Victoire Delacroix





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Zászlófoglaló
Kékek
0
Pirosak
27

(frissítve: 05.12. 16:30)


Félvérek
Isten
Zeusz
2
0
Hadész
1
1
Poszeidón
1
1
Athéné
1
2
Aphrodité
3
2
Arész
0
1
Apollón
1
0
Hermész
1
2
Démétér
1
0
Dionüszosz
0
1
Héphaisztosz
0
0
Egyéb
2
1
Mitikus lények
1
4
Összesen
11
15



Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Társalgó
Discord



Itt tartózkodnak

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Amanda Rodriguez, Christopher Ameil






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Cesare N. Dante
Today at 12:55 pm

Írta  Griestra
Yesterday at 7:10 pm

Írta  Cesare N. Dante
Yesterday at 11:33 am

Írta  Keaden Hancrow
Yesterday at 8:17 am

Írta  Christopher Ameil
Vas. Május 20, 2018 8:26 pm

Írta  Jasper Tebb
Vas. Május 20, 2018 1:19 pm

Írta  Bradley Daanen
Vas. Május 20, 2018 12:19 pm

Írta  Bradley Daanen
Vas. Május 20, 2018 12:12 pm

Írta  Griestra
Szomb. Május 19, 2018 2:45 pm

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

Victoire Delacroix

Aphrodité
Félvér
avatar
Aphrodité Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Victoire Delacroix   ₰ Szomb. Május 12, 2018 10:05 pm
Vendég írta:



Victoire Delacroix





Becenév : Tori, Vic, Vicky, Szöszi
Születési időpont, helyszín : 2000. augusztus 13., Franciaország, Bordeaux
Foglalkozás : Diák
Csoport : Félistenek
Isteni szülő : Aphrodité
Kabin : #10
Oldal : Jelenleg semleges
Képességek :
– természetfeletti szépség
– anyanyelvű francia tudás
– magas szociális képességek
Pb : Scarlett Leithold





Apu kislánya.

Édesapám sosem kezdeményezett beszélgetést anyámról, és én sem kérdezősködtem túlzottan, hisz egészen korán észrevettem hogyan borul szomorúságba a tekintete, amikor megemlítem. Lévén, hogy katona, és abban az időben keveset volt otthon, el akartam kerülni minden eshetőséget, hogy elrontsak akár egy percet is, amiben velem lehetett. Így sosem kérdeztem, ő pedig sosem beszélt, ez pedig szokássá vált, beidegződött: ha felhozom anyát, apa szomorú lesz, tehát nem teszem, mert amúgy is felesleges.
Gyanítom, édesapám valamelyik gyereknevelős könyvből, vagy nagyi tanácsára döntött úgy, hogy gyerekpszichológushoz visz. Egészen csöpp koromban mániájává vált, hogy mindent megtegyen azért, hogy megóvjon – amolyan igazi lányos apukává vált - de a legnagyobb hangsúlyt arra fektette, hogy biztosan ne sérüljön a személyiségem amiatt, hogy anya nélkül kell felnőnöm.
- Hamarosan itt lesz anyák napja. – jegyezi meg a doktornő, mintha még soha nem hallottam volna erről az ünnepről. – Készítesz valamit valakinek? Ha jól emlékszem, pár éve még szerettél rajzolni édesanyádnak gyönyörű képeslapot… - teszi hozzá óvatosan beljebb tapogatózva a témába. Keresztbe font lábakkal ülök a drap színű kanapéján, szinte már fekszem rajta, kényelmesen belesüppedek a finom borításába és úgy bámulom rá, mint borjú az újkapura. Szóra nyitom az ajkaimat, miközben felülök, majd nagy levegőt veszek és felpattanok a helyemről.
- Nézze csak, ezt a ruhát kaptam tegnap délelőtt nagyitól, egyenesen Milánóból hozatta – végigsimítok az csinos, új darabon, majd mosolyogva a saját tengelyem körül pördülök meg. – Ha a lányok az előkészítőn meglátják – mondom nagyokat gesztikulálva és annyira beleélem magam a szerepembe, hogy egy kicsit fel is villanyoz a pillanat gondolata. – Bár nem könnyű felvenni velük a versenyt, múlt héten Stephanie egy eredeti Gucci esőcsizmában állított be. Van fogalma arról, mennyibe kerül egy olyan? – kérdem megilletődve, de időt nem hagyok a válaszra, csak folytatom. – Majdnem ötszázötven dollárba. Hát az rengeteg, nem? – tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy ha nem Gucci csizmát, akkor mit adnak ennyi pénzért, de úgy teszek, mintha egy palotát is meg tudnék magamnak engedni az összegből.
Nagy levegőt veszek, miután elmondom a kis monológom és fáradást színlelve visszahuppanok a helyemre. Az ajtóra pillantok, majd összepréselem az ajkaim és a pszichomókusra irányítom a tekintetem.
- Kimehetek a mosdóba? – kérdem széles mosolyt varázsolva pirospozsgás arcomra. A nő csak bólogat, én pedig pukedlizve megköszönöm. Nincs kedvem arról beszélni, hogy nagyival már a hétvégén megírtuk anyunak a levelet, amire sosem válaszol, apa pedig már most megvett három Thomas Sabo függőt a karkötőmre, hogy kárpótoljon érte. Szerintem idén inkább el se küldöm...

Kedves anyu!
Amikor utoljára írtam, épp hat éves múltam, azóta elkezdtem iskolai előkészítőre járni, most pedig már le is tudom írni a nevem, képzeld. A levelet sajnos nem én írom, hanem nagyi, de ígérem, hogy az első szövegemet neked küldöm el, ha végre megtanulok írni.
Ó, és ha már a tanuláson van a hangsúly, rengeteg barátom lett a felkészítőn. Három fiú meg még szerelmes is belém, de olyan bugyuta mind. Nem akarok a barátnőjük lenni.
A borítékban találsz egy képet rólam, mert képzeld, levágattam a hajam. Illetve nagyi vett nekem egy nagyon szép ruhát! Szerinted jól áll nekem? És az új frizura?
Apu továbbra sem hajlandó beszélni rólad, én pedig félek kérdezni. Elmondod kérlek szépen, hogy miért nem hoz szóba sosem? Egyszer meglephetnél minket azzal, hogy becsöngetsz az ajtónkon. Mondjuk karácsonykor? Te lennél a legszebb ajándék!

Sok szeretettel,
Victoire



A híres cseresznyefa.

A nap sugarai makacsul utat törnek magunknak a cseresnyefa sűrű ágai között, azonban a csatában alulmaradnak, ugyanis a fakéreg nem adja meg magát, helyette megtöri a napnyalábokat, vagy épp több részre szedi őket. Mindig is szerettem késő tavasszal a lombkorona alatt feküdni és békésen bámulni a megszámlálhatatlan virágokba borult csemetét, főleg akkor, ha Roni is a társaságomban volt.
- Szerinted anya merre lehet? – kérdezem tőle halkan, a kérdésembe megbúvó feszültség pillanatok alatt messzire űzi a nyugalmat, aminek ölében ez idáig feküdtünk.
- Tori, már megint? – a reakciója az arcára vonzza a tekintetem. – Ő nem az anyánk, csak egy nő, aki megszült minket. – teszi hozzá, hangjában pedig tisztán érezhető a zaklatottság. Tényleg nem értem, miért kapja fel a vizet. Igazán megszokhatta már, hogy gyakran eszembe jut az ilyesmi. Még meséltem is neki, ahogy Angela mindenféle anya-lánya programról beszél -  figyelmen kívül hagyva, hogy nekem mindössze apukám van – amiket én az ikres programjaink részletes beszámolójával igyekszek kompenzálni.
- Most azt ne mondd, hogy neked nem hiányzik az életedből… - ülök fel és kétkedő pillantással figyelem. – Kevésbé kínosabb lett volna vele megbeszélni az első menstruációd, mint nagyival, nincs igazam? – vonom fel a szemöldökeim amolyan „nehogy hazudni merj” arckifejezést varázsolva magamra.
- Azt sem tudom, hogy milyen, ha van anyukám. Így hogyan mondhatnám, hogy hiányzik? – reflektál a nővérem, ajkaim vékony csíkba húzódnak. - Szerintem nem volt ciki a nagyival, bár kicsit öreges, de ő legalább velünk van és segíteni próbál. – vállai mintha enyhén megrándultak volna.
- Oké, oké. Képzeld, hogy van egy lehetőségünk… - tenyereimet felé fordítva megálljt parancsolok neki, egészen belelovalom magam az elképzelésembe. – Írhatunk anyának egy levelet, amit biztosan megkap és válaszol is rá. Mit mondanál neki? – halványan elmosolyodom.
- Nem.. – vágja rá határozottan. - És Tori, ha még egyszer szóba hozod azt a nőt, én nem beszélek veled egy évig – fenyeget meg, én pedig karba fonom karjaimat és duzzogva visszafekszem.
- Ugh… jól van, akkor zárd csak mélyre a családi háttered felét. Mert az rendkívül felnőttes – mormogom bosszantottan.
- Nem szeret minket és ezt jobb lesz megértened! - teszi hozzá, nálam pedig itt telik be a pohár.
Az iméntihez hasonlóképpen, mérgesen felsóhajtok, majd kissé sietősen felállok a fűről.
- Én bementem... - söpröm le a természet minden csodáját, ami a ruhámra ragadt. - megszomjaztam és meguntam a fetrengést. - indokolom meg a távozásom, és noha igyekszem rejteni a mérgem, valahol mélyen belül mégis tudtára akarom adni, hogy vérig sért akárhányszor ilyeneket mond. Savanyú arckifejezéssel a konyha felé veszem az irányt, és még annyit sem mondok, hogy bent találkozunk.


Fuss egyet és jobb lesz.

Ez a második dolgozat, amit a francia tanárom karóra értékelt, méghozzá úgy, hogy olyan dolgokért is levont pontokat, amikért másoknál nem. Ez a férfi egy igazi hímsoviniszta és valósággal elítél, amiért szerencsések a génjeim, ezt pedig misem bizonyítja jobban, hogy vérbeli francia vagyok és még az én dolgozatom sikerül a legrosszabbul… kizárt dolog, hozzám képest még a kiejtése is fabátkát sem ér.
- Lehet, nem ártana, ha csendben maradnál és nem javítanád ki, akárhányszor valamit rosszul ejt ki. Hátha akkor megérti a kacifántos írásod... - töri meg a csendet Angela, amikor észreveszi, hogy mérgelődve nézem a lapot, aminek a kezemben lévő oldala kezdi feladni a harcot a zongorista ujjaim szorításával szemben. A hangsúlyt a kacifántosra helyezi, ugyanis Mr. Redmayne-t idézi.
- Lehet, nem ártana, ha többet gyakorolná a kiejtését és nem bosszankodna egy anyanyelvű francián, amiért sértő a füle számára, akárhányszor dő-nek ejti a dű-t. – reagálok tanácsára, majd az első szemetesbe dobom a hamis osztályzatot nyert remekművet.

Kedves Mr. Redmayne!
Leginkább azzal kezdeném a levelem, mennyire ki nem állhatom az óráját, ugyanis akárhányszor beülök, a végére az az érzés kerít a hatalmába, hogy az utolsó csepp francia vér is kifolyik a több sebből vérző füleimen kiejtésének köszönhetően. Képzeljen egy férget, ami kieszi az embert belülről… nos, minden egyes rosszul kiejtett szavát egy olyan gerinctelenhez tudnám hasonlítani, ami vad vehemenciával mar belém, akárhányszor megrezegtetni dobhártyámat a beszéde. Ez lenne egyébként a legkisebb probléma, ha maga nem egy nőgyűlölő, fogköves, őszülésnek induló, sírját félig taposó vadállat lenne, akit legszívesebben nem Bonjourral köszöntenék minden másnap, hanem egy Bonzsákkal, amit a fejére húzhat, mert az az egyetlen, ami segíthet az émelygésemen, amit az undorító kisugárzása idéz elő. Akár festek is rá magának egy nyerő arcot, esküszöm!

Őszinte és szerető diákja,
Victoire Dalecroix


Összehajtogatom a lapot, majd kis fecnikre tépem, hogy aztán a dolgozatom után küldjem a kukába. Még úgy is, hogy a tanár úr soha nem fogja elolvasni a levelet, ez volt a leghasznosabban eltöltött szünetem a mai napon. Legalább biztos lehetek abban, hogy nem robbanok fel és nem köpöm az arcába azt a sok mérget, ami az igazságtalanságának köszönhetően gyűlt össze bennem.  Már csak azért sem, mert testnevelés óra jön, ahol kifuthatom magamból még a maradék dühöt is. Apa erre tanított: ha köd borítja be az elméd, szellőztesd ki.



Szakácsköténybe csomagolt nyári ajándék.

Nem szeretek füllenteni, de a kegyes hazugság jól dolog, főleg ha meglepetés céljából ejti ki a száján – vagy, mint ebben az esetben, veti papírra – az ember. Egyébként is, csak félig hamis, amit leírtam, ugyanis apa tényleg kivesz minket az iskolából, és valóban el is megyünk a nyaralóba, azonban három napnál nem is maradunk tovább ott, ami azt jelenti, hogy teljes négy, szabad napom lesz a tábor előtt.

Helló, édes!
Talán ez a legpocsékabb levélkezdés, de van egy rossz hírem. Édesapám hazajött a frontról és ragaszkodik ahhoz, hogy az iskola utolsó hetében Franciaországba utazzunk meglátogatni a nagyiék nyaralóját és idilli családot játszani hét napon keresztül. Emiatt külön ki is kér minket az iskolából, és abból, ahogy apu az asztalra csapta a csekkfüzetét, amikor szóba hozta az ötletet, gyanítom, a tanároknak nem esik nehezükre elengedni minket. Emiatt sajnos bukik a tervünk… a közös hét a lakásodban, amikor is hét napon keresztül, elzártan a világtól egymással foglalkozhatunk a legfinomabb boraid társaságában. Bordeauxból egyből a táborba utazunk Ronival, szóval ott találkozunk. Ha esetleg van kedved, mehetnénk együtt a tábor területére, de ha elfoglalt vagy, megértem és hát… találkozunk a táborban.


Csókol,
Vick


Az SMS használatával sokkal könnyebb lett volna Craig tudtára adni a fejleményeket, e-maillel, vagy a messengerrel meg még díjmentes is, azonban már kicsi korom óta imádok leveleket írni, így hát… nem sokkal romantikusabb, mint egy mobil üzenet? Na jó, ebben a helyzetben, a közölnivaló miatt nem éppen az, de a módszernek akkoris van egy hangulata.  
Nem mondhatnám, hogy Roni repesett az ötletért, hogy négy napra felszívódjak, de tizenhat évesen az ember egyedülálló annyira, hogy saját döntéseket hozzon. Nagyi úgy tudja, hogy Angelával és a családjával fogok napfürdőzni Los Angeles homokpartján, apa pedig külföldön van valami meetingen, így tőle még csak engedélyt se kellett kérnem.
Mivel nem szándékozom hazautazni a tábor előtt, ezért úgy pakoltam, hogy aztán egyből odamehessek, és az igazat megvallva cseppet sem volt könnyű, mert képtelen vagyok okosan pakolni; szükségem van az egész szobámra. Tehát… csak kicsit néznek furán az emberek, ahogy egy XXL-es méretű Minnie Mouse bőrönddel vonulok egy sötét, sikátorszerű zsákutcába, hogy Craig munkahelyének hátsó bejáratán szökhessek be. Mázlimra kint az egyik idősebbik szakács, Ralph áll, akivel már tavaly megismerkedtem, és aki képtelen megtartani magának a humorját és kímélni Craiget a szexuális töltetű vicceitől, ha szóba kerülök.
- Helló, Szöszi! – ajkai széles mosolyba húzódnak, amikor észrevesz, még egy utolsót beleszív cigarettájába, majd messzire eldobja a csikket és szélesre tárja a karjait, hogy öleléssel üdvözöljön. – Mi járatban errefelé? Csak nem divatbemutatót tervezel tartani az étteremben? – kérdése végére felnevet, mint egy tüdőbajos, majd pár köhögéssel körítve befejezi a kacagást. Egy kicsit szomorú, amikor az ember egyedül nevet a saját viccein.
- Elutazom – kijelentésemet rövid, rekurzív bólogatással erősítem meg – csak előbb meglepem Craiget. – mosolyodom el némi titokzatosságot csempészve a hangomba. Az öreg arcán is vigyor jelenik meg, de abból a kaján fajtából. – szóval… - lekapom a fejéről a szakács kalapot és a sajátomra helyezem, majd mutatóujjammal jelzem, hogy a kötényére is szükségem lesz. – Csak az álca kedvéért – suttogom neki, amikor látom, hogy mindössze áll és megilletődve, értetlenül néz. Egy másodperc később már le is kapja magáról a fehér anyagot, s amíg magamra kötöm, megfogja a bőröndöm, hogy segítsen beljebb vinni.
Belépve a konyhába, még több ismerős arccal találom szembe magam, akik derűs tekintettel és ölelésekkel üdvözölnek.
- Ezt kóstold meg – Sabin, a fiatal brazil lány egy desszertvillányi triplacsokoládé tortát erőszakol a számba, míg a többiek továbbra is ölelésekkel örvendeztetik látogatásomnak. Egy kicsit megszédülök a benti melegtől és a nagy tömegtől, Sabin várakozó tekintetét pedig meg egy hosszabb „mmm” hanggal vakarom le magamról, amivel a tudtára adom, hogy isteni a sütemény.
- Jön, jön, jön! – rohan be az egyik személyzeti tag riasztva minket Craig közeledésére. A hátsó bejárat folyosójának homályába lépek, hogy még egy kis ideig elrejtőzzek. A többiek valamiféle dolgozó pozíciót igyekeznek felvenni, ám amikor Édeske belép, mind megtorpannak. A konyhai gépek zajától nem hallom tisztán, de valami olyasmi csúszhatott ki a száján, hogy „Mi van? Megállt itt az élet?”. Szegényeknek látszólag elég rosszul megy az improvizálás, így egyikőjük sem szól semmit. Ekkor féltve kilépek a búvóhelyem rejtekéből, ajkam széléről a csokoládémaradék nyomait letörölve mutatóujjammal, majd eltüntetve hússzirmaim között.
- Pihenőt rendeltem el! – jegyzem meg úgy, mintha épp az imént neveztek ki volna főnöknek, majd közelebb lépek hozzá. – Ellenvetés? – mosolyogva mustrálom, válaszra várva, majd üdvözlésképpen megcsókolom, mielőtt Ralph tönkretenné a pillanatot egy szörnyen kínos megjegyzéssel.



Felhasználó profiljának megtekintése
Ugrás: