A bűnös Amber és a szegény ártatlan Kea kalandjainak újabb epizódja

Amber – Kea

Hány nap alatt múlik el egy monokli?
Bementem a gyógyitókhoz, de azt mondták, hogy ezzel semmit se tudnak kezdeni. Szerintem hazudnak. Minden szirszarra van valami főzetük, és pont egy kis monoklit nem tudnak rendbe rakni? Az orromról meg ne is beszéljünk. 100% hogy eltört. Hazugság, hogy akkor ömlene a vér belőle rendesen. Én érzem, és érzem hogy rohadtul fáj. Az az igazság, hogy ők is tartanak Ambertől. Beszari kis nyuszik, akik hagynak szenvedni.
Mert hogy… Az ember az hitte, hogy az az évszázad pletykája, hogy mi ketten elmentünk egy rendes randira. Óh, de nem. Az igazi sztori az ahogyan véget ért.  Gyönyörűen és fájdalmasan. Miért érzem azt, hogy ez az egész…. izé, mindenre igaz lesz kettőnk közös ügyeivel kapcsolatban? (Hahaha majdnem a kapcsolat szót használtam).
Szóval minden jól sikerült, eljutottunk a bizonyos pillanathoz, amikor úgy éreztem hogy megcsókolhatom. És én megtettem. Minek várni mint egy megszeppent kisiskolás? Aztán esküszöm, hogy ő is megmozdult. Az ő ajkai is. Nem volt előutasítő, sőt szerintem élvezte is. Az összes drachmámat feltenném erre – mind az ötöt, amit nem költöttem el a randi eszközeire.
Viszont mi történt? Behúzott egy jó nagyot. Nem is Amber lett volna… Nem is értem, hogy miért lepődtem meg először. Én persze csöndben tűrtem, még az anyját se kezdtem el emlegetni.
Akarjátok, hogy fokozzam még a sztorit?  
Eltelt azóta három nap. Inkább hagytam egy kicsit, hogy lenyugodjon. Nem akartam rögtön megjelenni előtte, mert kicsit tartottam attól, hogy egy sereg vaddisznót enged rám. Vagy saját magát… Mondjuk az talán nem is lenne olyan rossz… Hm..
Keaden elkalandoztál!
De most már itt ülök kora reggel az Arész kabin előtt a fűben és őt várom. Tudom, hogy pirkadatkor mindig kimegy edzeni. Legelőször, mindenki előtt. Én is korán járok, de ő mindig már előttem ott van a veremben.
Egy-két pillanatot kell várnom és az ajtó már nyitódik is. Tökéletes. Elrugaszkodom a földtől és határozott mozdulatokkal elindulok felé. Én nem félek tőle, és ezt neki is tudnia kell.
– Szia szöszi. – mosolygok rá széles vigyorral az arcomon. – Most mondd hogy nem szexi a monoklim.

341 ◆ credit

Belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés, ismétel… ma nem ölök meg senkit…
Fekszem az ágyamban, és úgy nézek a plafonra, mintha meg tudnám fojtani egy kanál vízben, pedig a plafonnal semmi bajom, ami nem hagy nyugodni az Keaden… vesztettem igen, belementem a szánalmas kis próbálkozásába, oké randiztunk, a csillagos ég alatt, és mint ahogy az lenni szokott Zeusz fia már megint túl sokat képzelt magáról. Volt pofája megcsókolni az engedélyem nélkül. Mit gondolt hogy a hadisten lánya majd a bugyijába olvad egy szájrapuszitól? Kapott akkorát hogy éreztem amint az orra reccsen. Kiakadtam, nem kicsit ellenben rohadtul, hogy jön ő ahhoz hogy ilyet tegyen?
Olyan hirtelen kelek fel az ágyról hogy majdnem lesodrom a hugom képét a szekrényről. Hiányzik, és ez a hiány lassan megőrít, utána akarok menni az alvilágba, és feldugni az öklöm Hadész seggébe, majd bábozni vele míg vissza nem adja azt ami rohadtul nem az övé!
Felkapom a dárdám és az ajtón szinte kirobbanok. Éééééés…. na remek, ez már megint itt van. Hangja akár a hárpiák éneke. Szöszi a repedt agyag edény amibe a hamvaid teszem.
-Kiemeli a szemed színét – felelem és a dárda nyelével félre tolom, és már megyek is a verem felé. – Nem érek rá csacsogni Keaden, mit akarsz? Még egyet kapni? – torpanok meg és fordulok felé támadóan. Ami azt illeti így a hajnali napfényben, tényleg csúnyán elintéztem. Mondanom kellene neki egy sajnálomot, vagy valami bocsi félét, de magának kereste a bajt, hát mért én sajnálkozzak?

238 ◆ credit