Vörös és fekete - Ava & Kea





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Statisztika
Fajok
Félvérek
6
11
Halandók
0
0
Istenek
4
4
Mitikus lények
1
4
Artemisz vadászai
0
0
Összesen
11
19



Társalgó



Itt tartózkodnak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Craig Robertson, Heather Blackmage, Szász Dalma, Victoire Delacroix






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Victoire Delacroix
Today at 3:44 pm

Írta  Victoire Delacroix
Today at 3:40 pm

Írta  Veronique Delacroix
Today at 12:52 am

Írta  Amber Hill
Yesterday at 9:23 pm

Írta  Leyla Dandelion
Yesterday at 9:13 pm

Írta  Szász Dalma
Yesterday at 5:04 pm

Írta  Szász Dalma
Yesterday at 3:59 pm

Írta  Damian Park
Yesterday at 1:53 pm

Írta  Jack Smith
Szer. Dec. 13, 2017 9:55 pm

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

Vörös és fekete - Ava & Kea

Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Pént. Nov. 17, 2017 8:08 pm
Avery & Keaden

Minden végzet valami újnak a kezdete.
Kissé frusztráltan léptem át a tábornak a küszöbét, ahol tudom, hogy mostantól élnem kéne. Nem könnyű szívvel hagytam ott a Gyermekotthont, de meg kellett hagyni, Kheirón tökéletesen beszélte rá az orvosokat és engemet is erre a változásra, bár a pszichiátrián nem hangoztatta, hogy félvér vagyok. Magára vette felelősségemet, amiért igazán hálás vagyok, de valószínűleg nem tette volna meg, ha igazán ismer, bár állítja, hogy egy ideje figyelnek…
Körbe néztem a nem annyira modern körülmények között. Istenem, hol a kábel és a térerő? Ezt valahogy senki sem említette, de mielőtt alaposabban is megfigyelhettem volna az új lakhelyem egy szeletét, már jöttek is értem. Mr. D. és Kheirón… Ez volt az a pont, ami igazán betett. Mert eddig elvicceskedtük ezt a félvértáborosdit, de mikor egy kentaurral néz szembe az ember és igazi istennel, akkor úgy elgondolkodik, hogy ő őrült meg, vagy a világ állt a feje tetejére. Tudtam, hogy fura vagyok, mégis az, hogy kiderült, mégsem, úgy nehéznek tűnt feldolgozni. Normális… Mihez képest, persze.
Azonban a kezdeti idegességem teljesen átcsapott lelkesedésbe, míg nyelvemre nem kötözött a kérdés, hogy oké, ha már félisten vagyok, de mégis, melyik szülőm?
- Avery – Kheirón megfontoltan ejtette ki a nevemet, így az izgatottságom átszökött máris valami mély érzelembe, amit nem bánatnak, nem is haragnak tudnék be, hanem sokkal inkább kétségbeesésnek, hogy kapaszkodjak valamibe, hiszen sosem ismertem egy szülőmet és most itt a lehetőség, még ha magukra is hagytak. Ha kiderülne… Ha megtudnám, és megkereshetném… - Édesanyád halandó volt, jó magad pedig Hádész gyermeke vagy – mondta ki minden érzelem nélkül, alólam pedig kihúzták a talajt is. Egyszerre világosodtam meg, és zuhantam bele az ismeretlenbe. Ez nem lehet igaz… megmagyarázná a dolgokat, hogy mégis miért vagyok furcsa, miért látok halott arcokat, miért tudok velük beszélni, és az aurák… Azonban az, hogy egy ilyen hatalmú embernek vagyok a gyereke… Még Eoszt is nagyobb örömmel vettem volna, minthogy magának az alvilág istenének. Mert ahogy a mondákat ismerem, nem azok közül való, akik valaha is gondoltak a minta apa szerepére. Hát persze, egyáltalán tudja, hogy létezem? Ohh, meg fogja tudni. A gondolat megült a fejembe, amitől nem akartam tágítani, ha kell, én fogom felnyitni a szemeit, hogy hahó, én is létezem. Vágtam egy sejtelmes mosolyt, ahogy kifelé trappoltam az épületből, hogy elfoglaljam helyemet, és körbe nézhessek végre, bár agyam nem ezen járt. Apám… Hádész. Nem tudom, hogy ez átok, vagy szerencse-e, azonban egyáltalán nem volt öröm a számomra. Mégis elleptek az érzelmek – sértettség, dac, harag, minden, ami egy tinédzserben megtalálható, még ha én abból a korszakomból egyre inkább kifelé sétálok. Azonban, körmönfont, „ördögi” terveimből máris kirángatott egy ismeretlen, körülbelül velem egyidős egyén, aki megjelent. Nem Kheirón fogja megmutatni a dolgokat, és ha már nem ő, egy picit reméltem egyedül mehetek, de akkor garantáltan elvesznék a kavalkádban ismerve magamat, így aztán új partneremre pillantottam, aki megkapta azt a feladatot, hogy vezessen végig. Kea névre hallgatott, ahogy Kheirón bemutatott minket egymásnak, mire csak biccentettem, de tekintetemet nem vettem le róla. Na vajon, ő honnan van? Haja nagyon is becsapós volt, gondolom, nem isteni szülőjétől örökölte, de ha tippelnem kéne, egy Árészt nyögnék be, nem tudom miért, de volt valami erős töltet benne, ami körbe ragyogta alakját, kisugárzást adott neki. Persze, csak egy gondolat, ahogy végig pörgettem az ismert isteneket fejemben, és a háború istenénél álltam meg. Oké, fogalmam sincs, úgyis mindjárt ki fog derülni… Kheirón után néztem, aki a szó szoros értelemben elvágtatott. Már csak ketten maradtunk. – Hát akkor… - tűrtem egy tincset a fülem mögé, ahogy elmosolyodva fordultam új vezetőmhöz. – Vezess, kapitány! – szalutáltam egyet, miközben újra felkaptam hátizsákomat.

Sacrilage × Remélem, megfelel, ha nem, pm Smile ×

Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Szomb. Nov. 18, 2017 7:36 pm
 
Avery
Kea


Én azon kevés félvérek közé tartozok, akik már azelőtt tudják a származását, hogy ide jött volna. Talán anyám ezzel próbált valami űrt pótolni magában, amit apám okozott neki. Mikor elég idős voltam hozzá már úgy beszélt Zeuszról, mintha teljesen természetes lenne. Én pedig egyáltalán nem vontam kétségbe a szavait. Talán hiszékeny 8 évesnek gondoltuk, de valójában anyám mindig úgy mondta, hogy tudtam, hogy ez az igazság: Zeusz fia vagyok. De azt is tudtam, hogy ez a mi titkunk, amit nem szabad senkinek sem elmondanom.
Én készültem  attól a pillanattól kezdve, hogy anyám mindent elmondod, még a táborról is mesélt. Onnantól kezdve azt vártam, hogy eljussak ide. Be voltam zsongva rendesen. Kicsit, mint mikor a levelet várja az ember az Roxfortból. Megjegyzés: azt is vártam! Nyár táborban, évközben Roxfortban. Szép kis terv volt...De nem adom fel, még mindig várom azt a levelet. Aztán mikor eljutottam végre, akkor ott az elején minden jóval könnyebb volt. Végre hozzám hasonlóak közé kerültem és kibontakozhatott az az oldalam, amit azelőtt elnyomtam  mások előtt. Tudtam, hogy mit akarok, mert tudtam, hogy mi vagyok.
Pont ezért nem igazán szeretek olyan új félvérekkel találkozni, akik vagy semmit nem tudtak magukról, vagy csak nem rég tudták meg. Látni rajtuk, hogy egyszerre nagyon zavarodottak és boldogak...Furcsa érzés figyelni ilyenkor őket. Mintha a világ számukra csak most jött volna létre egy új ősrobbanás keretében. Talán én is ilyen voltam, akkor 8 évesen anyám számára. Mondjuk az, hogy nekünk többi táborozónak kell bemutatni a környéket, vagy valamelyik szatírnak még mindig jobb verzió, mint amivel legutóbb próbálkoztak. Egy oktató videót játszottak le nekik..Elképzelhetitek, hogy volt olyan félvér, aki inkább azt mondta, hogy hazament. Azóta a tábor a filmes karrierjét felfüggesztette. Én pedig miután kabin vezető vagyok, így mondhatni az egyik kötelességem közé tartozik, hogy néha besegítek az újak rendezésében. Most is pont így teszek.
Szokásosan Kheirón beszél hozzá, én pedig kellő távolságon belül követtem őket. Nem akartam a lányt elijeszteni azzal, hogy olyan közel megyek hozzá pont, akkor mikor egy elég fontos információt tud meg. Az tábor Obi-Wanja a szavakat úgy mondja ki, hogy muszáj elmosolyognom, kissé gúnyosan. Vajon hányszor mondhatta már ezt így ki? Hány gyermeknek mondhatna már az igazságot? Látszik a lányon a reakciója, nagyon is. Elkezdem tanulmányozni az arcát és csak ekkor esik le, hogy milyen idős is. Ilyen idősen ritka az olyan félvér, aki először jár a táborban. Én Elveszetteknek hívom őket, mert a legtöbbünk nagyjából 12 évesen már találkozik egy szatírral. Ő viszont jóval idősebb ennél. Tinédzserként élni úgy, hogy tudod, hogy valami gebasz van, de nem tudod megfogalmazni, mert nincsen rá logikus válasz... rossz lehetett.
Amit látom, hogy Kheirón úgy dönt, hogy ez már elég neki mára, a lány elé állok hátra kulcsolt kézzel és egy kis mosolyt eresztek el. Próbáljuk kedvesnek mutatkozni. – Örömmel – bólintottam, majd gyorsan újra kinyitottam a számat –, de hívj csak Kea-nak. Mindenki így hív.
Megvártam míg összeszedi magát és már neki is kezdtem a mondandómnak. Valójában Kheirón összeíratta velem még anno, hogy miket kell mondanom, de én jobban szeretem, ha csak úgy spontán beszélek. – Okés, szerintem akkor kezdjük a Kabinokkal. A többi féltestvéreddel kell együtt aludnod természetesen és ne várj egy luxus házakat, teljesen normális tábori ellátás. Valahogy az égiek nem nagyon szoktak megajándékozni minket egy kis adománnyal , szóval csak erre van pénz – mutatok az előttünk nagyjából 20 méterre felsorakozó 13 épületre. Mindegyik máshogy néz, mindegyiket a lakosok díszítették fel.  –  Bocsi a kérdés miatt és lehet, hogy kellemetlen lesz számodra, de az Elfogadás már megesett veled? Csak azért kérdezem, hogy elmondhassam, hogy hol fogsz aludni...




bocsi a várakozás miatt ~ ©️ ~ 600
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Vas. Nov. 19, 2017 7:46 pm
Avery & Keaden

Minden végzet valami újnak a kezdete.
Néha sikítva futnék ki a világból, most is ezt érzem, hogy vagy összeroppanok, vagy pedig alkalmazkodom. Nem egyszer billegtem azon a bizonyos pengén, zuhantam alá egy olyan kiismerhetetlen világba, ahol már önmagamat is meg kellett kérdőjeleznem. Ki vagyok én? Mire vagyok képes igazából? A sok év alatt megtapasztalt ingatagság, kérdőjelek kevesek voltak ahhoz, ahogy most leírnám a helyzetemet. Hádész gyereke? Ne vicceljünk már… Bár, sok mindenre adna választ. Miért látok az emberek körül aurát, miért van az, hogy ha azok kifakulnak egyet jelentenek a halállal. Visszaemlékeztem pár évvel ezelőttre, mikor is a szemem előtt ütöttek el srácot. Láttam, ahogy egész alakja felvillant. Akkor láttam elősször ezt a bizonyos árnyékot. Felvillant, majd többet már nem világított. Kiszállhatott a sofőr, mocskolódva méregethette a srácot, de nem volt mit tenni, meghalt, a saját skarlátvörös vérében feküdt, én pedig csak körülbelül egyméterre tőle. Ha nem fut át, akkor akár engemet is érhetett volna a baleset, nem pedig őt. Így találkozni a csuklyás halállal, nem egyszerű. Hideg sötétségét mai napig is fel tudnám idézni, ahogy még bennem is megállt az ütő a dudálásra, fékcsikorgásra, csont roppanásra. Sokszor lebegett lelkiszemeim előtt, de ennél rosszabbak is. A látomások, a más emberek, akik ugyan az elején szépek, de aztán roncsolódik testük, látod a haláluk okait, fejbe lövés, késelés, fulladás… Olyan dolgok, amiket elképzelni is nehéz, hiszen a Gyermekotthon egy burkot képezett az életem felett, csak a Pszichiátrián láttam meg azt, hogy az élet sokkal nyomorúságosabb is tud lenni, mint ahogy mi elképzeljük. Borzalmas, leírhatatlan és kegyetlen. Örülhetek, hogy ilyen életem lehet.
Arcára összpontosatok, szívom magamban az általa sugárzott információt, de ahogy fókuszálok, úgy jelenik meg az aurája. Különös fényét nem tudnám hova sorolni, ilyen lenne a félisteneké? Mit jelképez igazán a fény? Hullámzik, egyenletes ritmusban fodrozódik, mintha a szív hangjára lenne hangolva, de érdekes… Eddig fel sem tűnt. Későn jutnak el a szavak hozzám, pedig látom, hogy folyamatosan beszél nekem. Mintha maga az idő lassulna le, hogy figyeljek, jegyezzem meg miről van szó, mert az életem gyökerestül fog megváltozni. Főképp, hogy nem látok sehol egy wifi routert.
- Avery, de csak Ava, Ave, amelyik tetszik, Kea – bólintottam egyet, mikor rám jutott a reagálás, ahogy követtem. – Féltestvér? – szemöldökömet ráncolni kezdtem. Oh, féltestvér… Miért is gondoltam, hogy drága édesapám csak engem hozott a világra. Jézusom, egy rakat hozzám hasonló? Ebbe belegondolni is nehéz volt. Vajon, ők nekik is ennyire furcsa volt „felnőni”? Szembesülni azzal, hogy kik és mik? Vagy csak nekem osztottak ilyen szerencsétlen lapot.
- Hányan vagyunk féltestvérek? – bár azonnal legyintettem. Inkább nem is akarom tudni, hogy hány poronty sikerült. Ettől még inkább úgy éreztem, hogy bárki is volt az anyám, csak egy a sok közül. Gondolom, ki lett használva. Egy jó éjszaka reményében… És ez borzalmasan zavart. Soha nem ismertem anyámat sem, ki tudja, lehet egy utcaszéli volt, vagy drogos, mégis, most inkább az ő védelmére álltam. Mert mégis mi egy ember egy istenhez képest? Bábuk vagyunk egy téren, akik bármikor helyettesíthetők. Csakhogy semmiképp sem akarok olyan bábú lenni, nem leszek lecserélhető.
- Elfogadás? – néztem rá újra, csupa kérdőjellel a szememben. – Milyen Elfogadás?Mondd, hogy nem valami tábori próba, ahol az idősek szopatják a fiatalokat... – Úgy tűnik, ez a nap egyre érdekesebb lesz, ahogy csak az új és váratlan dolgokkal találkozom. Először a tábor, majd az apám, most még egy Elfogadás? Mi lesz még? Hogy az egyik testvérem sellő, vagy micsoda? – Bocs, fogalmam sincs miről beszélsz – vontam vállat a kabinokra lesve. Na jó, melyik lesz az enyém? – Neked ki a szülőd? – csúszott ki a számon, mielőtt bele akartam volna gondolni.

Sacrilage × Remélem, megfelel, ha nem, pm Smile ×


Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Hétf. Nov. 20, 2017 10:43 am
 
Avery
Kea


– Ave, ez jobban tetszik – nézek rá és kicsit felgyorsítom a tempót. Remélem nem lesz túl gyors neki – Hm... apád meg a nők... nem vagy egyke azt biztosan tudom – húzom el a számat egy gúnyos félmosolyra. Elég kevés isten tudja türtőztetni magát, ha “szerelemről” van szó és ezt mi táborozók érezzük meg leginkább. Azon csodálkozok, hogy a táborozók között még nem volt túljelentkezés. Lehet, hogy még is csak rövid pórázon vannak tartva... – Nem tudom, fogalmam sincsen. Az az igazság, hogy inkább Aphrodité lányait szoktam számolgatni. – Még ha tudnám is, hogy pontosan mennyien vannak a Hádész házban még akkor is szerintem terelném a szót a témáról. Elég neki azzal szembesülnie, hogy Hadész, az Alvilág Ura az apja, nem kell még szegényt azzal is súlytani, hogy ő csak egy a sok közül. Elég szar érzés szembesülni ezzel, de minden félvér életében eljön a pillanat mikor rájön, hogy az apja/anyja számára ő csak egy porszem az egész világban. Igaz vannak olyan istenek/istennők is, akik egészen jól bánnak a gyerekeikkel. Az apám nem tartozik közéjük... De emiatt nem kell sajnálni. Én erre már évekkel ezelőtt rájöttem és elfogadtam. Talán azért ilyen, mert ő is szülői segítség nélkül nőtt van. Fogalmam sincsen...De most nem akarok erre gondolni. Most ezzel a lánnyal kell foglalkoznom.
– Egy ceremónia szerűség – felelem és megállok  jelezve neki, hogy megérkeztünk. Egyenlőre talán még is csak el kell magyaráznom neki pár dolgot és utána megmutatni neki a helyszíneket. Hová is raktam Kheirón “Jó ha tudja a félvér” listát? – Nem , dehogy is.Mondjuk igaz, hogy próbálkoztunk egy ilyesmivel pár éve, de Mr.D szerint a marhaságunk a kultusza kigúnyolása volt – legyintek egyet, majd neki kezdek számomra az egyik legfurcsább tábori esemény elmagyarázását – Ez egy esemény mikor az apád  kinyilatkoztatja, hogy te a gyereke vagy. A jelképe megjelenik a fejed felett, mint valami hologram a Star Warsból. Hidd el nekem: nagyon fura.
Miért is kell ezt a szokást még megtartani? Nem lehetne valami modernebb verzió? Az újakat mindig kiakasztja, ha először hallanak róla.
– Zeusz fia vagyok. Tudod a csávó nagy szakállal , meg a villámaival. Elég híres errefelé.




tudom, rövidebb lett, de remélem azért még tetszik ~ ©️ ~ 353
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Hétf. Nov. 20, 2017 8:33 pm
Avery & Keaden

Minden végzet valami újnak a kezdete.
- Mindegy – dünnyögtem, amolyan, egyrészt inkább nem akarok semmit tudni állítólagos apám gyerekeiről, kapcsolatairól a nőkre. Isten, de nem szent…Inkább valami pokolfajzatnak tudnám elképzelni, csodálom, hogy még karmaim nem nőttek, és nem lángol vörösben a szemem, de lehet, idővel ez is csak tévképzet lesz, groteszké válok mind lelkileg, mind fizikailag? Sok kérdés, melyekre nincs válasz, és nincs senki, aki megválaszolja akaratából, Kheirón tudna mit mondani, de nem fog, ha most is egy srácra passzolt le.
- A kultusza… Szegény D… - valahogy nem tudtam szánni az istent. Ámbár, valljuk be, annak sem örültem volna, hogy a nagy idősök rajtam élcelik humorukat. Nem vagyok kicsi, akinek kijár az ilyesmi. Oké, hogy nem tudok harcolni, de volt részem nem egy iskolai balhéban, és lehet, hogy eltanultam abból valamit, még ha sosem voltam oktatva. – Mikor az apám elfogad a gyerekének? – felnevettem akaratlanul is. – Nem, ha eddig nem tolta hozzám a képét, nem hiszem, hogy most döntene úgy – legyintettem. Ugyan már, a nagy Hádész? Még azt is nehéz elhinni, hogy valóban ő z apám, szerintem halvány lila gőze sincsen hogy létezem, és ez… Elszomorító. Amikor valahova akar tartozni az ember, és még akkor sem tud, mikor ilyen fura helyzetbe kerül. Eddig nem tette, miért most tenné? Csak mert belepottyantam ebbe a világba? Érdekli? Vagy most már látható vagyok a sakk tábláján? Nem tudom, hogy nevessek vagy sírjak inkább. Eddig is szülők nélkül nőttem fel, bármennyire is vágyok arra, hogy legyen családom, ha eddig nem volt, nem egy csettintésre lesz. Eddig is valamilyen csoda módon túléltem, továbbra is túl fogom. Megteremtem magamnak majd azt a közeget, nem kell ahhoz egy isten.
Felszaladt a szemöldököm. Zeusz… Nem gondoltam volna, de mégis, volt benne valami, amitől már rá tudtam passzítani a rokonságot. Zeusz, Hádész… az ellenpólusok. És Poszeidón, ők hárman alkotják a világot. Egy halványi tisztelet ébredt bennem. – Téged elfogadott Zeusz? – tettem fel kíváncsian a kérdést. Ha igen, szerencsés, ha nem, hasonló cipőben járunk, de valahogy már sejtettem a választ. Nem mondom, hogy irigylem, minden szülő más, gondolom, neki sem minta apa, mint ahogy a legtöbbről képzelem. Itt vannak a gyerekeik és néha hajlandóak elfogadni őket, mondjuk rabszolgának ne álljunk be, akkor ránk is néznének legalább? Azt hinné az ember, az istenek figyelnek, megteremtik, hogy higgyenek bennük, de a görög vallás szinte már csak mítosz, a kereszténység berágta magát jó régen az emberek szívébe, és nem engedi el őket. Hol van az Olimposz 12-je? Mikor volt az már? Szarkasztikus, hitetlen mosoly fakadt ajkamra, olyan nehéz elhinni a valóságot, hogy ez valóban igaz lenne, nem pedig csak egy álom, amiből mindjárt felébredek.

Sacrilage × Nem baj, enyém sem lett hosszú annyira Razz ×


Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Kedd Nov. 21, 2017 1:13 pm
 
Avery
Kea


Látom rajta, hogy lehet, hogy azt mondja, hogy mindegy, de valójában egyáltalán nincsen így. Látom rajta, hogy kicsit felzaklatta az egész felismerése. Valahogy bennem ilyen fajta gát soha se volt. Talán azért, mert ha valakinek van is akàr egy kevés ismeret a görög mitológiáról, akkor az tudja, hogy Zeusz mennyire szereti a nőket. Én úgy jöttem ide, hogy tudtam, hogy a testvéreimmel fogok találkozni. Viszont Hadész félvéreiről már sokkal kevesebb történet szól.. Meg hát az se segíthet sokat, hogy az embert rögtön beledobják a hideg vízbe és mindennel egy pillanat alatt kell szembesülnie. – Van jó oldala is. Így egy sereg olyan emberrel lehetsz együtt, akik hozzád hasonlóak, akik között nem te vagy a kilogó egyed. A testvéreid támogatni fognak téged legyen szó bármiről. Ezt biztosíthatom.
Az egész tábor nagyon összetartó, a kabinok között pedig még erősebb. De saját véleményem szerint talán tényleg a Hadész Kabinba a legerősebb ez a kapcsolat. A kabin lakói és maga Hadész is mindig is kitaszítottak voltak a többiek által. Nem arról fogok beszélni, hogy ez mennyire rossz, vagy hogy ezt hogyan kéne megváltoztatni. Az egy teljesen másik téma. Hanem arról, hogy emiatt a hadészosok között az összetartás nagyon erős. Talán, ha Ave ezt megtapasztalja, akkor neki is jobb lesz minden.
 – Jah...nagyon szegény – húzom egy a számat gúnyosan. Mr.D. egy nagyon fura alkat.  – Ne aggódj emiatt. Hamarosan biztosan meg fog esni.
Ebben azért annyira nem vagyok biztos. Van a táborban pár olyan gyerek, aki nem az első évét tölti itt és még mindig nem fogadta el senki. Szörnyű érzés. Nem is tudom, hogy melyik a rosszabb, ha tudod hogy x istenség gyerek vagy, de ő nem fogad el, ettől pedig kevesebbnek is érezheted magadat akár; vagy ha még azt sem tudod, hogy kinek vagy a gyereke…
– Igen, még évekkel ezelőtt, mikor először jártam a táborban. – Mikor kimondom a mondatot egy pillanatra lesokkolok. Hogy lehetsz ennyire bunkó Kea? Komolyan ezt kellett neki mondani?...Mintha az orrába dörgölnéd, hogy “bibibi te el vagy késve , én meg nem”. Pedig esküszöm, hogy nem így akartam. Reménykedek benne, hogy a mondat inkább azon jelentését értelmezi, hogy “ nyugi engem sem felejtettek el, téged sem fognak”.
 – Nos itt lennénk a Hermész Kabinban. Itt laknak az istenség gyermeke, meg még elég sokan. Amolyan csöves szállóként használja a tábor. Ameddig a származásod nem tisztázódik, addig te is itt fogsz aludni – mutatok mellém a kissé összedőlés határán álló épületre.




Smile  ~ ©️ ~ 409
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Szer. Nov. 22, 2017 7:07 pm
Avery & Keaden

Minden végzet valami újnak a kezdete.
Kilogó egyed? Melyik jobb, egy lenni a többi közül vagy inkább egy egészen más jellem? Mind a kettőnek megvan a maga előnye és hátránya, bármennyire is utáltam más lenni, de annyira szerves részemmé vált már a dolog, belegondolni, hogy csapat hozzám hasonló… Érdekes volt. Remélem, rendesen fűtjük itt az oldalakat, nehogy a többi istennek unalmas legyen az élete. Már pedig egyáltalán nem terveztem lassan besorolni a többiek közé, hogy feladjam saját magamt. Küzdöttem már a gondolataimért, küzdöttem már az elmémmel, senkinek sincs fogalma milyen az, mikor már nem tudja eldönteni, hogy a hang amit hall az egy alteregó, vagy valaki más. Egész más szemmel tekintettem a házamra, még ha a maga módján fájdalmas is a dolog, hogy sok éven át úgy nőttem fel, hogy senkim sem volt, de testvérek, akik hasonlóan mások, mint a legtöbb isten? Nincs megfogható hatalmunk, nem olyan, mint a víz, vagy a szépség, nem hasonlítható egy érzéshez, a halállal barátnak lenni teljesen más tészta, hiszen az emberi létet határozza meg legyen istenről vagy halandóról szó. Más, gyenge, és erős.
- Nem aggódom, kicsit sem elvárásom „apámtól” – ejtettem ki gúnyosan a szót. Ki gondolta volna, hogy ezt pont Hádészra mondhatom majd ki. – Ha ő nem, én fogom megmutatni, hogy a lánya vagyok – kacsintottam egy éles mosollyal. Teli voltam ambiciózussal és haraggal, bőröm alatt véremben folydogált a düh, ami marta egész testemet. Szemfényvesztés az egész tábor. Egy maszk, miközben olyanokat képeznek ki, akik birtokolják erejüket. Belegondolt valaki is, hogy ebből akár magánhadsereg is lehet valaki számára, hogy abban a korban vagyunk, mikor az érzések viharosan tombolnak bennünk és egy szikra, egy katalizátor által erőnk robbanhat?
- Szerencsés? – veregettem vállon. Elfogad a szülő és akkor mi van? Származik nekünk abból bármi jó is? Mert gondolom nem leszünk a szívüknek csücskei, bár ki tudja, elnézve a mitológiát… A vágy, hogy el legyek fogadva nagy volt, azonban legkevésbé sem akartam találkozni atyámmal, mielőtt még lehet szétzúzom az arcát, hogy soha sem figyelt rám. Esetlen harctudással rendelkeztem, mert soha sem tanítottak, de annál nagyobb akarattal.
Rápillantottam az épületre. – öhhh… - nyögtem fel, keresve bármi olyat, ami arról tenne tanúbizonyságot, hogy ez nem a fejemre fog dőlni egy este alatt. Az egy dolog, hogy nincsen semmi nyoma a modern technológiának, bár nem is értem miért, hiszen hatalmas lehetőségek rejlenének benne, nem pedig csak kardokkal szúrkálódnának, de az, hogy ilyen rozoga tákolmányban aludjunk ennyien… - Ez most is egy hajszál választja el az összedőléstől, nem lehetne inkább valami nem annyira omlásveszélyest? Nem mintha nem lenne hangulatos, csak nah… érted… - böktem ki teljesen őszintén. Minek fényezzem a dolgot, mikor a látvány magáért beszél? Egy szellő és huss, bumm, volt-nincs Hermész kabin…

Sacrilage × Remélem, megfelel, ha nem, pm Smile ×

Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Csüt. Nov. 23, 2017 12:21 am
 
Avery
Kea


– Ebben teljesen biztos vagyok. – A szám egy amolyan félmosolyra áll a mondata hatására. Belül is ilyen vegyes érzelmek keringenek bennem. Egyszer látom rajta, hogy nem kell félteni. Lehet, hogy új, de eddigi rövid beszélgetésünk alapján biztos vagyok benne, hogy képes megvédeni saját magát. És itt nem csak a fizikális, hanem a szóbeli dolgokra is gondolok. Viszont ugyanakkor aggaszt az az él a hangjában. Tudom, hogy nem ő az egyetlen a táborban, aki neheztel az égiekre és, hogy, ahogy egyre többet fog megtudni a valós világ működéséről, úgy fog egyre inkább haragudni rá. Ezt mind tudom. Ám akkor is aggaszt egy ilyen időkben, hogy az istenek több száz év után sem tudják rendezni a dolgaikat a gyerekeikkel. Inkább Khairón nyakába varrtak minket. Valamilyen szinten egyet is értek vele, viszont én azt is tudom, hogy most nem ezzel kéne foglalkoznunk. Most nem lehetnek egyéni problémáink. Így én sem haragudhatok apámra csak mert tudom, hogy én egy pár hetes szórakozásának eredménye vagyok. De Ave nem tudja, hogy a vég milyen közel van a tábor számára. Ez pedig inkább maradjon is így. Újoncként inkább élvezze ki a tábor adta boldogabb lehetőségeket.
– Nem tudom, soha se gondoltam erre – nézek rá és a jobb kezemet a zsebembe vágom – Tudod én már jóval előtte tudtam, hogy kinek vagyok a gyereke. Szóval számomra az elfogadás tényleg csak egy pillanat volt. Én inkább az első edzést vártam akkor.
Emlékszem, hogy mennyire néztek az emberek körülöttem mikor Zeusz jelképe, a villám megjelent felettem. Persze előtte is mindenki tisztába volt velem, hogy csak egy istenség gyermeke lehettem. De abban a pillanatban tudatosult mindenkiben és vált igazzá. Lehet, hogy Zeusz szereti a nőket és rengeteg gyermeke van, de azért egy Zeusz-félvér elfogadása még mindig egy showműsor a Félvér Táborban.
– Nem, bocsi – rázom meg a fejemet és próbálok kiengesztelően nézni rá – De nyugi bent mindenki nagyon kedves. Imádják a vendégeket a hermészesek. Ha pedig véletlen nem lesz szabad ágy számomra, csak szólj nekem és én vitetek egy hálózsákot. Menjünk inkább tovább.
Tudom, hogy borzalmas ez a ház. Komolyan fogok írni egy levelet az Olümposzra, hogy küldjenek már le egy kevés drachmát, legalább új festékre.  – Beszélgessünk kicsit másmilyen témáról… Első benyomás? Tudom, hogy örült ez a hely...De azért remélem látsz benne valami jót is.
Hermészéket elhagyva a legelső Kabinhoz vezetem, ahol én alszok. – Ez itt az egyes számú épület. Én és a testvéreim lakunk itt. Ha valamire szükség van, akkor elég gyakran itt találsz meg. Az ott jobbra, pedig a Héra Kabin. Természetesen üresen áll mindig. Apa nejének nincsenek félvérei, viszont épületet már kellett építtetni neki. Kérlek ne kérdezd meg, hogy mi ebben a logika…





 elephant  remélem tetszik  ~ ©️ ~ 448
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Pént. Nov. 24, 2017 4:53 pm
Avery & Keaden

Minden végzet valami újnak a kezdete.
Táborra tekintve nem az látom, hogy aranyéletem csúcspontja jönne, semmiképp sem. Változást ígér, és olyan jövőt, aminek nem tudom, hogy milye leszek – vezető vagy csak gyalogos…? Hádész gyerekeként semmiképp sem utolsó szeretnék lenni. Nem… meg kell ingatni az isteneket, akik azt hiszik, hogy gyerekeik egy cserkésztáborba valók, hogy az majd távol tartja őket és kontrollt mutat, neeem. Ez csak téveszme, ez csak egy röpke gondolat, egy álom, ami lehetett volna, de nem több. Ez a tábor sokkal több lehet, mint ami, és ezért kihasználni azt, hogy egyetlen isten sem foglalkozik a gyerekével? Oh, istenek, de a viselkedésük egy dacos kamaszra emlékeztető, nem valami felsőbb hataloméra.
- Csak kérdés volt Kea, nem nekem kell megmagyaráznod – intettem egyet. Nem vártam magyarázatot, ő neki kell átgondolnia, hogy valóban mit ér az, hogy Zeusz elfogadta, mert nem a boldog családot, az is biztos. Mindenki másképp dolgozza fel a helyzetet, én, aki mindig is vágytam családra, kissé rosszul fogom fel, hogy az apám csak úgy elhagyott, soha semmilyen jelet nem adott magáról, pedig a Kheirón fajták tudják, hogy én vagyok a gyereke. Valószínűleg jobban számon tartják ezt, mint a saját apám, és ez szomorú. Úgy vágytam legalább egy szülőre, aki mellettem van, akitől segítséget kérhetek, de sohasem volt senki sem. Magamnak kellett megtalálnom a helyemet, felnőnöm, alkalmazkodnom minden helyzethez. Nem volt aki formáljon, magamtól lettem ilyen. Hogy ez jó vagy rossz? Szemszög kérdése.
- Jah nem azért, mintha az lenne a gond, hogy nem kedvesek, csak szimplán ezt egy hajszál tartja össze – böktem az épületre. – Ha másnap nem jelennék meg, tudd, rám omlott az épület – feleltem savanyú hangsúllyal. Nem öt csillagos szállodát vártam, de ez picit sokkolt. Persze, a gyermekotthon sem volt fényűző, de legalább helyben maradt, itt szerintem az emelet olyan mint a Roxfort lépcső, mozog… Érdekes jövő elébe nézek, annyi biztos. Fenébe, miért nem tudott apám elfogadni? Bár, belegondolva egyelőre még nem akarom testvéreimet látni, úgyhogy akár lehet, hogy nem is lesz olyan katasztrófa a Hermész kabin, kivéve, ha beszólnak nekem, azt nem szoktam elengedni a fülem mellett, és heves vérmérsékletem mindig is igaz volt rám. Nem vagyok minta gyerek, sosem voltam.
- Nem rossz – vontam vállat. – Akár felüdülés is lehetne, de árvaház után egy olyan tábor, ahol konkrétan szülők nélkül nővünk fel? Nem nagy változás, kivéve, hogy a technológia nyomát sem látom – húztam össze a szemöldökömet, de már csak megjátssza. Nem akartam neheztelni rá, tudtam, hogy itt ilyen nem lesz. Elviekben… de hogy gyakorlatban is? Más kérdés.
Kabinra pillantottam, na ná, hogy egy kicsit rendbe volt szedve a Hermészesekhez képest, majd Héráéra néztem és így tovább, egészen, míg a 13.ig el nem jutottam. És egy csalfa kifejezés feküdt ki az arcomra. Nem kellett megmondani, hogy a legutolsó Hádészé, anélkül is lerítt róla. Talán, egyszer odakerülök. Talán…
- Tetszetős – ingattam a fejemet, és nehezen lehetett eldönteni, hogy ezt mire is mondom, Zeusz kabinra, amit mutatott Kea, vagy a Hádészra, ami felé sodródott a tekintetem, majd újra Keára tekintettem. A vöröske arcát tanulmányoztam, ő mit érez azzal, gondol vissza-e egyáltalán arra, amikor itt volt. Tökéletes maszkja nem tűnt törtehetlennek, csak egy rés kell, hogy az egész szilánkokra hulljon szét. És én azt a rést meg szerettem volna találni. Nem lehet, hogy minden ennyire tökéletes legyen egy ilyen helyen…  – Említetted az edzéseket. Mit is értesz pontosan alatta? – mozdultam tovább, hogy ennyi nekem akár elég is lehetett, hacsaknem szándékozunk ott maradni továbbra is.

Sacrilage × Remélem, megfelel × 606 ×
Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Szomb. Nov. 25, 2017 9:14 am
 
Avery
Kea


A jelzése alapján úgy gondolom, hogy ezt a előbbi témát le is zárhatjuk. Nincsen több szó az elfogadásról, és, hogy valójában mennyire de felesleges dolog. Legtöbbször csak a félvéreknek okoz feszültséget. A kedvencem mikor valakiről tisztán látszik, hogy kinek a gyermeke, de míg nem fogadják el, addig félre van rakva. Persze sokszor, ha nem fogadnak el minket, akkor azzal sokkal jobbat tesznek velünk. Sokszor így védenek meg.
– És az a szál erősebb, mint Ariadné fonala – húzom el a számat, mert valójában teljesen igaza van. A Hermész Kabin a végnapjait éli. De mi így szeretjük. A második mondatán a gúnyos mosolyomból egy jóval kellemesebb lett – Majd szép temetést tartunk. Ígérem.
Ez a tábor legrosszabban álló épülete, szóval remélem, hogy a többiről nem ezt fogja gondolni. Amúgy is remélhetőleg nem kell sokáig ott maradnia. Hadész annyira azért nem rossz a gyermekeivel. Talán pont azért, hogy ezzel apám orra alá törje a borsot.
– Hát itt sajnos nem csak a felnövésről szól. Itt nem  fog babusgatni senki sem, és nem ezért jött létre ez a hely. Ez egy kiképző tábor, hogy megtanuljuk azokat, amikkel túlélhetjük a veszélyekkel teli világot. A szüleink helyzetét meg majd....megszokod. – Tudom, hogy nem lehet megszokni, de ennél jobb szó nincsen rá. Talán még a beletörődés. Ha Ave is rájön, hogy miről is szól ez a hely, akkor talán megérti az apja helyzetét. Egyszer majd rájön, hogy azzal, hogy az apja nem foglalkozott vele, valójában mennyi veszélytől óvta meg. Lehet, hogy jó volt, hogy már nagyon fiatalon tudtam, hogy ki vagyok, de az nem igazán kellemes, ha  12 évesen a saját házára – ahol csak az anyjával él – rátör egy küklopsz, csak mert tudja, hogy Zeusz fia személyesen. Onnantól, hogy elfogadnak, rögtön az egész világ előtt egy céltábla leszel. – A szörnyek eléggé érzékenyek rá. Szóval itt tilos használni, a külvilágban pedig óvatosabban miután a Hadész kabinba kerülsz.
A feje mozgását követtem én is míg az összes házat körbe nem jártuk. – Tudsz egy olyan hőst is a görögöktől, aki nem durva halált halt?
Pont az ilyen esetek miatt hozták létre a tábort. Persze Kheirón már sokukat akkor is próbálta kiképezni, de a rendszer egyáltalán nem működött ilyen jól. Lehetsz bárkinek is a gyermeke, folyhat ereidben isteni vér, de ha nem tudod, hogy a Hüdra melyik fejét kell levágnod, akkor meghalsz. És mi félvérek is meghallunk. Sőt még talán nagyobb arányban, mint a halandók. Mert mi mindig vonzzuk a bajt.
– Ja. A legtöbb istenség, ha egy épület nevében ott van a saját nevük, akkor nagyon szép dolgokat követelnek. Hermészé is egykoron gyönyörű volt...állítólag. Csak nem ekkora tömegre tervezték. Aztán meg a rendelkezésükre állt minden idők legjobb építésze, Athéné. – Ahogy befejeztem a mondatomat elkezdem figyelni arc mimikáját. Olyan érzésem van mintha ő is valami hasonlót akarna csinálni. – Az edzések során megtanuljuk, hogy hogyan kell bánni a különféle fegyvertípusokkal. Mondtam, hogy valójában e a tábor fő célja. Kezdjünk az íjászattal. Az emberek valamiért attól félnek mindig a leginkább. Pedig aztán meglátják az istállót... – Tudom, hogy menni akar és legalább, így a kérdése alapján van is egy helyszín, ahová mehetünk. Talán lehet, hogy egy íjász tehetség veszett el benne. Most kiderül.
Elindulok az íjászpálya felé, ahol leginkább Apollón gyermekei szoktak csövezni. Néha azt hiszem, hogy nincsen is saját kabinjuk, hanem a földön alszanak a céltáblák mellett. Nem figyelem, hogy Ave jön e mögöttem, de egyszer csak visszafordulok, és azért felteszek egy kérdést illedelmesen – Vagy szívesebben néznél meg valami mást?





 ~ ©️ ~ 577
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Vas. Nov. 26, 2017 11:20 am
Avery & Keaden

Minden végzet valami újnak a kezdete.
- Tulipánt hozzatok, nem szeretem a rózsát – kacsintottam, és ezzel el is engedtem a témát. Hány napot kell ott töltenem? Volt egy olyan érzésem, hogy bőven többet, mint amit várnék. De a tény, hogy nem csak én vagyok hoppon, egész megnyugtató, meg a Hermészesek csak nem olyan rossz fejek. Még nem gondoltam bele, hogy ezzel a világnézetemmel eláshatom magam az első napot.
- Eddig sem volt elvárásom sosem a babusgatás. – Aki egy árvaházban nő fel, az pontosan tudja, hogy miről van szó. Persze, ott voltak az oktatók, akik segíteni akartak, de hogy lehet egy olyan gyereknek, aki lassan megérti, hogy nincs családja, hanem csak sok gyerekkel van nulla huszonnégyben összezárva. Egy idő után, még ha szükségünk is lenne támaszra, már inkább magunk állunk fel. Nem mondom, az otthon adott annyi burkot, hogy ténylegesen szörnyűségeket ne lássunk, ebben nem volt rossz, azonban igazi családot sem adott. Néha tűntünk olyannak, mint a testvérek, néha nem. Ez egy más élet, nem mondom, hogy rosszabb, mert akár elpusztulhattam volna az utcán is, de más. Mi nem tudjuk úgy átérezni a családi köteléket egyelőre még, és talán pont ez az, hogy neheztelek Hádészra egy kicsit. Akkor már inkább az, hogy meghaltak a szüleim, vagy valami, de a tudat, hogy van, és csak pár méternyire állt tőlem az, hogy családom legyen, akár csak egy apám… Vágyálom, ami sosem létezett, és sosem fog. Nem erőszakolhatom ki, de be tudom bizonyítani, hogy az ő gyereke vagyok, és nem tudom, hogy kinek fog jobban fájni.
Áh, a szörnyek. Nem rúgott nagy számra a velük való találkozás, és leginkább nekem csak a mítoszok mesélnek, hogy mik is léteznek, meg Kheirón. Baromira le vagyok mindennel maradva, nem kicsit éreztem ostobának magamat Kea mögött, aki már évek óta itt van, biztosan nagyszerűen forgat fegyvert, találkozott egy csapattal már és villámokat csapkodhat. Erre én, néha látok aurákat, és szellemeket, és csak a baleset és a pszichiátria környékén futottam bele egybe, azoknak halála sem hozzám köthető. De ennek inkább nem adtam hangot, hogy baromira zavar képzettlenségem. Van bármi, amiben egy Hádészos kiemelekedik, azon kívül, hogy néha látunk furcsaságokat?
- Úgy értem, arra gondoltam, hogy a modern tudományt fel lehetne használni, nem pedig a kardok szintjén megragadni – vontam vállat. Maradiság? De miért? Miért nem lehet a korral együtt fejlődni úgy, hogy közben megőrizzék a kultúrát? Ennek így nincs sok értelme. Nagyszerű kardot, lándzsát, akármit használni, de nem sokat ér bármilyen lőfegyver esetén, még ha egy egyszerű ember is süti el, nem pedig szörnyeteg. Bármilyen ABV fenyegetés idekerül, és huss, akár az összes félisten ki is pusztul. Vagy csak ez az én fejemben fordult meg? Az istenek is ennyire régi eszközökhöz szoktak, és nem akarnak változni? Furcsa, kimondottan furcsa.
- A tábor célja, hogy katonákat képezzenek belőlünk? – akadtam meg. Kea nem is rejti véka alá a dolgot, de úgy érzem, nem is lát bele, vagy csak tudatlanságom miatt akarja ezt elhitetni velem. – Mármint persze, védjük meg magunkat akármi ellen is. De élni az emberek között…? - akartam megfogalmazni a gondolataimat, de nehezen tudtam. Az élni való tanulás? Hogy félistenként hogyan töltsünk be pozíciókat? Vagy hogyan viselkedjünk, és tegyünk úgy, mint a normális emberek? Hogyan vesszünk el közöttük? Ez nem cél? – Olyan, mintha a tábornak magánhadserege lenne – böktem ki végül a leglényegesebbet. Mr. D. elmondta nagy vonalakban az isteni politikai helyzetet. Túl nagyvonalakban, de remélem, annyira hülye nem vagyok, hogy ne szűrjem le belőle a lényeget. Valami közeledik, és kinek ne lenne jó egy félistenekből összekupált sereg. A tábor hatalmat hordoz, amire még nem figyeltek fel… Komplett harcosokat képeznek, akik szinte az összes fegyvernemmel tudnak bánni, és vannak olyanok, akik 6 éve csinálják ezt, hozzádobjuk az erejüket… Halálosak.
- Íjászat? – lelkesültem fel. Azt legalább már fogtam, nem mondom, hogy pontos voltam vele, de nem olyan, mint a kard, amihez közöm sincsen. Ezzel én szinte ejtettem is a témát, mert nem akartam Keára ereszteni, sokkal inkább magamban akartam megfogalmazni a dolgokat, összerakni a puzzlet, ha minden tény megvan hozzá. Ezzel nyomba is indultam.
- Figy, fogalmam sincs, mi van itt, úgyhogy rád bízom a dolgot. Nézzük meg az íjászatot – vettem fel a tempóját mellette, minthogy mögötte, és már haladtunk is a pályák felé. Természetesen, tudtam, hogy oké, hogy ismertem az íjat és a vesszőt, de nem fogok jól lőni vele. Nem is tudom, Hádésznak milyen fegyverneme van?

Sacrilage × Remélem, megfelel × 756 ×

Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Vas. Nov. 26, 2017 5:03 pm
 
Avery
Kea


– Én is jobban szeretem azt. – Na, jó lehet, hogy ez fiúként kicsit furán hangzott. – Kérésedet személyesen fogom teljesíteni.
Vajon mennyire lehet megijedve? Mármint mit gondolhat tényleg igazából az egész helyről? Nekem ez lényegében az otthonom. A hely, ahol végre olyanokkal lehetek, akik hozzám hasonlóak. Minden évben azt várom leginkább, hogy ide betehessem a lábamat.
– Ennek örülök. Sokan azt hiszik, hogy ide pihenni jár az ember. Pedig itt kemény tanulás folyik. – Nem ismerem őt. Nem tudom az előéletét, de a legtöbb félistennek nem túl kellemes. Ott van egyszer, hogy hiperaktívak vagyunk és mindig vonzuk magunkhoz a bajt, aztán meg, hogy teljes család nélkül nővünk vele. Nekem viszonylag normális az életem, de nem mondom azt, hogy kellemes egy kis garzon lakásban felnőni úgy, hogy csak anya van. Hiányzott nekem is a férfi példakép. Szóval simán elhiszem, hogy neki jóval rosszabb gyermekkora volt, mint nekem. Meg hát amúgy sem tűnik valójában egy olyan személyiségnek, akit sokat kéne babusgatni. Olyannak tűnik, aki alapvetően megtudja magát védeni, csak talán még nem tudja, hogy hogyan. De pont ezárt jött el ide. Itt minden fontosat megfogunk tanítani neki. Persze azt is tudom, hogy mennyire rosszul eshet neki az apja helyzete. Lehet ő akármennyire is kemény Hadész gyermek, akkor is fáj egy tinédzsernek, ha rájön, hogy létezik egy apja, aki soha se foglalkozott vele. Vagy ha foglalkozott is – én ebbben hiszek –, akkor egyszerűen kerülte őt. Igen, jól mondtam. Hiszek abban, hogy foglalkozott vele. Az, hogy ilyen sokáig életben maradt Ave úgy, hogy semmit sem tudott az egészről, azt bizonyítja, hogy Hadész figyelte és nem engedte, hogy meghaljon.
Nem mond semmit a szörnyekre, de ezt a témát akkor hagyom én is inkább. Jobb még nem szembesül azzal, hogy tényleg létezik az összes szörny az ókori történetekből. És sajnos ezek a szörnyek elég nehezen halnak meg. Majd szépen sorjában megtanulja az összeset, és hogy hogyan lehet őket leggyorsabban megölni. Ha ismeri őket, akkor már nem fog félni tőlük. Az ember leginkább az ismeretlentől fél. Szokták is mondani, hogy a tudás hatalom.
– Vannak mondern fegyvereink is. Csak sok fegyverünket régi nagy harcosok használták, amolyan ereklyék. Szóval hatalmuk van. Tudod, ha egy szörny meglátja III. Alexandrosz kardját, akkor tudat alatt elkezd jobban félni tőled. De értem amúgy, hogy mire gondolsz. Aztán ott van az is, hogy valahogy a legtöbb félvér furán érzi magát a modern fegyverek társaságában. Inkább a régi görögöket kedvelik jobban. Fura ezt hallgatni biztosan.  – Értem én, hogy mire gondol, de egyszerűen más választ nem tudok adni neki, mint ezek. Az egész hely egyáltalán nem olyan, mint a külvilág. Ez egy teljesen másik univerzum egy kis burok mögött. Nem szabad úgy gondolkodnunk, mintha halandók lennénk.
– Katonákat, akik képesek túlélni a szörnyekkel teli világot. Figyelj az az igazság, hogy egyáltalán nem értem, hogy te hogy a jó istenekben élsz még. Eddigre rég hallotnak kéne lenned. A szörnyek fő eledele a félvérhús, és egy képzetlen félvért elég egyszerű megenni. – Lehet, hogy megfogom ezzel ijeszteni, lehet, hogy nem, de valahogy nem izgat. Komolyan egyre inkább el vagyok ájulva azon, hogy itt áll előttem. – Vagy te vagy az új Achilleusz, vagy apád minden alkalommal kihúzott a bajból.  
Elgondolkodok a kérdésén, majd szétárom a kezemet és kissé nyúzott arccal felé fordulok.
– Nem erre lettünk hivatva. Sajnálom . – Elég kevés félvér élhet teljes életet. Vagy a folyamatos menekülés, vagy az, hogy idő előtt meghalunk, vagy az, hogy annyira mások vagyunk, mint a halandók, miatt mindig is kivülállók vagyunk abban a társadalomban. Mindig azok, akikre furán mutogatnak. – Nem válaszoltál a kérdésemre, de a nagy görög hősök közül csak Perszeusz nem halt meg kínok között. De előtte vele is szörnyű dolgok történtek.
Nincsen egyszerű életünk. Soha se volt az. Gondolom neki sincsen.
– És ha igen, akkor szerinted ki a tábornok? – Nem vagyok vele tisztába, hogy mennyit is tud arról, hogy mi folyik jelenleg az istenek között, de abban biztos vagyok, hogy azért olvasott már az életében pár dolgot a görög mitológiáról. Még akkor is, ha csak a wikipédia cikket. Érdekel, hogy vajon mit gondolhat igazán. A szavai kicsit bántóak a fülemnek, de nem tudom érdeni. Borzalmasan tökéletlen világban élünk, ahol minket félvéreket tökéletes kis arany hősöknek képzelnek el. A hősök kora pedig már leáldozott, mi még is itt vagyunk még.
– Rendben, akkor legyen az íjászat. – Kicsit lassítok a tempómon, hogy beérjen mellém. Elég gáz lenne, ha elveszíteném és eltévedne. Félő, hogy pár idióta vicces kedvébe beküldené az erdőbe.
Az íjászpályához érve megállok és szembe fordulok vele. – Na és fogtál már valaha a kezedbe íjat? Vagy van bármi tapasztalatod?





remélem tetszik, én nagyon élvezem a közös játékot :3 ~©️ ~ 760
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Hétf. Nov. 27, 2017 8:47 pm
Avery & Keaden

- Köszi - Minden végzet valami újnak a kezdete.
idegen az egész, ami nem baj. Sok hely volt már az a számomra, de amivel beharangozta Kheirón az egészet, még nem jött át. Nem éreztem azt, hogy hűűű, ez lesz az én helyem, itt végre megtalálom önmagamat. Egy fenét, egy a sok közül, vajon így marad ez? Vagy nekem már csak a Pokol jutott? Tuti baráti hely lenne, ebben biztos voltam, sehol egy nyamvadt élő, a holtak meg olyan békések, kicsit sápadtak, kicsit szomorúak, de nyugodtak, ha éppen nem jön rájuk az öt perc. Szellemeimmel ugyan nem beszélgetek, de tudom, hogy mindig körbevesznek, ha leoldanám azt a mentális falat, amit felépítettem ellenük, mert amúgy kimondottan irritálóak tudnak lenni a sok ember közül, főképp, ha összekeverem az élőket. Vajon itt van megragadt lélek? Halt meg itt valaki, aki ideláncolódott? Vagy a burok kiűzi őket?
- Kemény tanulás? Majd kiderül – vágtam egy mosolyt csak. A tanulás nem volt az én oldalam. Ami érdekelt, megtanultam. Amihez logika kellett? Tudtam, amit magolni kellett? Isten ments! Leülni és tanulni, na arra képtelen vagyok, egyszer-kétszer átolvasom, de nem több. És megvoltak azok a tantárgyak, amiken pofátlanul aludtam is, más kérdés, hogy összességében rossz jegyeim sosem voltak, de persze, ehhez nem csak ész kell, jó pár alantas fortély is. Bár, már annyi mindenért rám járt a rúd, hogy a jegyek senkit sem érdekeltek, csak, hogy problémám van néha az olvasással, mikor összefolytak a szemem előtt a betűk és bármennyire is akartam, nem tudtam kibogozni őket, pedig szerettem olvasni. Voltak nagy kedvenceim, mint a Monte Cristo grófja és hasonló nyalámságok, amik ott csücsültek táskámban.
- Én értem, csak míg egy kardhoz közel kell kerülni, addig egy lőfegyver távolról is megold mindent, páncélon áthatol és hasonlók. Nem azért mondom, csak meglep, hogy mennyire nem nyit az isteni világ a halandók világa felé, pedig van egy pár jó kütyü, amit biztosan jól át lehetne alakítani – merengtem, és máris James Bond kütyük jutottak eszembe. Esküszöm, baromi menő lenne, ahogy úgy rohangálnánk, erre a kardok olyan kiábrándítóak… Héphaisztosz nem keresi a kihívásokat? Vagy már okkal el is fordult az emberi világtól? Vagy úgy amblokk minden isten úgy hiszik, ők a nagyok, az emberek meg élnek egy életet és kész? Nagyszerű… éreztem, ahogy szinte elsüppedek az utálatban. Egyaránt örültem a lehetőségnek és éreztem gyűlöletet, nem tudtam jól kontrollálni az érzelmeket, így leginkább az, hogy Kea hozzám beszélt, az terelte el a figyelmemet.
- Katonák, akik megvédik magukat, akik megvédhetnek másokat és akiket fel lehet használni bármivel bármihez – bólintottam negédesen egyet. Nem, Kea még sem akarta megérteni, kezdtem úgy érezni, hogy direkt, hogy az én témámat elterelje, pedig nem vagyok hülye, és bármennyire is friss húsnak számítok, nem most jöttem le a falvédőről. Hatalmas lehetőség van bennünk, nem értem, hogy ezt eddig senki nem látta meg. No nem azért, mert én ezt ki akarom használni, hanem pont azért, hogy ne lehessünk felhasználhatóak, ne mi legyünk az istenek bábujai egyik meccsben sem. Döntsük mi el, hogy mit akarunk.
- Köszi. Mondanám, hogy az én érdemem, de… - hallgattam el, ahogy elgondolkodtam. Összesen láttam életemben kettőt. Az egyik 12 éves koromban, nem sokkal azután, hogy volt a baleset a sráccal, mikor egyszerűen pánikolva futottam egy parkba menekülve. Akkor láttam az első szellemeimet, akkor láttam a halott srác szellemét, aki a védelmezőm volt… Nem tudom, hogy akkor mi történt, de abban biztos vagyok, az én voltam. De nem emlékszem. Utána pedig mikor Kheirónnal sodort össze a Sors. De ahhoz semmi közöm.
- Kötve hiszem, hogy apám lett volna. Fogalma sincs, hogy ki vagyok, ebbe szinte biztos vagyok – és inkább azt kívántam, bár lett volna ő, akkor legalább lett volna annak jele, hogy foglalkozik velem, hogy tud rólam, de semmi… Semmi.
- Kín… - haraptam be ajkam. – Mi az evilági Kín, ahhoz képest, ami a Pokolban örökké emészteni fog? – tettem fel a költői kérdést inkább magamnak, mint neki. Fájdalom. Ismerős szó. Ismerős barát. Amíg fél tőle az ember, tényleg gyötrelmes, de mikor barátként üdvözöljük, akkor maga a megváltás.
- D a tábornok – ingattam a fejem. – Egy isten vezeti a tábort, több mint elegendő félvérek ellen. Lehetünk Zeusz, Hádész és ki tudja ki gyerekei, de félistenek maradunk, míg D egy megátkozott isten. Van különbség szerintem. Szerintem rossz kérdést tettél fel, Kea. Ha van, ki itt a renegát? – hagytam leülni közénk az elejtett kérdést, de nem azért, mert megakarnék bárkit is gyanúsítani, hanem mert túl tökéletes volt eddig ez a kép, mint egy illúzió, egy teremtett kép, amiben hinni kéne, de alatta sokkal inkább más dolgozik.
- Sőt mi több! Nem fogod elhinni, de még lőttem is íjjal – kacsintottam, hagytam a többi témát, evezzünk könnyebb vizekre, nem kell azonnal kicsapnom első nap egy kedves társnál a biztosítékot. Bár, mit hazudtolom meg magamat, sosem a kedves, aranyos, minta gyerek voltam, aki kussban eltűr mindent és nem figyel a körülötte lévő világra. Tisztában akartam lenni a dolgokkal, és hogy mások mit gondolnak, mégis mi folyik itt? A táborozáson kívül, mert az elég menő, de kevés.
- De azért inkább nem dicsekszem – kuncogtam fel. Valószínűleg itt mindenki mindenben jobb, amin jobb lepattanni, egyszer remélem behozom, és nem csak ügyetlenkének fognak gondolni,akinek semmirő nincs fogalma, csak valamiért távol a világtól túlélt jó pár évet védelem nélkül. Hogy is van ez?

Sacrilage × Oh, kimondottan :d remélem neked is <3 × 906×


Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Szer. Nov. 29, 2017 11:23 pm
 
Avery
Kea


– Ezeket inkább ajánlatos megtanulni. És itt nem arra gondolok, hogy ha nem tudod, akkor nem lesz belőled sikeres felnőtt, csak egy utcaseprő. Itt azt tanulod meg, hogy mi Medúza legnagyobb ellensége és hidd el, ha egyszer szembe találkozol vele, akkor örülni fogsz, hogy figyeltél az órán. – Lehet, hogy az első bemutató túrán nem az ilyen dolgokkal kéne kezdenem, hanem a nyugisabbakkal. De a jelek szerint ő inkább erre megy. Tökös a csaj, azt kell mondanom. Nagyon is. Olyan kérdéseket tesz fel, amit kevesen, és még csak nagyon kis ideje "él" ebben a világban, de már is kíváncsi ezek válaszára. Feszenghetnék a kérdések miatt, talán legbelül ezt is teszem, de nem szabad megmutatnom sem neki, sem bárki másnak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen elme mozgató lesz ez a kis beszélgetés. Azt hittem, hogy csak megmutatom neki a fő épületeteket, aztán viszlát és majd csak talán egyszer egy edzésen fogom látni újra. De legalább így nem unatkozok. Meg legalább így tudom, hogy nem egy üresfejűvel van dolgom. Ilyen vészes időkben jó ha az ember tudja, hogy kikkel van körülvéve. Ez a lány pedig még ha annyira nyíltan nem is mondja ki, hogy mit gondol – talán még ő se tudja teljesen, hiszen annyi ismeretlen és új van még számára –, de érződik minden egyes mondatában.  
– Keress légyszíves három olyan túlbuzgó félvért ezen a helyen, aki a "távolról lövés, majd húzzuk el a csíkot" és a "menjünk neki karddal, mint egy örült" közül az elsőt fogja választani. Örültek társasága ez a hely – felelem vigyorogva és közben az égbe tartom a kezemet. Persze nem vagyok örültek, inkább csak hiperaktívak. Egyesek jobban, mások kevésbé. De itt egyetlen egy nyugodt alak sincsen. Mindig kell valamit csinálnunk, ez pedig általában az, hogy veszélybe sodorjuk az életünket. – Van pár kütyü, de szigorúan el vannak zárva. Mint, ahogy mondtam a szörnyek nagyon érzékenyek az ilyenekre.
Azért bármennyire is sokan szeretnek itt dolgokat kardokkal püfölni, a tábort próbáljuk megóvni a szörnyektől. Persze a tábor helyzetét a legtöbb szörny nagyon is jó ismeri, csak a csodás védelmi berendezésünk miatt nem jutnak be. Viszont ha hirtelen elkezdenénk James Bondozni, akkor az egy olyan nagy jelzés lenne a szörnyeknek, hogy talán annyi özönlene ide, hogy még a sárkányunk sem bírna vele. Az ilyen dolgok itt tilos a saját és mások épsége miatt. Eddig nem is hiányzott soha sem, de talán azért, mert ebben nőttem fel. Ezt láttam, így ezt szoktam meg.
– Pontosan, bárkit fellehet használni bármihez. De nehogy azt hidd, hogy itt olyan könnyen adjuk magunkat. – Még rengetegen vannak, akik még oldalt se választottak maguknak. Ők a szerencsésebbek. Bárcsak ezek közé tartoznék – kívánom néha, aztán rájövök, hogy milyen személyek kerülnének, akkor a helyemre. Ez túl egoistán hangzott? Meglehet. Nem izgat.
Két oldalt közül választhatsz: Zeusz, vagy Hadész. Egyszerűen tűnik, ugye? Az Alvilág Ura, vagy az Istenek Királya? Ha csak ennyit tudnék róluk, akkor a választás sokkal könnyebb lenne. De sajnos én többet tudok – de még mindig nem eleget –, így a választás is sokkal nehezebb volt.
– Te érdemed is. A véredben van a túlélésért való harci ösztön. Ez minden ember vérében benne van, egy félvér még erősebb. – Harcolunk, ha harcolni kell. Ez a DNS-ünkbe van ivódva. Akhilleuszt is próbálta az anyja védni a véres háborútól, de végül rajta is felülkerekedett a tenni akarás. Nem vagyunk képesek valamit ölbe tett kézzel végig nézni, főleg ha a saját életünkről van szó. – Nagyon is tudja, hogy ki vagy. A gyermekekre emlékeznek....,nos az anyákra már nem mindig.
Az igazságot akarja hallani. Hát kimondom, még akkor is, ha tudom, hogy a mondatom mit is jelent, mert én is átélem. Vajon Zeusz az a néhány héten kívül gondolt anyámra? Kötve hiszem. De talán ez nem is baj. Sőt. Ha Zeusz egy halandó nőhöz túlságosan ragaszkodik, akkor annak az csak halált jelent, a gyilkos kór neve, pedig Héra.  
– Ha elég ügyes vagy, akkor nem kerülsz ilyen helyzetbe. Ha normális életet élsz, akkor az  Aszfodéloszba kerülsz. Ez egy halálian unalmas hely, viszont ez az összes kín ott. Aztán, ha az életedben jeles voltál, akkor az Elíziumba kerülsz, ami már egyenesen maga Disneyland. Onnan még újjá is születhetsz és, ha egymás után háromszor erényes életet élsz, akkor eljutsz a Boldogak szigetére. Az a hely, pedig...maga a paradicsom – hirtelen neki kezdek a kis mondókának. Tudom, hogy ezeket mind megfogja tanulni, de ő kérdezősködik minden miatt. Most legalább még egy dolgot megtud – Persze ha a Tartaroszba kerülsz, akkor jön az örök kín és miegymás. Ami persze sokkal borzalmasabb mindennél. Talán Prométheusz eseténél nem...
Látom rajta, hogy most valami fontosat fog mondani, így szembefordulok vele, majd a válasza hatására kitör belőlem a röhögés.
– Bocs, nem miattad – próbálom összeszedni magamat, hogy ne bántsam meg – , csak tudod elképzeltem, ahogy Mr.D. katonásan vezet minket és kitört belőlem a röhögés. Ő nem önszántából van itt, vagy mert annyira jó vezető lenne. Pár évtizede egyszer túlságosan berúgott, és egyes pletykák szerint rámászott Zeusz egyik akkori csajára. Nos hát ez a Villámok Urának annyira nem tetszett, így száműzte ide 100 évre. Az ideje nagy részében a Nagy Ház teraszán ül kezében kólával, közben valami társasjátékot játszik és az arra haladó félvéreket szidja. Nem igazán kedvel minket. Szerinte csak nagyképű barmok vagyunk, akik azt hiszik, hogy ők a világ császárai – forgatom a szememet jelzésként, hogy mit gondolok róla. Néha már nagyon kiakaszt. Főleg, hogy mostanában újabb és újabb sértegetéseket talált ki. Talán annak is istenévé akar válni – Bárki is itt valójában az általad említett tábornok, az biztosan nem Dionüszosz. Ha megismered, akkor te is egyet fogsz érteni velem.
Az kérdésére egy pillanat alatt a szemöldököm felugrik a magasba, majd amilyen gyorsan csak tudom rendezem az arcvonásaimat és válaszolok – Arra neked kell majd rájönnöd. De szerintem sokkal izgalmasabb mindig az árulás oka, mint maga az áruló.
Az íjászpályán a több elhelyezett céltábla mellett pár nagyobb kosárban nyilak is találhatóak. Persze ezek nem a legjobb minőségűek, inkább csak gyakorlásra jók, de szerintem számunkra most bőven tökéletes.
Kiveszek egyet és hozzá az összes fontos tartozékot. Elindulok velük vissza Ave-hez, majd a kezemet felemelve átadom neki őket.
– Akkor tudod, hogy melyik része mire való. Mutasd meg mit tudsz. Majd ha valami nem megy, akkor segítek – Nem mintha én annyira profi íjász lennék... Képes vagyok eltalálnia a tábla közepét, de nem hiszem, hogy egy harc közben, mikor az ember egy dologra is alig tud figyelni, akkor is így teljesítenék. Én inkább a kardok embere vagyok. – Menni fog ez. Ne izgulj. Ha meg nem megy, akkor keresünk valami mást.
Próbálok egy megnyugtató hangot felvenni és valami energiát pumpálni belé.




huh...ez szép hosszú lett ~©️ ~ 1095
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Vas. Dec. 03, 2017 6:25 pm
Avery & Keaden

- Minden végzet valami újnak a kezdete.
Értem, hogy mire akar kilyukadni, ámbár az ő nézetében úgy éreztem, hogy a félvérek csak arra vannak, hogy szörnyeket öljenek. Milyen nagyszerű, és borzalmasan kiábrándító. A szörnyek is valamiért léteznek, egy részük biztosan le is akar minket gyilkolni, de a többi? Mindenkit nem fűthet ez a vágy. Nem arra akartam kilyukadni, hogy védelmem alá helyezem őket, és vannak kivételesek, kicsit sem, nem nagyon érdekelt, hogy élnek-e vagy halnak, szimplán széles skálában akartam látni a világot, érteni a gondolkodásokat. Alap nélkül nem lehet építkezni, már pedig az információ alap nekem elengedhetetlen. Egy pár órája vagyok ebben a világban, de érzem a késztetést, hogy nem üldögélhetek el benne. A rendszer rossz, nem azt mondom, hogy javítani akarok rajta, de felnyitni pár szemet lehet nem árt, hogy már pedig minden szép és jó, lesz egy háború, ahol viszont mindenki csak bábu, és a játékosok a maguk istenei. Független akarok tőlük lenni, ne ők szabják meg az életem, csak azért, mert átkozottul szerencsésnek mondhatom magam, hogy valamelyik DNS-t örököltem. Hát tényleg baromi hívogató. A helyemet akarom megtalálni, amit még eddig sem sikerült a táborban, persze, attól mert késik, lehet nem múlik… - Én nem arra gondoltam, de kevesebb halálesettel jár távolról, és nem kell elmenekülni. De ha a szörnyek lehetnek szabálytalanok, mi miért nem? Miért kell a kardokhoz ragaszkodni? Ne vedd úgy, hogy ellenkezem, mert ha szokás, persze, hogy ezt csinálja az ember, csak míg a mostani halandó az összes biszembaszom kütyüt kiismeri, mi eljátszogatunk a kardokkal. Új harcstílusok jelenhetnének meg, és most nem csak gépfegyverre gondolok. Egy ember előbb lelő minket, minthogy megemeljük a kardunkat… Na jó, vedd úgy, hogy nem rohantam ki. Ez felesleges volt tőlem, csak más a gondolkodásunk. – A háború három dologból épül fel: pénz, pénz és pénz. Ki és mi fizethető meg, ennyi. Nem abból, hogy minél szabályosabban játszon is bárki. De ezt nem Keára akartam kivetíteni, aki amúgy sem tud ellene tenni. Úgyhogy csak egy lusta mosollyal hagytam, hogy engedje el ő is a témát és lépjünk túl.
- Emberek vagyunk mi is – néztem fel az égre. – Teli hibával, teli bűnökkel – méláztam. Van aki ilyen, van aki olyan, csak mert félvérek vagyunk, az még nem mondja meg, hogy ne tudnánk meghajolni más akarata előtt, ettől nem leszünk kitartóbbak. Neveléssel sok minden szabályozható ugyan, úgyis kiderül, Kheirónék átlagban mit értek el. Hazudhatnék, de az eszményített táborral szemben van egy kis ellenérzésem. Nem azért, mert ne lenne jó, hanem mert hamis képeket táplál. Első pillanatban lehet érezni, ahogy Kea is beszél. Ő sem ért mindennel egyet, ahogy felnőtt, meglett a saját világképe, de bennem még a tábori szöveget akarja elvetni. Ügyes, figyelemre méltó, a beszédében érezni azonban, hogy mikor ért egyet, mikor nem. Oké, ehhez nagyban aurája is hozzátesz, ami szíve ritmusában vibrál, néha lassabban, néha gyorsabban. Apró különbség, mégis rááll az olyanok szeme, mint az enyém.
- Ne magasztalj, tényleg nincs miért. Ha én voltam, egyáltalán nem tudatosan – ráztam meg a fejemet. Túlélni akarok? Mégis mióta? Szíven ütött, ahogy mondta, olyan könnyedén, mégis több jelentéssel. Pedig egy ideje elég közönyösen álltam az élethez, mégis maradt egy részem, ami élni akar. Valóban így lenne? Nem csak a jó szerencse adta? Nem hiszek a véletlenekben, de könnyebb magyarázat. Végre eljutottam magammal egy szintig, végre nem érzem azt, hogy a velem született sötétség el akarna nyelni, végre el tudtam fordulni, mégis elég egy szó, és máris hezitálok… Az instabil lelkek könnyen fordulnak a sötétbe. Vajon neki is feltűnt már, hogy míg az ő aurája ragyog, akár a napé, az enyém egyre csak sötétebb? Ilyen érintkezni egy olyan világgal, amiben nincs jó, amit egy személy ural csak, ahol nincsenek még istenek sem? A sötét hív, bevonz a káoszba, hogy aztán felemésszen. Tapasztalni, és kimászni belőle, még ha Kheirónnak is köszönhető, akkor is…. utána az ember teljesen másképp szemléli a valóságot. Mindenkiben bizonytalan, magáért sem vállal garanciát, akkor kiért igen? A sötét, amiben otthonosan mozgok, amitől inkább elfordultam, hogy megőrizzem magamat, de kicsodát is pontosan?
- Hát persze, és mond, ránk mi vár? Akik gyilkolnak szörnyeket valami „magasabb” jóért? Gondolom nem az Elízium vagy az Aszfodélosz – hangomban semmi gúny nem játszott, hanem csak az őszinte kíváncsiság, hogy mit gondol. Szép és jó, ahogy elmeséli, már-már hinne benne az ember. Megvan benne, hogy elültessen egy hitet az emberben, Keából sok minden lehetne, sőt már lehet van is…
Ahogy elemzi a mondandómat, kinevet D miatt, meglep. nem azért, mert kinevet, hanem mert akaratlanul is rávilágít arra, hogy D kézen fogható ötlet, sőt az első, hiszen mégis isten, akár lehet, hogy kiépített magának egy több száz éves látszatott, hogy mindenki ezt higgye róla, ámbár ez túl körmönfont lenne, amit még én sem hiszek, hogy van annyi esze hozzá. Nem, Kea arra mutatott rá tudta nélkül, hogy a tábornok nem biztos hogy isten, sőt még csak tanár sem. Mert hogy biztos van valaki, aki kézbe tudná venni a dolgokat, ha a háború eseményei megindulnának. Miért kéne ezért egy nagyhatalmúnak lennie, hiszen ha magamból indulok ki, akkor sokakban ül a gyűlölet isteni szülei miatt. Ez pedig akár elég egy szikrának is, ami a tábornak nevezett olajos hordót azonnal felrobbantja. Ki olyan ambiciózus? Ki olyan karakteres? Tekintetem máris körülöttünk lézengőkön suhant át.
- Már egyetértek, meggyőztél. Még csak istennek sem kell lennie – csúszott ki a számon a meggondolatlan mondat. Kea más utakon jár mint én, de az nem jelenti azt, hogy máris bevonzani akarom bármibe is. Azt hittem, örülök, hogy az első napokat majd túlélem, helyére egy egész labirintus került elém. A káosz, amiből ki kéne kerülnöm, mielőtt még bárki hatására döntenék.
Tekintetem arcán nyugszik, mire elkapom a meglepetés utolsó árnyékait. Megleptem volna? Vagy valami mást takar el? Nekem kell rájönnöm? Aham, tehát nem akarsz részese lenni, és mond Keaden, miért is nem? – Az árulás oka, ebben a táborban semmiképp sem. Biztos van egy pár személy, aki örömmel kívánná a Pokolba az apját, anyját. Vagy vágy arra, hogy végre elfogadják, egyenlőként tekintsék, nem pedig egy felhasználható elemként. Sőt, szerintem még túl sokan is vannak… - figyeltem Kea arcát. Tudtam, hogy arcának vonásait meg fogja őrizni, azonban nem is az arcára, mint inkább aurájára összpontosítottam, mégis mit árul el. Színekben nem pompázik, nem látom az érzelmeit, de szívének ritmusa sok mindent tud megmutatni. Nem mintha őt akarnám pont meggyanúsítani, kicsit sem, az érdekel, hogy mégis mit tud. Mégis csak Zeusz fia, sok előnye van.
- Most mondom, hogy nem fog menni. Amúgy, mi Hádész fegyvere? – veszem kézbe az íjat és a nyilat. Nem azért, mert nem ismerném a használatot, hanem tudom, hogy nem ez az én fegyverem. Lehet, ha kikupálnának, akkor igen, de a filmekben szokták mondani, a fegyvernek a testünk részének kell lenni, ezt még eddig egyszer sem éreztem. Felhelyezem a vesszőt pontosan, hogy a vezértoll megfelelően álljon, majd kihúzom. Nem mondom, hogy nehéz, de nem az az emberi íj, amit oly könnyű megfeszíteni. Bemérem a céltáblát, és elengedem. A nyíl hosszú pályát ír le, azonban a tábla szélébe áll csak bele, épp hogy nem esik le. Nem szisszenek fel a visszacsapódó húrtól, ami megcsapja csuklómat. Kellemesen bizserget. A fájdalom küszöböm rég nem ott van, mint ahol kéne lennie. A fizikai csak árnyéka tud lenni a lelkinek. – Tyűh, figy, meghagyom, hogy nevess. 10es skálán mennyire vagyok lemaradva? 12-14? – kuncogtam fel, ahogy néztem, hogy végül a nyíl megadja magát a gravitációnak és leesik aföldre. Nem volt benne elég erő… De hát, nem is edzettem én sosem úgy, mint ahogy egy félvérnek kéne.

Sacrilage × Nekem is Very Happy <3 × 1264×


Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Szer. Dec. 06, 2017 1:22 pm
 
Avery
Kea


Olyan furcsa vele beszélni. Egyszerre nagyon felemelő, hogy normális kérdéseket tesz fel, amik átmozgatják az ember agyát, amikre nem tud rögtön válaszolni, mert túl bonyolult az egész, aztán ott van az, hogy pont a kérdéseivel kicsit bosszant. Persze ez nem a lány hibája, sokkal inkább az én hibám. Az igazság fáj, szokták mondani. Aztán azzal is folyamatosan meglep, hogy nem igazán fél feltenni a kérdéseket. Olyan dolgokra kell válaszolnom, ami ha nem is tabu téma itt, de a legtöbben inkább elfordulnak előle. – Nem igazán más a gondolkodásunk – rázom meg a fejemet határozottan. Talán kicsit félre értett, nem akartam. Csak kicsit nehéz egyszerre a táborban lévő dolgokat bemutatni és a saját gondolkodásomat. Nem tudtam, hogy a másodikra is kíváncsi – Igen, kevesebb halál esettel járna. Mondom, hogy használunk is olyan fajta fegyvereket. De semmilyen fegyvert ne úgy képzelj el egy félvér kezében, ahogy egy halandó használja. Felejtsd el mindent, amit eddig tudtál a harcol és a hadakozásról. Azt se gondold, hogy mi annyira kedvesek vagyunk a szörnyekkel. Senki se harcol nemesen, vagy kér bocsánatot minden vágás után valakitől, aki megakarja enni.  – Persze látom, hogy nem akar ezzel tovább foglalkozni, de aztán eszembe jutott még egy dolog és úgy döntöttem, hogy inkább elmondom – Van egy fiú a táborban, aki mindig egy japán katanával járkál. Nem csak a görög harc stílust ismerjük és használjuk. Íjászatnál is van olyan, akinek inkább a mongol stílust kedveli és nem a számunkra hagyományosabb európait.
Beszéljünk ilyenekről, mert beszélnünk kell. Ismernie kell a tábort, főleg ilyen vészes időkben. Még a kérdései nem is egyszerűek, próbálok rájuk a legjobban válaszolni. A szavaira csak együtt értően bólintok. Úgy látszik azt megértette, hogy a félvérek egyáltalán nem olyanok, mint holmi Disney mese szereplői.  
– Ha elkezdődik majd a kiképzésed, akkor te is megtapasztalod , hogy benned is lakozik az a harcos, ami az életed során biztosan előtört már párszor mikor veszélyben voltál. Nem magasztallak, ezek csak tények. Vannak itt olyan félvérek, akik nem olyan kiváló harcosok, vagy nem szeretnek annyira fegyvert fogni a kezükben, de a túlélési vágy mindenkiben megvan. – Ezért ölünk szörnyeket. Nem élvezetből tesszük – igaz találkoztam már olyannal, aki trófeaként tartja számon őket –, nem azért mert anyuci/apuci azt parancsolja, hanem azért mert a szörnyeknek a fő tápláléka a félvér hús. Az ember inkább elküldi a Tartaroszba azt, aki kiakar harapni egy darabot a combjából. Persze vannak olyan szörnyek, akik nem csak a húsra vágynak, hanem kifejezetten bosszúra szomjasok. Ők még veszélyesebbek.
– Nem magasabb jóért gyilkoljuk őket, hanem a túlélésért. Nem vagy halandó tudom, de gondolj bele: egy embernek már nincsen valójában ellensége a táplálék láncban. Az emberiség nagy része csak, akkor találkozik valami olyan lénnyel, ami képes széttépni, majd darabokban megenni, ha az állatkertben elmegy. A szörnyek köztünk járnak. El nem tudod képzelni, hogy mennyire képesek elvegyülni az emberek között. Ezek a szörnyek, pedig nem olyanok, mint valami tigris a dzsungelben. Nem azért fognak a Tartaroszba küldeni, mert élni akarsz és ezért nem féltél bevérezni a kezedet.  – Ne számoljuk a szörnyekkel úgy, mintha emberek lennének. Csunyán hangzik tudom. Kegyetlen vagyok talán, nem tudom.  Nem volt még soha se bűntudatom ilyen miatt, nem is hiszem, hogy lesz.
Látom rajta, hogy azután, hogy meséltem neki Mr.D-ről rögtön elkezd gondolkodni. Legalább nem csak ő mozgat meg engem, hanem én is őt. A szavaira elmosolyodok és várnám, hogy tovább folytassa a mondandóját, de ő nem tesz így. Kissé csalódottan, és nagyon kérdő tekintettel nézek fel rá. Folyamatosan meglep a kérdéseivel és válaszaival. Kezdem úgy érezni, hogy még rengeteg kéne vele beszélnem, hogy kiismerjem. Nem egy egyszerű eset, az biztos.  
Teljesen igaza van a felgyülemlett haraggal kapcsolatosan. Ez az egyik, amit nagyon kéne rendezni a táborban. Meg még rengeteg más gondot. Zeuszra! Ha a háború tényleg kitör és a tábort nem tudjuk elszeparálni tőle, akkor nagy eséllyel elpusztul. Valójában ha sikerül kimaradnunk az egészből – amire kis esélyt adok –, még akkor is elég rizikós a helyzet. Gyenge pilléreken áll a rendszer. Tudom, hogy Kheirón a legjobbat akarja nekünk. Ha van olyan, aki foglalkozik velünk igazán, akkor ő az. Viszont látom, hogy még az ő keze is meg van kötve.  Nem tudja irányítani a félvérek és az istenek érzéseit. Mert, hogy a legtöbb gondunk lelki eredetű. A világ legnagyobb mexikói szappanoperájának görög változatában élünk. – Azért abba is érdemes belegondolni, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Sokszor sokkal nagyobb a mozgató rugó, mint csak a gyűlölet. A legtöbben itt  hormon zavaros tinédzserek, akik sokkal furábbak, mint  a halandók társaik. Minden tinédzser utálja a szüleit egy ponton az életében. Ha csak a szülők utálata lenne a gond, akkor az életünk annyira könnyebb lenne.  – Vagy inkább az életem. Itt az is sokat számít, hogy sok istenség már egymásra haragszik – mert olyanok, mint az öt éves bölcsisek –, ami teljesen kihat a gyerekeikre. Arész és Athéné félvérei egyfolytában tépik egymást.
– Leginkább az esze, meg ami a kezébe kerül. Ő nem egyetlen egy dologra összepontosít. Viszont a tulajdonába áll a sztügiai vas, szóval minden olyannal harcol, ami abból készül.  – Nem állok olyan régen Hadésszal szövetségben, viszont az elég hamar leesett, hogy nagyon alábecsülik. Okos ez a fickó, meglepően az. Kicsit olyan ravasz róka szinten. Vagy is nekem teljesen ez jön le belőle.
A gondolkodásomból kiszakadva a lány mozdulataira kezdek el figyelni. Az elejét nagyon ügyesen csinálja. Látszik rajta, hogy tényleg volt már a kezében és az is, hogy nem veszi félvállról a dolgokat. Aztán ellövi és én csak  megértően bólintok – Nyugi, először nekem sem ment sokkal jobban. Nem mintha most annyira profi lennék.
Felé fordulok már nem is figyelek az íjászatra. Nem akarom az első nappal olyannal terhelni, ami nem illik annyira hozzá. – Felesleges számokat mondani. De inkább most legyen valami más. Ha majd még is csak  íjászkodni szeretnél, akkor szerzek neked egy jobb oktatót. Mit néznél meg inkább, a helyet, ahol kajálunk vagy a tengerpartot?




próbáltam rákeresni, hogy az író mit mond a modern fegyverekkel kapcsolatosan, de eddig semmi Very Happy szerintem a feeling miatt vannak háttérben ~©️ ~ 1011
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Hádész
Félvér
avatar
Hádész Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Szomb. Dec. 09, 2017 5:22 pm
Avery & Keaden

Minden végzet valami újnak a kezdete.
Szórakoztató vele beszélni, ahogy elgondolkodik a felmerülő témákon. Gondolom, nem ezt várt egy mostani érkezőtől, bármennyire is kívül maradtam a dolgokból, hülye nem vagyok, viszont annál jóval kíváncsibb. Nem maradhatok meg örökre a most érkező új szerepébe, muszáj lesz megtalálnom a helyemet, és az ne az legyen, aki a sarokba prüncsög, mert balfasz. Át akarom minél előbb látni a helyzetet, hogy minden puzzledarabnak meg legyen a megfelelő helye. A semmiből nem lehet várat építeni, és én nagyon is örökké fennmaradó várat szeretnék.
- Ezt valahogy sejtettem. Ámbár, nem tanultam én nagyon semmit sem a harcról és hadakozásról, így nem lesz nehéz felejteni- kacsintottam. Nem tudom, hogy ez előny-e vagy sem. Letisztult alapokkal kezdhetek, nem pedig az eddigi rendemet kell felborítanom. Azonban viszont 5-6 évet kell behoznom, ami eléggé sok, és valószínűleg minél kevesebb idő alatt. Kheirón nem mondta ki, de valahogy éreztem, hogy az elkövetkező pár hónapomat nem fogom élvezni, viszont talán egy év múlva lehet, hogy megköszönöm. Ámbár ki tudja? lehet, hogy végül még sem maradok itt… A tábor egy garanciának tűnt, ha máshol nem, itt biztosan. De nem többnek. Lehet, hogy most stabil, de ha kitörne a káosz, akkor ez is megváltozna.
- Hmm – jegyeztem csak meg. Oké, ha nem is lőfegyverek, de az jobban hangzott, hogy nem csak a görög fegyvernembe vannak begyöpösödve, és már pedig a múltnak is megvannak a szép, aljas, fájdalmas eszközei. Oh igen… Így már sokkal jobban tetszett a dolog. De azért kíváncsi lennék, hogy maga Árész vagy a kölykei is csak kardot tartanak előnyben? Mert kötve hiszem, hogy pont ők is.
Úgy hiszem a hagyomány és a technológia tud egymás mellett haladni harmóniába, de akkor engedni kell, mert egyik sem lehet a másik nélkül már. Vajon ebben a táborban miért esett ennyire ki? De a kérdés még várathat magára, nem biztos, hogy pont Keától kéne ezt kérdezni, noha jó pár válaszának volt magas az információtartalma a számomra. Ha nem is pont magára a kérdésre válaszolt. Látta a helyzetet, tudta, hogy történnek a dolgok, csak még ő sem tudta, hogy mit áruljon el. Gondolkodott, mit érdemes, mit nem. Először leginkább csak a táborra voltam kíváncsi, de ahogy beszélgettünk, értettem meg, ahhoz hogy ezt igazán fel tudjam térképezni, nem csak a tábor rendszerét kell megértenem, hanem a benne élőket, főképp a Keához hasonlóakat, akinek már van egy kialakult képe, ideológiája, és ebbe akaratlanul is bevon egy kicsit, ahogy beszél. Nem az a tipikus diák, aki olyan jó szemmel nézi a dolgokat, és mindenben csak a pozitivitást látja, pedig azt hinné az ember, egy körbekísérőnek ilyet küldenek. Kheirón, átgondoltad te ezt igazán? Vagy az az igazság, hogy Keaden még előtte is olyan álarcot hord, amit nem lehet megtörni? Érdekes volt a srác, nem csak azért, mert Zeusz gyermeke, volt benne valami más, amit valószínűleg anyjától örökölt.
- Túlélés… - szinte már felnevettem. Nem akartam kinevetni, egyáltalán nem, hanem ez is olyan volt, ahogy az én D feltételezésemre ő reagált. Vágy? Igen, az ember azt gondolná, hogy mindenkiben megvan, de ha mélyebb rétegekbe néz az ember, vannak kivételek. És én nem azok közé tartoztam. Nem egyszer szaladt meg a kezembe a penge, mert a fizikai fájdalom sokkal jobb volt, élvezhetőbb, mint a lelki nyomás. Nem véletlenül kerültem a pszichiátriára, ahonnan úgy tűnik, hogy épen jöttem ki, de néha vannak hullámok… És nem tudom, hogy akarok-e egyáltalán túlélni. Egyáltalán élni? Nem csak egy szokás lett már, hogy minden reggel felkelek? Hogy minden este lefekszek? Mi lenne, ha egyik nap nem kelnék fel? Igazság szerint nem bánnám, lehet, ez hozzá tartozik a Hádész gyerekekhez, hogy nekik a Halál teljesen más. Beszövi a napjainkat, ott van, még ha nem is látjuk, mert ott kell lennie. Vezetnie kell minket, és mikor eljön az idő, fel kell fednie magát, hogy megismerjük önmagunkat. Megismerjük azt, ami bennünk lakozik. Ezért más az auránk, mint a legtöbb félvérnek, a miénk olyan, mintha az aranyló fényt valami elszívná. Valami, amik mi vagyunk, bennünk van a középpont…
- Nem hinném azért, hogy a szörnyek lennének a tápláléklánc csúcsai, ahogy azt sem, hogy mi alatta lennénk – vontam össze a szemöldökömet. Érdekeset mondott. Van az emberek világa és van a miénk. Mindkettő más rendszer lenne? Vagy csak a szerepek cserélődtek meg? – Ők is a túlélésért teszik, nem vagyunk kivételek tőlük, csak éppen mi nem esszük meg őket – lehet, túl liberális neveltetést kaptam. Persze, ezt nem a védelmük érdekében mondom, csak éppen nem jelenti azt, hogy az első szörnyet, amit meglátunk az utcán, le kell gyilkolni… Valamiért vannak ebben a világban, valamiért létrejöttek, valamiért szükség van rájuk, mint ránk is, különben lassan kivesznének. A hősök egy letűnt kor maradványai, akkor mi mik vagyunk? Ha már a világnak ez a rendszere, miért ne lehetne felborítani, újat teremteni? Valóban, egy háború pontot tenne a dolgokra, ezért is akarják Zeuszék. Letisztulna a mostani káosz, és az emberekre is kihatna, így a vallás lehet megerősödne, új értékrendek alakulnának. Hmm… De milyen irányba? Ahogy az istenek gondolják, nem pedig úgy, hogy minket is számításba vegyenek. A gondolatmenet túl rögös, ahhoz, hogy bármit is mondjak belőle, nincsenek adataim, amikkel bizonyíthatnám, és így a szó értelmetlen. Hülyét nem akarok azonnal csinálni magamból, bár akár lehet, hogy sikerült is.
- Lehet nem egyszerű, lehet más a mozgatórugó, de mindegyik alapszik valamin. Igen, a tinédzserek utálják a szüleiket, de gondolom egyes félvér felnőttek is. És egy csapat gyűlölködő fiatal tud már erő lenni. Nem azt mondom, hogy csak a gyűlölet, de közre játszhat. Mondd, Kea, te hogy is állsz apádhoz? – döntöttem oldalra a fejemet. Nem akartam választ hallani, de gondolom, nem repesett Zeuszért. A gyűlölet egy szikra, ami minden mást meggyújthat akár, vagy lehet az olaj is, amihez egy másik szikra kell. És pont amit kimondott. Fiatalok, akik forrófejűek, akik ilyenkor általában a leginstabilabbak, befolyásolhatók, és akiket itt harcosoknak képeznek. A jó szándék megvolt benne, azonban egy időzített bomba vagyunk, ami bármikor robbanhat. nem látjuk, hogy a visszaszámláló hol tart. A háború tökéletes indok lesz a számunkra is – szét fog szakadni ez a táborosdi dolgok, és oldalak fognak megalakulni. A következő, érkező nemzedéket semmiképp sem fogom irigyelni, annyi bizonyos.
- Akkor biztos a probléma gyökere, hogy nem sztügiai vasból van ez a nyílfej – kuncogtam fel jókedvűen. Meglepően jókedvűen. Tényleg kíváncsi voltam, hogy apám milyen fegyvert tud használni, lehet, azok között kéne szétnéznem, nem pedig erőltetni az íjászatot. Még ha csak a vér köt össze minket, semmi több, mert igazság szerint, nem mondhatom az apámnak biológiain kívül, attól még érdekelt, hogy milyen ő. Miket mondanak róla, miket szeret, miket nem. Sosem foglalkozott velem, amiért mélységesen megvetettem, haragudtam rá, mégis kíváncsi voltam, milyen ő igazából, nem pedig csak a mitológiából. Vágytam rá, hogy megismerjem, vágytam arra, hogy ha lehessen esélyem egy családnak nevezett valamire… Gyengeség, amit elástam a lelkemben, de attól még igaz.
- Kajálda, aztán tengerpart – vágtam rá azonnal. Amúgy is kezdtem már éhes lenni, pedig reggeliztem. – Ugye azért a kaják között van modern is, nem csak a jó pár száz évvel ezelőtti verziók?

Sacrilage × Nekem is Very Happy <3 × 1195×


Felhasználó profiljának megtekintése
Zeusz
Félvér
avatar
Zeusz Félvér
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   ₰ Vas. Dec. 10, 2017 11:47 am
 
Avery
Kea


Talán azért ennyire kíváncsi, és azért ezekre a dolgokra, mert nem egy 11 éves kislány, aki még azzal foglalkozik, hogy miért hagyták abba a Hanna Montana forgatását. Erős ifjú hölgynek tűnik, aki már a halandók világában kezdi kiismerni magát, így mikor megismerkedett a kozmosz ezen változatával, hirtelen rögtön ugyan olyan szinten szeretné ismerni, mint  a másikat. Csak hát ara volt tizenvalahány éve, itt pedig fel kell valahogy gyorsítania a tudás megszerzését Hát persze, hogy nem azokat a kérdéseket teszi fel, mint "Mikor kapom meg az első fegyveremet?", "Zeusz milyen alsógatyát hord?", hiszen ezeket a kicsik szokták. Ritka eset, hogy valaki ilyen későn érkezik a táborba. Teljesen máshogy kell vele bánni, mint a többi érkezővel.
– Hát most tuti fogsz tanulni pár dolgot – felelem kissé nevetve és gyorsan átgondolom, hogy milyen óráink is vannak. Ez a tábor nem csak arról szól, hogy nyár van és pár fiatal egy helyre van zárva, hogy együtt töltsék ezt a három hónapot. A táborban ugyan úgy tanulunk, ugyan úgy fejlesztjük magunkat, csak hát egészen más stílusban, mint évközben. A legtöbb félvér nem igazán szereti az iskolát több tényező miatt: diszlexia, ADHD és a kitaszítottság általános érzése. Ennek a szintje persze mindenkinél más, de nekem sem nagy barátom az iskola. Furcsa módon reál tantárgyakból még jó vagyok, talán benne vagyok a "jó tanulók" között, de annak is az alsó harmadában, viszont a többi tantárgy... inkább ne beszéljünk róla. Itt a táborban viszont teljesen más dolgokat tanulunk. Görög mitológiát, szörnyismeretet, de még művészetet is. Én eléggé élvezem és a legtöbb táborozó is hasonlóan gondolkodik – Amber Hillnek üzenem, hogy tudom, hogy ő is élvezi. Szerintem a hagyományos suli óriái után Ave-nek is felszabadulás lesz ezekről tanulni.
Látom rajta, hogy a fegyver használatos dolog tetszik neki, és, hogy nagyon elgondolkozik, így egy félmosoly jelenik meg az arcomon. Talán ha majd elmegy az első edzésre, akkor rájön, hogy miről is beszélek. Eddig félvérekről és hősökről maximum az iskolában hallhatott valamelyik görög drámából, vagy talán megnézte a Herculest a Disneytől – a szívemnek az a film nagyon fáj mellesleg. Persze egyet kell értenem valójában azzal, amit mond. Nehezen teszem, de egyetértek.
– Igen, az – felelem határozottan és a szemeibe nézek. Egy ideig ebbe a pozícióba maradok, majd elfordulok. Mindenkiben van élni akarás. De ez nem egy általános érzés, ezt csak akkor érzed, mikor biztosan veszély közelében vagy, mikor érzed, hogy akár meg is hallhatsz. A mértéke is változó, mindenkinek teljesen más.  Viszont mindenkiben ott van. Ebbe biztos vagyok.  –  Ez az mikor az öngyilkos kezében a fegyver elkezd remegni mikor a fejéhez tartja. Vagy mikor a drogos újabb adagért könyörög. Ő is élni akar, csak pont egy álom világban. Belül az összes tudja, hogy amit tesz az nem helyes, de az élni akarás elnyomja.
A felvetésére visszarántom a fejemet és felhúzom a szemöldökömet.
– Ha biológia órán lennénk, akkor azt kell mondanom, hogy valójában igen. Magasabb szinten vannak. De ez nem jelenti azt, hogy jobbak is. Gondolj bele, hogy hány csúcsragadozó halt már ki. – Persze a szörnyek a tartaroszi trükk miatt soha se fognak kihalni, és nincsen is a világon elég sztügiai vas és alvilági félvér sem sajnos. Viszont nagyon is kellemes belegondolni. Akkor csak a szüleink hülyeségeivel kéne foglalkozni. Elég jó kis nyaraim lennének.  – De ha ők meghallnak, akkor képesek újjá születni a Tartarosz erejével. Azaz nem azért esznek félvér húst, mert szükségük van rá a túléléshez, hanem mert vágynak rá. Olyanok akár a vámpírok.
Olyan furcsán beszél a szörnyekről. Nem tudom hová tenni sem a hangsúlyát, sem a szóhasználatát. Kissé fel is megy tőle bennem a pumpa, de mély levegőket szívok és lenyugtatom magamat. Ő még teljesen kezdő, ha tényleg találkozott már életében szörnyekkel, akkor azok csak pillanatnyi összefutások voltak és nem igazi párbajok. Ő még nem látta egy bevetés után milyen állapotba jönnek vissza a félvérek, ő még nem látta, hogy párszor egy szörny támadás miatt az ápoló mennyire meg van telve, ő még nem látott meghalni valakit a társai közül egy ilyen ocsmány lény miatt. – De légyszíves ne hasonlíts össze engem egy szörnnyel.
Nem akarok goromba lenni, de ezt muszáj volt kimondanom.
– El nem tudod képzelni, hogy mekkora erő. – Az emberek lassan elkezdik megválasztani az oldalt és rengeteg pont ez a gondolkozás alapján, ami nem jó. Csak azért választani az egyiket, mert utálod a másikat? – Köszönöm a kérdésedet, megvagyunk. Mármint amekkora kapcsolat lehet egy olyan apával, akit az ember nem igazán lát sokszor. De jól vagyunk egymással. – Nem azért árultam el, mert utálom, vagy bosszút akarok rajta állni. Ezek egy gyenge ember gondolatai, akik a saját érdekeit maga elé állítja. Én azért tettem, mert ezzel úgy hiszem, hogy a tábornak segítek. Hadésszal sem azért szövetkeztem, mert annyira kedvelném. Apám tett már egy két érdekes dolgot, ami miatt haragszom rá, de semmi több. Nem utálom, nem vagyok vele rosszba, inkább semleges a kapcsolatunk. Viszont ha kiderül az igazság rólam...az mindent meg fog változtatni.
– Teljes mértékben, és szerintem az is sokat segítene, ha most az Alvilágba lennénk. Tudod más a levegő ott lent – felelem nevetve és örülök, hogy kicsit a komoly témák mellett kacagásra is van idő. Pont mint a tinédzserek élete. Még gyereknek érezzük magunkat, de a világ már felnőttként kezel. Ott állunk a határvonalon és ez sokszor igen megerőltetővé tud válni.
– Rendben, akkor irány az étkező-csarnok – felelem és a lábaimmal már rögtön arra is veszem az irányt. Kezdek már én is éhes lenni és van egy sejtésem, hogy  Ave is. Nem tudom mikor érkezett meg, de általában Kheirón az újakat nem egy tál szendviccsel várja. Pedig milyen vicces is lenne. Meg egy kis welcome drink. – Olvastad a Harry Pottert, vagy láttad a filmeket? Abban ha emlékszel az étel úgy jött, hogy csak gondolni kellett rá és már előttük is van. Nos ezt szerintem tőlünk lopták, mert nálunk tényleg így van. Csak ott manók készítik a kaját, itt pedig....senki se tudja. Bármilyen ételt megkaphatsz, amire csak vágysz. Szóval akár még egy sajtburgert is kérhetsz a McDonaldsból
Ez a rész általában mindenkinek tetszik a tábori bemutatóban.  – És teljesen ingyenes minden, de az alkohol szigorúan tilos – teszem hozzá gyorsan nevetve.
Már az épület előtt állunk. Tipikus görög csarnok nyitott térrel és nagy  fehér oszlopokkal. Igaz az állapota sokkal jobb, mint amiket Görögországban tudnak megcsodálni a turisták. Valahol kissé vicces, hogy pont az a hely a leggörögösebb a táborban, ahol eszünk. – Akkor kajáljunk valami finomat – nézek rá és már az asztalokhoz is indulok – Aztán meg megmutatom, hogy mit kell csinálnod miután ettél – nézek hátra rá és van egy sejtésem, hogy ez a bizonyos cselekedet lesz a "vitánk" következő tárgya.





kellemes olvasást    ~©️ ~ 1100





Leaders become great

not because of their power
Felhasználó profiljának megtekintése http://camphalfbloodfrpg.hungarianforum.com
Sponsored content

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Vörös és fekete - Ava & Kea   
 Similar topics
-
» Fekete Tőr Testvériség
» Fekete Párduc (T'Challa)
» Erdőségek
» Varjak kódexe
» A Kazekage irodája
Ugrás: