre hajítom a csutkát, majd érdeklődve nézek fel rá. Mindig próbál eltűnni a tömegben, elzárkózni az emberek elől, pedig elég feltűnő jelenség a színes hajával és a réveteg tekintetével. - Miben segíthetek, kedves? - Erőt veszek magamon, legyűröm pillanatnyi lustaságomat, és máris újra talpon vagyok, így már az ifjú hölgy fölé magasodva. Zsebemből előkapom a kis tubus kézfertőtlenítőt, mellyel módszeresen dörgölöm be bőrömet, mint aki attól tart, bármit elkaphat egy egyszerű almától. Ráfogható a betegségemre, de ugyan, mind tudjuk, hogy az ilyeneket szokták megmérgezni. (nem mintha ezesetben bármit is segítene a kezem tisztasága)
- Persze, időm, mint a tenger, főleg egy ilyen bájos hölgy számára! - Hangom lejtése még mindig teljesen más, mint amit ez a nyelv megkövetel, de az akcentust nem fogom ledolgozni magamról. A szókincsem már így is rengeteget bővült, mióta itt vagyok.
Kezemmel a pálya felé intek, meg is indulok arra, jelezve neki, hogy kövessen. Most tökéletesen üres, ellenben leledzik arra jó néhány ülőalkalmatosság, és én úriember lévén erre is gondolok, hogy ne kelljen álldogálnia. Bár gyanítom, amint előadja kérését, nem lesz szükség arra, hogy helyet foglaljunk. Elvégre miért is keresnének engem a fiatalok, vajon miért...?
- Megleptél, Füles - jártatom közben tovább a számat, mert hirtelen ilyen kedvem támad. - Az óráimon nem csinálsz sok mindent, hogy őszinte legyek. Azt gondoltam, talán így jelzed, mennyire hidegen hagy az egész. Ebben az esetben elég... szomorú lennék. - Egy pillanatra keresgélem a megfelelő kifejezést. - Vagy épp ellenkezőleg gondolod, azért keresel?  
Fülesnek szeretettel<3

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Vas. Ápr. 29, 2018 4:22 pm

Cesare & Amanda
Magamban kuncogok egyet a poénon. Nem volt rossz. Kívülről persze maximum az arcom egy apróbb rezdülése látszik. Valamikor... Talán mielőtt idekerültem... Elfelejtettem nevetni, mosolyogni...
Megint szerencsém van, és nem zavarok rosszkor. Dunsztom nincs egyesek ezt hogy tudják megmondani... Nekem csak akkor esik le, hogy nem kéne zavarnom valakit, ha feltűnően élénk a “hagyjatok békén” aurája...
-Gyakorolni szeretnék - így hogy senki nincs a pályán - Segítene, hogy mit lenne leginkább hasznos gyakorolnom? - Mármint azon kívül, hogy mindent... Mások problémáját annyira nem nehéz átlátni... De miért okoz gondot a sajátomat megfogalmazni?
Vérszegény vagyok, hamar elfáradok... Nem bírom eléggé a terhelést, hogy a többiekkel lépést tartsak... És utálom ezt, mert így esélyem sincs megvédeni magam...
Kissé betegesnek hat, hogy állandóan a kezét törli, de... Nem hibáztatom. Mindenkinek a táborban van valami heppje, amiről nem tehet... A kényszeres tisztaságmániánál rosszabb is van közte.
Bájos hölgy, mi? Na ezt se mondták még rám a táborban... Fura módon Hádész gyerekeit valahogy kerülik, és az idióta pletykák óta meg kifejezetten fújnak is
Intésére utána indulok a pálya felé, közben figyelve az aurája derengését.
Mire kimondja már tudom: meg van lepve. Ezekszerint ő is azt hitte, amit majdnem minden halandó tanárom: hogy lusta, flegma, nem törődöm lány vagyok, aki ráadásul direkt az orrára is köti ezt a tanerőnek, hogy idegesítse...
Egy pillanatnyi gondolkodás után udvariasan, de némi éllel elsorolom miről beszélt a legutóbbi óráján. Aztán hogy az azelőttin, meg az azt megelőzőn.
Amúgy nem ilyen jó a memóriám, de valahogy az ő hangja és stílusa miatt meglepő részletességgel emlékszem a “tananyagra”.
- Figyelek, és próbálkozom is a gyakorlatoknál az órákon... A probléma hogy nem sok erőm van hozzá, és állóképesséem sincs. Azt hiszem tudna segíteni kicsit felzárkózni...- zárom le a mondandómat.
Most valahogy tényleg élvezet figyelni ahogy az aurája változik.
Normál esetben nem tudnék mit kezdeni a helyzettel, mert hiába próbálnám a tanárnak elmagyarázni hogy miért nem bírom elviselni az osztálytársaim közelségét egy teljes tanórán keresztül a zeném nélkül. Még azzal is nehezen. Most azt hiszem valamivel több esélyem van erre.
-Ez - mutatok a fejhallgatómra - azért kell, hogy ne készítsen ki, hogy olyasmit látok amit nem akarok látni. - egészítem ki. Igen, leesett, miért hív Fülesnek... Hívjon csak, whatever... De ha lehet, ne gondoljon már olyannak, akit nem érdekel az önvédelem, ami az egyik legfontosabb amit itt tanulunk...




| Remélem tetszik ^^ |


Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Vas. Ápr. 29, 2018 5:44 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Gyakorolni? Igen, ahogy sejtettem - mi mást várnának tőlem a fiatalok? Csak épp az lep meg, hogy pont ő jön hozzám ezzel. Bár az óráimon olyannak tűnik, aki kevésbé figyel és inkább meghúzza magát, mégis tudom, gyakran csal a látszat. Így, mikor belekezd az összefoglalóba mindarról a sok hasznos tanácsról és egyébről, melyeket az órán szoktam osztogatni, igaz, elcsodálkozom kissé, hogy ilyen jól tud mindent, és az elején a hangnemre ráncolom a homlokom, de végül csak egy elismerő biccentést intézek felé.
- Igen, ezt észre vettem. Állóképesség - ízlelgetem a szót egy darabig. - Azon dolgoznunk kell mindenképpen. Mellette javítunk a többin is, a védekezésen először, aztán ha már jól megy... - Nem fejezem be, mindenki tudja a fontossági sorrendet. Előbb tudd megvédeni magad, aztán utána edzhetsz arra, hogy szétrúgd valakinek a hátsóját.
Visszatérünk a pályára, szemem sarkából meredten figyelem az öltözők és zuhanyzók ajtajait, amelyek most túl távol vannak tőlem. A képzeletemben máris valótlan képek jelennek meg róluk, pár pillanatra egészen elrévedek, majd fejemet megrázva visszatérek a valóságba, újra Füleskéhez fordulva.
- Jól van - szólalok meg végül egyik kezemmel hajamba túrva, annak tudatában simítva hátra, hogy így is tökéletesen fog állni, nem csak úgy össze-vissza kócolok bele. BEszéd közben persze kezem legalább annyira jár, mint a nyelvem. - Ha neked erre van szükséged, ám legyen. Minden félvérnek van valami problémája, amit a maga módján kell leküzdenie... - Hehh, milyen költői vagy ma, Ces! Amit mond, az viszont meglehetősen érdekes, éppen ezért kíváncsian hajolok kicsit közelebb hozzá, tekintetemmel tetőtől talpig végig mérem, szám sarkában kis mosoly bújkál.
- Mégis mit látsz, bella? - teszem fel a nagy kérdést bókolva, amit persze a legtöbb hölgy már megszokhatott tőlem. Mit tehetnék, a véremben van? De nekem is van annyi eszem, hogy ne a tinilányokat célozzam elsősorban komolyabban, bár... volt már olyan is. - Bárhogy is, most csak ketten vagyunk. Ha így jobban megy a tanulás... akkor készülj, mert a felzárkóztatás nem lesz kímélőprogram! - Persze vehetném lazán is az oktatást, de az azon kevés dolgok közé tartozik, amit nem szoktam. Megtehetném, de minek? Engem sem kíméltek annak idején, sőt... ha a helyzet úgy hozza, hogy egy igazi szörnnyel került szembe, ráadásul fegyvertelenül, az életed múlhat azon, milyen tudás van a birtokodban. Meg aztán, amit itt magukba szívnak, azt kardforgatásnál is tudják hasznosítani. Ámbár tudom, észre vettem, hogy Amandának (igen, tudom ám a rendes nevét is) tényleg nehezére esik az ilyesmi. Fizikálisan is fejleszteni kell. De ezerszer egyszerűbb, ha csak rá kell figyelnem. Az órákon nehezebb felhozni a lemaradottakat, mikor sokan vannak.
- Na, bene, ne fecséreljük az értékes időt! - csapom össze tenyereimet eltávolodva tőle. - Mától kezdve majd kijelölünk valami rendes időpontot ennek a kis edzésnek. És legközelebb öt kör futással kezded. De most... elég lesz egy kis nyújtás.
 
Fülesnek szeretettel<3

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Vas. Ápr. 29, 2018 7:56 pm

Cesare & Amanda

Nos... Nyilván tanárként nem fog meglepődni, ha egy diákja gyakrolást kér... Mégis meg van lepve... Nem nézné ki belőlem, hogy szeretnék fejlődni a gyengeségemben? Pedig minden épeszű félvér ezt tenné...
Közönyösen veszem tudomásul az elismerő biccentését. Làtom, hogy jobban meglepődött mint mutatja. Ez pedig pont elég, hogy elérjem a célomat: vegyen komolyan.
A felsorolásra bólintok. Elsősorban megvédeni akarok képes lenni magamat, a többi másodlagos.
Megvan az előnye is azért, hogy Hádész lánya vagyok.
Például, hogy látom az apró változásokat az aurájában, ahogy elréved az ajtót bámulja.Félne? Mitől?
- A tábor biztonságos - jegyzem meg, hátha sikerül elszakítanom a gondolataiból.
- Köszönöm - biccentek hálám jeléül, amikor végül belemegy, hogy segít. Megkömnyebbülök, hogy segítségem is lesz, nem csak “vakon” próbálhatom fejleszteni magam. Nem mondtam neki, de valahol attól, hogy erősebb leszek, apám elismerését is remélem. Idén idegesítőbb a Hermész kabin, mint eddig...
- Kettő - szalad kina számon. Ez volt a második alkalom pár perc alatt, hogy úgy szólított, ahogy Hádész gyereket szinte soha senki nem szokott. Mindezt láthatóan bármiféle konkrét szándék nélkül... Ez valami olasz dolog? Na mindegy. Megrázom a fejem, aztán válszolok.
- Például, hogy felkeltette az érdeklődésed amit mondtam. Kíváncsi lettél. Korábban, amikor az ajtókat bámultad, mintha tartottál volna valamitől. Előtte meg egész jó kedved volt, bár szerintem valamiért dühös voltál mielőtt észrevettelek. - sorolom. De nem hagyom abba, észre sem véve, hogy tegezésre váltottam - Na meg az az igazság, hogy nem vagyunk ketten. Ott - mutatok az egyik erre mászkáló szellemre - meg ott - mutatok egy másikra - nagyon érdeklődő közönségünk van. - Ez az a pont, ahol a halandók zakkantnak könyveltek el, és otthagytak, majd messziről kerültek a továbbiakban... - Meglehetősen fejfájdító élmény tud lenni ez halmozva még néhány élővel...- fintorodom el a gondolatra. Bólintok. Igen, így biztosan jobban fog menni, és amúgy is kérném, hogy ne kíméljen.
- Értettem - biccentek, és egy padra leteszem a fejhallgatómat, és a CD lejátszómat, és neki is kezdek a megszokott nyújtó mozdulatoknak. Csak lazán, nem kell már az elején hajtani magam, ugyebár. Inkább a pontosságra törekszem, mint hogy megerőltessem magam.


| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Vas. Ápr. 29, 2018 9:28 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Biztonságos a tábor - gondolom magamban. Csak éppen a saját elmémtől nem véd meg.
- Hehh - eresztek el egy félig nevetésre hajazó horkantást, majd ledobom magam lazán egy padra. Így figyelem őt továbbra, nyelvem hegyét szórakozottan végigfuttatva alsó ajkamon, bár ez tényleg inkább csak amolyan megszokás, semmint tudatalatti cselekvés, amely valami célzást takarna. - Cosa? - A kérdés most anyanyelvemen szalad ki a számon, de a hanglejtésem még így is simán elárulhatja, hogy nem vágom, mire mondta ezt. - Mi kettő?
Míg várom a magyarázatot, a padra támasztott kezemmel dobolászni kezdek, az előttünk elterülő pályát kémlelem, de még mindig nem bukkan fel senki, gondolom, ez jó.
- Interessante... - Ezt egészen halkan dörmögöm magamban, de szemem enyhén felcsillan, ahogy felkapom a fejem és hallgatom, milyen az ő szemével a világ. Még mindig sokat kell tanulnom más félvérekről. Az otthoniak között tényleg kevesen akadtak, és mind szerették megőrizni a titkaikat. Teljesen érthető módon. Inkább nem is próbálom megcáfolni, ahogy az engem megkörnyékező érzelmi hullámokat veszi számba, hiszen betalál mind; kár lenne tagadni, ha egyszer látja mindezt. De nem is helyeslek, nem vagyok bólogatós kutya, és lényegében ez is felesleges. Úgy van, ahogy. Ő érzékeli mások hangulatingadozásait, én az őket terhelő rossz érzéseket, bűntudatot. Két ember, akik alapjában véve nagyon is különböznek, mégis egy bizonyos vonalon talán jobban megérthetik egymást, mint bárki.
- Ki... - Követem tekintetét, de nem látok senkit. Mégis olyan komolysággal és természetességgel beszél róla, hogy tudom, nem viccel. Tudom, Hádész gyermeke, akkor hát szellemekről beszél, minden bizonnyal. - Áh. Nagyon érdekes vagy, ifjú hölgy. Érdekes képesség, és... érthető, ha néha leterhelő. - Tényleg megértéssel nézek rá, hiszen vannak olyan adottságok, amelyekkel nem könnyű együtt élni.
De komolyságom is hamar elillan, mint a hirtelen mozdulattal felriasztott pillangó. Ah, le kellene jegyezzem a gondolataimat. Remek költő válna belőlem, hát nem? Felpattanok, kinyújtóztatom tagjaimat, ropognak az ízületek. Persze akár élvezhetném a kis különórát ülő helyzetből is, arra hivatkozva, hogy mozgok bőven eleget egy nap, és igazán nincs szükségem rá. Néha meg is teszem, ha kiadom a kölyköknek a feladatot, és míg ők dolgoznak, én pihenek. De most semmi kedvem ülni és amúgy is csak egy tanoncom van - így a figyelmem az övé, és sokkal többet segíthetek, ha mellette maradok és mindent pontosan megmutatok. Levetem a tábori színekben virító pulcsit, amit még zuhanyzás után csaptam fel magamra, alatta csak egy atléta lóg lazán kidolgozott felsőtestemen, alóla elővillan a családi jelképet ábrázoló tetoválás. Még egy kis nyújtás és ujjropogtatás, majd megállok a lánnyal szemben.
- Kezdjük az alapállással. Oldalasan, a kezeidet tartsd az arcod előtt, ökölben. Nem úgy. A hüvelykujjadat hagyd itt. Ha rossz helyen van, egy erős ütéstől törés is lehet. Az egyik lábad legyen előrébb, a hátsóra helyezd a testsúlyod... - Míg magyarázok, mellé lépek egyik kezem a vállán, másik az alkarján; javítgatom, beállítom a megfelelő pózba, majd elmozdítom az egész testét oldalra. - Ha jön egy ütés, balról, ebbe az irányba billenve kitérhetsz. MEg kell tartanod az egyensúlyodat... - Így akaratlanul is elég közel kerülök hozzá, az érintése nyomán máris érzem, mi nyomasztja. Füles, aki most hajlandó volt megválni a fülesétől, amit díjazok, nem bűnös lélek. Nem követett el olyasmit, ami lesújtaná, amivel engem is a letargia szélére lökne. Bár az még mindig jobb szokott lenni, mint azok, akik nem éreznek bűntudatot. Érintettem már meg gyilkosokat, akik egyáltalán nem bánták tettüket. Csak tudatában voltak. Ettől én is úgy éreztem, mintha a kelleténél több vér tapadna a kezemhez, olyan vér, melynek még a letörlésével sem igazán törődnék. Én is tettem már csúnya dolgokat, épp ezért nem kell másnak tetéznie. Persze, az ilyen embereknek, ha nagyon akarom, meg tudom keresni a rég elveszett, mélyen eltemetett bűntudatát és a felszínre hozni, de többnyire nem bajlódom vele.
Aztán ott vannak ezek a félvérek, akik szerencsére maguktól is érzik. És akaratlanul is nyakon öntenek vele, azonban ők kevésbé komoly bűnökkel, mint a gyilkosság. Hasonlóan van ez Amandával is - rosszat ő nem tett, csak éppen nyomja valami a lelkét. Talán nem is egyvalami. Biztos vagyok benne, hogy köze van a képességéhez, bár ez inkább csak megérzésen alapul. Tényleg úgy érzem, meg tudom érteni ezt a lányt, ezért állok hozzá ilyen türelmesen, ezért is nem pörlekedtem vele korábban sem az óráimon, hogy látszólag miért nem figyel.
Illusztráció:
 
Fülesnek szeretettel<3

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Hétf. Ápr. 30, 2018 12:01 pm

Cesare & Amanda

Mission completed... Sikerült kizökkentenem a gondolatból. Ami azt jelenti, hogy sokkal kellemesebb látványt nyújt az aurájával. Hurrá. Sokkal elviselhetőbb lenne az, hogy látom az aurákat, ha nem lennének sötét gondolatok. Épp ezért ha tehetem igyekszem kiírtani őket a közelemben. Ezt a célt szolgálja a stílusom is: A sok szín rajtam eltereli a figyelmet a sötét gondolatokról, ha nem is sokáig, és nem sokszor.
Na jó... Jobban kell figyelnem mi szalad ki a számon... Most magyarázkodhatok... Mért van olyan érzésem, hogy sokat kell majd beszélnem Dante társaságában?
- Már kétszer mondtál rám olyat, amit a táborban még nem mondtak, egyik hádészgyerekre sem  - vonom meg a vállamat. Nem mintha számítana. Van ugyan az aurájában a vörösből, de csak annyi, amennyi mindig, ha nővel beszél. Ergo nem kell aggódnom emiatt.
Figyelem miközben beszélek. És megkönnyebbülök, mert láthatóan nem zaklatja fel, hogy látom az érzelmei változásait. Ennek gondolom köze vagy hozzá, hogy megértés keveredik az aurájába.
Amikor az órákon véletlenül hozzámért, és megváltozott az aurája... Ő is látott volna valamit, amit nem akar látni? Kinek a gyereke?
Érdekes... Na ezt viszont hallottam már...
- Nyugodtan mondhatja, hogy fura és creepy - váltok vissza magázásra. Ezeknek szokott szinonímája lenni, hogy “érdekes”... Mondjuk így ahogy elnézem... Szerintem ő nem teljesen abban az értelemben használta.
A gyors nyújtás után jön is a következő feladat. Tényleg nem szórakoztam órákon, úgyhogy nem kell sokat igazítania az alapálláson. Wow... Ez mennyivel egyszerűbbnek tűnik így, hogy nincs szándékosan lezsibbasztva a fejem...
Ami azt illeti... Nem szeretem ha hozzám érnek... De egy észrevétlen magy levegővel lenyelem, és inkább koncentrálok arra, hogy megjegyezzem a helyes pozíciót. Ilyen magasra az öklömet, és így a hüvelykujjamat, a lábat így kicsit hátrébb és jó! Ez a megfelelő alapállás. Naa, megy ez!
Ahogy oldalra fordítja a testemet akaratlanul is alátóterembe kerül az aurája.  Megint megváltozott... Az érintéstől...
Tényleg ő is lát olyasmit, amit nem akarna látni, mi?
- Szóval erre, ugye?- próbálom magamtól megismételni az előzőmozdulatot, ezel kicsit el is távolodva tőle. Nem tehetek róla... Ugyan az az érzés kerít hatalmába, mint a családdal kapcsolatban... Gyerekként fogalmam nem volt mit csináljak... Hogy okozzak kevesebb gondot. Valószínűleg nem is tudtam volna. Most ez a helyzet viszont más. Most, legalábbis azt hiszem, tudom mi okozza a problémát: Az, ha hozzám ér.  Akkor megpróbálom úgy intézni, hogy ne érjen, és igazából két legyet ütök egycsapásra. Neki nem kell olyat látni amit nem akar, nekem meg nem kell azokat a zavaró színeket látnom az aurájában. Jó üzlet nem?
A mozdulattal viszont az alapállást elvesztem, tehát vehetem fel újra. Na, nézzük, hogy is volt. Így a hüvelykujjat, kicsit feljebb a karomat, hátra az egyik lábamat.  Így volt, ugye?


| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Hétf. Ápr. 30, 2018 8:19 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Valamiért olyan... elégedettnek tűnik egy pillanatra.Ennek okát azonban nem tudakolom meg. A másik kérdésre így is kiderül a válasz, ami széles vigyorgásra késztet.
- Óó, én csak őszinte vagyok! - helyezem szívemre egyik mancsom, jelezve, hogy a bókok egészen onnan jönnek. Nos, részben, részben meg csak úgy maguktól szállnak ajkaimra minduntalan. Ezt a szokást nem tudom mellőzni. - Fura? Igen, úgy is mondhatjuk. Na de miért volna rossz a furcsa? Szerintem inkább legyen valaki furcsa, mint jellemtelen. - Hú, micsoda szavakat tudok én! Megérte az a pár nyelvóra anno Kheirón társaságában. Már csak a kiejtésbe botlik bele néha a nyelvem.
Ekkor tűnik csak fel, hogy először magázásból tegezésre váltott, majd most újra vissza. Az ilyeneket sosem veszem magamra, most is csak későn tűnt fel. Mindenesetre a tiszteletteljes signore megszólítás mindig is kellemesen simogatta az egómat, habár nem követelem meg a gyerekektől.
Érzem, ahogy idegenkedik az érintésektől. Számomra hiába kellemetlen olykor, de megszoktam, és néha kifejezetten jól esik, intimitást kölcsönöz az embereknek és kifejez olyasmit, amit szavakkal nem lehet néha... de Amanda esetében természetesen nem sóvárgom efféle kontaktus után, így elengedem, amint eljön annak az ideje; de főképp, hogy ne feszélyezzem őt tovább.
- Úgy bizony. Kicsit feljebb, és... bene. - Újra összecsattintom két tenyeremet, és megállok vele szemben, jómagam is alapállásban. - Most pedig szépen lassan megnézzük, hogyan védesz ki egy ütést. Figyeld meg merről jön, Érdemesebb elfordulni vagy blokkolni?
Nem teketóriázok, teszem a dolgom. Imitálok pár ütést, lassított mozdulatokkal, hogy legyen ideje gondolkozni, közben figyelem, mit hogy csinál, az eszembe vésem, mit kell majd javítani. Sokkal, sokkal türelmesebb tanár vagyok, mint amilyen az apám volt. Kétfajta ember van, az egyik azt vallja, ugyanúgy ad tovább mindent a következő generációnak, ahogy ő kapta, a másik pedig csakazértsem úgy csinálja... és ezzel nem a tanításait akarom megtagadni, közel sem. De ez egy tábor, gyerekeknek, nem a maffia. Nekik is ugyanolyan létfontosságú megtanulni, mint nekünk volt, de... mégis úgy érzem, ők valamelyest jobban ráérnek. És talán nekem sincs kedvem, vagy erőm keményebb tempót diktálni úgy nagy általánosságban.
Habár néha megtapasztalhatták a kölykök, milyen vagyok, ha tele a tököm mindennel, de... azért az ritka.
- Jó. Kezdesz ráérezni, de ennél sokkal gyorsabbnak kell majd lenni... feljebb a kéz! - javítgatom közben alaposan, de hangom megenyhül kicsit, ahogy ránézek. - Fáradsz? - Igen, már csináljuk egy ideje, és az órán is észre vettem, hogy hamarabb kimerül, mint a többiek.
 
Fülesnek szeretettel<3

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Kedd Május 01, 2018 11:15 am

Cesare & Amanda

Őszinte hee? Igen, tudom. Ismerem én a mediterrán mentalitást és stílust. Elvégre félig mexikói vagyok.  Megszoktam az állandó belleza és querido megszólításokat a rokonságban… Nem ez lepett most meg, hanem hogy egy félvértől hallom… Akik Hádész gyerekeire vagy úgy szoktak tekinteni mint a leprásokra, vagy mint valami félelmetes, és erőszakos különcre… Mintha előfordulhatna hogy ott helyben meghal akire ránéznek…  Jó vicc… esetleg apánktól lehetne félni, de ő meg például utánam finoman szólva nem érdeklődik… Én meg amúgy se fogok visítva rohanni apuhoz, hogy “az a csúnya csúnya Árészgyerek bántott, lécci öld meg” Nevetséges lenne...
Viszont ezt a témát felesleges tovább húzni. Majd megunja, vagy megszokom tőle is.
- A legtöbb embernek ami más, az ijesztő, mert nem ismeri. Ergo rossz. Mint például a félvérek  - magyarázom, szerintem tök feleslegesen... Nem hinném hogy nem tudja ezt ő is… Valahol minden félisten megtapasztalja ezt… Kicsiként más mint a többiek. Fura dolgokat csinál, vagy egyszerűen a tanulásban boldogul máshogy… a “normális” gyerekek pedig emiatt elkerülik… És a legviccesebb, hogy nincs ebben semmi rossz… ilyenek az emberek… félnek a szokatlantól, és inkább ragaszkodnak a biztonsághoz…
- Feljebb - bólintok, és kicsit megemelem a karom. Stabil. És nem érzem védtelennek magam. Ez azt jelenti rendben van, ugye? Wow... ez szinte hihetetlen... Talán a végén még nem kell majd félnem, hogy belefutok egy aranyos szörnybe (Hidd el, ha láttál már szellemeket, a szörnyek azután tündéri háziállatnak hatnak). Kár, hogy ez még kevés, nagyon kevés, hogy rávehyem apámat, hogy elismerjen lányának... Ahhoz gondolom minimum kenterbe kellene vernem a teljes Árész és Zeusz kabint... pfff.. szép álom lenne...
- Figyelek - bólintok, és a kis távolságtól felszabadultan koncentrálok az érkező ütésekre. Ezek a lassabb, az erőt mellőző ütések nem okoznak gondot. Egyszer-egyszer még azt is meglátom, hogyan tudnék a blokkolásból vagy kitérésből visszaütni. Oké, annyira nem reménytelen a dolog… Egészen ráérzek a dologra, és kezdem még élvezni is, hogy egy-két apróságt eltekintve nem kell kijavítania a mozdulataimat.
Legalábbis ameddig nem húzdik el a dolog. Úgy 10 perc után kezdem érezni, hogy a reakcióidőm lassul. 15 perc után pedig egy pillanatra a látásom is elhomályosodik.
Mázli, hogy úgy tűnik, Dante tapasztalt, és észreveszi. Na… emiatt kell a plusz edzés… Amúgy is sápadt vagyok (főleg mexikóihoz képest) de most még ahhoz képest is fehérebb lehet az arcom. Gyorsabbnak he? Ugye az nem jelenti azt, hogy hamarabb kifogyok az energiából? Főleg hogy most még sokáig is bírtam az órákhoz képest, ahol leszív a többiek jelenléte…
- Kell néhány szusszanás - bólintok. Ilyenkor szívesen megütném az iskolai tornatanáraimat, akik simán leültettek az óra végéig, mikor látták, hogy kifulladtam. Ha engedik folytatni pár perc pihenés után, kicsit talán több állóképességer szedtem volna össze… Na de már mindegy… remélem nem késő pótolni…


| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Kedd Május 01, 2018 4:08 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Szerintem ezzel a hölgyeménnyel jól el lehetne filozofálgatni, ha eljön annak az ideje. Néha jól esik az embernek lassítania, kikapcsolnia, és egyedül az agyát tornásztatnia, semmi mást. De most a kezünk-lábunk jár, nem a szánk.
Egész ügyes, nem is csoda, hisz félvér; a harc a vérünkben van, a hárítások ösztönből jönnek. Figyelem a tekintetét, látom a szemében, ahogy már reflexből a visszavágás lehetőségét keresi. Majd annak az ideje is eljön... de szerintem nem lesz vele baj. Sokkal inkább a tempó fog bajt okozni, és az erőnléte. Egy rendes küzdelem ennél sokkal hevesebb, gyorsabb, amiben negyed enyni idő alatt ki fog fáradni. Arról nem is beszélve, hogy meg kell tanulnia hatástalanítani egy nála sokkal nagyobb, nehezebb, erősebb ellenfelet. Bár jó eséllyel egy éles harcban lesz nála valamilyen fegyver, de ez sosem mentség. Ha fegyver nélkül, amiből bármikor hiányt szenvedhetsz, nem tudsz harcolni, véged.
De persze... ezt nem kell mondjam Amandának. Biztos vagyok benne, hogy tudja jól, ezért is van itt.
- Allora, eddig jó - biccentek elismerően, amint a szünet mellett döntünk. Bár nekem szükségem nincs pihenőre, mégis terpeszkedve levetem magam a padra, kezembe véve egy üveg vizet, amelyet még az előző órámon hagytam itt. Iszom is belőle, de a tenyeremre is öntök, mellyel arcomat, nyakamat, fejemet hűsítem egy kicsit. Hiába nem izzasztott le ez az aprócska kis mozgás... meleg van.
- A védekezésre hamar rá fogsz érezni, tényleg az állóképesség a fő, amire rá kellgyúrnunk - mesélem közben a megfigyeléseimet. - Meg aztán arra, hogyan szerezz lendületet és hogyan cselezz ki valaki nagyobbat. A megfelelő technikával engem is padlóra küldhetsz, ha jól alkalmazod - magyarázok erősen gesztikulálva, szemléltetve, hogy láthatóan jókora fizikai fölényben vagyok vele szemben. - Az ellenfél energiáját kell felhasználni... na de, az a következő lépcsőfok.
Miután befejezem a szóbeli okítást, tekintetem a pálya túlvégére siklik, amerre pár félvér sétálgat. Egy ideig figyelem őket, szép lassan kihüvelyezem, kik ők, felidézem magamban az érintésüket. Végül abbahagyom a révedezést és felpattanok. - Na, gyerünk, folytassuk!
Megvárom, míg ő is felkel és újra felveszi az alapállást, ezúttal hagyom, hogy mindent magától csináljon. Én is elhelyezkedem vele szemben. - Most meglátjuk, hogy megy kicsit gyorsabban...
 
Fülesnek szeretettel<3

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Szer. Május 02, 2018 3:58 pm

Cesare & Amanda

Jól van, megy ez, csak el ne szálljak véletlenül a nagy örömködésben. Az nem tenne jót a végeredménynek. Szóval csak nyugodtan, reálisan.  Kezdetnek nem rossz ez, de ennél sokkal több kell, hogy elégedett legyek magammal.
El azért nem ragadtatom magam. Most nem az a lényeg, hogy vissza tudnék ütni, hanem hogy érzem hogyan védhetem ki az ütéseket. Márpedig érzem, és talán évek óta először teljesen engedem, hogy az ösztönök irányítsák a mozdulataimat. Annyira talán mégsem olyan rossz, ha nem fogom vissza magam…
Pláne, hogy gyakorlatilag pillanatok alatt elfogy belőlem a szusz, és biztos  vagyok benne, hogy ennyi idő édes kevés bármilyen ellenfelet véglegesen lefegyverezni vagy harcképtelenné tenni. Sok munka lesz még ameddig elfogadható szintre küzdöm magam…
Eddig jó… vagyis nem vagyok totál reménytelen… szuper. Csak még messze van attól, ami megnyugtatna. No de gyakorlat tesz i a mestert vagy mi, szóval még nem adom fel.
Néhány pillanatig rendezem a légzésemet miközben beszél. Ezek szerint jól gondoltam. Nincs gond a védekezéssel, annál inkább az állóképességgel, amit meg csak a rendszeres munkával lehet fejleszteni. Csak azt tudnám miért nem volt eddig annyi eszem, hogy foglalkozzak vele…
A kis táskámból én is előveszek egy üveg vizet, és iszom pár kortyot.
- Az még kevés…  -jegyzem meg, mikor felvillantja, hogy megfelelő technikával még őt is legyűrhetem. Oké, értem én, hogy hatalmas a fölénye, és per pillanat azt csinálhatna velem amit akar, de nem a társaimmal szemben szeretnék csak fölénybe kerülni, hanem adott eseten egy szörnnyel szemben is, aki Danténál nagyobb, erősebb, gyorsabb, és talán esetenként rafináltabb is.
A következő mondat azért más megvilágításba helyezi a dolgokat. Ha azt megtanulom hogyan használjam az ellenfelem energiáját ellene, akkor tulajdonképpen édesmindegy , mekkora a különbség, lesz esélyem. Hm… nem is hangzik rosszul.
Feltűnik az aurája változása, úgyhogy én is megnézem, mit látott meg… És halkan elkáromkodom magam spanyolul, amikor ráismerek a tábor legidegesítőbb tagjaira a három árészfiúban… Erőszakosak, fölényesek, és ezt szeretik ki is élvezni. Na találd ki, hogy ki jelent ehhez szuper célpontot.. Neeem, véletlenül sem a sápadt, antiszoc, és gyenge hádészlány, akinek nem kell a barátaitól félni, mert nincsenek…
Visszarántanak ugyan a gyakorlótérre Dante szavai, és fel is veszem az alapállást azt hiszem majdnem tökéletesen, csak kicsit túl lazán) de már feleannyira sem vagyok koncentrált. Láttam, hogy észrevettek, és azt is, hogy valami eszement baromság jutott megint eszükbe. Bizonyíték kell, hogy igazam van? Nézd meg, ide is jöttek, és leültek az egyik padra, hogy viháncolva bámulják ahogy próbálom tartani a lépést, nem sok sikerrel.
Mi dios! Sal de aquí! Remélem hangosan nem mondtam ki…
- Dante, óvodát nyitottál? - röhög az egyik, amikor épphogy sikerül csak megtartani az egyensúlyomat.
Próbálkozz csak, Nathaniel… Ezzel nem húzol fel.
Mierda… Azzal viszont igen.
- Tedd azt le - Bámulok ridegen az árészkölykökre, akik éppen a fejhallagtómat kezdték tanulmányozni. Nem sok minden van, ami kihoz a sodromból… de ha hozzányúlnak a fejhallgatómhoz, és a CD lejátszómhoz, az azonnal kiveri a biztosítékot,
Nem tudom mire számítottam… Válaszul csak röhögnek… Persze, mi mást tennének.
- Csak nem szerelmi bánatod van, hogy ennyire zenét keresel? - tudom, hogy ezzel az egyetlen mondattal az elevenébe találok. Látom az auráján. Ha jól számolom, a nyáron már a harmadik lány utasította vissza. Bolond vagyok? Biztosan, mert ismerve a természetét, biztosan nekem ugrik, ha nem most, akkor később… De nem érdekel. Ő legalább ilyen jól tudja, hogy nekem az a fejhallgató a legfontosabb kincsem, és direkt idegel vele… Hát miért ne tehetném meg én is ugyan ezt?



| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Szomb. Május 05, 2018 5:23 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Látom rajta, hogy bíztatják a szavaim, így elégedetten hümmögök, képzeletben vállon veregetve magam. Megy ez a tanítás, na! Most nem akarok dicsekedni, de tényleg. Eddig úgy tűnt, a kölykök, akiket kezelésbe vettem, mind jól haladnak. Persze, mindenki a maga tempójában, de pár nap alatt nem is lehet megváltani a világot. Kemény munka áll előttünk.
- Nyugodtan vihetsz bele nagyobb mozdulatot is! - Ahogy ígértem, máris gyorsabb tempóra váltva esek neki megint, keresve a rést a védelmén. Persze az én szememmel nem is nehéz rálelni a hibákra, miket könnyedén kihasználok. - Egy. Kettő - számolom a találatokat. Tényleg a fáradtsága lehet az ok, vagy egyszerűen még nem elég élesek a reflexei, hogy gyorsan reagáljon, illetve... valami elvonja a figyelmét.
A szemem sarkából látom az Árész srácokat, ahogy szépen belerondítanak a képbe, és szemtelentül piszkálni kezdik Füles holmiját. - Igen, de még van pár szabad hely a jelentkezőknek... - hintek el gúnyosan egy kis célozgatást. Nem szeretem, ha a jelenlétemben tisztességtelenül beszélnek egy hölgyhöz. Látom a fiún, hogy Amanda kérdése betalált, és ha nem vigyázunk, elszabadulhatnak az indulatok.
- Na, legyél jó fiú, és tedd le, ami nem a tiéd. - Kettejük közé lépek, látszólag csak azért, hogy elvegyem tőle a CD lejátszót, de persze ez remek ürügy arra is, hogy megnehezítsem, ha esetleg neki akarna rontani a lánynak. Vagy fordítva. Naná, hogy nem adja egyből. Kénytelen vagyok megragadni a csuklóját, hogy elvehessem tőle. Az érintés nyomán persze egyből elöntenek az érzések, melyek belőle sugároznak, mint valami hideg zuhany. Nathaniel bűnlajstroma hosszú, habár nem nyom akkora súllyal, mint az igazi gaztevőké. Nem kell géniusznak lennem, hogy tudjam, az ő tettei kimerülnek más táborozók terrorizálásában, lenézésében és erejének kényszeres fitogtatásában - sokszor más kárára. Bűntudatot azonban nem érzek  benne.
A rövid ideig tartó érintés épp elég, hogy mélyen lenyúljak a fiú érzelmi világába, kutatva a halovány morzsái után lelkiismeretének. Elég nagy fokú koncentrációt igényel ez, szerencsére most nem vagyok az órák utáni érzelmekkel telített, szétszórt állapotomban. Megtalálom, amit keresek, és minden erőmmel azon vagyok, hogy felszínre hozzam. - Nath, felesleges gúnyolódni. Inkább kérj bocsánatot a hölgytől! - Meggyőzően mosolygok rá, remélve, hogy a kis bűntudatébresztő trükköm rábírja erre. Változó, kinél mennyire válik be, elvégre csak egy érzelmet keltek fel benne, nem manipulálom a cselekedeteit.
Végül elengedem, remélve, hogy a hatás fizikai kontaktus híján nem múlik el olyan hamar. Mert bizony, ha már nem fogom az "áldozatomat" szép lassan elmúlik minden, amit elértem. Nagyon ritka esetben az alany még észre is veszi, hogy egy kicsit megzavartam az elméjét. Nathanielt mondjuk lehet, hogy felhúzná a tény, de... remélem, nem annyira eszes, hogy erre rájöjjön. Nem mintha egy pillanatra is rám tudna ijeszteni, Árész fia ide vagy oda. Bár, az órák alatt még nem mértük össze élesben az erőnket. Hirtelen kíváncsivá tesz, mihez kezdenénk egymással...
 
Fülesnek szeretettel<3

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Vas. Május 06, 2018 12:06 pm

Cesare & Amanda

Egyre inkább elvesztem a koncentrációt a látóazögem perifériáján vibráló 3 zavaró aura, és röhögés miatt. Pedig igyekszem, nagyon igyekszem.
Bólintok a nagyobb mozdulatra, és meg is próbálom. Majdnem jól sikerül… Csak a majdnem jó édeskevés…
Nem kell neki számolnia, érzem én magamtól is, hogy hányszor talál el. Bennem meg csak megy fel a pumpa ahogy hallom Nathaniel és tesói szívóznak. Ennek meg van egy olyan mellékhatása, hogy valamivel erősebben védem ki azt a néhány ütést, amit sikerül.
Óvoda, he… Azért nem szép hogy Dante gyakorlatilag helyesel nekik, még akkor sem, ha egyébként szépen leoltotta őket (amt mellesleg nem vettek észre)
- Van egy két javaslatom azokra a helyekre - vigyorog Nath… igen, persze… nem én vagyok az egyetlen, akit élvez szekálni…
Akkor önti el az agyamat a méreg, amikor meglátom, hogy mi van a kezükben.
2 mondattal jó szorakozásból frusztráló és kellemetlen helyzetté változtatom neki a szituációt. Teljesen felhúzza magát, de egy tanár előtt nem merne nekem ugrani akkor sem, ha történetesen durvábban a lelkébe tapostam volna…
- Mond ezt a szemembe olyankor, amikor nincs ott az óvóbácsid - sziszegi fenyegetően. Oh, de megijedtem. Megforgatom a szememet, és már megismételném a kérész, hogy adja ide a CD lejátszómat, de Dante közben már kezébe veszi a dolgokat. Úgy látszik tart tőle, hogy egymásnak ugrunk, így inább hamar le akarja rendezni a dolgot, és elhessegetni a kéretlen nézőinket. Akikből sajnos egyre több van (még ketten csatlakoznak időközben bámészkodni a pihenő végével, katasztrófaturistának)
Csendben figyelem a két férfit. Nath makacs, így Dante kénytelen megfogni a kezét… De még erre sem teszi le a fejhallgatómat… Remek… holnapig sem fogja visszaadni…
A tanár aurája ettől az érintéstől is megváltozik… Jó ég… Mire készül? Nagy szemelkel pislogok, és nézem ahogy Nath aurájába is belevegyül egy szín, amit eddig csak nagyon halványan tudtam felfedezni valaha is… Bűntudatot… vagy már bűnbánatot is? Mi történt? Mit csinált Dante?
Na persze… Nathaniel büszkébb annál, minthogy bocsánatot kérjen, és e mellett a szín mellett egy másik is felélénkül…  Neee… mond hogy nem támadt megint egy remek ötlete… És miért érzem úgy, hogy ez nekem nagyon nem fog tetszeni?
- Visszaadom, persze - kezdi bűnbánó felhanggal (nem tud parancsolni annak a gonosz kis érzésnek, hee…)- Egy hét múlva, ha a zombilány meg tud ütni akàr egyszer is - és már vigyorog… Ne aggódj Nath, én most is szívesen megütlek… De folytatja is - Vagy holnap, ha addig mindent megcsinál amit mondok- még szélesebben vigyorog… Mi dios… Eddig bírtam cérnával, odalépek, és igyekezve a meglepetés erejét használva egyszerűen kiszedni a kezéből a fejhallgatómat, aztán megkaparintani hozzá a táskámat is.
Persze, nem sikerül… Helyette Nathaniel fogja meg a csuklómat.
color=#ffffff]- Szeretem, hogy ilyen heves vagy, de igyál még sok tejet ha nem akarsz az én szabályaim szerint játszani  - [/color] röhög… Én meghanyag mozdulttal kifordítom a karomat a szorításából.
- Te tényleg kétségbe lehetsz esve ha nálam próbálkozol… - közlöm, a szokásos közönyt sugárzó stílusomnál jóval ingerültebben. Most nem szándékos, de ez a mondat megint betalál…
- Mondj még egy ilyet, és ma is kipróbálhatjuk meg tudsz-e ütni - morogja a fülembe, ahogy visszaránt magához, hogy rámijesszen. Pff… gyenge próbálkozás. Egyszerűen belevágom a könyököm a mellkasába, és ellépek, ha lehetőséget látok rá fejhallgatómmal együtt.
Persze, egyszerűbb lenne elfogadni valamelyik feltételét… Csak a fejhallgatóm nélkül holnapra biztosan megbolondulok, és arról ne is beszéljünk, hogy egy hét alatt bele is halnék ha nem lennének a zenéim…
- Miért nem keresel olyat, aki a te súlycsoportod? - forgatom meg a szememimet.- Te is tudod hogy nem viccből van nálam állandóan a zene, légyszíves add vissza, és megbeszéljük mi a francért akarod hogy megüsselek - erőltetek magamra valamivel nyugodtabb hangot. Nathanielnél sose lehet tudni mi hatásos, de ha megunja amit csinál, általában otthagyja, és nem foglalkozik vele többet. Már pedig a piszkálás unalmas, ha nem tudja a másikat felhúzni.


| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Csüt. Május 10, 2018 11:50 am


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Nagyot sóhajtva jelzem abbéli csalódottságomat, hogy nem értette a célzást. Vagy csak elengedte a füle mellett. Aztán persze lehetnék az a tanár, aki védelmezően pátyolgatja a kiskedvencét és alaposan móresre tanítja a gonosz, kötekedő izomagyakat... csakhogy Amanda abból nem tanulna semmit. Bizony, ha mindig ott lennék neki, hogy megvédjem... de nem lehetek, nem is fogok. Ha most elintézem neki Nathanielt, az csak még jobban felbátorodva megy majd neki, mikor nem vagyok a közelbe. Ismerem az ilyeneket.
Ó, igen, már saját maga is utalgat erre.
- Igazán nagy dicsőség legyőzni a nálad jóval gyengébbet. Mindig is tudtam, hogy nagy harcos vagy, fiam - jegyzem meg csak úgy a semmiből, miközben félreállok és várok. Persze reméltem, hogy az erőm hatása megteszi a magáét és szépen visszaadja a lány cuccait, még ha bocsánatot nem is kér. Tévedtem, ez a srác makacsabb, mint hittem. Annyi baj legyen.
- Ohh, ez találatnak számít, no? - villanyozódom fel egy pillanatra, ahogy Amanda belé könyököl, és vissza is szerzi, ami az övé. Újra közelebb lépek a gyerekekhez, megakadályozva, hogy tovább piszkálják egymást.... fizikálisan legalábbis. Vetek egy pillantást a lányra, magamban mérlegelem  a helyzetét. Lényegében nincs vesztenivalója, vagy teljesíti a kérést, vagy továbbra is terrorizálva lesz. Úgy érzem, nem rontok a helyzetén ezzel a lépésseé: - Elfogadom a kihívást. Egy hét múlva a kisasszony kiáll ellened... ha bevisz egy találatot, békén hagyod. Ha nem, tiéd a lejátszó.
Komolyan nézek az izomagyra, aki egyébként magasabb nálam, de termetével közel sem rémít meg. Kezem a csípőmön, testsúlyom a bal lábamon; tökéletes állás arra, hogy bármi elől kitérjek, ha kell. Hogy azt várom-e, a srác rám támad? Aligha. Egy tanárra nem nagyon szoktak csak úgy rátámadni. Ellenben a beidegződések azt diktálják, hogy bármikor kész legyek egy ütés fogadására.
- Nos? Én is letesztelhetem magam, hogy képes vagyok-e csodát tenni hét nap alatt, és te is megkapod, amit szeretnél... - Fél órája már nem gondoltam volna, hogy ilyen alkukba bocsátkozom Füles kedvéért, de tudom, hogy fontos neki a zenéje. Meg azt is, hogy ez talán a legegyszerűbb módja, hogy békésen lerendezzük az ügyet Nathaniellel és ne legyen balhé. A legtöbb diákomnak az ilyen magán problémáival nem szoktam törődni, ám egy bajba jutott hölgyet nem hagyhatok figyelmen kívül, meg aztán... valamiféle szimpátiát érzek iránta, vagy mi.
Míg várom a válaszát, ujjaim nyughatatlanul ficeregni kezdenek, de még nem engedek a belső kényszernek, hogy előhúzzam a kézfertőtlenítőt. Majd ha elmentek.
 
Fülesnek szeretettel<3 Scusa per il ritardo Embarassed

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

[/quote]
Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Szer. Május 16, 2018 11:39 pm

Cesare & Amanda

Hozzászoktam már, hogy nem pátyolgatnak. Nincs ebben semmi furcsa. Amanda, a kis hazug, nem kell foglalkozni vele... Minden tanár így a állt hozzám az iskolában. Ehhez szoktam. Az is már üditően más, hogy nem emiatt vagyok magamra utalva. Itt hisznek nekem, és az szeretnék hogy magamtól is boldoguljak.
Mulatságos lenne figyelni ahogy Dante fellelkesül, de... Most semmi nem lenne mókás, mert baromira felhúz, hogy a fejhallgatómmal szórakoznak.
Na jó... Nathaniel apró hangulatváltozásai azok. Előbb mulatott, aztán dühös lett, majd bűnbánó. Azután belelkesedett, meg se hallotta Dante megjegyzését, utána meg megint dühös lett, mikor belekönyököltem meglepődött, de Dante beszólásán megint felpaprikázta magát... Őszintén nem értem hogy tud ennyi érzelmet elviselni magában... Én feleennyitől kikészülnék.
- Elismerem, ez nem volt rossz- vesz némi erőt magán, de az aurájából süt a sértett büszkeség... Vajon meddig tart, míg elfelejti? Azt hiszem biztosan túl sokáig... Mierda, én csak nyugodt, békés, szürke életre vágyom... Miért nem lehet ezt megérteni?
Dante meg úgy látszik túlságosan belelkesedett, mert mielőtt megmukkanhatnék, hogy valahogy lebeszéljem az árészsrácot az ötletről, elfogadja a nevemben a kihívást... Tétként az életmentő zenelejátszómmal... Mi a fenét gondolt? És tessék, Nathaniel máris vigyorog...
- Akkor egy hét múlva itt, már alig várom!- közli vigyorogva - Meg ne halj addig Cukorfalat - vigyorog rám, aztán maga után unti a haverjait, és odébbáll mint aki megunt egy játékot... Szerencsére a zenéimet itt hagyta, a kezemben maradt fejhallgatómmal együtt, úgyhogy egy hétig még jól leszek... Aztán ha nem öl meg Nathaniel, megteszi a migrén...
- Remélem komilyan gondoltad, mert egy hétig még álmodban is kísérteni foglak, hogy gyakoroljunk. - jelentem ki amint hallótávokságon kívül értek.
Tudom, mennyire jól fogalmazott: csoda kell hozzá, hogy én hozzá tudjak érni Nathaniekhez egy hét múlva. Hádészra, ezt a szívást...
- Én kipihentem magam - közlöm, közben felvéve tökéletesen az alapállást. Francnak van kedve hozzá... De nem fogom olcsón adni a zenéimet... Ahhoz túlságosan nagy szükségem van rájuk... Hajrá, Dante... Rád bízom magam...



| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Csüt. Május 17, 2018 10:49 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Csak-csak szótértek én a gyerekkel! Na, megy ez. A két év azért meglátszik, az elején, hogy is mondjam... viszonylag hamar elvesztettem a türelmem. Persze nem azt mondom, hogy most sem lehet annyira felbosszantani, hogy leordítsam valaki fejét, de a tűréshatárom jelentősen tágult,
- Ez a beszéd! - veregetem vállon, majd félre lépek, hogy legyen helyük távozni a kétajtónyi széles Árész kölyköknek. - Addig van időd gyakorolni, Nagyfiú! Nehogy aztán meglepetés érjen... - Épphogy elfordulnak, és már veszem is elő a kézfertőtlenítőt. Néha kapok beszólást egyesektől, hogy "hé, nem vagyok ám leprás!". De nem is azért van ez, mert azt hiszem, egy érintéstől vérfarkassá változom. Egyszerűen muszáj és kész.
- Halálosan komolyan - nézek farkasszemet a lánnyal, hogy lássa, ezt most tényleg nem poénnak veszem. Az ő "egészsége" is kockán forog, nem vitás. Azt már megértettem, hogy fontos neki ez a lejátszó, nagyon is. De egyben az én büszkeségem is a tét, azt pedig nem hagyom megsérteni. - Helyes. Hidd el, én is azt akarom, hogy menjen.
Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy majd szemrehányást kapok, amiért a nevében elvállaltam ezt az egészet. De tényleg csak egy pillanatra. Elégedett vigyor ül ki a számra, ahogy máris felveszi az állást, hogy folytatni akarja az edzést. Ez az az elszántság, ez az a tűz, amit látni akarok a szemében. Egy hét. Menni fog.
Nem vesztegetem az időmet; Amandának mihamarabb el kell sajátítani azokat a technikákat, amelyek kifejezetten a Nathaniel-féle ellenfelek ellen valók. Az állóképességét egész héten fejleszthetjük, de a legfontosabb, hogy az alapok a fejében legyenek. El is kezdem hát neki lépésről-lépésre mutatni, hogyan vegye át az ellenfele energiáját, és hogyan fordítsa azt ellene. Ez első sorban védekezésre és lefegyverzésre szolgál, de ha már le tudja teríteni, kibillenteni, meglepni... akkor utána jöhet a támadás. Egyetlen ütés a célunk. Amandának mindent ki kell kerülnie, ki kell védenie, aztán egyetlen, jól irányzott csapással, a megfelelő pillanatban betalálnia. És nyertünk.
Ha eljutunk addig, hogy ezt a technikát már megfelelően alkalmazza rajtam, akkor Nathaniel ellen is menni fog. És a hátralévő időnkben erre összpontosítok. A Nap megindul lefelé, nem is figyelem az idő múlását, csak akkor kapok észbe, mikor a lány megint szünetet kér, a hasam pedig fájdalmasan megkordul.
- Mannaggia - dörmögöm az orrom alatt. - Asszem' kimaradt egy étkezés.
 
Fülesnek szeretettel<3

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Hétf. Május 21, 2018 5:22 pm

Cesare & Amanda
Oké, rendben… Határozottan mulatságos ahogy Dante beszólásaira Nathaniel nem tud vagy mer válaszolni…
Abban mondjuk kételkedem, hogy komoly meglepetést tudnék okozni az Árészsrácnak, emiatt is vagyok dühös, hogy csak úgy a megkérdezésen nélkül belement valami ilyesmibe.
Tudom, hogy nem azért csinálja, de határozottan viccesen veszi ki magát, hogy miután hozzàért Nathhez, Dante a kezét fertőtlenítni… Hát na, a hülyeség bizony fertőző lehet.
Megnyugvással tölt el, hogy nem látom az aurájában a poénkodókra jellemző sárgás árnyalatot. Elhiszem a szavait, miszerint komolyan gondolja, és  ennek megfelelően állok a továbbiakban az edzéshez. Egyetlen további kérdésem lenne, de azt hiszem így az az auráját látva, hogy tudom a választ. Egy pillanatig sem kell így azzal áltatnom magam, hogy miattam szeretné, hogy menjen…
Férfiak…  miért olyan fontos nekik az a büszkeségnek nevezett valami? És ha olyan fontos, mi a fenéért teszik kockára olyan ügyben, amihez semmi közük nem lenne? Lefogadom, hogy én leszek a szemében a hibás, ha nem sikerül hozzáérnem Nathhez, pedig pont az imént látta, mekkora lemaradásban vagyok az élharcos árészgyerekekhez képest…
Jó jel, az alapállásommal elégedett. Hurrá, már csak meg kell jegyeznem, hogy pontosan hogy is volt.
Ha valaki azt hitte volna, hogy viccel amikor azt mondja, nem lesz kíméletes… Annak üzenem, teljesen komolyan gondolta.
Mivel most lassabb a tempó mint mielőtt megzavartak, nem fáradok el olyan hamar, és második-harmadik próbálkozásra általában sikerül megcsinálnom a mozdulatokat, amiket mutat. A tökéletestől viszont még messze van. Ezért akkor sem állok le, hanem pörgetem magam jóval a határaimon túl is.
A nap már majdnem lemegy, mire végül azért kérek szünetet, mert veszélyesen homályossá válik a látásom, és az egyensúlyérzékem is elszáll.
- És lassan a vacsorát is lekéssük. - jelentem ki bágyadtan.
Ehm… mikor is ültem le a földre? ZEUSZRA, túlhajtottam magam… Keresek azt hiszem valami csendes zugot magamnak, és ma már aludni fogok. Már ha fel tudok állni… Úgy sem szeretek a tömegben vacsizni, úgyhogy van még úgy fél órám, amit maximum itt fogok eltölteni…
- Mára szerintem hagyjuk… Holnap, ebéd után?- vetem fel a következő edzés időpontját. Így ülve nem szédülök, szuper.


| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Hétf. Május 21, 2018 9:19 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Nem azt mondom, hogy Amanda lesz minden idők legkiválóbb harcosa. Nem is azt, hogy felveszi majd a verseny Nathaniellel, vagy akármelyik nagyszájú csodagyerekkel. De abban továbbra is bizakodom, hogy sikerül elérni a győzelmet, arra alapozva, hogy csak egyszer kell megütnie. Ez a véleményem az edzés végéig nem változik.
Kivételesen én is elfáradok benne, hisz délelőtt is tanítottam, majd az egész délután is végig, a tűző napon. Míg meg nem kordult az éhség harangja, amit addig sűrű ivással próbáltam elcsendesíteni, fel sem tűnt, annyira belefeledkeztem.
- Vaffan... - Elharapom a csípős káromkodás végét, pedig alapjáraton nem szokott zavarni, hogy ki hallja, ki érti. Nem is zavartattam magam sokáig itt a táborban sem, de aztán Kheirón rám szólt, hogy azért nem kéne. Pf, pedig nem is értik. Biztos csak a hanghordozásból hallattszik ki, ha nem szép szavak hagyják el a számat, vagy mi...
- Allora, a vacsora szólít. Holnap ugyanekkor, ugyanitt, Füleske! - veregetem vállon a lányt vigyorogva, majd összeszedem a pálya szélén hagyott törülközőt, pulcsit, vizet, az időközben levetett cipőimet. Jól esne egy zuhany, de nem akarok lemaradni a kajáról. - Ho fame da lupooo! - adok hangot farkaséhségemnek harsányan, olaszosan, ahogy a vállamra csapok mindent és megindulok.
- Te nem jössz? - Egy pillanatra megtorpanok, visszanézve rá, de nem úgy tűnik, mint aki nagyon készülne valahová. Sőt, meglehetősen elcsigázott. Igen, azt hiszem, ha belemelegszem az edzésbe, elég kíméletlen tudok lenni, de mivel nem panaszkodott, gondolom, érzi a szükségét. Hogy ne tenné? - Na jól van, ahogy gondolod... Ciao-ciao! - intek búcsúképpen, majd elsietek a pavilon irányába. Remélem, a kölykök nem zabáltak fel mindent, mert akkor balhé lesz. Kajával nem viccelek...

§


Amanda egészen jól haladt az edzések során. Büszke voltam rá.
Persze világot megváltani nem lehet öt nap alatt - mert annyi telt el -, de elég bizakodóan álltam a dolgokhoz. Mindig futással kezdtünk, igyekeztem rágyúrni a lány állóképességére. Utána főként azokra a mozdulatokra mentem rá, amivel egy akkora srácot semlegesíthet, mint Nathanielt. Persze, csak demonstrálás céljából és nem élesben, de ezzel engem is át tudott dobni a válla felett, a homokba küldve. Csak ha igazából is helyzet lesz, menjen neki. Na meg a kitérések, azokra is nagy hangsúlyt fektettünk. Utána jött csak a  támadás, arra összpontosítva, hogy ha sikerül megfelelő helyzetbe kerülnie, esetleg valahogy semlegesítve az ellenfelet, akkor hol tudja jól megrúgni vagy megütni, ami esetünkben érvényes találatnak számíthat majd. Szerintem néha még élvezte is, hogy kicsit megrúgdoshat engem, de ezt nem bántam; tökéletesen hozzászoktam már, hogy edzések során megtörténik.
Összességében jól haladtunk, és a táborban már híre is ment a közelgő összecsapásnak, amire így szép számmal akadtak volna nézők. Viszont Amandával is volt alkalmam beszélgetni. Az edzések szüneteiben kicsit megismerhettem őt is, az erejét is, már amennyit elárult. Így pontosan tudtam, ha nagy nézősereg gyűlne össze, az jócskán zavarná a lányt, így az esélyek egyenlőtlenné válnának. Éppen ezért közöltem, hogy meg ne próbáljanak eljönni aznap a sportpályára, mert... és mivel már ismernek, nem kellett befejeznem a fenyegetőzést, mert pontosan tudták, hogy bármit is mondanék, azzal nem viccelek, és jobb nem játszani a szerencséjükkel.
Utána a híresztelés abbamaradt, a táborozók körében elcsendesült a téma, ami újabb okot adott arra, hogy elégedett legyek magammal.
Minden a tervek szerint, rendben ment tehát. Ma reggel is úgy keltem, ahogy mindig; az első ébresztőre nagyokat morogva átfordultam a másik oldalamra, majd a következőre csak úgy kipattantam az ágyból. Megborotválkoztam, megállapítottam a tükörben, hogy lassan ideje lenne egy hajvágásnak, bár így is teljesen jó vagyok. Aztán frissen és üdén ültem le a reggelizők közé. A délelőtti óráim hamar elteltek.
Mielőtt elindulhattam volna ebédelni, Kheirón jelent meg a pályán, egy levelet hozott nekem. Fekete volt a papír, a boríték. Egyből tudtam hogy rosszat jelent, közöltem a kentaúrral, hogy el kell mennem. A levél egy találkozó helyét jelölte nem messze a tábortól, így nem tétováztam; visszasiettem a szobámba, ahol felszereltem magamat mindennel, ami kellhet - pisztoly, kések.
Gyalog hamar odaértem, már messziről láttam a három öltönyös fickót az autó mellett. Ők is fel voltak fegyverkezve. Nem volt nehéz megállapítanom, kik ők; az amerikai maffia, tehát elméletileg kollégák. Gyakorlatilag utolsó seggfejek, akiket ki nem állhatok, és akik gyakran keresztbe tesznek nekünk. Gyors léptekkel közelítettem hozzájuk, ami meglehetősen vakmerő lépésnek bizonyult, mégsem féltem egy cseppet sem.
- Mit akartok?
- Te vagy Dante fia, ugye? -
kérdezte higgadtan az egyikük, úgy tűnik, ő lesz a szószóló. Ütni való képe volt, szinte már viszketett a tenyerem. - Azért jöttünk, hogy tudassuk veled a helyzetedet. A Cosa Nostrát sarokba szorították.
- Mi? Kik? Mikor?!
- Mészárlás volt. A szörnyek kezdték megelégelni őket, ezért egy csapatba gyűltek, hogy végleg leszámoljanak a családdal. Valahonnan kaptak egy fülest, hogy hol találják őket... túlélőkről egyelőre nem tudunk.

Éreztem, ahogy egyre csak felmegy bennem a pumpa, de közben másfajta érzelmek is kezdtek felszínre törni. A kezem ökölbe szorult, kiengedett, újra és újra. Nem bírtam elhinni, hogy ilyesmi történhetett. Biztosan rendben vannak... miért ezektől az emberektől tudom meg? Ott kellett volna lennem.
Te is meghaltál volna... szólt a fejemben nagyapám hangja, idézve, amit apám temetésén mondott nekem. Nem tudtam megmenteni őt sem, a többieket sem. Senkit sem tudok megmenteni. Miért nem?!
- Ki... - igyekeztem úrrá lenni a hangom remegésén. -...ki árulta el őket? Ki volt az?!
A férfi elmosolyodott.
- Mi voltunk.
Aztán elszabadult a pokol.
Nekem elég volt ennyi, tudtam, hogy ha nem csinálok semmit, akkor még csúnyábban végződik az eset. Ők elárulták egy rivális családjukat, akik közül én vagyok az egyik túlélő; nyilván nekem is meg kellene halnom. Amit nem fogok hagyni.
Maffia. Mikor ezt mondják az emberek, azt hiszik, egy hatalmas, nagy szervezetről van szó, egy nagy családról. Sajnos az igazság az, hogy több csoportja is van, és nem feltétlenül "kedveljük" egymást. Főleg mi, olaszok és az amerikaiak. Bár arra nem számítottam, hogy így ellenünk fordulnak. Belerondítottunk az üzleteikbe, talán ez a kifogásuk. Csakhogy mi egy másik földrészen élünk, ott, ahol sok a szörny, és valahogy meg kell vívnunk velük. Hogy életben maradhassunk. Az egyszerű emberek és a rendőség által elítélt üzleteket, "bűnöket" jórészint a harc pénzelése végett követjük el. De ezek itt... ezek tényleg a maguk hasznára csinálnak mindent. És azt hiszik, övék a világ.
Az meg, hogy én, a szicíliai nagyfőnök fia betolakodtam a területükre, már régóta bökte a csőrüket. Tudtam jól, hogy egy nap eljönnek értem. És azt is nagyon jól tudtam már az elején hogy három hullát fogok magam mögött hagyni.
Tehát elszabadult a pokol.
az agyam automatára váltott, ösztönből rántottam elő a fegyveremet, lőttem rá az egyikre, mielőtt ő is így tehetne. Ösztönösen vetettem magam a kocsi mögé, és intéztem el késsel a következőt. A harmadik nehezebb dió volt, de végül ő is a többiek közé került. Éreztem az arcomra is rákerült vérfoltokat, de ahogy lenéztem magamra, megállapítottam, hogy nem vészesen feltűnő. Élmény lesz így visszamenni a táborba.
De nem ezzel foglalkoztam. Megszereztem az egyik telefonját és megpróbáltam felhívni az összes számot, amin el szoktam érni az otthoniakat.
Egyiket sem vette fel senki.
- Cazzo! Cazzo! - üvöltöztem ezt, és még számos szitokszót a kerékbe, a hullákba, mindenbe belerúgva, miközben a telefont messzire hajítottam, Végül magamba roskadva dőltem az autó oldalának, és igyekeztem legyűrni az érzelmeket, amelyek megpróbáltak teljesen elárasztani. Nem halhatott meg mindenki... biztosan maradtak túlélők. Szar helyzetben vannak, de túlélték... nem tudnak válaszolni, de megmenekültek. Ismerem őket. Kiváló harcosok. Nem halhattak meg mind.  
Nagyon soknak érződött az idő, amit az önnyugtatgatással töltöttem az isten háta mögötti helyen, de tudtam, hogy valójában maximum fél óra telhetett el. Vissza kell mennem, keresni fognak... Amandával is lenne dolgom, de most átkozottul nincsen kedvem hozzá. LEszarom a tábort, leszarom a tanítást, leszarom a fogadást... csak a fájdalom maradt, semmi több.
Nem... nem süppedhetek magamba teljesen. Nem kellene. Túlteszem magam ezen is. Ahogy mindenen. Ott kellett volna lennem. De nem voltam. Az önvád ezt nem fogja megváltoztatni, az ég szerelmére!
Míg ezt átgondoltam magamban, a testem már automatikusan cselekedett, felkelt, elkezdte összeszedni a többit. Valahová el kell tüntetni őket - túl feltűnő lenne csak így itthagyni mindent. Újabb fél órám ment el azzal, hogy nagy nehezen félrevonszoljam a dögöket - volt a közelben egy kiszáradt kút, amit láthatóan senki nem használt már ezer éve. Ideális.
A piszkosabb meló megvolt, maradt az autó. Bepattantam és elhajtottam vele, vissza a táborhoz. Nekem is jól jön, ha van egy járművem, nem igaz? Bár nyomkövető, meg minden hülyeség bizonyára van benne. Majd megkérek egy Hermész kölyköt, hogy szerelje ki belőle az ilyesmiket...
Mire visszaértem, már kicsit jobban éreztem magam. Aztán a tükörben megláttam a nyúzott, vérfoltos arcomat, és hirtelenjében megint eszembe jutott, miért is nem lenne szabad most jól éreznem magam. Már tudtam, hova kell mennem ezután; akár a városba is hajthattam volna, hogy ott csapjam szét magam "jókedvemben", de tudtam, hogy abból nem lenne visszaút. Ahogy azt is, hogy újabb kéretlen ismerősökbe futhatnék.
Nem volt egyszerű úgy átmanőverezni a táboron, hogy ne lássanak. Szerencsémre mégis sikerült eljutnom a kis búvóhelyemre, ami nem volt más, mint egy romos kis fészer a sport pályától nem messze a fák között, így enyhén elejtve a kíváncsiskodók elől. Talán a fegyvertár elődje volt, vagy valami hasonló, már rég használaton kívüli mindenféle volt ide bezsuppolva, szerintem meg is feledkeztek róla. Én viszont előszeretettel használtam, mikor zavartalanul akartam élni a káros szenvedélyeknek. A rozoga padló egyik lécét kiemeltem, alatta gödör; jó pár üveg alkoholos tartalmú csoda vár itt mindig.
Azóta tehát, hogy visszaértem a táborba, itt ülök egy felfordított, kerékhíjas talicska tetején; kezemben a whiskys üveg, mely tartalmának már legalább a 80%-a az ereimben folyik. Ez az érett módja a stressz, a félelem, a gyász és a harag kezelésének, capisci?
Fülesnek szeretettel<3 || Sok sikert, hogy rendbe rakj Wink

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Kedd Május 22, 2018 11:05 am

Cesare & Amanda
Nem akarok én nagy harcos lenni… Épphogy csak elegendő tapasztalatot és beidegződést összeszedni, hogy a szörnyektől meg tudjam magamat védeni, és Nathanielnek kioszthassak egy gyomrost ha az agyamra megy… Abba még tuti nem hal bele… asszem.
Az edzés bizony leszív, bár pontosan tudom, hogy máris sokkal többet tanultam, mint az órákon, ahol leginkább túlélni akartam. Pont egy ilyen jellegű órán iszonyatosan erőseknah érzelmek, úgyhogy általában az óra második felében már iszonyatosan fájt a fejem.
Mély lélegzeteket véve ücsörgök a füvön, és lassacskán összeszedem magam.
- Ugye tudod, hogy értelek? - jegyzem meg. Hasonlít sokban az olasz és a spanyol nyelv, és többek között a káromkodások nagyon hasonlóak.
Reméltem hogy hamar elmegy vacsorázni, de végülis, mit vártam? Feltűnő, ha én nem indulok én is vacsizni.
- Ilyenkor óriási a tömeg. Kicsit később megyek, amikor már elkezdenek lelépni- magyarázom. Szerencsére nem kell sokáig, rámhagyja és odébbáll. Én pedig még 20 percig ülök ott, mire összeszedem magam és elmegyek vacsizni.
***
Lassan, de biztosan haladok. Már sokat javult az állóképességem. 10 perc helyett már  20-at is bírok teljes koncentrációval. Az első edzésen gyakorolt mozdulatok már-már beidegződéssé váltak, és mostmár csak egy-két ütést kapok be egy edzésen (no… azt hiszem ha Dante teljesen komolyan venné, akkor tele lennék zúzódásokkal)
Ijesztő volt, milyen hamar mindenki tudott róla mi készül… Artie is aggódva jött oda, és kérdezte, hogy mi történt, és jól vagyok-e, komolyan gondoltam-e…
Aztán elhallgattak a pletykák, mintha elfelejtették volna. A rövid pihenők alatt nem ültünk csöndben Dantéval, hanem beszélgettünk, és elárultam egy-két dolgot magamról. Nem lepődtem meg, hogy érdekelte miket és hogy látok, hiszen ő is valahol hasonló helyzetben van.
Gondolom ezzel függ össze a pletykák elhallgatása. Minél több a néző, annál inkább elvonja a figyelmemet a sok hatás, amit ér. Ez az egyik, amit Danténak elmondtam.
Tegnap már majdnem sikerült egyszer kibillentenem Dantét, de túlságosan kapkodós volt a mozdulat. Ma sikerülni fog!
Legalábbis ezzel a gondolattal keltem fel. Nem mintha élvezném, hogy megüthetem. A sikerélmény tetszik, hogy a teljesen nyílvánvaló különbség ellenére meg tudtam ütni.
A délelőtti órákat elég jól bírom, és Nath úgy tűnik, hogy nem akar Dantéval komolyabb konfliktusba keveredni, mert a héten békénhagyott, és elkerült. Ettől kifejezetten jó hangulatban keveredem az ebédlőbe, és a kis zsúfoltság sem zavar úgy, mint szokott.
Dantét nem látom az ebédnél, de hát nem is látok mindenkit, lehet itt van, vagy hamarabb evett, úgyhogy nem igazán aggódom.
Ő nem tud róla, de ebéd és az edzésünk között magamban szoktan futni pár kört és párszor végigcsinálni a tanult mozdulatokat figyelve, hogy tökéletes legyen.
Ezt csinálom most is. Úgy húsz peeccel azelőtt fejezem be, hogy elkezdenénk az edzést. Addig zenével a fülemen ülök egy padon, és visszagyűjtöm az erőmet, hogy 100%-on tudjam elkezdeni az edzést Dantéval.
A megbeszélt időpontban edzőm nem érkezik meg… rendben, előfordult, hogy pár percet késett…
15 perc után kezdem aggódni. Ne már… Nem lehet hogy elfelejtette, ha meg dolga akadt, szólt volna… 20 perc után felkelek, és elindulok, hogy megkeressem. Egy-két embert menetközben megkérdezek, nem-e látták, de mindenki azt mondta ebéd előtt látta utoljára…
Először azokon a helyeken nézem, ahol sokat megfordul: a kabinnál, ahol lakik, a főépületnél, az étkezőknél… ott sem látták…
Ezután találomra kezdek keresgélni, de nem sok sikerrel. Végül csak visszakeveredek a sportpályára, és úgy döntök, ha Dante nem jön, akkor edzek egyedül…
Mivel senki nincs itt, a fejhallgatómat a nyakamba akasztom, és úgy kezdenék neki a gyakorlásnak.
Közben persze puffogok, és dühös vagyok Dantéra, hogy cserben hagyott, és magamra, hogy kezdtem bízni benne, hogy ő nem fog...
Pont felveszem az alapállást, amikor üvegcsörömpölésre leszek figyelmes.
Nem is tudtam, hogy itt van egy kis sufni…
Bár valami állatra gyanakszom, odamegyek megnézni, hátha történt ott valami.
Még be sem lépek az ajtón, már látom azt a sötét aurát… Ezt… láttam már… Azoknál a társaimnál, akiknek meghalt valakije… De az alkohol okozta derengés is benne van. Szóval értem már mi az üvegcsörgés…
Már csak az lep meg, hogy Dantét találom ott az üvegek között. Egy pillamatra megtorpanok. Az egy dolog, hogy az aurája majdnem éjfekete... De egyébként is úgy néz ki, mint aki egy szörnnyel találkozott...
Leülök mellé, felkapva az egyik még teli üveget, de egyelőre nem nyitom ki.
- Ez is a gyakorlás része? - kérdezem. Tök értelmetlen lenne azt kérdezni, hogy mi történt… Mi közöm nekem hozzá? De úg sem igazán akarok tenni, mintha nem látnám, hogy gond van… Szóval megpróbálom elterelni a gondolatait úgy, hogy az az edzésem szempontjából is hasznos legyen.
- Nem ártana lefertőtleníteni magad... - jegyzem meg szinte mellékesen. Máskor indokolatlanul is fertőtlenítgetteba kezét, most meg úgy méz ki, mint aki egy hetet a dzsungelban töltött mosdás nélkül... Mégis.. mekkora lehet a gond, ha ennyire kikészült?


| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Kedd Május 22, 2018 1:21 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Hát. Eléggé eláztam.
Mivel senki nem zargat, ráérek magamban iszogatni.  Érthető módon lesújtott a hír, amit kaptam; persze gondolhatnám azt, hogy kamuznak, át akartak verni, és otthon minden rendben van. De mikor a hullákat átkutatva az egyik zsebében megtaláltam nonna nyakláncát, már tudtam, hogy igaz. Másképp nem kerülhetett volna a mocskok kezébe. Az emberek, akik igazán fontosak voltak nekem, eltűntek.
Ez megért egy kis ivást.
Az ezüst ékszert szorongatva ülök és szorgosan döntöm magamba a szíverősítőt. Hajam átkozottul rendezetlen, az arcomra már rászáradt a vér, mocskosnak érzem magam, olyannyira, hogy azt már lehetetlen lenne lemosni. Ezzel így... 26. Igen, pontosan annyi. 26 lemoshatatlan bűn.
A gondolataim egyre kuszábbak, melyre nemcsak a gyász, hanem az alkohol is segít, eltompítja az érzékeimet, elködösíti az elmémet. Szabad kezemmel előráncigálok a zsebemből egy doboz cigit, ami már alaposan meg van gyűrve, de sikerül valahogy kiszabadítsak belőle egy szálat, amit sikeresen meg is gyújtok. Egyik kezemmel azt szívva, a másikkal az üveget és a nyakláncot tartva egyszerre elszórakoztatom magam, míg valaki meg nem zavarja letargikus nyugalmamat.
Hirtelen kapom fel a fejem, olyannyira, hogy kicsit bele is szédülök, de sikerül a belépő alakra összpontosítanom. - Ciao... - Cigit tartó kezemmel félresöpröm arcomba tóduló hajalmat, és kissé oldalra billentett fejjel bámulok Amandára.
- Ja... ez nem... csubbe azajtót - legyezgetek felé a kezemmel, bár a mozdulat eredeti célja az lett volna, hogy beinvitáljam, de úgy érzem, ez nem igazán jött át. Számhoz emelem az üveget, ám az már üres. Amint rájövök, hogy semmi nem fog jönni belőle, csalódottan a sarokba hajítom, ahol csörömpölve tök ketté. - Hö? Én... már lefety... lefertőőő... - Nyelvem minduntalan beleakad a szóba, így végül olaszul közlöm vele, hogy "lefertőtlenítettem magam", méghozzá: -...belül. - Rá is bökök a hasamra, valahol ott, ahol a májamnak kell lennie, demonstrálva, hogy ott bizony már minden steril.
Hátra dőlök, és a falról lógó, porlepte, törött tükörben meglátom magam. - Húú... - Tényleg nem nézek ki valami jól, és azok a foltok kifejezetten zavarnak az arcomból. Valahogy előszedem a zsebemből a kézfertőtlenítőt, hogy az arcomra kenve egy keveset megpróbáljam megtisztítani, míg a cigi csak úgy lóg a számban - bár lényegében csak elkenem az alvadt vért, de mégis jobbnak tűnik, mint a semmi.
- Na most jó... - A maradékot a kezemen kenem szét. - 'Szal... ssussa Am. Fol ety-két... tolgom. - Ha nem lenne tele a szám, ez így hangzana: Szóval scusa, Am, volt egy-két dolgom. De teljesen biztosra veszem, hogy így is értette.
Fülesnek szeretettel<3 || Részegcsősznek lenni élvezet

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Hétf. Május 28, 2018 9:32 pm

Cesare & Amanda

Dühös lettem, amior nem érkezett meg a megbeszéltnek megfelelően. Ebből a dühből terveztem edzeni, amikor meghallottam az üvegcsörömpölést.
Aztán egy állat helyett Dantét találtam ott... és minden okom meglenne hogy mégjobban haragudjak, mert látom, hogy nem olyan dolga akadt, amiről be kell látnom: fontosabb, minthogy nekem segtsen.
Mégis minden düh elpárolog belőlem, ahogy az auráját nézem.. Szeretném,ha nem látnám, hogy nem jókedvében nyakal... Annyira szeretném... De ezt az aurát nem lehet összetéveszteni semmivel... Ahogy figyelmen kvül hagyni sem tudom. Es una mierda ser hija de hades...
Szóval szép csendesen leülök mellé, miután becsuktam a rozoga ajtót, kezemben az egyik vodkás üveggel, és kezdeményezem a kommunikációt.
Már az eső válasza után tudom, hogy nagyon nehéz dolgoom lesz, ha értelmesen akarok bármit megbeszélni vele, úgyhogy erről első körben le is teszek többé-kevésbé...
- Értem... akkor pihenő napot tartunk. - jelentem ki afféle "hát jó, ami nem megy, ne erőltessük" stílusban. Merthogy ilyen körülmények között az edzés az nagyon nem fog úgy menni, ahogy kellene... Lehet nem is árt egy pihenőnap, aztán ha más nem, majd taktikát beszélünk meg, ha valamennyire magáhoztért Dante.
Igazából nem lepődm meg a reakcióján, amikor felvetem, hogy nem ártana letörölnie magát... Részeg... nem vártam komoly választ. Az meg hogy mikor meglátta magát gyorsan egyetértett a fertőtlenítés szükségességével.. nos.. Dantéról beszélünk...
Látva hogy csak nagyjából sikerül neki a művelet, kiveszem a kezéből a kézfertőtlenítőt, előhalászok a kis táskámból egy vászonzsebkendőt, ráborítok egy adagot a folyadékból, és ami az arcán maradt a vérből, azt letörlöm én. Ennyit csak megtehetek, nem?
- Így  már majdnem mehetsz emberek közé...- jegyzem meg. Már nem fest úgy, mint valami zombi, de még mindig elmegy valami szakadt sikátorlakónak amilyen csapzott a haja meg a ruhája...
Arra viszont nem számítottam, hogy eszébe jut elnézést kérni... Wow...
- Semmi gond -vonok vállat.- De legközelebb szólhatnál...- teszem hozzá mintegy mellékesen. Nem mintha annyira megrázott volna a dolog, de na.. nem esett jól...
- Szóóval - gördítem a beszélgetést tovább -- Mivel ütjük el az időt?- kérdezem kétséget sem hagyva felőle, hogy nem fogom ebben az állapotban egyedül hagyni. És ki tudja... talán még ezt az üveget is kibontom előbb-utóbb a kezemben...  


| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Hétf. Május 28, 2018 10:13 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Furcsa helyzet ez, még az én belassult agyam is felfogja. Hiába nem vagyok egy vén csóka, aki távol áll a fiatalságtól, épp ellenkezőleg; mégis a két év alatt kialakult az a "tanár vagyok" érzés, ami miatt most kifejezetten különös egy tanítványom mellett ücsörögni seggrészegen. Na jó. Csak félig.
Mindenesetre nem zavartatom magam, megfáradt fejemet a kalyiba falának döntöm, és álmatagon szívva a cigit figyelem a lányt, ahogy mellém ül, majd arcomat pucolja.
- Grazie.
Tekintetemmel a tükröt kerestm, de új testhelyzetemben pont nem látom benne magam. Így csak hajamba túrok szabad kezemmel, hátha javítok rajta valamit. Legalábbis remélem. - Szótam volna... de nem terveztem így a napomat.... nagyon nem... - Szomorúan sóhajtok is mellé, hogy nyomatékot adjak neki; nem csak jókedvemben iszogatok itt egyedül. Az nyílt titok, hogy nem vetem meg az italokat, bár alkoholista nem vagyok, de néha bizony jót tesz.
Kérdésére egy pillanatra elgondolkozom, majd lenyúlok a földre újabb üvegért, és nahát! Pont a kezembe akad egy sör, amit diadalittas mosollyal emelek magasba, mintegy válaszként a kérdésére. A kupakot beakasztva egy deszkába, egy jól irányzott ütés, melyre még most is képes vagyok, igaz, csak másodjára, de már nyitva is van az ital. A tömény után jól is esik.
- Cin-cin! - koccintom üvegemet az övéhez, bár nem tudom, akar-e inni végül is, vagy inkább távoltartási célból kommunizálta el tőlem a jó kis vodkát. De most nem is töprengek ezen, új cigire gyújtok a már elfogyasztottat pótolva, gyűrött dobozomból megkínálom őt is. - Nyugi, nincsen megfűszerezve - kacsintok rá. Mintha olyat lehetne rólam feltételezni, hogy extrás dolgokat szívok. Áh, soha...
- 'át... jól elcseszték a napomat - dünnyögöm csak úgy a semmibe, a  kifújt füstöt bámulva. - Gondótam, legalább annyi jó legyen benne... 'ogy iszom egy piccolányit, tudod...  - Jön a következő részeg fázis: a megállás nélküli dumálás. - Neked volt má' ilyened, Füles? Nekem sokszor. De mindig odabasz... nem lehet megszokni. Olyan... olyan, mint az izé... a másnaposság! Na, olyan. Csak a másnapossságot nem tudod kinyírni, ha elcseszi a napodat. - Ezen kicsit felnevetek, magamban hozzátéve, az emberekkel mennyire más a helyzet.
Fülesnek szeretettel<3 || Részegcsősznek lenni élvezet

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Amanda Rodriguez
Amanda Rodriguez
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Csüt. Május 31, 2018 11:40 am

Cesare & Amanda

Furcsa? Persze… Sok tanáromon láttam már a gyászt és hogy ki van készülve, de… Ez azért egy magasabb szint…
Csak az a helyzet, hogy egyáltalán nem zavar a furcsaság. De tényleg… Mutassatok valakit ebben az istenverte táborban, aki nem fura. Ugye hogy nem tudtok egyet sem? Miért várnám akkor, hohy nem lesznek meglehetősen… Érdekes helyzetek?
A köszönetre csak vállat vonok. Nekem aztán tök mindegy hogy néz ki, de azért azt ugye nem hagyhatom, hogy még azelőtt elpaterolják, hogy Nathanielt orrbavágtam, úgyhogy addig legyen szíves és nézzen ki legalább kábéra normálisan. Mivel pedig láthatóan nicns olyan állapotban, hogy magától is sikerüljön, hát segítek kicsit. Nem egy nagy dolog, és nem is önzetlenül csinálom.
Nem igazán vártam reakciót a megjegyzésemre, de azért jól esik, hogy őt is bántja valamennyire, hogy nem szólt.
- Azt látom, tudod - jegyzem meg megértően. Ehhez igazából még az aurája sem kell… Üvölt róla, hogy valami történt. Mármint valami nagyon rossz. Ezért sem fogom magára hagyni ameddig össe nem kaparja magát.
Az egy dolog, hogy a tanár a diákja mellett iszik… az meg egy másik, hogy aztán a diákjával együtt akar inni.
Elsőre csak megemelintem a nálam lévő vodkás üveget, amit egy olyan érzés miatt vettem magamhoz, hogy jól fog jönni… Nem igazán van kedvem most inni, de ez ugye őt nem kell hogy befolyásolja.
A cigi már sokkal csábítóbb ajánlat, különösen, hogy elsőre kicst zöldnek néz ki.
- Kár - húzom el a számat csalódottan. Így sokkal kevésbé lesz vicces a dolog, de azért elveszek egy cigit, és rövid úton meg is gyújtom.
Aztán egy darabig csak hallgatom a beszédét. Hamar hozzászokok ahhoz a felerősödött akcentushoz, amivel beszél, úgyhogy nem okoz problémát megérteni.
- Egy piccolányt, mi? -nézek végig a már kiürült két vodkásüvegen. Nem vagyok benne biztos, hogy mit ért “ilyened” alatt… Szóval nem tudom mit válaszoljak.
- Hogy ennyire kikészített valami? Azt hiszem még nem…- válaszolok azért.
Mint a másnaposság? Ugyan, az egyáltalán nem extra… Úgy lenni másnaposnak, hogy nem ittál, és semmi mást nem csináltál előző este… Na az szar…
Az utolsó mondata azért kicsit megijeszt… “a másnaposságot nem lehet kinyírni ha elcseszi a napodat”… oké… szóval ha valaki elcseszi a napját, azt igen? Ehm… okké…
Ez az a pillanat, amikor én is kinyitom a kezemben lévő üveget, és meghúzom.
Nekem is van ami sok, és olyankor némi alkohol hasznos tud lenni…
- Az élet szívás, de mit lehet vele tenni?  -vonok vállat. Hazudnék, ha azt mondaám, sose jutott még eszembe, hogy egyszerűbb lenne az egyszerűbb úton lecuccolni apámhoz… De azzal ugye senkinek nem tennék jót… Magamnak sem…  - Ilyenkor kell valahogy levezetni a feszültséget.-jegyzem meg, utalva ennek mellékelt, nem túl egészséges módjára.


| Remélem tetszik ^^ |

Cesare N. Dante
Félvér
Cesare N. Dante
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   ₰ Csüt. Május 31, 2018 8:26 pm


Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Egy pillanatra bambán pislogok rá, míg tudoatom egy kis józan szegletéből felsejlik valami; persze. Auralátás, meg minden. Ergó nem nagyon kell meséljek neki az érzéseimről. No de, megakadályoz ez engem a szám jártatásában? Egyet tippelhettek.
- Ha én mondom, akkor ez annyi! - mutatok a kiürített és egyben össze is tört üvegekre, majd mintha csak igazamat bizonygatnám vele, nagyokat kortyolok a sörből. Azon meg kicsit felnevetek, amiért a zöldséget hiányolja a cigiből. - Majd legközelebb, drágám, majd legközelebb...
Kezdek egészen belenyugodni a helyzetembe, ahogy hátra dőlök és átadom agysejtjeimet az enyészetnek, szinte már nem is érzem a korábban körülöttem legyeskedő gyászt. Igen, tényleg jó megoldás ez az elme gyógyítására; az tökéletesen mellékes, hogy nem éppen egészséges.
- Ja, kell. Én azzal már megvagyok - jelentem ki önelégülten, bár nyelvem itt-ott belebotlik az angolba. - A feszültséget levezettem azon a három seggfejen. A gyászt meg ezzel e'! - mutatom az üveget. - És most egész jól érzem magam... hogy erről mit mondanak... leszarom. Már nincs nagyon mit vesztenem... - Kezemben, a cigi mellett szorongatott ezüst nyakláncot kezdem nézegetni, bár meglehetősen homályos, és olykor megsokszorozza magát. - Nekem már nincs... elvették mindet...
Egy pillanatra úrrá lesz rajtam a letargikus hangulat, szomorúan kortyolom a sört, az üveg már csaknem üres. Merengek a medált nézve, azon töprengek, hogy lehet ilyen rövid idő alatt ennyi fontos embert elveszíteni. Vajon túlélhette valaki? Ha csak be akarnának etetni, ez nem kerülhetett hozzájuk... és nem mernének nyíltan megtámadni... nem, nem nem....
- Azok a rohadt szemétládák! - Hirtelen váltok át melankolikusból dühöngő  üzemmódba, a falhoz vágva az üveget, amely egy nagy csattanással darabokra esik. Aztán egy sor olasz káromkodást szórok utána, mintha ő tehetett volna az egészről. - Kinyírom az összeset...
Fülesnek szeretettel<3 || Részegcsősznek lenni élvezet

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Ajánlott tartalom

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész   
Ugrás: