Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous





Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!


Fontosabb hírek
Megnyitottunk: 2017.11.16
Jelenleg nincsen korlátozás az oldalon
Időpont: 2017 nyara


Statisztika
Fajok
Félvérek
6
11
Halandók
0
0
Istenek
4
4
Mitikus lények
1
4
Artemisz vadászai
0
0
Összesen
11
19



Társalgó



Itt tartózkodnak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Craig Robertson, Ginger Hill, Leyla Dandelion, Szász Dalma






A legtöbb felhasználó (28 fő) Csüt. Nov. 16, 2017 7:54 pm-kor volt itt.



Utolsó bejegyzések
Írta  Victoire Delacroix
Today at 3:44 pm

Írta  Victoire Delacroix
Today at 3:40 pm

Írta  Veronique Delacroix
Today at 12:52 am

Írta  Amber Hill
Yesterday at 9:23 pm

Írta  Leyla Dandelion
Yesterday at 9:13 pm

Írta  Szász Dalma
Yesterday at 5:04 pm

Írta  Szász Dalma
Yesterday at 3:59 pm

Írta  Damian Park
Yesterday at 1:53 pm

Írta  Jack Smith
Szer. Dec. 13, 2017 9:55 pm

Az oldal designját a Specto közremüködésével Overtherainboo (aka Medúza) készítette. A leírásokat, szövegeket Keaden Hancrow és Hadész munkája. Ami a fórumon és azon belül található önálló szellemi értéket képvisel ezért kérjük ne lopd el. Ha mégis megtetszene valami és képtelen vagy nélküle élni vedd fel a kapcsolatot az Adminokkal.

Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous

Isten
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous   ₰ Csüt. Nov. 23, 2017 12:18 am






Aphrodité &  Arész


N
éha nekem sem árt némi pihenés, most kivételesen nem az öregember képében sétálok az emberek között. Az emberek az egyetlen hely, ahol senki sem keresne engem, nem vagyok az a túl szociális fajta, és egyébként is. Magam vagyok a nyomkövetés istene is. Kiváló vagyok benne, ugyan ki találna meg? Jól eltudom rejteni a nyomaimat, ha akarom. Most pedig akarom, mert minden részletnek fontos szerepe van a tervemben, csak senki se jöjjön rá, hogy mit terveztem. Egyelten egy dologról feledkeztem csak meg, az ujjamon hordott gyűrűről. Ditétől kaptam, a párja néla volt, ha igazán közel vagyunk egymáshoz felizzik, legyen akármilyen álca az illetőn, azon átlátunk, s apró arany-rózsaszín fonal vezeti el a másikat ahhoz aki épp a párja keresésére indulna. Szóval, álmomban sem gondoltam volna, hogy ez az apró tárgy buktatna le, mert rég nem volt lehetőségünk használni, és különben is. Sosem válnék meg attól a pecsétgyűrűtől, amiben Dité jelképe van belevésve. Gyanítom az öcsém készítette, vagy a kedvesem a saját bűbájával, sokkal inkább erre gondolok, mert képes efféle kellemes és hasznos holmik alkotására is.
Teljes nyugalomban sétáltam a Rio De Janeiro-i tömegben, még így is hagytak némi távolságot köztem és maguk közt az emberek. Képes voltam anélkül végigsétálni köztük, hogy nekem akartak volna jönni. Egyszer kaptam csak oda a kézfejemhez, hogy megdörzsöljem az ökleimet, aztán már nem is törődtem az érzéssel. A tollboákban és tollas szettekben táncoló szambázó nőket figyeltem. Igazából, egyik sem volt a kedvemre való, de meg kell hagyni, hogy az a túlfűtöttség amit sugároztak, az megfogott. Egyre csak azon járt az eszem, hogy milyen lenne, ha itt lenne az én kedvesem is, bár biztos messze jár, mert New Yorkban igazán nagy felfordulást hagytam magam mögött, ő pedig hűséges, mindig is hűséges volt Zeuszhoz, annak ellenére, hogy letaszította a girhes öcsémhez.
Olyan illatokat hoz a szél, amelyek ismerősek, aggodalom markol a gyomromba és kicsit sietősebbre fogom a lépteimet, a vágy, az érzékiség a bűbáj és a szerelem elegyedik ebben az illatban, ismerős. Megrázom a fejem, egészen biztos, hogy csak képzelődöm. Hiszen a hely fülledt az erotikától, biztos,hogy erre járhat pár szolgáló a palotájából, olykor ők is rásegítenek az efféle bulikra.
A következő pillanatban a tömeggel ellentétesen sétálok, ki akarok jutni innen, de egyúttal vonz is valami, érzem. Lassan pillantok hátra a vállam felett, és akkor meglátom őt az egyik pódiumon táncolni, elefántcsont fehér bőrén igazán jól fest a ruha, a mozgása megszégyeníti az összes nőét, egyiknek sem lenne jogik itt illegetnie magukat, amikor az én Ditém táncol éppen, senki sem ér fel hozzá sem tehetségben, sem pedig szépségben. A haja pedig lágy szőke loknikban hullik alá a sisak alatt, akár egy búzamező, aranysárga, és a fény is visszaverődik rajta. Ezek a halandó emberek nem látják, hogy mennyire tökéletes, rejti magát ő is, látom az auráját, a gomolygást a teste körül, de azt a fajta tagadhatatlan szexualitást nem tudja lerázni magából, amit áraszt. Legszívesebben ott térdelnék előtte, hogy újra és újra szerelmet valljak neki. Teljesen szembefordulok vele, és próbálok egy lépést tenni hátra, de mintha földbegyökerezett volna a lábam. Ott volt ő!
Egy pillanatra elfut a méreg, hogy hogyan képes bulizni, amikor én eltűntem?! Hogy képes rá?! Hát…nem engem kellene keresnie?! A kezeim is ökölbe szorulnak, és az állkapcsom is megfeszül, ahogy elönt a pillanatnyi harag, de képtelen vagyok rá haragudni, nem megy. Nem tudom, hogy mi tévő legyek, menjek? Maradjak? Hiszen képtelen vagyok bármit is tenni. Itt állt előttem az egyetlen személy aki leleplezhetett az egész Olümposz előtt.

Tourner Dans Le Vide ◌ szavak száma ◌ megjegyzés:  ◌



A hozzászólást Arész összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 24, 2017 10:56 pm-kor.
Felhasználó profiljának megtekintése
Isten
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous   ₰ Csüt. Nov. 23, 2017 10:51 pm
Un paso, dos pasos, tres pasos...
A R É S Z  É S  A P H R O D I T É


A percek, az órák, a napok észrevehetetlenül összeolvadnak, az örökké valóság még sosem tűnt ennyire egyhangúnak és búsnak. Az erotikusan vonagló hórák és khariszok sem szórakoztatnak, egyszerűen nem lelem örömömet mozgásukban. A férjem, az istenek kovácsa a megszokotthoz képest is jobban elhanyagol, egyre több időt szán a forró vasakat ütésére, míg én magányosan töltöm mindennapjaimat az őrjítő gondolataim társaságában.

Azt reméltem, ha Zeusz oldalára állok, Arész kereső folyamata felgyorsul és hamarosan ismét magam mellett tudhatom, de tévedtem és bármennyire is azt szeretném hinni, hogy a villámok atyja elszántan keresi a szerelmemet, be kell vallanom magamnak, hogy nem így van. Miért is törné magát azért, hogy megtalálja, amikor sok mindenki számára kedvező, hogy nem szít gyűlöletet az emberek között, hogy azok aztán vérüket öntsék? Mindenki őt hibáztatja és mindenféle negatív jelzővel illeti, mert közülük senki sem ismeri az igazi énjét, azt a jellemoldalát, amit én igen.

Zeusz tudhatná, hogy nem csak az én boldogságom függ attól, hogy visszahozza e nekem az igazi szerelmemet, hanem minden halandóé is, aki tisztességesen ápolja szentélyeinket. Nem kerül semmilyen erőfeszítésembe, egy pillanat alatt a komorságba taszítom a világ összes lényét, elfeledtetem velük a szerelmet és megízleltetem velük a hiánya keserűsségét, hogy egy falatnyit kapjanak abból, ami a lelkemet mérgezi. Mindössze egy csettintés.

Kínoz a némaság és fojtogat az egyedüllét, lassan az unalom áldozatává tesz, ha nem veszek magamon erőt és nem mozdulok ki a palotából. Nincs kedvem senkihez, vagy legalább is azokhoz, akiket ismerek, hisz az istenek köreiben is egyfolytában kedvesem eltűnéséről szól a fáma. Én pedig el szeretnék szakadni legalább egy szempillantásnyig a tehetetlenségtől és eldobni a terhet, amit a vállaimra rótt.

Mindig is szerettem a nyüzsgő tömeget, az egymáshoz simuló embereket, a fülledt erotikát és a felszabadító zenét, így még csak kérdéses sem volt, hogy az év ennek az szakaszában hova menekülök a gondterhelt gondolataimtól; Rio de Janeiro. A célom, hogy beleolvadjak a tömegbe és ne keltsek semmilyen feltűnést, így olyan formát és ruházatot öltök magamra, amivel elérhetem a kitűzött célt. Azonban eszem ágában sincs visszafogni magam, így olyan kecsességgel kezdek el vonaglani, ahogy más senki. Derekamra ismeretlen kezek csúsznak, amik a következő pillanatban fel is raknak egy emelvényre. Egy röpke másodpercre szétnézek a szédítő tömegen, a színkavalkád és a boldogságban fürdőző arcok, a hevesen kígyózó emberegyveleg észbontó látványt nyújt, és mégis olthatatlan méreg gyűlik fel bennem az előttem széttáruló kép hatására. Mégis minek örülnek ezek a félkegyelműek, amikor az én szerelmem messze van tőlem? Mégis hogy mernek mulatni, míg az én szívem repedezik kedvesem hiányában?
Nagy levegőt veszek és kikapcsolom a negatív gondolatokat árasztó receptoraimat, majd felveszem a ritmust és elkezdem követni, mielőtt annyira felbőszülnék, hogy a fellegekbe repítsem az egész rendezvényt. Behunyom a szemeim és azzal az odaadással táncolok, mint amivel Arészt szeretem. Ki akarom adni magamból az eddig felgyülemlett keserűséget, jól szeretném magam érezni, legalább egy rövid pillanat töredékéig.

Kellemes melegség terjed szét véráramlatomba, a bőröm bizseregni kezd, míg orrom szaglóhámjába ismerős illatferomonok jutnak be. Nagyot nyelek a gondolatra, hogy kezdek beleőrülni a szükségébe, ezért érzem oly valósnak az illatát. Ujjamon Arész gyűrűjének párja parázsló fénnyel és a szerelmünk erejével hevül át, szorítása kizökken fanyar ízű gondolataimból. Tekintetem megakad a rózsaszín fonalon, ami a tömeg sűrűjébe kúszik, és kétségbeesetten követni próbálja egyenetlen, hurkázó mozgását. Résnyire nyílt ajkakkal állok, a kétely minden jelével az arcomon, hisz szinte biztos vagyok abban, hogy csak a képzeletem játszik velem. Karmazsinszín vészvillogó kezd el munkálni gyorsan hajró agytekervényeim között, aminek hatására leguggolok azzal a céllal, hogy lekerüljek a pódiumról. Ismeretlen kéz nyúlik felém, de tekintetem figyelmen kívül hagyja, ugyanis egyetlen egy valamire összpontosít, és igyekszik betelni vele, mielőtt kiderülne, hogy az elmém, vagy valamelyik isten játszik velem és ismét kámforrá válna: Arész íriszeire. Ujjaim a szerelem fonalat követik a levegőben, ami képletesen összeköt minket, kezek és más testrészek dörgölőznek átforrósodott bőrömhöz, az idegeim azonban pattanásig feszülnek, így a magán szférámba hatoló ismeretlenek kényelmetlenül érintenek. Sebességem immár rohanó, indulatos kézmozdulatokkal fúrok magamnak utat, míg hirtelenül előtte nem találom magam. Tekintetem mélyen az övébe fúródik, lábaim a földbe gyökereznek, blazírt arcizmaim ellazulnak, ellenben testem minden izomrostja meghúzódik. Alig pár milliméter választ el minket egymástól, és legszívesebben rögtön megérintem, hogy bizonyosságot szerezzek afelől, igazi, de csak az arcát kémlelve, szótlanul állok előtte. Hirtelenül mintha az idő is megállna…
Felhasználó profiljának megtekintése
Isten
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous   ₰ Szomb. Nov. 25, 2017 12:49 am






Aphrodité &  Arész


N
Eláll a lelegzetem is, hiszen olyan gyönyörű, bűnt bárkinek is ránéznie, sőt! Hogy meri az a fazon rátenni a piszkos nyűves mancsait?! Kell a napszemüvegem, még így éjjel is, azonnal felteszem, mert már lángol a tekintetem, érzem. Ez nem piti kis napszemüveg, ez eltakarja a nyilvánvaló izzást a halandó tekintetek elől. Majd azt mondom,hogy műtötték a szemem.Aztán pedig végignézem, ahogy mindenki hozzáér, ahogy letapizzák, ahogy hozzádörgölőznek! Az állkapcsom teljesen megfeszül, nem is kell a szemüveg immár, hiába állunk itt a halandók közt, már senki sem lát minket, nem észlelnek minket, pedig itt vagyunk, ahogy beér abba a körbe amelyet a halandók is meghagynak körülöttem, úgy ő is láthatatlanná válik, nem csak a halandók, de a többi isten számára is.

Elpillantok az én szőkeségem feje felett, mellett és sorra veszem az arcokat, azért hogy tudjam kiket kell gyötrődő halállal sújtanom, amiért egy ilyen kincset mertek érinteni! Körülöttünk néhány fáklya erősebben lobban fel, távolabb pedig épp valaki fejdísze kapott lángra. Így jártál! Kellett neked az én kedvesemhez hozzá érned! Lassú, megfontolt mozdulatokkal veszem le a napszemüvegemet, és pillantok újra végig a tömegen. Most már senki sem ér hozzá, senki sem látja, senki sem akar tőle egy mámorító érintést, csak én! Én tudom, hogy mit érdemel meg, hogy kell érinteni, hogy kell hódolni, ezek?! Csak nyűves csúszómászók, akik érdemtelenek egyetlen sóhajára is akár az én kedvesemnek. Alig kell hozzá közelebb lépnem, a tenyerembe veszem az arcát és megsimítom az arcélét, csillámos rózsaszínes por tapad az ujjaimra, nem bánom, valószínűleg a buli miatt, afféle kisugárzás, vagy smink, bánom is én, de tudom, hogy ha lenyalom az ujjamról, az ő ízét fogom érezni magamban. Hogy lehet valakit ennyire kívánni, és haragudni is egyszerre? Elnyílik az ajkam és csókra hajolnék, ám a saját ajkamba harapok, hogy a vérem serkenjen. Ahogy őt nézem, ahogy érzem az illatát, ilyen közelről, kezdek megnyugodni, kezd megszűnni a külvilág a számomra, ilyen hatással van ő rám. Megnyugtat, számos problémát másodlagossá tesz a számomra, mert érzem, hogy szeret. Egyedül csak Adonisznál aggódtam azért, hogy örökre elveszíthetem őt, akkor sokáig haragudtam rá, és a hallgatásommal bűntettem, hogy felé sem néztem, rengeteg háború dúlt abban az időben, amikor ő és Adonisz együtt voltak, nem szeretek azokra az időkre gondolni.

Most sem kellene, de nem tehetek róla, a halandók többsége elég indulatos érzéseket vált ki belőlem, főleg ha hozzáérnek a kedvesemhez, nem tehetek róla, tudom,hogy ez nála a természetéből fakad, de amikor látom, hogy őt is zavarja, és csak hátráltatják, de végül itt áll előttem, a falatnyi kis ruhájában, ez amolyan játszó ruha, ágyban játszós. Újra az ajkamba harapok, a homlokomat az övének döntöm, behunyom a szemem és újra beszívom az illatát, csak a ruhák választanak el minket egymástól, olyan közel állunk egymáshoz, érzi minden porcikámat, a testem minden rezdülését és mozzanatát. Így nyílt titok a számára, érzi, hogy mennyire vágyok rá. Viszont kell a közelsége, a csend, a belőle áradó melegség, puhaság, a halovány vattacukrot és csokoládét idéző illata. Lecsúszik a homlokom az övéről, és az orrommal simítok végig az arcának vonalán, hogy aztán az orromat a nyakába fúrjam. A fejéről már rég lelöktem a díszt, felesleges darab, sőt az összes falatnyi ruhácska szükségtelen rajta.

A következő pillanatban amikor kinyitom a szemem, kékjeim elmerülnek az övében, és már rég elhagytuk Riót, egy lakatlan szigeten vagyunk, amelyről senki sem tud, nincs a térképeken, rejtve van minden isten elől, rég készültem erre a puccsra, a magam részéről, így számos védő átokkal és véd szöveggel, és minden ehhez hasonló dologgal felvérteztem a területet. Az emberi ruhám van még rajtam, egyelőre.  Nem szándékozom magamon tartani túl sokáig. Itt esek neki az ajkának, falom, harapom, marom, kétségbeesetten, mint aki attól fél, hogy eltűnik a kedvese, hogy ez csak egy rossz vicc, egy álom.  Aztán jött a felismerés. Hiába a görög stílusú épület, a hatalmas oszlopok, a ház mélyén megbúvó háló, amelynek két nyitott része volt, és kifelé a természetre néztek, de nem ez volt a lényeg, hogy hogyan nézett ki a rejtekhelyem. Hanem az, hogy itt áll előttem Dité. Ritkán veszekedtünk egymással, de most valahogy a szokottnál is vegyesebb érzelmek uralkodtak bennem. Az hagyján,hogy az öcsémmel folyvást meg kellett birkóznom, a tudattal, hogy vele él Dité, ezen nagyjából megtanultam uralkodni az idők folyamán, ám a mostani helyzet kicsit kényesebb.
A csók után tettem egy lépést hátra és kihúztam magam, vörös ezüstös derengés vett körbe, ahogy a mellvértemről és a ruháimról visszaverődött a nap fénye. Már az Olümposzi ruhámban álltam Ditével szemben, és a zaklatottságomról csak a szemeim villanása árulkodott.
- Mit kerestél ott annyi halandó közt? –bukik ki belőlem a kérdés végül, és leplezetlenül végig mérem, abban a szárnyas ruhában, akár egy galamb, egy gerle. Hiszen ez az állata is, de… az ég szerelmére! Alig van rajta valami! A halandók pedig végig taperolták!
Nem ezt akartam mondani, hanem… valami olyasmit, hogy örülök, hogy újra látlak, de valahogy mégsem ezek a szavak törtek fel az ajkaimról, hanem a korábbi bosszúságom.
Bár rá ripakodtam, máris a közelébe léptem, újra a karjaimban akartam tartani, hideg volt a levegő körülöttem, ha nem érinthettem őt.  Ha tudtam, közelebb léptem hozzá, ha nem akkor csak álltam egyhelyben.



Tourner Dans Le Vide ◌ szavak száma ◌ megjegyzés:  ◌

Felhasználó profiljának megtekintése
Isten
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous   ₰ Vas. Nov. 26, 2017 1:19 am
Un paso, dos pasos, tres pasos...
A R É S Z  É S  A P H R O D I T É


Keresem a megfelelő szavakat, de vékony hangszálaim mintha szétcincálódtak volna, egyszerűen képtelen vagyok parancsolni nekik és hang kiadására kényszeríteni őket. Tengerkékjeim a jól ismert férfiarcot pasztázzak, és alig merek pislogni, mert attól rettegek, hogy egy szemhunyás alatt ismét elveszítem Arészt. Kezeim hanyagul magam mellett lógnak, azonban ujjaim ökölbe szorultak, hogy legalább ennyivel bizonyítékot szerezzek magamnak, még ura vagyok a testemnek.

Látom, ahogy tekintete elkalandozik, de az enyémet nem merem levenni róla, hisz oly rég láttam, és annyira hihetetlen, hogy végre ismét magam mellett tudhatom, hogy nehezemre esik elpillantani. Arcán mintha némi feszültséget, dühöt fedeznék fel, de annyi válaszra váró kérdés és kimondatlan gondolat forog a fejemben, hogy csak egy kis ideig törődöm vele. Noha most majdnem fele annyi ideje kellett nélkülöznöm a szerelmemet, az utóbbi pár hétben az az érzés fogott el, mintha évszázadok óta nem láttam volna. Már maga a gondolat is elkeserített, hogy fogalmam sem volt, hol lehet, és mi történhet vele. Az ujjamon körül fonódó karikát is sikerült párszor mérgemben eldobnom, amiért nem jó semmire, és az egyetlen ok, amiért mégis megtartottam, hogy szüntelenül reménykedtem abban, hamarosan elvezet hozzá. Még ezt a kevély esélyt sem szerettem volna elszalasztani, hogyha a közelemben lesz, azt tudjam, és könnyedén megtaláljam. És lám, ez a perc is elérkezett, méghozzá pont egy olyan pillanatban, amikor a legkevésbé számítottam rá.

A hallgatagsága szörnyen elbizonytalanít és olyan keserű gondolatokat szít bennem, mint az, hogy tőlem menekült el. Halványan elmosolyodom, és hirtelenül nem tudom eldönteni, hogy az elgondolás humorosságán, vagy a boldogságtól, hogy a sors, a megszokotthoz képest újból összehozott minket. Ha Arész visszautasítani szerette volna a társaságom, kötve hiszem, hogy ezt a megoldást választotta volna, hisz ha ő nem merne őszinte lenni velem, akkor mégis ki? Ezen kívül, ennél sokkalta bátrabb, elég vér van a pucájában, hogy elém álljon és közölje velem, ha a felém táplált érzései kihűlnek. Ez a következtetés valamelyest megnyugvást okoz, de a vele együtt létrejövő kérdések - hogy akkor mi történt vele és hol volt eddig – által fennálló zaklatottság eltörpül mellett. Mindent tudni szeretnék, és mégsem tudom, hol kezdjem, mit kérdezzek elsőként. Talán csak azt várom, hogy ő szólaljon meg előbb, ha másért nem, akkor azért, hogy biztosítson valóságáról... talán még egy másodpercig élvezni szeretném a békét, ami körbeölel minket, az újabb lopott, közös pillanatot, a közelségét.

Felém lép, és mozdulatával egyetemben a ketyegőm kihagy néhány dobbánásnyit. Gyengéd érintésére megremeg a kortynyi lélegzetvétel, ami egyből szakadtan távozik is résnyire nyílott ajkaim közé. Habár még mindig attól rettegek, hogy egyetlenem kámforrá válik, ha szemhéjaim lecsukódnak, ismerős tenyereinek érintésére automatikusan behunyom szemeimet. Fel sem tűnt, hogy tekintetem megtelt könnyekkel, csak akkor leszek rá figyelmes, amikor a szemkupakom kiszorítja őket a látószervem öbléből. Még azzal sem igazán foglalkozom, hogy a fejdíszem halk puffanással a betonra zuhan, mindössze arra tudok összepontosítani, hogy Arész bőrének tapintására úgy összeszorul a gyomrom, hogy forogni kezd velem a világ és úgy érzem, bármelyik percben összecsuklathatnak a térdeim. Az aurájából sziporkázó hullámok céltáblája vagyok, a felém süvítő vágyai felcsigáznak és elnyomják azokat az ideákat, hogy menekülni próbált tőlem.

A napsugarak közvetlenül kezdik nyaldosni az alabástrom bőröm, szivárványhártyáim továbbra is az övéi rabjai, míg végül meg nem teszi az első lépést. Egyetlen, heves csókjával megtöri a közénk ékelődött jeges tömböt, semmivé teszi a fagyos légkört, arra emlékeztet, milyen szenvedélyesen tud szereti, és milyen féktelenek az érzéseim, amiknek középpontjában ő van. Erősen magamhoz szorítom, már-már kicsit erőszakosan, mintha azért aggódnék, hogyha nem tartom közel valómhoz, újból nélkülöznöm kell a jelenlétét. Csakhogy a szorításom nem bizonyul elég acélosnak, így amikor kilép ölelő karjaim szeretetéből, olyan, mintha egy apróbb darabot tépne ki belőlem. Tökéletes megjelenésére körbeölelem magam, nevetségesnek érzem magam ebben a maskarában mellette, így kissé bűnbánóan oldalra pillantok. Kérdésére azonban ismét arcára szegezem tekintetem, ugyanis rengeteg érzés kezd kavarodni bennem az érzületek színes spektrumából. Csalódás kúszik lelkembe, amiért ennyi idő után ez az első dolog, amit hozzám intéz, a gyomrom továbbra is dióméretű a boldogságtól, hogy ismét látom, és az egész testem bizsereg a méregtől, hogy ő kér számon, holott ő az, aki fél évre eltűnt.
- Hol voltál? – kérdezek vissza hasonló bosszúsággal, mint amivel a hangja csengett az imént, miközben letörlöm a könnyek utolsó nyomait is, hogy véletlenül se tűnjek gyengébb ellenfélnek tőlük. A szívem azt súgja, hogy nem más szerelme miatt veszett el, és mégsem elég, ha a belsőm ezt diktálja. Muszáj hallanom tőle is.

Sosem gondoltam volna, hogy az első találkozásunk ennyi idő után féltékenységi jelenetté alakul, de be kell látnom, hogy ugyanarra kíváncsi mind a kettőnk. Közelebb lép hozzám, de ezzel egy időben én is teszek egy lépést hátrébb, hogy megtartsam a köztünk lévő távolságot. Még sosem okozott akkora fájdalmat egy mozdulat, mint ez, büszkeségem mégsem hagyta, hogy túl könnyen megadjam magam.

Nem szakítom meg a szemkontaktust, de abból, amit eddig láttam, és ami a perifériás látásomba kerül, biztosan kijelenthetem, hogy akár az örök életemet itt tölteném vele… csakhogy tudom, köt a megszeghetetlen eskü, Zeusz haragja fenyegetés jelent mind a kettőnk számára, és még ha édes íze van a vele való bujkálásnak, mérhetetlen örömöt jelentene a számomra, ha hivatalosan is a hitvese lehetnék. Bárhogy is, egy pillanatra jó érzés volt elképzelni az itteni, közös életünket.
Felhasználó profiljának megtekintése
Isten
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous   ₰ Pént. Dec. 01, 2017 2:52 pm






Aphrodité &  Arész


S
zótlanul figyelem, nem szólalok meg, szinte már bánom, hogy ráförmedtem, de nem tehetek róla, a korábbi féltékeny indulat fűt, és nem bánnám, ha hirtelen halált halna az összes halandó aki a közelébe férkőzött. Amikor pedig a könnyeit törli, félrepillantok. Hiszen miattam sír, nekem köszönhető a rossz kedve, és emiatt bűntudatot is érzek.  Kétségek gyötrik, nem értem ,hogy miért, hiszen én szeretem őt! Akarom őt! Akkor mégis miért fél? Miért tart… valamitől tart! A szemeim kissé összeszűkülnek, közelebb akarok lépni hozzá, de akkor ő ellép tőlem, fájdalom hasít a mellkasomba, legalább akkora, mint amikor megláttam azzal a halandóval, eonokkal ezelőtt.
Sosem bántanám! Sosem ütném meg, szeretem a harcot, de vele eszem ágában sincs sem verekedni, sem pedig kard élre hányni, mi több, bántani sem. A mozdulata mégis arcul csapásként ér, így lépek egyet hátra, a  csodálatába belefeledkezve jutott az eszembe, hogy kérdezett is tőlem! Még, mielőtt ellépett volna a közelemből.  A feszültség fékony selyemszálkén függ köztünk, és nem tudom,hogy hova fajulhat ez az egész. Egyúttal pedig a rózsaszín felhő is kipukkad, rezzenetlenül állok a szerelmemmel szemben, és kihúzom magam, összefonom a kezeimet a mellkasom előtt és veszek egy nagy levegőt, miközben megmasszírozom az orrnyergemet.
- Épp egy háborút igyekszem kirobbantani. – - suttogom halkan, hiszen tudom, hogy hallja. Magamban könyörgöm, hogy ne kérdezze meg, hogy miért, mi a célom ezzel? Pedig nyilvánvaló nem? Őt akarom, mindennél jobban, és jól tudjuk, hogy szerelemben és háborúban mindent szabad. Nekem pedig ő minden vágyam. Miért gond az, hogy csak azt szeretném,hogy szeretve lehessek? Gyökér apám! gyökér Zeusz! Megfordultam, hátat fordítottam Ditének, és elindultam a csarnok irányába, menet közben lekerült rólam a pompás mellvért, és csak egy könnyű tógában sétáltam az kijárat felé. Fulladoztam a közelében, mert, féltem, rájöttem, hogy az egyetlen aki képes lehetne tönkretenni a tervemet, az –az én szeretett asszonyom!
- - Hogy a kérdésedre is válaszoljak.  - zaklatottan jelentem meg újra Dité előtt. – Itt…- intettem körbe a terület, a ház irányába.-  – Vagy a táborban. Szeretek ott lenni, mert a régi időkre emlékeztet a hangulata. - magyarázom halkan.
- - Mellesleg, jó pár lányod és fiad van… - jegyezem meg kissé bosszús éllel a hangomban, bár nem teszem hozzá, hogy a lányai igazán szemrevaló teremtések.
- - Te mit kerestél ott a porondon? Miét hagytad, hogy annyian taperoljanak?! - a féltékenység majd szétvet, a mellkasom hullámzik fel s alá, tudni akarom, hogy miért mulatozással töltötte az időt.
- - Eltűntem, és még csak senki sem keresett, te pedig inkább úgy döntöttél, hogy megünnepled az eltűnésem, egy maroknyi halandó hódolatával? - kék szemeim szikrákat szórtak, szó szerint kis tűz csírák pattantak ki a szememből. Mindeközben alig ismertem magamra, megbolondultam, teljesen megszédültem, Ditét akartam, egyáltalán nem is értettem, hogy miért veszekszünk, hiszen alig jut időnk egymásra, mindig!
Én is megakartam őt érinteni, de ahogy lépkedtem felé, ahogy kinyúltam felé úgy távolodott tőlem. Megálltam, és mérhetetlen szomorúság ült ki az arcomra.
- - Terhes vagy az…az öcsém gyerekével, ezért tartasz tőlem…. tőlem ekkora távolságot? - már nem szeret! Ezért sem keresett! Annyi a tervemnek! Már nem ér semmit sem az egész, ha az a nő akit szeretek elárult….ha…Héphaisztosz gyerekét várja…
A fáklyák újra meggyulladtak körülöttünk, noha csak este szoktam ezeket meggyújtani, úgy éreztem, hogy itt könnyebb levezetni a feszültségemet, mint…mintha tényleg rombolni kezdenék.
- - Annyi a terveimnek! Annyi annak a tervnek, hogy az árnyékból tevékenykedem, és megdöntöm apám hatalmát! Most már lényegtelen az egész! - fel és alá járkáltam a csarnokban.-  – Igen, jobb ha a hadisten eltűnik, hiszen nélküle sokkal nyugodtabb a világ, sőt! Az istenek csarnoka is! Még a te életed is! - jó, a kisebbségi komplexusom időnként befigyel, és ez egy pont ilyen helyzet, ahol nehezen viselem a csalódást.
Csak járkáltam fel és alá és kis tűzlabdákat kezdtem hajigálni a csarnok kijáratában állva a levegő felé, azok ott szétrobbantak, bizonyos távolságban. Teljesen megfeledkeztem Ditéről. Látni sem bírom, ha ott kerekedik a hasában az öcsém magja!
Megőrülök! Ez a legnagyobb arculcsapás, amit eddig éreztem az életemben! Amikor már úgy éreztem, hogy elég volt, lerogytam az első lépcsőfokra és a tenyerembe temettem az arcomat.
- Ha az ő gyerekét hordod, semmit nem ér az egész, ha átvehetném a helyét, megsemmisíthettem volna a parancsát és te az enyém lehetnél… - suttogom magam elé bámulva. Ez borzalmas. Ezt a vesztes csatámat fogom a legnehezebben megélni, az eddigi életemben, végül is a hadistenség magányos dolog, magányos tevékenység.  Minek nekem boldogság az életben? Miért fáj annyira a mellkasom, és miért szúr a szemem sarka? Biztos belement valami, egészen biztos!


Tourner Dans Le Vide ◌ szavak száma ◌ megjegyzés:  ◌

Felhasználó profiljának megtekintése
Isten
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous   ₰ Vas. Dec. 10, 2017 11:30 pm
Un paso, dos pasos, tres pasos...
A R É S Z  É S  A P H R O D I T É


Közénk ékelődik az együttléteink számára ismeretlen, üres csend, ami megannyi megválaszolatlan kérdést rejt magában. Kissé nedves szempárjaim őt figyelik, gyönyörködteti őket a látványa, az izgatottságtól zizegő bensőm majd felrobban és hamuvá porlad a viszontlátás örömétől addig a pillanatig, míg meg nem válaszolja kérdésemet. Valahol mélyen legbelül a válaszára felgyülemlik a düh, aminek szikrája felégetné a festői alakjának köszönhetően pezsdülő, mértéktelen derűt. Ennyi? Mindössze egy háború miatt hagyott a tanácstalanság keserű vízében fulladozni, miközben a bú tövise egész testem körül szorult?

- Tán egy háború kirobbantása többet ér az irántad táplált szerelmemnél? Van fogalmad arról, mennyi kétely és lélekfacsaró gondolat gyötrelmes fogságában kellett a napjaimat eltöltenem, mert szó nélkül elmentél és egy háborút választottál helyettem? – csúsznak ki végül kissé kiszáradt torkomon a kérdések. Hangnememben egyértelműen érezhető a méreg és a fájdalom, ami a válaszától ejtett sebből fakad. A tette okozott maró érzést leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, amit ő érezne, ha hang nélkül egy halandó ideiglenes szerelméért hagynám magára, de még ebben a pillanatban sem tudnám elképzelni a szituációt, hisz több tucat ember áhítata nem ér fel az ő szerelmével.

- És annyira sem hiányoztam, hogy eszedbe jussak? Vagy úgy gondoltad, helyén való, ha tudatlanságban hagysz? – kérdem újból, immár a toroknyílásomban növekedő gombóccal küszködve. Még a gondolatra is, hogy azért nem szólt, mert a helyemet esetleg egy más nő vette el, képes lennék egyenlővé tenni a földdel az egész területet nem foglalkozva azzal, hány életnek vetek véget és azzal sem, hogy köztük még a saját félvéreimmel is végeznék.  

- Gyanítom, neked egyetlen egy félvéred sincs… - vágom rá szemrehányóan kijelentésére, ami a halandó férfiaktól született gyermekeimet létezését firtatja. Mind a kettőnk tudja, hogy voltak idők, amikor egymástól elválasztva kellett élnünk, és bármennyire is rossz kimondani, mégiscsak a szerelem istennője vagyok. Sosem tagadhatnám le, hogy nem vetem meg a testi élvezeteket, de még egy halandó férfi iránt táplált érzéseim sem értek fel azokkal, amiket irányában plántálok.

- Azért, hogy megfeledkezzek arról, a férjemet jobban érdekli pár vas, mint én, és arról is, hogy az egyetlen, akit igazán szeretek eltűnt, én pedig tanácstalanságomban és az őrület keskeny peremén táncolva, kelletlenül Zeusz oldalát pártolom annak reményében, hogy segít megtalálni az elveszett szerelmemet. – felelem mérgesen, és mivel tisztában vagyok azzal, miért kérdezte, elnyomom a bűntudatot, ami a féltékenysége csírázásnak indít bennem, majd folytatom figyelmen kívül hagyva a téves hiteit. – De úgy látszik, hiábavaló volt minden erőfeszítésem, hisz olyasmiért harcoltam, ami nyilvánvalóan számodra nem oly fontos, mint én számomra. – szavaimmal kegyetlenül ostromolom érzéseit, hogy revanst szerezzek a sebért, ami a mondandójának az a része okozott, hogy néhány senkiházi halandó hódolatával terveztem megünnepelni eltűnését. Még az ujjaimat is ökölbe szorítom, hogy arcon ne csapjam a feltételezésért.

Szívembe markol a reakciója arra a gondolatra, hogy Héphaisztosz elvetette magját a termékeny kertemben, de egy tapotnyit sem mozdulok. Fáj így látnom, de közben a büszkeségem is sajog. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire meginoghat a hite a szerelmünkben, és ez megrémiszt, hisz… ha egyszer elvesztem, ki tudja, mi történhet. Az Olümposzon gyakran hallani, hogy az egyetlen, ami visszatartja a még nagyobb pusztulásoktól a kölcsönös érzéseink. Hogy ez mennyire igaz, és van e egyáltalán valami valóságalapja annak, hogy Arészt a szerelmem tartja bizonyos határokon belül, nem tudom, de minden pletykában megbújik némi igazság, így nem szeretnék kockáztatni.

Könnyes tekintetemet inkább leveszem idegőrlően fel-alá járkáló alakjáról, ami kissé azt a látszatot keltheti, hogy igaz, amit feltételez és bűntudatom van az általa kitalált történtek miatt, de nem. Mindössze tudom, hogy összeroppan az önérzetem, és gyengévé válok, ha továbbra is figyelem, ezt pedig nem szeretném, hisz még nincs itt az ideje, hogy megbocsássam neki azt a rengeteg, kínkeservesen magányos pillanatot, amit meggondolatlanul, egy háború miatt szerzett.

- Miért ekkora probléma, ha az öcséd gyermekét várom? – szólalok meg végül minden erőmmel igyekezve valamennyi szilárdságot csempészni hangomba. A kérdés majdhogynem megakad a hangszálaimon, kicsit küszködve ám, de végül sikerül feltennem. Egészen világos, hogy fájdalmasan fog hatni rá a téma, de éreztetni szeretném vele, milyen kíméletlen vadsággal nyilall belém a kialakult helyzet. Az, hogy ennyi idő után olyan vádakkal illet, amikről magától tudhatná, hogy nem igazak. Hogy négy hónap elteltével nem zár védelmező karjai biztonságába és nem csókol úgy, mintha most adódna az utolsó alkalom, hogy megtegye. Hogy ennyi különlét után előbb feltételezi azt, hogy Héphaisztosz gyermekét várom, és ezért húzódom el, mint azt, hogy zord vehemenciával tépte darabokra érzéseimet – mintha csak semmit sem érnének a számára - a kijelentése, hogy egy háború miatt tett félre. – Hisz számodra egy vértenger generálása fontosabb, mint én, nem igaz? Mindig is az lesz… még akkor is, ha a tiéd lehetnék. – szúrom oda végezetül közvetlenül az összegörnyedő teste felett tornyosulva. Ha a szemeimben megbúvó kesergés tudna, éket égetne a hátába. Hosszú ideje óta most először pislogok egyet, könnyeim súlyától a cseppek oly gyorsan és hangosan csapódnak a földbe, hogy azt az érzést keltik bennem, zuhanásuk hangja hatásos lezárást ad kijelentésemre.  
Felhasználó profiljának megtekintése
Isten
avatar
Témanyitás₰ Tárgy: Re: Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous   ₰ Hétf. Dec. 11, 2017 1:02 pm






Aphrodité &  Arész


T
ombolok, de hallom amit ő is mond, hiszen… hogy ne hallanám! Az édes hangja betölti a fülemet, ami keserűségtől cseng, és ezt ki nem állhatom. Miattam szomorú, miattam keserű, és én vagyok minden bánatának okozója. Nem tagadhatom meg azt, ami vagyok, hiszen a háború istene vagyok, még akkor is, ha időnként vesztes csatákba bocsátkozom.  Hát nem érted, kedvesem? Az egész háborút miattunk, magunk miatt akarom kirobbantani! Keserűen nevetek fel a szavait hallva és bosszúsan dobok, ezúttal egy tüzes dárdát, örömmel tölt el ,hogy látom szétrobbanni. Véres mezőket látok magam előtt. Megannyi tetemmel, meg kellene nyugtasson, de semmit nem érzek, csak keserűséget, mert a mögöttem beszélő nő miatt emészt a szégyen, azt hiszi cserben hagytam, de nem! Sosem tennék ilyet vele!
- Nem telt el úgy egyetlen szívdobbanásnyi idő sem, hogy ne gondoltam volna rád! – - csattanok fel dühösen, a kérdésére. – Így volt jobb, ha te aggódsz értem, tényleg igaz, hogy elraboltak! Ha látják rajtad, hogy megtörtél, összetörtél miattam, akkor igaz lehet a hír, hogy valaki nálam is erősebb képes volt elrabolni engem! – - csattanok fel, hát nem látja? Ez egy tökéletes terv! Lenne. De most épp úgy érzem, hogy darabokra hullik az egész.
A vádra miszerint nincs egyetlen félvérem sem, felhorkantok, és még feszesebb háttal állok, épp csak hátrapillantok rá, arany fürtjeivel keretezett gyönyörűséges arcára, szemeimben keserűség csillan. Minden nő csak halvány másolata volt az én kedvesemnek, akihez kis időre megpihentem, ez a kis idő is csak egy éjjel volt legfeljebb.
- Kettőnkért harcolok! Kizárólag kettőnkért! Édes Ditém, te vagy az egyetlen asszony aki fontos a számomra, és most már, most hogy atyám őrülete a tetőfokára hágott, végre úgy látom, hogy itt az ideje, hogy átvegyük az irányítást! Ha ő nincs, akkor lehetünk mi, te meg én. – - vágom hozzá dühösen, már-már kiabálva, teljesen kivetkőztem magamból, hogy-hogy nem érti, hogy ez mennyire fontos nekem? Hogy kettőnk boldogsága a célom?!
Amikor nem válaszol, folytatom a fel alá járkálást, ám látom, hogy a könnyfátyolos szemeit leveszi rólam, hát igaz a feltételezésem! Megtörtem, teljesen megtörtem ennek a…emiatt. Hiszen a jelek erre mutatnak, ahogy viselkedik, ahogy nem mer a közelembe jönni. Hát igaz! A kérdése erre következtet, elkeseredetten üvöltök fel az utolsó dühödt dobásommal egyetemben és ezután rogytam le a lépcsőre, az arcomat a tenyerembe temettem, nem akartam őt elveszíteni!
Ültömben fordulok meg, eközben eltűnik rólam a hadisteni pompa, csak egy egyszerű fehér tógában térdelek előtte, ahogy átölelem a derekát és a fejemet odafúrom a hasához, erősen szorítom, nem jönnek szavak, képtelen vagyok megszólalni. Csak rázkódik a vállam, hangtalan sírás gyötör, az első könnycsepp az arcáról, amely legördült, talán az én fejtetőmet érte, s ettől csak még jobban megrázkódom.  Így térdelek előtte, őt ölelve szótlanul, esedezve a megbocsátásáért.
- Te tartasz a felszínen, miattad nem buktam még el teljesen. Az irántad érzett szerelmem az, ami megtart, felemel,  és nem enged leesni. Miattad, miattunk csinálom ezt, elegem van a lopott órákból, a lebukás veszélyéből, téged nem büntetne Atyám, de engem? Nem épp én vagyok a legkedvesebb fia, az, hogy nem hozzám adott nőül, mi sem bizonyítja ezt jobban, nem igaz? Ráadásul, nem is keres, az elmebaja ennél sokkal fontosabb neki. - – megremegtem, ahogy őt öleltem, és egy hangosabb nyögés szakad ki a torkomból.
- Hozzád akarok hazatérni egy kiadós fárasztó nap után, téged akarlak, nem az üres ágyamat az Olümposzon, azt akarom,ha lehajtom a fejemet a párnára, a te illatodat érezzem róla, ne pedig a frissen mosott huzatét. Szeretném, ha te volnál a biztos támaszom az életben, akinél megpihenhetek. Ha pedig az öcsém gyerekét várod…hát…hát…- összeszorult az állkapcsom, és lejjebb csúsztam, a combjait öleltem.  a fejem a lábának döntöttem, és így térdeltem tovább. - úgy is szeretlek. –suttogtam halkan, úgy éreztem, hogy összefacsarodik a lelkem, a gyűlöletem nőtt az öcsém iránt, és az atyám felé is, egyre-egyre jobban. De csak egyetlen személy volt akit képtelen voltam gyűlölni is, vagy haragudni is rá, hiszen ő az én szívem választottja. Ritka az amikor az istenek igaz szerelemből szeretik a másikat, de ezt semmilyen kötelék nem képes elszakítani, tönkre tenni, és megsemmisíteni. Leginkább ezért lehetett még irigy rám az atyám, hiszen…én olyan érzéseket tápláltam Dité iránt, ami erősebb volt bármifajta érzésnél, ami őt és anyámat összekötötte.
- Én vagyok a háború istene, Galambom, ne kérd, hogy tagadjam meg magam, és más eszközzel próbáljam meg elérni a céljaimat, ehhez értek…ebben látom a kettőnk szabadulását, kettőnk lelkének szabadságát, ahol a rút fekete galamb összetalálkozik a világ legszebb, legédesebb fehér gerléjével. – szenvedélyesen pillantottam fel rá a földről, határozottan, és hirtelen keltem fel, vehemensen kezdtem csókolni az ajkát, ha hagyta. – Nem érdekel, hogy hány félvéred van, gyönyörű mind! Nem érdekel, ha az öcsém gyerekét hordod –- simítottam a hasára. – Bár, ettől függetlenül megfog halni, mert hozzád mert érni! – fogadom. – Szeretlek! – húztam és szorítottam magamhoz. Talán kicsit könnyes volt az arcom, de merje valaki, bárki ezt a szememre vetni, hogy Dité mellett mindig meglepődöm, hogy milyen oldala nyílik meg a bensőmnek, mellette képes vagyok érezni, vannak érzéseim, és ezeket az érzéseket sokkal felemelőbbnek tartom mellette, mint a véres csatamezők kielégítő látványát.


See You Again ◌ szavak száma ◌ megjegyzés: Bocsáss meg!   ◌

Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content

Témanyitás₰ Tárgy: Re: Aphrodité & Arész - Secret Randez-vous   
 Similar topics
-
» Vicious - The Secret Circle & The Vampire diaries
Ugrás: