Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész

Cesare & Amanda

Eszemben sincs megakadályozni hogy beszéljen. Csak finoman jelezni akartam, hogy nagyjából azt is tudom amit nem mond ki az érzéseiből.
Ami pedig a mennyiséget illeti... Biztos hogy nem én leszek aki megmondja neki, hogy sok lesz... Nem fogom megpróbálni sem elvenni azt a dolgot, ami legalább kicsit megnyugtatja... Legalábbis úgy néz ki. Olyasmi ez, mint amikor odáig fajul a migrénem, hogy Eliphastól füvet kérek. Na ha azt valaki megpróbálná megakadályozni, az néhány karmolással gazdagabban távozna, sikertelenül.
Apropó, cigi... Egy pillanatig elkerekedett szemmel pislogok Dantéra, hogy gyakorlatilag felajánlja, legközelebb füves cigivel is megkínál... Que mierda? De aztán rájövök, hogy ez tőle tulajdonképpen nem meglepő...
- Lo que sea - vonok vállat. Nekem aztán oly mindegy... Nem tartom valószínűnek, hogy egy tanárommal fogok füvet szívni, de ZEUSZ tudja...
Siralmasan fest szerencsétlen...ahogy nézen egyre kevésbé csodálom, hogy ennyit ivott fényes nappal...
És egyre jobban zavar, hogy tanácstalan vagyok... Nem tudom mit nezdjek vele így részegen... Ezért is fecsegek nagyjából összevissza...
És kapok olyan válaszokat, amiket szinte biztos, hogy jobb lenne, ha nem tudnék... Ser una hija de Hades sigue chupando...
Próbálok nem sokat inni... De vagy két felesnyi biztis, hogy máris elfogyott az üvegből...
Mert annyira nem lehet félreérteni... Dante épp most ölt meg három embert... Ráadásul úgy beszél róla, mintha az semmiség lenne... Jó... Részeg, szóval valószínűleg ezért (remélem).
- Magaddal akarod ezt elhitetni, vagy velem? - kérdezem cinikusan. Nem, nincs jól... Nagyon nem... Még mindig koromfekete az aurája...
Bizonyítékként rövid úton átvált szószátyárból búskomorba...
Nekem nem jön ki hang a torkomon... Bárkié volt az a medál, nagyon fontos lehetett Danténak, és valószínűleg már nem él... Vagy legalábbid ő így tudja...
Aztán tágranyílt szemmel, a csörömpökésre alig észrevehetően összerándulva nézem végig, hogy a letargia dühbe csap át. Megijeszt... Szóval kétségbeesetten kutatok valami ötlet után, ami eltereli a gondolatait... Márminthogy... a gyilkosságról... Közben még vagy 3 felesnyi elfogy az üvegből, ami a kezemben van. Tehát esélytelen, hogy épkézláb ötlettel rukkoljak elő.
- Inkább kérjük meg apukámat, hogy segítsen? -vezetem elő fantasztikus gondolatomat... Végülis az Alvilág hercegnője volnék vagy mi, neem?

| Remélem tetszik ^^ | Neked hogy megy?

Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Pillanatok alatt felszívom magam dühöngő módba, ingatagon felkelek a helyemről és a pisztolyomat kezdem keresni, ami eddig nálam volt... bizonyára leesett a nagy üldögélésben, és most elkeveredett valahová a régi asztalok, dobozok, faládák és egyéb haszontalanságok romjai alá. Minden utamba kerülő vacakot félre dovbálok, nem kis zajt generálva ezzel.
- Dov'é? Cazzo... - folytatom a kis belső monológomat, de csak nem találom. Végül megállok és gyanakodva nézek Amandára, mintha csak azt sejteném, ő tette el valahova, nehogy "hülyeséget" csináljak. (józanul ezt amúgy majd megköszönném neki) - Dov'é mia pistola, eh?! - szegezem neki a kérdésemet, a nagy izgalomban megfeledkezve arról, hogy talán nem is érti. A fejembe veszem, hogy bizony, ő tehet róla, hiszen hol máshol lenne? Éppen ezért pár lépéssel mellette termek, a falhoz szegezem egyik csuklóját megragadva, egyenesen a szemébe nézve. - Hol van?!
Hangom megremeg a hirtelen jött haragtól, de ahogy el-elhomályosuló tekintettel nézem a lány arcát, az arra kiülő érzelmeket, az én józan eszem is lassan visszahódítja a teret. A feszült csendet egy nagy sóhajjal töröm meg, lesütöm szemeimet, elengedem és hátrébb lépek. Megtántorodok, erőtlenül a falnak dőlök, amitől az egész fészer megremeg, vagy csak én érzem úgy? Ránk is dőlhet az egész, de most nem fordítok erre több gondolatot. Őszintén bűnbánó tekintettel nézek a lányra, előbbi kirohanásomat próbálva semmissé tenni.
- Sajnálom... ne haragudj... - Idegesen hajamba túrok, majd megpróbálok rendesen megállni a lábamon, testem erősen inog. A korábbi gondolat, amely a fejembe fészkelte magát, hogy most azonnal fegyvert ragadjak és felkutassam a tetteseket, valahogy értelmét veszti, és csak a szégyenérzet marad, hogy emiatt képes voltam így rárontani Amandára.
- Igen... tuo papá... hagyjuk rá. - Ez majdnem úgy hangzik, mintha lemondanék eredeti tervemről, bár valójában eszemben sincs másnak átengedni a bosszú örömét. Azonban most megelégszem a gondolattal, és csak legyintek, hogy jól van az úgy. - Talán... jobb lesz, ha... izé... - Nem tudom, mit akarok csinálni. Megindulok kifelé, kicsit dülöngélve. Bár arról abszolút fogalmam sincs, hogy akarok átjutni a táboron ilyen állapotban anélkül, hogy bárkinek feltűnne, de a részeg agyam biztosít róla, hogy ugyan? Nem fogják észre venni! Nem is látszik...

Fülesnek szeretettel<3 || Biztosan nem olyan jól, mint neked Laughing

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Cesare & Amanda

Rövid idő alatt iszom sokat, ráadásul ebéd óta nem ettem semmit, és lassan vacsoraidő, úgyhogy elég rendesen és gyorsan a fejembeszáll az alkohol.
Elsőre nem is tudom mit hittem mit keres… Annyit még értek a motyogásából, hogy “hol van”, mást nem tudok kivenni, miközben kerülgtem a felém hajigált holmikat. Na meg aztán a nekem szegezett kérdést is nagyjból értem, de csak szórakozottan vállatvonok, és megrázom a fejem. Fogalmam sincs. Nem láttam semmilyen pisztolyt. Ha láttam volna, már apámnál lennék hogy rávegyem: fogadjon el végre valahára mint a lányát. Nem is rossz ötlet. Megkérjük, hogy segítsen lerendezni azokat, akik miatt Dante így néz ki, és közben ezt is lerendezzük. Hát kész zseni vagyok! Akár Athéné lánya is lehetnék nem?
Felvihogok a gondolatra, de e nevetés félbeszakad, mert Dante úgy látszik nem értette, hogy nem tudom hol van az a pisztoly…
A fejem a kis fészer falához koppan, ahogy felránt ültömből, és a csuklómnál fogva még rám is förmed… los dioses lo vencieron, hát mondtam, hogy fogalmam sincs.
- Nunca he visto esa puta pistola idiota loco… - hordom le az anyanyelvemen megtoldva még néhány káromkodással. A frászt hozta rám, ez hallatszik a hangomon is. Illetve látszik a tekintetemen, ami bár nem tiszta, de menekülőutat keres.
Józanul észrevettem volna, hogy csak a részegség és a gyász miatt ilyen… De az agyam eléggé eltompult, hogy ne tudja feldolgozni az információt. Szóval én is felhúzom magam, amiért képes így megrémíteni, holott én nem tettem ellene semmit…
Ezt mondjuk el is fújja, hogy a falnak tántorodik. Na nem ugrom oda segíteni.
- Reúnete… Senkinek nem teszel jót ezzel - puffogok még egy sort, aztán bólintok, mikor elfogadja a javaslatomat.
- Si, Hádész biztosan tudja kik azok, és azt is, hogy hol vannak -lelkesedem, és mi sem tűnik természeteesebbnek, minhogy most azonnal megyünk és megkeressük Hádészt. A többiek pedig nyilván meg fogják érteni, és támogatni fogják az ötletet, hiszen annyira zseniális, nem?
Szóval bólogatok, és elindulok vele keresztül a táboron, ha kell megtartva, hogy el ne essen (közben én is az egyensúlyomat igyekezve megtartani, mert én is elég szépen cikk-cakkban megyek az egyenes úton)

| Remélem tetszik ^^ | Woow Ugye megkeressük apucit?

Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Vicces ez, hogy ő spanyolul makog, én olaszul, de valahogy megértjük egymást. Elvégre latin nyelvcsalád, sok a hasonlóság, amit még részegen is fel tudok dolgozni. Meg aztán a hangneme is segít megérteni, hogy az én dühösségem őt is felhúzta. Agyam villámgyorsan elemez, ami annyit tesz, egy pár pillanat csak azzal telik, hogy bámulok rá üveges tekintettel, míg fejembe előbb a "Jól van, akkor én is megmondom a magamét!", majd a "Dühömben mindjárt szétrombolom ezt a helyet!" és végül az "Áhh, leszarom, menjünk inkább..." villan be. Mivel sikerül megállapodnom az utolsónál, egy vállvonással lerázva magamról a lány rosszalló szavait kitámolygok a szabadba - az ajtó nyitásért felelős mozdulattal csaknem kidöntve azt a helyéről, ahogy nagy erővel teszem, és még neki is tántorodom.
Még mindig picikét véres-maszatos kezemben ott az ezüst medál, csodával határos módon nem ejtettem még le. Annyit sikerül felfognom, hogy esélyes az elhagyása, így nagy nehezen felküzdöm a fejemre; be van már csatolva, a lánc pedig elég hosszú ahhoz, hogy egyszerűen átbújtassam rajta a búrámat, mégis elszöszölök vele egy kis ideig. A kagylós nyakék immár mellkasomon pihen, én pedig újabb cigire gyújtva - midőn az előzőt a nagy keresgélésben elhagytam -, kissé görbén, de megindulok. Persze nem tudom, kívülről hogy nézhet ez ki, de nagy eséllyel legalább olyan egyenesen megyek, mint egy józan kígyó.
- Oi, Füles! - Hirtelen eszembe jut, hogy a lány is itt van valahol, megállok hátra fordulva és megvárom, míg csatlakozik hozzám. Akkor aztán a korábbi attitűdömet meghazudtolva átkarolom a vállait, amelynek azon felül, hogy baráti státuszunkat jelző szerepe van, rejtett célja, hogy támaszt találjak magamnak. - 'Szal? Hol is van a papád, hm? Meg kell keressük! Andiamo, andiamo...
Igaz, így összekapaszkodva sem egyszerű menni, de én meg vagyok róla győződve, hogy jobb, mint egyedül. Persze nem tudunk olyan veszettül gyorsan haladni, de így is hamar megközelítjük a sportpályát. Már messziről igyekszem felmérni nem túl tiszta látásommal, van-e ott valaki, és meg is pillantok pár félvért arra lézengeni, bár még túl távol vannak tőlünk, hogy észre vegyenek. Ez persze nem akadályoz abban, hogy odakiabáljak:
- Oi, bambini! - integetek feléjük cigit tartó kezemmel. Úgy tűnik, ezek még elég fiatalok, a "kisdiák" kategória. - Nem láttátok errefelé Hádészt?
Látom, ahogy erre felkapja a fejét mind a három, de válasz nem érkezik, inkább csak döbbent és értetlenkedő tekintetek. Ejj... haszontalanjai.

Fülesnek szeretettel<3 || Naturalmente, signora Wink

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Cesare & Amanda

Fel sem tűnik, hogy más nyelven beszélünk. Részegen amúgy is nehezebben értem amit mondanak, de megszoktam, és ki tudom bogozni.
A puffogás meg bár jól esik, de hanar befejezem, mert teljesen fellelkesít az ötlet, hogy megkeressük apámat. Ha meg megtaláljuk, az biztos hogy addig nem hagyom lerázni magam ameddig legalább valami értelmes feltételt nem szab neki, hogy elismerjen, és végre a hádészkabinba költözhessek. Nyugtot akarok végre, legalább este… Emnyit csak megtehetne értem nem?
Ahogy botorkálok kifele utána, az ajtó mögött észreveszek egy pisztolyt… Nem kötöm össze Dante előbb keresett, de felveszem a földről, és nézegetem egy kicsit, aztán széles vigyorral magammal viszem. Tökéletes! Ezzel már biztosan meg fog hallgatni az a tökkelütött vénember!
- Jövök már, jövök! - kiáltok Dante után, és meg is lódulok utána, csodák csodájára esés nélkül.
A kérdésére egy pillanatra bambán bámulok magam elé. Ezt most tudnom kellene, mi? Mierda...
- No tengo ni idea - vonok vállat. Addig oké, hogy Las Vegas, de ugyanúgy lehet máshol is…
- De valaki biztos tudja -jelentem ki bizakodóan átkarolva Dantét a derekánál (hogy megtámadszam magam)a pisztolyt fogó kezemmel. Nem baj hogy nem tudjuk hol van, hát majd tudja valaki aztán odamegyünk és el van intézve! Nem gátol minket egy ilyen apróság!
A sportpályán csak hasztalan kisfélvéreket találunk, akiknek fejrázására és riadalmára legyintek egy nagyot. Tájekozatlan bagázs pff...
- Estos no saben nada -mormolom- Keressünk valaki mást. - indulok el vele a sportpályáról a kovácsműhely irányába, amerre ilyenkor többen szoktak lenni. Csak tudom melyik helyeket kerülöm el a zsúfoltság miatt…
- Héé! Beszélnünk kell Hádésszal, valaki mondja meg hol van! -kiabálom menet közbe, kivételesen nem keverve az angolt a spanyollal részegen. De miért van az, hogy mindenki kitér előlünk, vagy nagyívbem elkerül? Eeeh...

| Remélem tetszik ^^ | Apu, ne verj meg (nagyon) Mi insegni a combattere, signore? ~ Amanda&Dante ft. Hadész - Page 2 4226037975

Vendégszerep

A tábori életnek megvan a maga varázsa. Mikor eldöntöttem, hogy Loganként vegyülök el a félvérek között, hogy információt gyűjthessek nem gondoltam, hogy ennyire élvezni fogom. ki gondolta volna, hogy a félvérek ennyire érdekesek? Még a gyerekeimen is jót derülök egyszer kétszer, ha találkozok velük. Az is igaz mondjuk, hogy annyian vannak, hogy néha én lepődők meg a legjobban mikor elmondják, hogy az apjuk Hadész.
Mivel Logant a kovácsisten fiaként mutattam be mindenkinek, ezért álltalában egyszer kétszer fel kell ott tünnöm de ez igazán nem zavar. Nagyon szórakoztató nem a semmiből előteremteni a dolgokat, hanem ahogyan az emberek csinálják két kézzel elkészíteni. amióta itt vagyok, már egész ügyesen tudok kisebb ékszereket, de akár tőröket is csinálni. Persze ezeket a semmiből is előteremthetném, de van valami jóleső érzés abban, ha a két kezeddel csinálod őket. Sokszor eltűnődtem, hogy a palotámba is csináltatok egy kovácsműhelyt, hogy folytassam újonnan szerzet hobbimat.
Egy kiadós nappali „munka” után sétálok a kovácsműhelyből a sportpálya felé mikor éktelen ordítozásra leszek figyelmes. Összeráncolt homlokkal sétálok tovább a hang irányába közben pár félvér elsétál mellettem gyors tempóban mintha „menekülnének” a pályáról. Egyikük, akivel már találkoztam siettében odaszól nekem. „Ne menj arra mert ezek megőrültek”- mondja és siet tovább.

Nos köztudott, hogy Hadész nem fog megijedni pár kiabáló félvértől. Gyorsabb tempóban sétálok a zaj irányába, közben erősen remélem hogy valami bunyónak leszek a szemtanúja. Valami jó véresnek. Igen. Az feldobná a napom.
Sajnos csak egy lány meg egy valamivel idősebb fiú óbégat és ráadásul az én nevemet ordítják. Ez egy kicsit meglep.
~ Honnan tudják, hogy megtalálhatnak a táborban? ~ Gondolom magamban miközben közelebb megyek. Végül merészségüket elkönyvelem a valószínű részegségükhöz.
– Mi a fészkes fenét ordítoztok itt?! Esküszöm mintha két szerelmes tinilány lennétek akik a szeretőjüket keresik! kiabálok rájuk Logan közepesen mély hangján, karjaimat összefonva a mellkasomon ahogyan nézem az elém táruló látványt.

️

Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Oké, hogy elméletileg felnőtt vagyok, de ez most olyan alkalom, hogy nehéz úgy viselkedni. Azért, ahogy elfutnak előlünk, dereng valami, de végül a figyelmemet valami sokkal fontosabb köti le...
- Héj! Az az enyém! - Ahogy Amanda átölel, feltűnik kezében a pisztolyom, amit meg is kaparintok és egyszerűen az övembe bújtatom, kicsit sem feltűnő helyre. - Khm, khm...
Elégedetlenül forgatom szemeimet, ahogy senki sem tud épkézláb válasszal szolgálni, sőt, még el is futnak. Ekkor kapcsol valami felismerésféle az agyamban, hogy ennyire vészesen nézhetünk ki? Nem ez az első alkalom, hogy nagy mennyiségben iszom, tehát tudatom mélyén tökéletesen tisztában vagyok részegségemmel, és viselkedésem helytelen módjával. Tehát szép lassan derengeni kezd, miért ez a reakció, és az is, hogy most erősen vágom a fát magam alatt. Ha ennek híre megy, a végén még Kheirón kiteszi a szűrömet innen... ehm. Az kellemetlen lenne. Főleg, hogy most nincs igazán hova mennem. Persze az elmémet fedő sűrű köd nem is nagyon engedi, hogy ennél továbbgondoljam a dolgokat.
Meg aztán figyelmemet hirtelen el is ragadja, hogy végre akad valaki, aki hajlandó szóba állni velünk, esetleg segíteni. Mondjuk nem úgy, ahogy azt vártam volna. - Szükségünk van Hadész segítségére - közlöm vele mosolyogva, úgy téve, mintha a tinilányos kommentet nem hallottam volna. - Őt keressük... - Igen, biztosan nem hallotta, hogy eddig ezt kiabáltuk. - Sajnos mások nem elég együs... együttműködők... - A nyelvem párszor bele is akad a szóba, mire sikerül kimondjam angolul. De ahogy sikerül, teljes önelégültséggel szívok egy nagyot a cigimből.
Bárki bármit mond, példamutató tanár vagyok, nem igaz?

Fülesnek szeretettel<3 || *hikk*

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Cesare & Amanda & Hádész

Meg van a jótulajdonságom, hogy abszolute nem érdekel ki mit gondol rólam. Mindig azt teszem, amihez és ahogy kedvem van, függetlenül attól, hogy milyen reakciókat vált ki a viselkedésem.
Még az sem zavarna igazán, ha Kheirón elzavarna a táborból. Ha egy szörny kicsináál, legalább előbb rúghatom seggbe apámat…
Az már inkább zavarna, ha Dantét elküldené, de ez sem izgat most éppen.
Őszintén szólva… Mire utólérem Dantét, a kezemben tartott pisztolyt már el is felejtem. Pláne azt, mit jónéhány perccel korábban még a mentorom keresett… Szóval pislogok néhányat a pisztolyra, meg Dantéra, aztán valami derengeni kezd.
- Oh… hogy ez a te pisztolyod? Vigyed, nem akartam eltulajdonítani. - emelem fel a kezem, miközben hagyom hogy elvegye. Nem akartam én rosszat, csak gondoltam egy pisztoly mindig jól jön, ha van nálunk… Igazából még jobb is ha nála van, mert én még életembennem használtam ilyesmit. Ő viszont igen, szóval hatásosabb lesz nála a doolog.
Kezdek kicsit elkeseredni, ahogy a sportpálya kiürül, és gyanakvó-lesajnáló-szánakozó tekinteteken kívül, illetve azon kívül, hogy elfutottak előlünk semmi használható információt nem kaptunk.
Először felcsillan a szemem, amikor meglátom, hogy valaki pontosan felénk tart, ahelyett, hogy elfele igyekezne.
Aztán pislogok néhányat. Kezdem látni az auráját, és bár a fejem le van zsibbasztva de rendesen, azért egy két színt ki tudok venni a kavargásból. Ez… meglepett, és ugyanakkor csalódott… Mit várt? Karnevált?
- Mire számítottál Zeuszra? - vetem oda, közel elnevetve magam. Közel. Ha ilyen látványosságra vágyott, hát máshol kellebe keresnie, mi itt komoly dolgokat akarunk elintézni!
Aztán meg is szólal, és egy pillanat alatt elönti a fejemet a méreg. Hahó, idióta, tinilány vagyok ha nem látnád.. És honnan a pokolból veszi, hogy nem vagyok szerelmes, és nem éppen a szeretőmet keresem? Komolyan… ennyire ~~látszik, hogy~~ úgy nézek ki, mint akit messzire elkerül a tinikre jellemző románc? ZEUSZRA annyi fiúm lett volna eddig, amennyit csak akarok. Nem én tehetek róla, hogy egyik se volt normális.
Viszont még mindig csak spanyolul jön a számra szitkozódás az alkohol hatása alatt, így az anyanyelvemen szólok vissza.
- Quien se enamoraría de ese viejo gilipollas, idiota.- még hog én Hádészba,, Különben is, a szerelem csak Aphrodité idióta bűbája… Illúzió.
- Az apámat keresük, szóval ha tudod hol van mondjad, ha meg nem akkor ne zavarj. -csatlakozom Dante kijelentéséhez, mikor végre sikerül kimodania azt a szót. Első, hogy kiderítsük merre van apám, a sértettség ráér utána is…
Igazából reménykedem, hogy nem ez a felfuvalkodottnak kinéző alak fog tudni segíteni… Utálnám, ha jönnék neki egy sziveséggel emiatt…

| Remélem tetszik ^^ | Ehm… mondtam már hogy részeg vagyok?

Vendégszerep

Részegek. Teljesen biztos. Nem is tudom melyikükhöz beszéljek. Vajon melyikük az akiben a józanság egy kis szikrája még megtalálható? A férfi egy kicsit értelmesebbnek néz ki mint a spanyolul ordibáló és sértegető lány. Még hogy én vén fasz! Bár gondolom nem számított arra, hogy tudok spanyolul. Logan talán nem is tud, de egy isten minden nyelvet ismer amit az emberek kitaláltak. Talán nem is árulom el, hogy értem mit beszélnek, hátha akkor többet mondanak majd el mint amit akarnak.
Közelebb sétálok hozzájuk miközben jobban megnézem mindkettőjüket. A férfi sokkal idősebb, mint a lány. Talán a tanára? De akkor miért részeg mindkettő? Ennyire gyenge lenne Keirón, hogy ilyen színvonalú oktatást megenged?
Nagy nehezen kisilabizálom a mondandójukból, hogy engem keresnek, mert……na ezt a részt nem értem, de gondolom valami kell nekik amit csak én tudok odaadni. nem ez lenne az első eset, hogy a félvérek a segítségemet kérnék a táborban. Bár az első esett, hogy két részeg ember teszi ezt nyilvános helyen ordítva a nevem. Annyira abszurd a jelenet hogy nem bírom ki, hogy ne kacagjak fel.
- Szóval Hadészt keresitek a táborban! kérdezem felkacagva.
– Az....*kacag*..az..*kacag* alvilág urát, egy Istent *levegő után kapkod* kerestek egy félvértáborban. Hát ez nagyon jó! Fuldokolok a nevetéstől.

Szépen lassan megnyugszok és teljesen visszanyerem az önuralmam. Elgondolkodva nézek rájuk néha-néha még mindig fel-fel kuncogva. Teljesen részegek. Csoda, ha emlékezni fognak erre az estére. Miért is ne találják meg Hadészt? Úgyis unatkozok.
– Hehe….ne értsétek félre. Nem azért nevettem mert…hehe…csak annyira abszurd az egész. kuncogok tovább majd szélesen elvigyorodok.
– Tegyük fel, hogy megtaláljátok Hadészt. Mi az ami annyira fontos, hogy ordítozni kell miatta meg a frászt hozni az egész táborra? kérdezem és most már ott állok keresztbefont karral előttük, halkan beszélve, hogy csak ők hallják.

️

Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Nagyokat pislogva, enyhén elhomályusoló látással mérem végig a srácot. Kábé olyan magas lehet, mint én, és az idősebb félvér-réteghez tartozik. Nagyjából ennyi, amit meg tudok állapítani róla, mert egyébként nem ismerős az arca, de az is lehet, csak részegségemben nem tudom, ki ő. Hiszen biztos jelen volt valamelyik órámon, csak nem dereng...
Ahogy bambulok rá, súlypontom folyamatosan áthelyeződik egyik oldalamra, még pedig arra, ahol Amanda ál; ránehezedek kicsit, elnyúlok rajta, de mégsem annyira, hogy ezzel össznépi borulást váltsak ki. Rendezetlen hajam előre csúszik, de ezt már csak akkor veszem észre, mikor kellő ideje ingerli a szemem Egy szédítő fejrázással tüntetem el arcomból a kéretlen tincseket, és megpróbálok felegyenesedni. Igen, azt hiszem, a következő részeg fázisba értem... az alkoholtól kissé kótyagos, kókadozó állapotba.
- Aham, aham... - helyeselek arra, amit a lány mond, bár őszintén szólva kissé elkalandoztam, és a felét nem értettem. Ahogy Srác nevetni kezd, kicsit átragad rám is, bár nem tudom, mit talál ebben olyan viccesnek, de mégis sokkal jobban örülök neki, mint az eddig kapott reakcióknak. Kérdésére először olaszul állok neki hosszasan magyarázni, cigit tartó jobb kezemmel össze-vissza mutogatni. Csak lassan jövök rá, hogy talán angolul kellene mindezt közöljem, ha el akarok érni valamit. Amint ezt felismerem, elröhögöm magam, majd vállba boxolom Srácot (igen, mindez sikerül anélkül, hogy a cigivel kiégetném a ruháját, tapsot kérek).
- Scusa... Na! 'Szal az van, hogy van itt az USA-ban egy valagra való szarházi, akik meg akarnak ölni. Szeretném megelőzni őket, aztán, tod'... Hadész papa bizton segíthet megtalálni őket, Füles szerint... - paskolom meg a lány vállát, hogy tudja, ki az a Füles. - Meg aztán, az ő papája. Ideje lenne beszélniük egy jót!
Egy-kettőt még bólintok, hogy megerősítsem saját állításomat. - A rosseb... - De még mielőtt megszólalhatna, felemelem a kezem, csendre intve őt, majd körbe kémlelek. - Odamegyünk! Le kell üljek... - Egy üres padra mutatok a pálya mellett, ami épp elég közel van hozzánk.

Fülesnek szeretettel<3 || Grazie mille per pazienza^^

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Cesare & Amanda & Hádész

Tele van olyanokkal a tábor, akiket nem ismerek. Ezen nincs mit csodálkozni. Nem is igyekszem azon, hogy sok emberrel ismerettségbe kerüljek. Az arcmemóriám meg, bár nem mondhatnám, hogy kirívóan gyenge, de akit csak egyszer-kétszer láttam azt nem fogom megjegyezni. Részegen meg aztán az se fog eszembe jutni, akit látok minden második nap valahol.
Szóval nem ráz meg, hogy nem ismerős a srác, aki elkezdett kioktatni minket.
És ami azt illeti nem is akarom jobban megismerni.
Pláne, hogy annyira korlátolt, hogy nem ismeri fel, milyen zseniális az ötlet, hogy apám segítségét kérjük…pff.. Amatőr..
Máskor tartanék másfél-két méter távolságot, most viszont az alkohol hatására elviselem, hogy egész közel jöjjön.
Dante sikerül majdnem “levegyen a lábamról” azzal, hogy rámtámaszkodik, de a Szerencse úgy tűnik velünk van, és sikerül megtartanom az egyensúlyomat, meg szédelgő oktatómat is (Tapsot kérek! Én is alig állok a lábamon…)
Közben pedig kezd lecsengeni a lelkesedős, vidámkodós mámor, és helyette érzékeny agresszív, és letargikus hangulatba kerülök.
Ez az idegesítő arrogáns alak… határozottan tud valamit arról, merre találhatnánk meg Hádészt… Ő tudja… miközben nekem, a lányának fogalmam sincs… Forduljon fel mindkettő… Miért ilyen igazságtalan velem az élet? Ha már félistennek kellett születnem, miért nem lehet az apám Zeusz, vagy Posszeidon…vagy valamelyik jó-arc isten? Talán még Árész is jobb lenne…
Közben Dante magyarázott valamit olaszul, de a felét se értettem, mert el voltam foglalva a magamban puffogással… Az angol szövege végére viszont cinikusan bólintok
- Ja, igen, persze, beszélgetni! - meg közben fejbekólintani, meg ilyesmi… Csak hogy egálban legyünk… De ugye teljesen biztos, hogy egy cseppet sem érződik ki a hangsúlyomból.
- Megmondod végre hol keressük? - próbálom sürgetni a dolgokat. Túl sok időt vesztünk így na!
Nagyon sóhajtok, mint aki épp feláldozza magát, mikor Dante a padra mutat, hogy előbb le kell ülnie. Mit meg nem teszek én azért, hogy egyszer orbavághassan Nathanielt… Még oda is támogatom az edzőmet a padhoz, rengetegsok időveszgeség árán.
Így belegondolva… Lefogadom hogy ez a tökfej, akinek egyre inkább úgy tűnik, hogy adósa leszek (feltéve hogy tényleg elmondja hol van az apám, és tényleg meg is találjuk), Nathaniel egyik barátja… Hasonltanak is!
Mikor végre Dante a padra kerül, én is lehuppanok mellé (azért annyira nem pont mellé) a padon meg hát, nem marad hely. De ne reklamáljon! Én cipeltem ide egy egész felnőtt férfit, és amúgy is a hölgyeknek illik átengedni a helyet!

| Remélem tetszik ^^ |Lassan le kellene higgadni, nem?

Vendégszerep

Ahogy lassan sikerül az idősebb férfi hablatyolását érthető mondatokká alakítanom a fejemben megbánom a kaszanova éveimet. Ez a lány is a gyerekem..Juhé…Itt állunk egy nemsokára valószínűleg kirobbanó háború szélén és mikor szükségem lenne minél több katonára egyre több és több nem észrevett gyerekem tűnik fel dühösen, hogy papa elhagyta őket. Fogadjunk hogy az imént említett „Füles” se azért keres hogy a meghatodságtól zokogva a nyakamba boruljon. Magam alatt vágom a fát esküszöm.
Miközben megbánom pár régi tettemet mosolyt erőltetve az arcomra hallgatom a fickót és a lányt.
– Ó nem kell őt keresni. – Mondom Kuncogva és követem őket. Úgyse fognak felhagyni a keresésemmel és most megvan az esélye annak, hogy részeg álmodozásnak könyveljék el a találkozásunk. Úgy döntök hát, hogy kapják meg amit akarnak. Amúgy is unalmasnak ígérkezett ez az éjszaka.

.
Látszólag elvannak foglalva egymás támogatásával a padhoz így a hátuk mögött neki láthatok a tervemnek. A Sportpálya a kettejük ámokfutása miatt elég kiürült annyira hogy senki se vegyen észre minket, de biztos ami biztos egy sötét árnyékot bocsátok magunkra, eltakarva ezzel a pad környékét. Kezd besötétedni amúgy is, egy plusz árnyékot senki se fog gyanúsnak vélni.
Mindezzel végezve megszabadulok Logan testétől újra felvéve lehengerlő alakomat tökéletesen rám szabott öltönyömben. Mikor leülnek és végre újra rám néznek már teljes Hadészi valómban álluk előttük. Kivillantom lehengerlő ám egyben félelmetes mosolyom és szemem vörösen felvillan, hogy még drámaibb legyen a találkozás.
- Szia kicsim. Itt van apuci – kuncogok a lányra nézve.
– Szóval mi van azokkal az úriemberekkel? – kérdezem a férfihoz fordulva miközben továbbra is mosolygok.
Nem tudom milyen reakciót vált ki belőlük ez a hirtelen, felkészületlenül ért találkozás de alig várom, hogy kiderüljön. Egyszer kétszer felfedtem magam már félvérek előtt és általában falfehérré váltak és motyogni kezdtek vagy elájultak. De szerintem a lányom inkább megakar majd támadni.

️

Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Éreztem, hogy a gyomrom kavarogni kezd, annál is sürgetőbbé vált a mielőbbi helyfoglalás. Igaz, jól bírom az alkoholt, de most magamhoz képest is sokat döntöttem le, tehát érthető a következménye, amely viszonylag hamar utolért ezzel a kis mászkálással. De ahogy lehuppanok, máris kicsit helyre billen a világ rendje, sikerül leküzdenem a kezdődő rosszullétet. Gondolom, srác nem örülne neki, ha telibe lehánynám, ugyebár...
Apropó, Srác. Hova lett?
- Hö... che cazzo?! - kapom fel meglepetten a fejem, ahogy már teljesen más áll velünk szemben, egy olyan alak, akit tényleg ezer százalék, hogy soha életemben nem láttam azelőtt. Ismét megszédülök a puszta látványtól és meglepettségtől, az agyam túlságosan is be van lassulva ahhoz, hogy rendesen feldolgozza az információt. Beletelik pár pillanatba, míg behozza lemaradását, addig viszont köpni-nyelni nem tudok, csak nagy szemekkel pislogok a illetőre.
- Papus! - bököm ki az első dolgot, ami eszembe jut, ahoyg eljut tudatomig, mi is történik. A felvillanó szem, az a mélyre ható tekintet, hogy apucinak nevezi magát... - Mármint. Suo papá. - A lányra bökök, kimagyarázva előbbi megszólalásomat, majd gyanakodva nézem végig a férfit. - Komolyan... sikerült megidézzük? Hm. Igazad volt, Füles, tényleg...
Ezután nagy nehezen felküzdöm magam ismét álló helyzetbe, megjegyzem, roppant ingatagon, szerencsétlenkedve, sőt, meg is kell egy apró pillanatra kapaszkodjak Hadész papa öltönében. Végül, ahogy szembe állok vele, még egyszer végig mérem, aztán egy ujjammal a mellkasára bökök. - Hm. Érdekes... - Valójában csak azt szándékoztam ellenőrizni, nem káprázat-e, meg tudom-e érinteni fizikálisan, és nem megy át rajta a kezem. Úgy néz ki, nem csak hallucinálok, igaz is, az alkohol még nem váltott ki belőlem olyan hatást, füvet meg ezúttal nem szívtam egy slukkot sem.
- Naoké. Te télleg Hadész papa vagy. Na akkorizé... - Még mindig a vállára támaszkodom eddig a pontig, most azonban elengedem, megpróbálok magamtól megállni, és csípőre tett kézzel kicsit hátrébb állok tőle. - Csak tudni akarom, hun vannak, mennyien, et cetera... A megölésüket rám hagyhatod - legyintek, mintha az tényleg semmiség volna. Azzal nem is fárasztom egyelőre magam, hogy elmagyarázzam, miért van erre szükségem, miért akarom a birodalmába küldeni őket, meg úgy konkrétan kik azok; nem azért, mert titkolni akarom, csak egyszerűen részegségemben nem jut eszembe, hogy ez nem olyan egyértelmű, mint hiszem. Viszont tudom, hogy Amanda sem fogja szó nélkül hagyni a papája megjelenését, úgyhogy hagyom ezután őt beszélni.

Fülesnek szeretettel<3 ||

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Cesare & Amanda & Hádész

Magamba fordultam, így feltűnően csendesen hallgatom a beszéletést, aztán szótlanul segítem nagy nehezen a padhoz Dantén. Ezt is… miért pont én? Nem kellett volna belekeverednem ebbe a helyzetbe a tanárral… nem kellett volna így látnom, nem kellett volna hallanom hogy megölt három embert… Injusto…
Közben újdonsült ismerősünk mintha az orrom alá akarná dörgölni, hogy jobban ismeri apámat, mint én…
“Nem kell keresni” mi… Mintha csak úgy itt teremne, mert azt szeretném…Pfff… Túl szép is lenne…
Nem tudom miért, de ahogy leülünk a padra, mintha hirtelen sötétebb lenne, mint
eddig… Ennyire elment volna az idő? Ahogy pedig felpillantok, már segol nincs az idegesítő okostojás… Helyette egy öltönyös, viszonylag jóképű (ha kérdezik, letagadom!) alak néz ránk kíváncsian, és azt mondja… azt…
Pár hosszú pillanatnyi rövidzárlat után az agyamban felrobban a méreg. Ezt nem mondod komolyan… Ilyen nincs… És képes “kicsim”-nek szólítani… Pedig még mindig nem látom a jelet sehol, ami jelzi, hogy végre valahára megszabadulok a Hermész kabinból… van képe…
Na Dante nagyjából ekkor áll fel mellőlem. Ha nem tenné, akkor nekiugrottam volna apámnak még mielőtt az agyamba bevillan, hogy talán előbb nem ártana Dante dolgát lerendezni… Helyette így becsukom a tátva maradt számat, keresztbefonom a karomat, és ottmaradok a padon ülve.
- Ja, úgy tucatszor megtehette volna ugyanezt az elmúlt 16 évben… - mormolom az orrom alá Dante dicséretére hogy igazam volt… Tuti az a srác csinált valamit… Az ő kedvéért idetolta a képét az apám, én meg hiába próbálkoztam, hogy legalább egy percet hadd beszéljek már vele…
Megvárom, hogy Dante előadja a mondókáját… Azt is hogy Hádész válaszoljon. Aztán feltálászkodok a padról, és részeghez képest stabil léptekkel odasétálok, és megállok a két férfi előtt. Nagy levegőt veszek, aztán rákezdek a saját mondókámra.
- Nagyon Örülök, hogy végre megismerhetlek Papa- mondom gúnyosan hangsúlyozva minden szót - Csak azt szeretném mondani, hogy -folyatom, közelebb lépve Hádészhoz, és hirtelen mozdulattal teljes erőmből bokánrúgva. - hogy gyűlölöm a Hermész kabint, úgyhogy Légyszike ha már felém se néztél eddig, akkor legalább intézd el nekem, hogy a testvéreimmel lakhassak nyugodtan. Szeretnék végre normális ágyban aludni! - fejezem be továbbra is gunyorosan. Nem kérem hogy néha látogasson már meg (pedig jól esne), Nem vetem a szemére, hogy nem küldött karácsonyi képeslapot, azt se hogy nem segített az örökségével megtanulni együtt élni (pedig nagyon is kellett volna a segítség…). Ahogy azt sem fogom kimondani, hogy akárhogy is… azért tényleg örülök hogy végre megmutatta magát… és hogy fél szemmel figyelhetné majd, ahogy Nathet orrbavágom (most határozottan magabiztosan állok a pár nap múlva esedékes kis harcunkhot)

| Remélem tetszik ^^ |Ez de jól esett Razz

Vendégszerep

A megjelenésem nem maradt el a várt hatással. Mindketten rendesen meglepődtek. Szélesen vigyorgok, ahogy a lányom tátott szájjal nézz rám, míg a férfi megpróbál felállni és megkapaszkodni bennem. Erre a lépésére nem számítottam, hiszen ki is merne megérinteni egy Istent? Nos, úgy tűnik egy részeg ember. Ez azonban nem elég mentség hát a tenyeremmel mellkason lököm, amitől a férfi visszarepül a padhoz.
- Ezt többet nem fogod megpróbálni. mondom nyugodt, de parancsoló hangon. Ha a férfi rám néz több ezer lélek szenvedő sikolyát hallhatja vörösen felizzó szememből. Mindez azonban csak pár percig tart, ezután szemem újra felveszi normális alakját és úgy téve mintha mi sem történt volna, folytatom a beszélgetést.
- Az alvilág Istene áll előtted. Még ha részeg is vagy elvárom a kellő tiszteletet. Amúgy miért is mondanám el neked? Nem vagyok én Dzsin hogy kívánságokat teljesítsek. De még ha az is lennék amúgy se dörzsöltél meg rendesen. mondom, kuncogva a saját viccemen. Szemem azonban megint felvillan, hogy még a puszta gondolatát is kitöröljem a fejéből annak, hogy tényleg megpróbálkozzon a dörzsölésemmel.

.
Ezzel egy kis időre le is tudtam a férfit és a lányomra koncentrálok aki, miután túltette magát a kezdeti sokkon, hogy drága apucikája végre itt van, erőt vesz magán és odajön hozzám. Mosolyogva hallgatom, képzelem mennyire „örül” hogy láthat. Mind kiderül annyira, hogy szeretetét egy bokán rúgással fejezné ki. Úgy látszik az ölelés kiment a divatból. Őt nem szánom ugyanarra a sorsra, mint a tanárát így egyszerűen csak arrébb lépek gyenge támadása elől majd megragadom a haját és enyhén megrántom, hogy felnézzen rám.
– Hát így kell üdvözölni apádat? kérdezem gyilkos mosollyal. Ezután elengedem és arrébb lépek, hogy egy kis helyet csináljak.
– Most hogy mindenki tudja hogyan viselkedjen beszélgethetünk. mondom mosolyogva és leülök az időközben magam alá teremtett szilárd sötétségből készült trónómra.
– Tudtommal a Hermész kabinnak igazán kényelmes ágyai vannak. Ha pedig ilyen hozzáállással beszélsz velem meg kell, hogy szokd. Mit fognak szólni az alvilágban ha felvállalok egy ilyen hisztis gyereket? kérdezem kuncogva. Hiányolta az apját? Hát most behozom azt a 16 év elmaradt nevelést.
– Ami pedig téged illet „amigo”. Megmondhatom hol vannak és mennyien, sőt még azt is megmondhatom melyikük felesége kapható egy kis egyéjszakásra, de nem ingyen. mondom mosolyogva a férfinak, ahogy kényelmesen hatra dőlök a trónomon ujjaimat összefonva a hasamon. Tisztára mintha csak otthon hallgatnám a szánalmas kívánságokat. Oh de jól érzem most magam!

️

Mi insegni a combattere, signore?
Dante & Amanda

Egyszer a nagy szám és az eszelősen merész természetem fog a sírba vinni. Nagy szerencsémre pik-pak felfogom, hogy ez itt tényleg egy isten, ráadásul az Alvilág ura, szóval sokkal rosszabbat is tehetne velem, minthogy visszalök a padra - ami, megjegyzem, így sem érint valami kellemesen, hiszen nem elég, hogy hátam és formás hátsóm nagy erővel ütődik a kemény fának, de a gyomrom tartalma is bukfencezik egyet, azzal fenyegetve, hogy pillanatok alatt búvár-üzemmódba kapcsol. Azaz, a lebukás után visszajön a levegőre.
- Vaffanculo... - Ezt mondjuk inkább csak úgy mérgemben mormolom el, mert innentől kezdve alkohol-korlátolt agyam is felfogja, hogy ezúttal jobban teszem, ha nem pörgöm túl a dolgokat. Így természetesen nem címeznék egy bazdmeget az istennek. Ha jobban be lennék nyomva, és ha nem olyasvalaki állna előttem, akiből csak úgy sugárzik az elemi energia és a fenyegető aura, akkor élből nekimennék. De így csak jó gyerek módjára, kissé duzzogva figyelem, ahogy kioktat. A dzsinnes hasonlat elgondolkodtat, és egy nagyot sóhajtva már azon vagyok, hogy eleget tegyek a kérésének. - Hát, ha ez kell ide... - Ám szerencsére épp sikerül akkor ránéznem, mikor fenyegető tekintettel arra késztet, gondoljam ezt át mégegyszer. Mintha csak előre tudta volna, hogy szó szerint fogom venni, amit mond. Beh. Talán ő is ért részegül?
Mielőtt ezt kideríthetném, Amanda színre lép. Nem tudom, mire vártam, hogyan fogadja az apját, de azt hiszem, kijelenthetem, ez nem szerepelt az elképzeléseim között. Azt vártam volna talán, hogy panaszkodjon apja távollétére, hogy nem ismerte el eddig, hogy a tizenegyesben kell laknia; ezt persze a szemére is veti, csakhogy egy kis extrával. Egyből kuncogásba kezdek, ahogy megrúgja az istent, bár ezt fokozatosan magamba fojtom, ahogy amaz nem túl gyengéden megragadja a lányt. Habár nem érzek félelmet, hogy bántana minket, de arcom mégis egy-kettőre megkeményedik, és próbálom figyelmemet a férfira összpontosítani, amennyire csak lehet.
- Am... - Megakadok, mielőtt belekezdenék. Gyorsan megregulázom magam, megállva, hogy kijavítsam, miszerint az amigo spanyol, én meg olasz vagyok. Inkább megköszörülöm a torkom, és igyekszem valami diplomatikus tekintetet elővenni, ami persze részegen nem sikerül olyan komolyra, mint kellene. - Aham, pont ez érdekel. Különösen a feleséges rész... Khm. - Megrázom a fejem, újra összeszedem az önfegyelmem, kényszeredetten igyekezve a komoly beszédre, pedig tényleg érdekelnének azok a bizonyos komolytalan részletek is... - Ésizé... mi kellene neked tőlem? Hisze' isten vagy...

Fülesnek szeretettel<3 || Scusi, scusi, részegen lassú vagyokna Rolling Eyes

?.?.:* made by Ivis & K. .?.:*?

Cesare & Amanda

Duzzogás közben is majdnem felnevetek, amikor Dante visszahuppan mellém a padra, és még káromkodik is egyet. Aztán mégegyszer amikor majdnem nekiáll dörzsölgetni mint a dzsin lámpását… Apám kicsit érzékeny, mi? Tiszteletet követel, mert az alvilág ura… de én meg a lánya vagyok, mondhatni mondhatni az alvilág hercegkisasszonya ami teljes mértékben feljogosít, hogy pimasz, és szemtelen legyek vele mérgemben, mint a normális kamaszok a normális szüleikkel. Ez teljesen nyilvánvaló…
Vagyis szerintem… Hádész szerint úgy tűnik kevésbé... Amiről azt hiszem, hogy meglepetés szerű, és fájdalmas közlendőm lesz neki, az végül nekem lesz fájdalmas. Pedig tényleg sokat javultak a héten a reflexeim…
- No tengo idea. Nadie me enseñó eso. - felesek spanyolul, részeg állapotomban viszonylag könnyedén leküzdve az arckifejezése keltette hidegrázós-félelmet, amint elenged.
Még neki áll feljebb, hogy neveletlen vagyok… Mit vár, mennyire leszek jólnevelt azután, hogy Miatta mindig, mindenhol csodabogárnak néztek, a “családomban” is, ahonnan kipateroltak 13 évesen… “Fordulj fel” stílusban fejezem be a mondandómat, aztán pont úgy állok ott, mint egy durcás 10 éves. Amúgy kifejezéstelen arcom az alkoholtol megelevenedik, és mindent megmutat az érzéseimből, most éppen azt, hogy dühös vagyok, és sértődött.
Erre a fejemhez vágja hogy hisztis vagyok… Hisztis… mert nem ujjongok hogy méltóztatik végre szóba állni velem? Pff… Már nyitom a szám, hogy megmondjam neki a magamét, de menet közben, valahol távol, halkan a józanság csilingeli az agyamban, hogy csak rontanék vele a helyzeten, ha mérgemben akár fizikálisan, akar verbálisan nekitámadnék…
Márpedig hamár végre itt van Hádész, és még meg is hallgat, akkor nem ronthatom el az alkalmat… Ez még kótyagosan is egyértelmű… Úgyhogy ráharapok az ajkamra, majd mézes-mázos mosolyt erőltetek az arcomra, és színpadias udvariassággal fogalmazom meg a választ az előbbi gúny helyett. Sosem hittem, hogy varázsütésre meg fog történni amit akarok, és bár ebben az állapotban komoly kihívás higgadtnak lenni, ez nem állhat az utamba. Viszont ha valódi tiszteletet akar, azt előbb nem ártana kiérdemelni, mondjuk némi kis odafigyeléssel…
- Természetesen minden jogod megvan feltételeket szabni.-kezdek neki elnagyolt, tiszteletteljesnek szánt fejhajtással - A Hermészkabin zsúfoltsága még azt sem teszi lehetővé, hogy élvezzem a kényelmes ágy lu~lu~- akad bele a nyelvem a szóba - luxusát lakójaként, nem beszélve arról hogy abban a tömegben képtelenség aludni, úgyhogy Kérlek szépen, mond el mivel érhetem el, hogy felvállalj.-fejezem be, és még a kérést is ki tudom mondani, bár nagyonis nehezemre esik, sokkal szívesebben követelném az egészet, mint ami jár nekem, hamár elfuserálta az egész életemet azzal, hogy ő az apám... Azt hiszem egész jól sikerül teljesen higgadtnak maradnom… Tényleg, bármit… majdnem bármit megtennék amit kér, ha cserébe elismerne. Persze… semmi nem gátolja abban, hogy teljesíthetetlen árat szabjon… Végülis neki nem sok haszna származhatna egy vérszegény, fáradékony, fejfájós félvérből…De csak pluszpont, hogy a lánya vagyok, és igyekszem, ugye? Még Dantét is megkértem, hogy faragjon belőlem legalább elfogadható teljesítményre képes harcost!
Közben kezdem a tagjaimat nehezebbnek érezni a normálisnál, leginkább a szemhéjamat… Fene gondolta volna, hogy ilyen fárasztó keresni valakit… (neem, ennek semmi köze az alkoholhoz, ugyaan). Azért megerőltetem magam, és próbálok koncentrálni, hogy mit tud meg Dante, mert lehet még emlékeztetnem kell, hogy még edzenem kell Nathaniel kiütése előtt… Szóval legyen szives és nem felszívódni addig…
- -

| Remélem tetszik ^^ |

Ígérem jó kislány leszek… vagy valami hasonló

» Amanda Rodriguez
» ◭ Amanda & Arthur